Somogyi Hírlap, 1993. augusztus (4. évfolyam, 177-202. szám)

1993-08-07 / 183. szám

1993. augusztus 7., szombat SOMOGYI HÍRLAP — SPORT 7 Úszó és vízilabda Európa-bajnokság, Sheffield Güttler „csak” második A tegnap délelőtti időfutam­ban két magyar indult, ám Csépe Gabriellát hiába nevez­ték az egész mezőnyt figye­lembe véve a második legjobb idővel a 100 méteres női mel­len, teljesítménye elképesz­tően gyengére sikeredett. Fu­tamában az utolsó lett 1:13,80 perccel, ezzel az összesítés­ben csak a 32. helyen végzett, írd és mondd: csupán három vetélytársnőjét tudta maga mögé utasítani... Güttler Károly viszont ismét remekelt. A 100 méter Eu- rópa-bajnoka a 200 m férfi mellúszás selejtezőjét maga­biztosan nyerte 2:15,00 perc­cel, ami nem világraszóló idő ugyan, de ahhoz éppen ele­gendő volt, hogy a délutáni döntőben az ötös rajtkockára kényszerítse a táv kétszeres Európa-bajnokát, az angol Nick Gillingham-et, miután a hazai reménység 13 század­dal rosszabbat úszott nála. A délutáni döntőben Güttler Karcsi remekül kezdett, első­ként fordult 50, 100 és 150 méternél egyaránt. Gillingham azonban nem szakadt le, s az angol közönség fergeteges biztatása mellett az utolsó hu­szonöt méteren átvette a ve­zetést, majd a hajrában to­vább növeléte előnyét. Gütler talán túl erősen kezdett, a vé­gére így elfogyott az erő. Bán­kódni viszont kár lenne, hi­szen a két mellúszó számban szerzett arany- és ezüstérme — egy világcsúccsal kiegé­szítve — nagyszerű teljesít­mény. Friss hír a magyar csapat házatájáról, hogy Egerszegi Krisztina döntött: a vasárnapi zárónapon mindkét tervezett számában, tehát nemcsak a 200 m háton, hanem a 200 m pillangón is startkőre lép. Kiss László bejelentéséhez a hely­színen dolgozó magyar újság­írók tehették hozzá, remélhe­tően ez az eddigi „Egér- ranyak” számának megduplá­zását, tehát összesen négy sheffieldi egyéni elsőséget je­lent majd Krisztina számára. Darnyi még gondolkozik, hogy 200 m pillangón induljon-e. Ki edzi a Forma-l-es pilótákat? Egy jóbarátom kérdezte egyszer: „A Forma-1-es ver­senyzők edzőiről nemigen hal­lani, pedig más sportágakban a sztárok mellett mindig ott van­nak a trénerek, s sikerková­csok. Hogy van ez a nagy piló­ták esetében?” Nos, az autóversenyzés ab­szolút egyéni sportág. A dolog egyik oldalán legalábbis. Igaz, a futballban sem áll a tréner a játékos mellett, hogy meg­mondja milyen csellel csapja be ellenfelét, s az ökölvívó is saját bőrét viszi a vásárra, ha a kötelek közé lép. Ám a Forma- 1 esetleg két óriás robogásá- nak minden nehézséget egyes-egyedül kell leküzdenie annak, aki vállalkozik erre a hi­vatásra. Két óra tökéletes kon­centrálást, állandó éberséget igényel az e a sportág művelői­től, miközben minden pillanat­ban (és valóban minden egyes pillanatban) jéghideg fejjel ér­tékelni kell a helyzetet és meg­hozni a legjobb döntést. Ám bármilyen helyzetbe ke­veredik a pilóta, csak magára számíthat. Más oldalát nézve a dolog­nak, persze csapatsport is az autósport. Hiszen, mire menne akár a legnagyobb tehetség, ha nem állna mögötte csúcs- technológia és az azt előállító szakembergárda? Csak egy jobb motor kifejlesztésén több, mint kétszáz ember dolgozik! De térjünk vissza a pilóták­hoz! Bár nincs edzőjük, de vannak iskolák, ahol a legkü­lönfélébb szinten oktatják a versenyzést. Vezetéstechni­kát, tájékozódást a pályán, he­lyezkedést, ideális és rontott íveket, taktikát, no meg a tech­nikát tanulnak. Mert a technika kifejlesztésében is vannak fel­adataik a pilótáknak. Nemcsak Senna, motorfejlesztő mér­nökei között is magányos a versenyeken repesztenek, hanem sok sok tesztnapot töl­tenek munkahelyükön, a szűk ülésben, a kormány mögött is. S közben rendben tartják a testüket is. Vannak erőnléti edzőik, akik speciálisan ehhez a versenyághoz kifejlesztett erősítő gyakorlatokat végezte­tik velük. Ám a „guruk” nem kö­tődnek egy-egy versenyzőhöz, két-három edzőtábort látogat az összes menő. Mégis, amit ki tud hozni ma­gából egy Forma-1-es ver­senyző, azt elsősorban magá­nak köszönheti. Azzal, hogy önkritikusan kiértékeli leg­utóbbi teljesítményét, s felké­szül a következő feladatra, vi­gyáz arra, hogy tökéletesen működjön az önkontrollja. (roóz) Utánpótlás kerékpárosok országos pályabajnoksága Légrádi Péter ezüstérmes Szerdán rendezték meg a fővárosban az utánpótlás ke­rékpárosok országos pálya­bajnokságát. A Millenáris be­tonteknőjében lebonyolított vi­adalon a közel ötven induló közt a somogyi színeket a Ka­posvári Kerékpáros SC három sportolója képviselte. A legjobb eredményt közülük a 16 éves Légrádi Péter érte el a serdü­lők mezőnyében. A kaposvári fiatalember a 2000 méteres egyéni üldözőversenyen 2:35,89-es időeredménnyel a második helyet szerezte meg. A siker értékét növeli, hogy egyetlen vidékiként szerzett érmet, rajta kívül csak a pályát nagyon jól ismerő budapesti kerekesek álhattak a dobo­góra. Péter csak a versenyt megelőző napokban tudott a helyszínen edzeni, szemben vetélytársaival, akik egész év­ben ott készülnek. Varga Tamás edző el­mondta: somogyi kerékpáros­nak eddig még soha nem sike­rült pályabajnokságon érmet nyernie, ezért különösen elé­gedett tanítványa eredményé­vel. Légrádi rajthoz állt még az Légrádi Péter (Fotó: Király J. Béla) 500 méteres állórajtos időfu­tamban is, ahol 39,13 mp-cel kilencedik lett. A további két kaposvári ke­rékpáros a 2000 méteres üldö­zőversenyben indult. Rothmer Balázs a serdülők között 7., Rothmer Ákos az ifik mező­nyében 11. lett. Ötven kör alatt tíz részhajrá Siófokon az ország legjobb kerekesei Csütörtökön, a késő délutáni órákban dőlt el, hogy meg­rendezhetik az augusztus 8-ára kiírt kritérium országos bajnokságot Siófokon. A kerékpárosok hagyományos nyári összejövetele elsősorban azért került veszélybe, mert a verseny útvonalában szereplő Tanácsház utca időközben fő közlekedési út lett. Végül a rendőrhatóság félpályás út­lezárást engedélyezett, s erre az országos szövetség is ál­dását adta. Vasárnap 15 órától tehát újra a tarka kerékpároshad veszi birtokba Siófok belváro­sát, pontosabban a Tanács­ház utca-Dózsa György utca- Bajcsy-Zsilinszky utca-Szé- chenyi utca útvonalat. Először az amatőrök futamaira kerül sor, négy korcsoportban. Erre a helyszínen lehet nevezni. Délután öt órakor rajtol az OB első utánpótlás futama, s 19 óra tájban dördül el a „start- pisztoly a felnőtteknek. Ők 50 kört tesznek majd meg, amelyben 10 részhajrá kerül értékelésre. A rendező Siófoki Ezüstpart SE-t tizenegy brin- gás képviseli. Főként á fiata­lok között egy-két érem elcsí- pését sem tartják kizártnak. (Fónai) RAJTRA VÁRVA A MEGYEI LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁGBAN (II.) Sokan mentek, mégtöbben jöttek A Batatonkeresztúri Köz­ségi Sportkör csapata július 15-én tartotta első edzését. A felkészülési programban heti két edzés és egy edzőmérkő­zés szerepel. Összesen öt előkészületi találkozót tervez­nek, ebből hármat NB lll-as együttes ellen (kétszer a Fo- nyódi Petőfi SE, egyszer pe­dig a Letenye SE lesz az el­lenfél). Terveznek egy össze­csapást a horvát Hodosan csapata ellen is. A játékoske­retben annyi változás történt, hogy Horváth Csaba hazajött Fonyódról, és az ifjúsági együttesből is érkeztek hár­man. Az edző Krénusz László lett, s új szakosztályvezetőt és elnökségi tagokat neveztek ki. A keresztúriak célkitűzése a 3-6. hely megszerzése. Szutokon július 4-én kez­dődött meg a felkészülés heti két gyakorlással és néhány előkészületi találkozóval. Az együttestől távozott Kemény Ferenc, de felkerült az első csapathoz két ifjúsági korú já­tékos és három labdarúgó igazolása még folyamatban van. A szulokiak az 1-10. hely valamelyikét pályázzák meg az augusztus közepén rajtoló bajnokságban. Július 6-a óta heti három edzéssel készülnek a Bala­tonszentgyörgyi SE labdarú­gói. A játékoskeret néhány if­júsági játékossal egészült ki, s a középmezőny valamelyik helyének elérését (6-8. hely) vették tervbe Szentgyörgyön. Július 16. óta készül a 7a- szár csapata. A menetrend­ben heti két edzés és két elő­készületi mérkőzés szerepel (alacsonyabb osztályú együt­tesekkel). A gárdától távozott Czabula Ferenc Jutára, érke­zett Sámoly Csaba Mernyéről és Pusztai Tamás Komlóról. Az új edző Horváth István. Az egyesület célja az 1-8. hely elérése. A Tabi MSC július 16-án kezdte meg a felkészülést. A programban a heti három edzés mellett tíz edzőmérkő­zés szerepel. A játékosállo­mány változatlan, csupán az edzői poszton történt változás: a kaposvári Horváth János lett a szakmai munka irányítója. Hogy ki lesz a szakosztályve­zető, arról a napokban dönte­nek. A tabiak az 1-6. helyek valamelyikét szeretnék elfog­lalni az év végén. Július 5-én kezdődött meg az alapozás Balatonszár­szón. A heti három edzés mel­lett előkészületi mérkőzések és tornák segítik a Bala- ton-parti együttes felkészülé­sét. Részt vettek a Balaton­szárszói ÁFÉSz által szerve­zett kupán (három héten ke­resztül vasárnaponként ját­szottak). Eddig öt edzőmérkő­zést játszott a csapat, többek közt egy szlovák NB lll-as együttes ellen. Jelenleg még folynak a tárgyalások a játé­kosokkal, de ami biztos: Pintér Lajos visszavonult az aktív já­téktól, az ifjúságiaktól pedig négyen — Végh György, Szentiványi Gábor, Stefcsik András és Lengyel Zoltán — a felnőtt kerethez kerültek. Nem távozott senki, és a vezetés­ben sem történt változás. A csapat célja a biztos bentma- radás kiharcolása. A Csokonyavisontai KSE együttese július 15-én látott munkához. A felkészülési me­netrend heti három edzést és összesen hat előkészületi mérkőzést tartalmaz (a leendő ellenfeleik közt az NB lll-as Barcs SC és a Nagyatádi VSE is szerepel). A vezetésben vál­tozás történt: Horváth Sándor elnök lemondott, az utóda Csík László lett. Új játékosok is érkeztek Csokonyavison- tára: Kemény Ferenc Szülők­ről, Tóth Ernő Barcsról, Felső József Somogytarnócáról és Csovelyék János a Kaposvári Gazdásztól, s még további két játékossal folynak tárgyalá­sok. A célkitűzés a 6-10. hely elérése. A Juta SE július 23-án kezdte meg a felkészülést heti négy-öt edzéssel és több elő­készületi mérkőzéssel (közte az NB lll-as Kaposvári Rákó­czi FC-vel). A játékosok közül ketten a Rákóczihoz távoztak: Jovánczai István és Horváth Ádám, ketten pedig — Lassú József és Buzsáki István — Németországban dolgoznak majd az ősztől. Stanics Zoltán katona lesz, Soós Csaba vi­szont főiskolára megy. Hor­váth János helyett Landek László lett az edző. Még foly­nak a tárgyalások új játékosok szerződtetéséről. A jutaiak célja egy fegyelmezett, sport­szerű csapat kialakítása, amely jól szórakoztatja majd a közönséget. Orosz Ferenc Három magyar arany Brnóban Három aranyérmet szerez­tek a magyar sportolók a Brnóban zajló sportlövő Eu­rópa-bajnokság tegnapi ver­senynapján. A dobogó legma­gasabb fokára állhatott a lég- puskás Fórián Éva, a Fórián Éva, Joó Éva, Fehrentheil Bernadette összetételű női légpuskás csapat, valamint a Vasvári Erzsébet, Igaly Diana, Göbölös Ibolya összeállítású női skeet válogatott. A női fu­tócéllövők mezőnyében Ma- dari Csilla ezüstérmet szer­zett. Gyenesei István: három érem a fővárosban Augusztus 1 -je és 4-e kö­zött Budapesten az Újpesti TE margitszigeti teniszcentrumá­ban rendezték meg a hagyo­mányos Katona Zoltán emlék- versenyt, valamint a Pantrex Kupa elnevezésű korosztá­lyos viadalt. A versenyzők dolgát csak tetézte, hogy nemcsak egymással, hanem a kánikulával is meg kellett „mérkőzniük”. Mindkét verse­nyen érdekelt volt Gyenesei István, a Kaposvári Tenisz Club fiatal tehetsége, aki sike­resen helyt állt: a serdülők mezőnyében mindkét verse­nyen egészen a döntőig vere- kedte magát, s végül két ezüs­térmet könyvelhetett el. Ezt még egy további bronzérem­mel tette teljessé, amelyet a Pantrex Kupán az ifjúságiak között szerzett. Megverték a rendőröket Rákóczi öregfiúk- Somogyi rendőrválogatott 5-0 (4-0) Rákóczi öregfiúk: Zalánfi — Bali II., Hoffmann, Bartha, Ball A., Simon, Pandurics, Petrók, Márton, Huszár, Duschák. Csere: Simon, Mezriczky, Ba­lázs, Bogdán T, Stadler. Somogy megyei rendőrvá­logatott: Monzai — Pintér, Göncz, Kolos, Molnár Zs., Csordás, Szabó, Papp, Perák, Vörös, Paiker. Csere: Thieger, Fekete, Varga S., Hargitai. Hiába játszottak „lebilincse- lően” a rendőrök, a még min­dig aranylábú Rákóczi-öreg- fiúk ellen nem volt orvosság. A két csapat a jövő héten csütör­tökön 18 órakor a Rákó- czi-stadionban ismét meg­mérkőzik egymással. Casiraghi a Lazióé Pierluigi Casiraghi, az olasz Juventus labdarúgó csapatá­nak 24 éves játékosa 4,7 millió dollárért a Lazió együtteséhez szerződött. Román-horvát „ütközet” Marcaliban Ma 18 órakor nemzetközi labdarúgómérkőzést rendez­nek Marcaliban. A román II. osztályú Maroshévíz a horvát II. ligás PIK Vrbovec ellen lép pályára. A találkozó előtt 16 órakor a Marcali VSE ifjúsági együttese a Keszthely ificsa­patával mérkőzik 16 órakor. Tudósítóink figyelmébe! Kérjük tudósítóinkat, hogy vasárnap este a Magyar Kupa-mérkőzésekről szóló beszámolóikat közvetlenül a lefújás után adják le „NB lll-as formában” (mindkét csapat összeállítása, pár mondatos értékelés, gólszerzők és jók) adják le a (82) 311-644-es te­lefonszámon. Köszönjük!

Next

/
Thumbnails
Contents