Somogyi Hírlap, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-09 / 210. szám
2 SOMOGYI HÍRLAP — HAZÁNK ÉS A NAGYVILÁG 1993. szeptember 9., csütörtök A pápa Rigában Baltikumi körútja során II. János Pál pápa szerdán Ri-' gába érkezett. A római vendéget a repülőtéren Anatolijs Gorbunovs elnök fogadta. Mint a DPA hírül adta, a pápa előzőleg befejezte négynapos litvániai látogatását. Vilniusban Algirdas Brazauskas litván elnök búcsúztatta a katolikus egyházfőt. Litvánia demokratikus jövője szempontjából Brazauskas kiemelkedő jelentőséget tulajdonított a pápai vizitnek. Alexander Arnot kitüntetése A Magyar Köztársaság elnöke a magyar-német kapcsolatok fejlesztésében kifejtett kiemelkedő tevékenységéért dr. Alexander Arnot-nak, a Német Szövetségi Köztársaság most búcsúzó rendkívüli és meghatalmazott nagykövetének a Magyar Köztársaság Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést adományozta. Az elismerést Göncz Árpád tegnapn adta át a Parlamentben. A Fidesz konszenzust akar A Fidesz nem tartja szükségesnek az eddigi külpolitikai konszenzus felrúgását; aggodalommal tapasztalja, hogy a szocialisták és a szabaddemokraták részéről is számos arra utaló nyilatkozat hangzott el, hogy felborulhat a közmegegyezés. A fiatal demokraták nem tartják kívánatosnak az egység megbomlását, amire véleményük szerint nincs ok. Koszorúzás Kiss Sándor emléktáblájánál Kiss Sándor volt nemzet- gyűlési képviselőre, paraszt- szövetségi igazgatóra emlékezett az Egyesült Államokban elhunyt politikus emléktáblájának megkoszorúzásával tegnap a FKGP. A Parasztszövetség budapesti, Báthori utcai székházának falán elhelyezte a kegyelet virágait Göncz Árpád köztársasági elnök és Vörös Vince, az Országgyűlés alelnöke. Kozirev Afganisztánban Andrej Kozirev orosz külügyminiszter tegnap kétnapos afganisztáni látogatásra Kabulba érkezett. Tárgyalásainak középpontjában az Afganisztán és Tádzsikisztán közös határának körzetében dúló összecsapások állnak. A miniszter viszont úgy vélte, hogy egyelőre korai lenne megneveznie jövetelének okait. Tádzsikisztán határa mentén sokezer orosz katona állomásozik és igyekszik visz- szaverni az iszlám ellenzék fegyveresit, akik Afganisztán területéről folytatnak harcot a neokommunistának nevezett dusanbei kormány ellen. T akarmányipari konferencia Magántulajdonon alapuló, versenyképes, exportorientált magyar mezőgazdaság megteremtése a cél — jelentette ki Szabó János földművelésügyi miniszter tegnap a II. Kelet-Nyugat Takarmányipari Konferencia és Kiállítás megnyitóján. Az állati eredetű termékek csak akkor lehetnek versneyképesek a fejlett ipari országok piacain, ha azok jó minőségűek. A minőségi árut pedig csak megfelelő takarmányozással lehet elérni. Feszültség a villanyszámla körül Alines megegyezés a villamosenergia-áremelésről A kormányzat november 1-jétől a magasabb fogyasztási szintnél viliamosenergia-áremelést tervez. Erről tárgyaltak az Érdekegyeztető Tanács gazdasági konzultatív bizottságának tegnapi ülésén. A munkaadói és a munka- vállalói oldal csak a jövő év január 1-jei bevezetést tartotta tárgyalási alapnak. A munkaadói oldal egységes, és nemcsak a magasabb fogyasztási szintre vonatkozó áremelést javasolt. A munkavállalói részről rámutattak: további szakértői egyeztetésre lenne szükség egy elfogadható szisztéma kialakításához. Mint kiderült, a gazdasági konzultatív bizottság újabb ülésére csak akkor kerül sor e tárgyban, ha a kormányzat eltekint az általa javasolt áremelési metódustól. A kormányzat javaslata szerint az átlagosan 5-6 százalékos emelés leginkább azokat terhelné, akik igen sok villamosáramot, havonta 250, illetve a másik változat szerint 300 kilowattóránál többet használnak fel. Havonkénti 50 kilowattóra fogyasztásig fennmaradna a 3 forint 70 filléres tarifa, az 50 kilowattóra fogyasztás felett csak egy határig — 250, illetve a másik változat szerint 300 kilowattóráig — alkalmaznák az 5 forint 30 filléres tarifát. Az ennél több villamosenergiát fogyasztók már 7 forint 50 fillért fizetnének kilowattóránként. Az éjszakai áramnál is változnának a tarifák. Az 50 kilowattórás havonkénti 3 forint 70 filléres tarifa csak az állandó lakhelyen illetné meg a fogyasztókat, a hétvégi háznál vagy az üdülőnél, garázsnál már nem. A munkavállalók a vita során többek között arra is rámutattak: igen sokan a hétvégi házukban, üdülőjükben töltik az év nagy részét, s ezek az állampolgárok így nem vehetnék igénybe a kedvezményes tarifát. Az áremelésre azért lenne szükség, mert a Magyar Villamos Művek Rt fennállása óta először, múlt évben már veszteséges volt, illetve a kormány és a Világbank közötti megállapodás is előírja a villamosener- gia-árak 1995-ig történő rendezését. KÉRDŐJELEK Drága olcsóság? Nem igazán tudom, megdicsért-e minket Michael Fuchs? A német nagy- és külkereskedők szövetségének elnöke ugyanis úgy jellemezte a kelet-európai térségben kialakult pillanatnyi gazdasági helyzetet, hogy egyetlen német munkavállaló béréből 10 magyart, esetleg 17 csehet, 18 lengyelt, sőt 38 bolgárt vagy akár 70 oroszt lehet foglalkoztatni. Amihez a tényt közlő Die Welt cimü lap egyébként azt is hozzáfűzte: „A Lengyelországban vagy Magyarországon készült termékek minősége kifogástalan, nem különböztethető meg attól,amelyik valóban Made in Germany”. Ami egyértelműen elismerés, nem is akármilyen. Mégis azt kérdem, jó-e ez nekünk? Egyfelől bizonyosan, hiszen az olcsó bérekből adódóan alacsony nálunk a munkaerő ára, ami vonzó a megrendelőknek. Az érem másik oldala viszont, hogy az esetek nagyrészében messze a világpiaci árak alatt vagyunk kénytelenek áruba bocsátani munkaerőnket. Vagyis az üzlet elsősorban azoknak üzlet, akik befektetnek nálunk, nem pedig nekünk. Ez az olcsóság igazában az ára annak, hogy Európa nyugati felét érdekli az agyunk és kezünk tudása. S ezért nem is igazán szeretnék a nálunk beruházók, hogy drágábbak legyünk: élesebben fogalmazva, hogy például a magyar bér, tehát a magyar életszínvonal túlságosan megközelítse Nyugat-Európáét. Nem befolyásolja ez vajon EK-csatlakozásunk körülményeit? Esetleg a feltételeit? Hogy nem könnyű,az egyértelmű válasz? Épp ezért nem tudom igazában eldönteni azt sem, hogy nem lesz-e túl drága számunkra a Michael Fuchs által emlegetett olcsóság? Kocsis Tamás Kispénzű katonák Demonstráció csak végső esetben lesz A Katonák Érdekvédelmi Szövetségének (KÉSZ) választmánya úgy döntött, hogy a kilátásba helyezett békés demonstrációt — melyet semmilyen jogszabály nem tilt — csak végső esetben rendezi meg. Mint Sörös István alezredes, a KÉSZ elnöke elmondta: a végső eset azt jelenti, ha a katonák egzisztenciális és jogi helyzetének rendezése érdekében jelenleg is több csatornán folytatott tárgyalások nem vezetnek eredményre. A KÉSZ azt tekinti eredménynek, ha más állampolgári rétegekhez viszonyítva nem csökken tovább a katonák életszínvonala és záros határidőn belül megszületnek azok a jogszabályok, amelyek a katonák alapvető állampolgári jogait garantálják. Sörös István azt is elmondta: a választmányi ülésen nagy hangsúlyt kapott az a kívánság, hogy ne éljenek vissza a katonák türelmével és önként vállalt fegyelmével. áf 1995/H A Magyar Államkötvény ideális befektetés. A legkedvezőbb befektetési forma mindazoknak,- akik megtakarításaik értékét utánjárás nélkül akarják növelni;- akik rendszeres éves jövedelmet akarnak általa elérni;- akik tőkét gyűjtenek, például gyermekeik taníttatásához, ingatlan vásárlásához vagy vállalkozás beindításához. Az államkötvény feltételei Elnevezése: Államkötvény 1995/H. Kibocsátás dátuma: 1993. szeptember 10. Futamideje: 2 év - 1993. szeptember 3.-1995. szeptember 3. Kamatozása: évi bruttó 19,5%. Kamatfizetések: 1994. szeptember 10-én és 1995. szeptember 10-én. Törlesztés: 1995. szeptember 10-én. Az Államkötvény 1995/H, 10 000 Ft-os címletekben kerül kibocsátásra. Tőzsdei bevezetés: A kibocsátást követő két héten belül. Az átlagáras értékesítés feltételei Az átlagáras értékesítés kezdőnapja: 1993. szeptember 6. Az átlagáras értékesítés zárónapja: 1993. szeptember 10. Kibocsátási árfolyam: 100%, azaz száz százalék. A Magyar Államkötvény 1995/H-t az átlagáras értékesítési időszakban természetes és jogi személyek, valamint jpgi személyiség nélküli gazdasági társaságok vásárolhatják meg. Az állam- kötvény bármely természetes és jogi személyre, valamint gazdasági társaságra bármilyen korlátozás nélkül átruházható. Mit kell még tudni az Államkötvényről? Állami garancia van rá. Mind a kamat- fizetést, mind a törlesztést az állam szavatolja. A kibocsátást követően az MNB, a meghirdetett feltételek mellett, forgalmazza, eladja és visszavásárolja az államkötvényt. Amennyiben a pénzre szükségünk lenne a futamidő lejárta előtt, az MNB igazgatóságai a tőzsdei árfolyamhoz közeli áron visszavásárolják, vagy amennyiben venni akarunk, akkor eladnak államkötvényt. A Magyar Államkötvény így rövid távú befektetésnek is jó. A Magyar Államkötvényt nem kell hazavinni. Ingyenes értékpapírszámlán tarthatjuk anélkül, hogy elvesztés, lopás vagy megsemmisülés veszélye fenyegetne. A későbbiek során, ha mégis kikérjük a papírt a címletváltásért és kiszállításért a névérték 0,5%-át, valamint a forgalmazó ezzel kapcsolatos díjait kell megfizetnünk. A fő forgalmazó és kifizető helyek: ' MNB Főpénztára 1051 Budapest, Hold u. 4. 1 MNB Baranya Megyei Igazgatóság 7621 Pécs, Apáca u. 6. 1 MNB Bócs-Kiskun Megyei Igazgatóság 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1. 1 MNB Békés Megyei Igazgatóság 5600 Békéscsaba, Dózsa György u. 1. 1 MNB BAZ Megyei Igazgatóság 3525 Miskolc, Hősök tere 3. ' MNB Csongrád Megyei Igazgatóság 6720 Szeged, Deák Ferenc u. 17. 1 MNB Fejér Megyei Igazgatóság 8000 Székesfehérvár, Zichy liget 12. 1 MNB Győr-Moson-Sopron Megyei Igazg. 9022 Győr, Czuczor G. u. 26. 1 MNB Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság 4026 Debrecen, Hatvan u. 15. • MNB Heves Megyei Igazgatóság 3300 Eger, Barkóczy u. 3. »MNB Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóság 5000 Szolnok, Magyar u. 8. • MNB Komárom Megyei Igazgatóság 2800 Tatabánya, Fő tér 32. > MNB Nógrád Megyei Igazgatóság 3100 Salgótarján, Rákóczi u. 15. > MNB Somogy Megyei Igazgatóság 7400 Kaposvár, Széchenyi tér 3-4. »MNB Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóság 4400 Nyíregyháza, Széchenyi u. 3. • MNB Tolna Megyei Igazgatóság 7100 Szekszárd, Augusz Imre u. 7. » MNB Vas Megyei Igazgatóság 9700 Szombaihely, Széil Kálmán u. 20. • MNB Veszprém Megyei Igazgatóság 8200 Veszprém, Budapest u. 4. • MNB Zala Megyei Igazgatóság 8900 Zalaegerszeg, Dísz tér 7. M A (i A B I Z T O N S A C