Somogyi Hírlap, 1993. augusztus (4. évfolyam, 177-202. szám)
1993-08-02 / 177. szám
10 SOMOGYI HÍRLAP — SPORTMAGAZIN 1993. augusztus 2., hétfő VOLVO DÍJLOVAGLÓ VILÁGKUPA, KAPOSVÁR Dallos Gyula ismét első Komjáthy György lett a legjobb kaposvári lovas A Volvo díjlovagló Világkupa magyarországi versenyén Dallos Gyula a tavalyi évhez hasonlóan az első helyen végzett. A 43 esztendős sportoló kaposvári győzelmével a világkupa pontversenyben utolérte az eddig vezető német Gina Capellmannt. A kaposvári Pannon Agrártudományi Egyetem lovascentrumában rendezett három napos viadal a Szent György díjjal kezdődött meg szombat délelőtt. A 23 induló közül a holland Jeannette Haazen szerezte meg az első helyet Bannzayir nyergében, megelőzve az osztrák Beuerleint és a német Fischert. A legjobb magyar helyezést Dallos Zsófia érte el (hatodik lett), a kaposvári színeket képviselő Komjáthy György és Fehér Gábor pedig a középmezőnyben végzett. Délután az Intermediaire II. feladatot „oldották meg” a versenyzők, és ebben rajthoz állt Dallos Gyula is. Aktion lovasa negyvenhat pont előnnyel győzött, ezzel elnyerte a Met- raco GmbH 10 ezer forintos pénzdíját. A második helyezett a délelőtti győztes Haazen lett, míg a harmadik helyet Fischer érdemelte ki. A kecskeméti Murányi Kft. díjaiért kiírt Intermediaire I. feladattal kezdődött meg a második napi program. Húszán teljesítették a gyakorlatot, s Haazen fölényesen, 89 ponttal győzött. A 39 éves versenyző Beuerleint és Fischert előzte meg. A K. Gaz- dász lovasa, Komjáthy György egy ötödik, Dallos Zsófia pedig egy hatodik helyezéssel lett gazdagabb. Délután a Nagydíjat rendezték meg. Ennek a versenyszámnak az eddigieknél nagyobb volt a tétje, hiszen az első tizenkét helyezett jogot nyert a vasárnapi Nagydíj Körben való indulásra. (A Nagydíj Kűr legjobb nyolc helyezettje kap világkupa pontokat.) A nagy melegben tizenöten mérték ösz- éze tudásukat a Kereskedelmi Bank RT. díjaiért, és Dallos Gyula nagy előnnyel, szinte kategóriakülönbséggel lett első. 1574 pontot szerzett, 102 ponttal előzte meg legfőbb vetélytársát, Haazent. A 60X20 méteres négyszögben Aktion simán, szinte természetesen hajtotta végre a különböző feladatokat a nyolc perces „műsorban”. Vasárnap délelőtt az Intermediaire I. kűrt bonyolították le. A Klimavill Kft. és az Inter- cont Bt. által támogatott versenyszám nem mindennapi körülmények között zajlott le. Az első induló -Fehér Gábor- feladta a versenyt, két litván és egy lett lovas pedig nem is állt rajthoz. A hatodiknak induló szlovén Alojz Lahot viszont kizárták, mégpedig technikai hiba miatt. Utánuk következett Dallos Zsófia, aki kitűnő gyakorlatával a harmadik helyet érdemelte ki. A 17 esztendős ifjú reménység a közelmúltban kivívott ifjúsági Európa-bajnoki nyolcadik hely után újabb sikert könyvelhetett el. A verseny után elmondta, hogy ezt a helyezést tekinti élete eddigi legjobb eredményének. Az első két helyen - csakúgy, mint pénteken és szombaton délelőtt- Haazen és Beuerlein osztozott, s ezúttal is a holland hölgy nyert. Komjáthy György szép lovaglással a hatodik helyen fejezte be a versenyt, ezzel a legsikeresebb kaposvári versenyző címet érdemelte ki. A bejutási sorrendet megfordítva alakult ki a rajtsorrend a délutáni Nagydíj Kűrben. A szépszámú közönség először a fővárosi Sebestyén József „előadását” nézhette végig, majd sorra jöttek a többiek. A mezőny három legjobb ké(Fotó: Kovács Tibor) pességű lovasa maradt a végére, köztük dőlt el a kaposvári VK-verseny sorsa. Inge- borg Fischer teljesítménye 68,14 pontot ért, Jeannette Haazen kűrét pedig 70,09 pontra értékelték a bírók. Az utolsó induló következett, Dallos Gyula. Ló és lovasa kitűnő összhangban mutatta be zenés kűrét, és a hiba nélküli gyakorlat értéke 72,20 lett. Aktion és lovasa ezzel megismételte tavalyi kaposvári győzelmét, és 12 világkupa-pontot szerezve beérte az összetettben vezető Capellmannt. Az is biztos, hogy Dallos bekerült a jövő évi világkupa fináléba. A Volvo díjlovagló Világkupa kaposvári versenyének végeredménye: 1. Dallos Gyula Aktion nevű lován 72,20 pont, 2. Jeannette Haazen Windsor n. I. 70,09 pont, 3. Ingeborg Fischer Charmant n. I. 68,18 pont, 4. Alojz Lah Maestoso Thais n. I. 66,87 pont, 5. Karin Karlovatz (osztrák) Mont Royal n. I. 64,10 pont, 6. Jeannette Lechner (osztrák) Lady Adrienne n. I. 63,41 pont. Különdíjak. A legeredményesebb női versenyző: Jeannette Haazen, a legeredményesebb férfi versenyző Dallos Gyula, a legeredményesebb kaposvári induló Komjáthy György. Orosz Ferenc Újabb Christie-Lewis 100 méteres párviadal A szerdai zürichi atlétikai Mobil Grand Prix-viadal szervezői bejelentették, hogy a résztvevők között üdvözölhetik a 100 méteres síkfutás olimpiai bajnok címvédőjét, a brit Linford Christie-t és a szám világbajnoki címvédőjét, az amerikai Carl Lewist. Mindketten vállalták, hogy a 100 méteren ismét összemérik erejüket. Teszik ezt öt nappal a gatesheadi csúcstalálkozó után, amely a brit sportoló biztos győzelmével zárult. A nyolcszoros olimpiai bajnok Lewis akkor nem volt csúcsformában, csak a harmadik helyet szerezte meg. Az egyelőre nem ismert, hogy a szu- persprinterek mekkora összeget kapnak rajthoz állásukért. COCA-COLA TOUR DE HONGRIE Német *, magyar ezüstérem Steig nyerte az utolsó szakaszt Szép magyar sikereket hozott a Coca-Cola Tour de Hongrie országúti kerékpáros verseny befejező szakasza. A Miskolctól Budapestig tartó 183 kilométeres távon fantasztikus küzdelmet vívott a még versenyben lévő 71 versenyző. A Bükk-hegység zegzugos útjai után a Mátra lábánál még együtt volt a mezőny, majd Hatvan előtt 60 km-es sebességre kapcsoltak a brin- gások. Steig Csaba vezetésével egy ötfős boly szökött meg, s egyperces előnyt szereztek. A Gödöllő utáni Patkóhegyen az összetettben harmadik helyen álló Kovács Gábor is felzárkózott az élbolyhoz, s Budapest utcáin ragyogó tempóban érkeztek a Millenárishoz, ahol soha nem látott örömmel és lelkesedéssel fogadták a 28 év után újrarendezett kerékpárverseny résztvevőit. A közönség nagy örömére Steig Csaba ért elsőként a célba, akit Kiss Péter követte. Az összetett verSomogyon is áthaladt a mezőny (Fotó: Lang Róbert) senyben a Tipográfia-Bianchi kerekese, Kovács Gábor mindössze 16 másodperc hátránnyal szorult a német Jens Dittmann mögött a második helyre. Az utolsóként célba érkezőnek járó bányászlámpát a Ferencváros sportolója, Antalfi László „érdemelte ki”. A 7. szakasz (Miskolc- Budapest, 183 km) végeredménye: 1. Steig Csaba (Szolnoki Cukorgyár) 4,47:59, 2. Kiss Péter (Schwinn-Cse- pel) 4,47:59, 3. Roland Wafler (osztrák) 4,47:59. A Coca-Cola Tour de Hongrie verseny végeredménye (950 km): 1. Jens Dittmann (német) 23,45:58, 2. Kovács Gábor (Tipográfia-Bianchi) 23,41:14, 3. Dominique Perras (francia) 23,41:15. Csapatban: 1. Németország (Dittmann, Poitschke, Ferber, Zeidler) 71,05:33, 2. Ausztria 71,12:32, 3. Schwinn-Csepel 71,15:20. A hegyi hajrákban: 1. Martin Kukk (francia) 13 pont. A részhajrákban: 1. Jevgenyij Priszajenko (ukrán) 27 pont. Tíz sakkozó küzd a világbajnoki címért A svájci Bielben, a férfi sakkvilágbajnoki zónaversenyen eldőlt: melyik tíz versenyző folytathatja a küzdelmet az 1995-ös világbajnoki címért. A magyar résztvevők, Polgár Judit és Portisch Lajos nem jutottak tovább. A 73 résztvevő 13 fordulót teljesített, s ebben a fehérorosz Borisz Gelfand szerezte a legtöbb pontot, kilencet. A továbbjutók névsora: Gelfand (fehérorosz) 9 pont, Van der Sterren (holland), Kamsky (amerikai), Kram- nyik, Szalov, Halifman (mind orosz), Adams (angol), Lautier (francia), Yudasin (izraeli) 8.5—8.5, Anand (indiai) 8. Polgár és Portisch 7.5-7.5 pontot szerzett. MINERALIMPEX KUPA TENISZKÖRVERSENY Német győzelem Pécsen Pécsen befejeződött a Mi- neralimpex Kupa nemzetközi férfi tenisz körverseny első erőpróbája. A férfi egyesben már szombaton kiderült, hogy nem kerül magyar a döntőbe, miután Nagy Viktor 6:1, 6:4-re kikapott a világranglista 681. helyén álló román Ciprian Po- rumbtól. A másik ágon a német Mark Joachim 6:3, 7:5-re verte a szlovák Tóth Tibort. A vasárnapi döntőben a düsseldorfi illetőségű, a világranglistán 865. helyen álló Joachim két játszmában nyert Porumb ellen. Ez a mérkőzés 1 óra 16 percig tartott. A férfi páros fináléjában Lányi András révén érdekeltek voltak a magyarok is. Lányi a szlovák Tóth-tal alkotott párost, ellenfelük a döntőben a Pala, Richardson (cseh, brit) duó volt. Lányiék kikaptak, így a második helyen végeztek. A kupa mezőnye Pécsről Zalaegerszegre költözik, ott folytatódik a körverseny. Eredmények: férfi egyes, döntő: Mark Joachim (német)-Ciprian Porumb (román) 6:3, 6:3. 3. Nagy Viktor (magyar) és Tóth Tibor (szlovák) Férfi páros, döntő: Petr Pala, Andrew Richardson (cseh, brit)—Lányi András, Tóth Tibor (magyar, szlovák) 6:3, 3:6, 6:4. 3. James Baily, Clinton Ferreira (brit, dél-afrikai) és Mark Joachim, Andreas Strauchmann (német). i