Somogyi Hírlap, 1993. augusztus (4. évfolyam, 177-202. szám)

1993-08-30 / 201. szám

1993. augusztus 30., hétfő SOMOGYI HÍRLAP — SOMOGYI TÁJAK 5 A marcali tévé mai műsora 18.45-től képújság. 19 órá­tól: Hétfő esti hírmagazin. Benne: A Királyi szakácsok földjén (Összefoglaló). Nem­zetközi tábor Mesztegnyőn. - Bevonultak az újoncpk. - Kezdődik a tanév. - Átadás előtt a központi tornaterem. - Hírek, sport. Kb. 20 órától: Fiúk, ki jön az ágyamba? (olasz vígjáték, 123 perc). Mesztegnyői támogatás Legutóbbi ülésén arról dön­tött a mesztegnyői képvi­selő-testület, hogy a község általános iskolás gyerekei ré­szére 2500, az óvodáskorú- aknak 1500 forint támogatást biztosít a tanévkezdet alkal­mából. A teljes összeg eléri a félmillió forintot. Szüreti mulatság Szőlősgyörökön Szüreti mulatságot rende­zett vasárnap a lengyeltóti művelődési otthon — ezúttal Szőlősgyörökön. A helybeliek népviseletbe öltözve felpántli­kázott lovasszekereken vonul­tak végig a főutcán. A szüreti bálon pedig a Gazdag-trió szolgáltatta a talpalávalót. Kéthely: IBM és segély Új, IBM-rendszerű számító­géppel bővítették a kéthelyi ál­talános iskola számító­gép-parkját. Emellett a helyi önkormányzat az iskola tanu­lói számára megvásárolta az évkezdéshez szükséges tan­szereket, a középiskolások szüleit pedig 1500-3000 fo­rinttal támogatja, s magára vállalta az óvodások kéthavi térítési díjának befizetését is. Az általános iskola új tanára a friss diplomás Bajnokné Lu­kács Éva — kisdiákként ennek az iskolának a tanulója volt. A Spiga Rossa a Gulyacsárdában Nagy sikerrel szerepelt a balatonszentgyörgyi Kisbala- ton néptáncegyüttes Olaszor­szágban, a Salerno tartomá­nyi Spiga városában. Az ottani néptáncosok most felhasz­nálva az alkalmat, hogy meg­hívták őket a Nógrád megyei palóc napokra, hazafelé tettek egy kis balatonszentgyörgyi kitérőt, így a Spiga Rossa nagy sikerű ének-, zene- és táncműsort adott a Gulya­csárdában. Szeptembertől: gázfűtés A nyári vakáció alatt Öreg­lakon az önkormányzat leg­nagyobb intézményében, az alsó-felső tagozatos iskolá­ban, valamint az óvodában korszerűsítették a fűtést. A drága olajkályhákat mindkét helyen gázfűtés váltja fel. Az öreglakiak számítása szerint a majdnem egymillió forintos beruházás 1-1,5 év alatt meg­térülhet. A mesztegnyői tanítóasszony Kövesdi Tiborné tanító-népművelőt a megyei közgyűlés közművelődési díjjal tüntette ki (Fotó: Király J. Béla) A babonás szegény embe­rek földjéről, az igazságosztó mesékkel és szövevényes mondákkal csordultig teli Sza- bolcs-Szatmárból, annak is egy picinyke falujából, Apagy- ról az ötvenes évek elején vi­lággá indul egy fiatal lány. Az egri főiskola padjai helyett — ahová a kuláknak kikiáltott apa miatt nem vették föl — az ország útjait koptatják megfá­radt lábai; a Betonútépítő Vál­lalattal járja a vidéket. Leá­nyálmok helyet kőkemény munka, az otthon biztonsága helyett a munkásszállók sivár­sága. Zalaegerszegen ismerkedik meg későbbi férjével, akit a Mesztegnyőről telepítettek ki. Néhány küzdelmes, vándor­lásban eltöltött év után együtt térnek vissza Somogyba. A Kaposvári Tanítóképző Főis­kolán végre megszerezheti a régóta áhított diplomát, s a magánéletben is egymást érik az örömök: egy szép kislány után 1960-ban fiúgyermekkel is megajándékozza a sors. A sors, amelynek kegyes-ke­gyetlen törvényeit az idők mú­lásával sírva-nevetve tanulta tisztelni a mesztegnyőiek dédelgetett tanító-népművelő asszonya, Kövesdi Tiborné. — Az itteni néphagyomá­nyokat akkor kezdtem gyűj­teni, amikor úgy a hatvanas évek elején megalakítottuk a Mesztegynői Népi Együttest. Rájöttem ugyanis, hogy a tánc és a zene szerves része a népi életmódnak, s nem érthe­tem meg, ha nem ismerem meg mindazt, amiből kinőtt, ami ihlette. Az embereket kö­rülvevő tájat, a növény- és ál­latvilágot, a munkás minden­napokat, az erdő neszezését, a piros betűs ünnepek ízét, hangulatát. A zenés-táncos hagyomá­nyőrzésre hivatott, kiváló népi együttestől 1976-ban megvá­lik a „szülőanyja”. Másodéves építészhallgató leánya tragi­kus halálával megszűnik kö­rötte minden. Az élet kirepülni látszik törékeny kezei közül. — Úgy éreztem akkoriban, hogy csak gyerekeket tudok elviselni magam körül. így for­dultam a gyermekjátékok szí­nes-eleven világa felé. Felis­merve a falusi tanítók nehéz helyzetét, vállaltam el a helyi közművelődés megszervezé­sét is. Ami aztán rám maradt, mint kutyára a fül, s ami nélkül ma már létezni sem bírnék... A faluház nélkül, amelyet 1972-től fokozatosan újított fel a volt tanítványok, barátok se­gítségével. A "Hon" — ahogy a mesztegnyőiek oly sokat- mondóan becézik, ma már szerves része a falusi turiz­mus vérkeringésébe egyre in­kább bekapcsolódó község­nek. A Honismereti és Termé­szetvédő Egyesületnek, amely a valahai népi együttes magjából nőtt ki. A faluház termeiben a tanítóasszony szorgos kutató és fáradhatat­lan gyűjtőmunkájának ered­ményeképp állandó néprajzi kiállítást, népi kismesterségek gyakorlására alkalmas mű­helyt, helytörténeti kutatószo­bát, önképzőköri helyiséget rendeztek be, többek közt. S hogy az épületet körülölelő udvar se maradjon kihaszná­latlanul, ott Kövesdi Tiborné 1988 óta megyei és országos jellegű honismereti, termé­szetvédelmi táborokat szer­vez. — A legnagyobb próbatéte­lek egyike, s mégis az egyik legcsodálatodsabb élmény a határainkon túli fiatalokkal való találkozás. Sokat segíte­nek ebben az általam oly na­gyon szeretett népdalok; mert nincs is annál beszédesebb, mint amikor mindnyájan rá­kezdjük: „Kék ibolya búra hajtja a fejét...” Ilyenkor újfent végigfut raj­tam: ez a vidék milyen gyö­nyörű! Meséi, legendái egy­szerűek és szívből jövőek, akár a gyermekjátékok. Akár a világ, amelyből vétettek... Együd Árpád, akitől a másik nagy patrónusommal, Kanyar Józsi bácsival egyetemben sok támogatást kaptam, szokta mondogatni: „Csilla- gocskám, jövök hozzád, meg­pihenni.” Csíky Kiss Erika Többet kaphatnak a közalkalmazottak Módosított költségvetés Balatonszentgyörgyön Testületi ülést tartott a múlt héten a balatonszentgyörgyi önkormányzat. A fő napirendi pont ezúttal a költségvetés módosítása volt. Bevételi ter­vük ugyanis, amelyet eredeti­leg 64 millió forintban állapítot­tak meg, végül is közel 66,3 millióra alakult. Ez abból szár­mazik — tudtuk meg Jáger Fe­renc polgármestertől — hogy többek között nevelési se­gélyre 170 ezer, közműfejlesz­tésre 248 ezer, a mozgáskorlá­tozottak közlekedési támoga­tására pedig 384 ezer forinttal több érkezett be az önkor­mányzat számlájára, további százezret pályázaton nyertek. Emellett az 1700 lelkes köz­ségben 1,2 millió forinttal több adó folyt be, mint amennyire számítottak. Igaz, a másik — a kiadási — oldalon sem minden az elkép­zelések szerint alakul: száze­zer forinttal kevesebb az in­tézményi bevétel, a társada­lombiztosítási támogatás pedig 76 ezer forinttal. Mindent egy­bevetve, az 58 millió 827 ezer forintos kiadási tervüket 60 mil­lió 276 ezer forintra módosítot­ták. Ez lehetőséget ad arra, hogy a közalkalmazottak szá­mára központilag meghatáro­zott 1200 forintos fizetéseme­lést kiegészítsék kétezerre. A plusz 800 forintot május 1-jétől kapják meg a közalkalmazot­tak. Ezen testületi ülésen dön­töttek az önkormányzati tulaj­donban levő telkek kedvezmé­nyes értékesítéséről, illetve a 250-300 négyszögöles építési telkek megvásárlóinak szemé­lyéről is. Végezetül arról hatá­roztak, hogy a rászoruló gye­rekek részére beiskolázási se­gélyt biztosítanak. (kgt) HAT GYERMEK ÉS KILENC UNOKA Aranylakodalom Marcaliban Kilenc unoka, s ráadásul mind a kilenc fiú — tudtuk meg a családtagoktól. De ne vágjunk a dolgok elé! Kezdjük ott, ahol a marcali Illés házas­pár kezdte] Ötven esztendővel ezelőtt fogadott ugyanis örök hűséget egymásnak Illés Fe­renc, még mint bácsalmási ál­lomásfőnök és Temesy Ilona. Fél évszázad megannyi gond- ját-baját és örömét, boldogsá­gát érték meg együtt, s már mint régi marcali lakosok ün­nepelték aranylakodalmukat Puskás Tivadar utcai ottho­nukban. A hangulatos családi ünnepségen öt fia és egy lá­nya, valamint kilenc fiúuno­kája köszöntötte a kedves, idős házaspárt. Volt miről be­szélgetni az ünnepi ebéd után. A nyugdíjas állomásfőnök 23 esztendőt töltött a marcali vasútnál; felesége pedig nyugdíjba vonulásáig a Me­chanikai Művek szállási ügyin­tézője volt. Mi mást is kíván­hatnánk nekik — gyermekeik­kel, unokáikkal együtt —, mint hogy az isten még sokáig él­tesse őket, erőben, egész­ségben. (kgt) Körjegyzőségi kirándulás Kirándulással búcsúztak a nyártól a nikla-csömend-táskai körjegyzőség dolgozói. Az egynapos autóbusztúrán húszán vettek részt. Megtekintették Sárvár, Kőszeg nevezetessé­geit, időztek Bükfürdőn, s Nagycenken megtekintették a Széchenyi-mauzóleumot. Viva Italia, ciao Morrovalle! Ahogy fogyott az út azon a több száz kilométeren, amely Marcalitól Ljubjanán át a Ve­lencei-öböl városain át Ra­venna, Rimini és Ancona érin­tésével a közép-olaszoszági Marche tartomány Macerata megyéjéig vezetett, úgy kerí­tette fokozatosan hatalmába az utazókat a mediterrán világ játékos derűje. Az a hamisítat­lanul harsány és a művészet ezer arcával méltán hivalkodó világ, az a természetes ra­gaszkodás a széphez és a szabadhoz — amely ott lüktet a langyos olasz éjszakában, s ott mosolyog a tengerparton sétáló kamaszlány szemében éppúgy, mint a kolostorlakó szerzetesében — nem maradt hatástalan a vendégségbe hí­vott magyarokra sem. Arra a marcali küldöttségre, amely a négy évvel ezelőtt kezdődött kapcsolatokat hivatalosan is betetéző testvérvárosi szer­ződés aláírására érkezett au­gusztus 22-én a festői város­kába, Morrovalléba. A több mint 15 órás aubó- busz-út, a sezanai olasz határt átlépve, jószerivel az országot észak-déli irányban átszelő, a tengerparti sáv közelében futó autópályán vezetett. Az Adria királynőjét, Velencét elhagyva az első, jelentősebb itáliai pi­henőjét Ravennában töltötte a pedagógusokból, önkormány­zati képviselőkből, egészség- ügyi, gazdasági, sport- és kul­turális szakemberekből tobor­zott társaság. A testvérváros Morrovalléban egy egész város várt az ungherese csa­patra! A sorozatos politikai válságokat elszenvedő olasz város három polgármestert „fogyasztott” néhány év alatt. A szocialisták, keresztényde­mokraták, reformkommunis­ták, demokraták és függetle­nek alkotta helyi pártpalettán az utóbbi hónapokban a kommunistáké a vezető sze­rep; huszonéves polgármeste­rasszonyuk, Sara Giannini már az új, a korrupciótól ke­vésbé fertőzött politikai hát­védcsapattal próbálja körül­venni magát. A főként családi kisvállalkozásokból, mező- gazdaságból, cipő- és bőr­díszműgyártásból élő Morro­valle tízegynéhány ezer lakó­ját ez ideig szerencsésen el­kerülte az a nagy munkanélkü­liségi hullám, amellyel az olasz nagyvárosok manapság szembenézni kénytelenek. A város védőszentje St. Barta- lomeo, az ő tiszteletére rende­zett népünnepély előestéjén a hegytetőre épült, neonfénnyel körbevilágított óváros patinás terére gördült be a „marcali magyar busz”. Röpke rácso- dálkozás a macskaköves siká­torokra, a lélegzetelállító pa­norámára, s máris irány a Padri Passionisti, a passzio- nista atyák Chienti-völgyben meghúzódó kolostora. Olasz­ország egyik legnépszerűbb, oktatással is foglalkozó rend­jének vendégszerető házában egy asztalnál étkezett vendég és házigazda. Nemcsak az olasz konyha specialitásaiból, de az „italiano” nyíltszívűség- ből, humorból és humanitás­ból is ízelítőt kaptak a kétna­pos villámlátogatás résztve­vői. Padre Gabriel és rendtár­sai tölgyfa-madonnás kápol­nájuk mélyén éppúgy ottho­nosan mozognak, mint a ko­lostort övező kertekben vagy a zsibongó belvárosi korzók ár­kádjai alatt. Ha kell pincérek, ha kell turistakalauzok — éppoly sokoldalúak, mint a közbiztonságért felelős Policia Municipia, azaz a városháza rendőrségének tagjai. Utób­biak minden lépésünket féltve vigyázták — a civitanovai ten­gerparttól a tolentinói vásárig, a caldarolai Castello Pallottá- ban tett kastélylátogatástól a görögtűzzel ünneplő éjféli for­gatagig. Kétnapos ünnep Az őszinte baráti fogada­lomról, a népeket összekötő szebb jövőről beszélt Navisse Nazzareno az olasz történe­lem professzora azon az au­gusztus 23-i késő esti órán, amikor a morrovallei főtéren több ezer olasz és egy marok­nyi magyar előtt, mikor Sarah Giannini és dr. Sütő László polgármester aláírásukkal szentesítették a két település testvérvárosi kapcsolatát. Szólt a zene, utánozhatatlan olasz temperamentummal ját­szott a Carlo Grossem diri­gálta Giuseppe Verdi Banda Musicala városi zenekar. „Óh, sole mio” — harsogott a nagy történelmi pillanatokat megért Városháza tér, s hullámzott a tömeg a feketebársony ég alatt; tapsvihar köszöntötte a nostri amid (barátaink) tiszte­letére felengedett hőlégbal­lont. Pezsgő durrant, két világ, két életmód és kultúrkör talál­kozott; s a morrovallei nyáréj­szakán kölcsönösen megdőlni látszottak a neorealista fil­mekből táplálkozó előítéle­tek... A kétnapos rendezvény csúcspontján, 24-én — vagy inkább 25-e hajnalán — sajná­latos malőr fújt takarodót az ünneplő közönségnek. A vá­ros szélén fellőtt tűzijátékpat­ronok az erős szélben lángra lobbantották a száraz domb­oldalt, s az óváros mellvédjé­ről „egyenes adásban” szem­lélhettük a terjedő lángokat. A szálláshely felé már lezárták az utakat, s valaki fekete hu­morral megjegyezte: másik testvérvárost kell keresni, mert lehet, hogy ez porig ég reggelre... A tüzet persze sze­rencsésen megfékezték; a hazafelé tartó marcali külö­nítmény a felkelő nap fényénél egy békésen alvó várostól bú­csúzott. A két települést immár hiva­talos formában is összekötő általános szerződést a jövő­ben a kulturális intézmények közötti konkrét kapcsolatok követik. A marcali iskolák, a képzőművészeti stúdiók, az ének- és tánckar, a tervezett gyermek-csereüdültetés re­mélhetően jól szolgálják majd az együttműködést. A sport- egyesületek között már kiala­kult egyfajta közeledés; gaz­dasági téren ellenben kellő­képp óvatosak olasz baráta­ink. Jószerivel csak a keres­kedelem érdekli őket, az ipar- telepítés kevésbé vonzó szá­mukra — egyelőre. Mint mondják: bár szeretik Ma­gyarországot, kockáztatni azonban nem akarnak... San Marinóban Annál inkább a világ legki­sebb és legrégebbi köztársa­ságában, San Marinóban a magyar turisták! Ők bezzeg kockára tették kevés-kemény magyar forintjaikat. A Monte Titano lejtőin luxusüzletek és ódon műemlékek; a végenincs szerpentineken világutazók közé keveredett bámész ma­gyarok. Lent, a völgy mögött, valahol ott a kék Adria. Azon túl már csak egy ugrás a há­ború dúlta ex-Jugoszlávián át, s itthon vagyunk. Vége a nyárnak, de felvillantott örök szépséged, Itália nem kopik meg. Velünk marad a fázós őszben is. Csíky Kiss Erika

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents