Somogyi Hírlap, 1993. augusztus (4. évfolyam, 177-202. szám)
1993-08-28 / 200. szám
2 SOMOGYI HÍRLAP — HAZÁNK ÉS A NAGYVILÁG 1993. augusztus 28., szombat Haláltábor mint mementó Az auschwitz-birkenaui (ma Oswiecim) egykori náci haláltábort meg kell őrizni memen- tóként az utókor számára — fogalmazták meg az auschwitzi múzeum területén rendezett nemzetközi szimpózium résztvevői. A komplexumot nem szabad újjáépíteni, átalakítani — szögezték le. Az auschwitzi múzeum feladata egyrészt az, hogy emlékeztesse a jelent arra, mire használták a tábort egykor, másrészt fontos szerepe van a jövő nemzedékek nevelésében. Elit-egységek Szomáliában Amerikai elitegységek is vannak a Szomáliába érkező újabb katonai alakulatok között. Meg nem erősített források szerint a katonák között megérkeztek a kelet-afrikai országba a terroristaellenes akciókra kiképzett Delta kommandó tagjai. A különleges egységek Szomáliái jelenléte a hírügynökségek szerint arra utal, hogy az amerikaiak megpróbálják kézrekeríteni az itteni vérengzésekért felelősnek tartott helyi katonai vezetőt, Mohamed Farah Aididet. Követelik Arafat lemondását Jasszer Arafat és híveinek lemondását követelte a Palesztinái Felszabadítási szervezet (PFSZ) végrehajtó bizottságának több tagja a testület tuniszi ülésén. Arafatot azzal vádolják, hogy túl sok engedményt tett Izraelnek, és nem tudott úrrá lenni a szervezet égető anyagi gondjain. Barikádok Mostarban Mostar muzulmán szektorának lakossága barikádokat épített, hogy az ENSZ-konvoj semmiképp se távozzon a hercegovinál székvárosból, a kéksisakosok jelenléte ugyanis védelmet jelenthet a horvát ostromló erőkkel szemben. A blokád alatt álló keleti városrészből az ENSZ-erők elszállíthattak öt súlyos sebesült gyermeket, akiket Mostarban nem tudtak kezelni a rossz higiénés feltételek miatt. Kerekasztal-vita a halálbüntetésről Bukarestben a romániai Emberi Jogok Központja rendezésében kerekasztal-vitát tartottak a halálbüntetés témaköréről. Romániában 1989 után évente 7-800 gyilkosságot követtek el, ami kétszerese a megelőző évek átlagának. a bűncselekmények száma általában háromszorosára nőtt. A vita résztvevőinek többsége elutasította a halál- büntetés újbóli bevezetésének gondolatát, többen viszont támogatták ilyen tárgyú népszavazás megszervezését. Lakásfoglalók Párizsban Több mint száz rendőr közreműködésével hajtották végre Párizsban 19 önkényes lakás- foglaló család kilakoltatását egy üresen álló egykori óvodaépületből. A többségükben Maliból érkezett családok, amelyek között illegális bevándorlók is vannak, még márciusban költöztek be az épületbe, amelyet az akkori lakásügyi miniszter az előző év végén foglalt le hajléktalanok számára. Az akció ellen tiltakozott Párizs érseke és több humanitárius szervezet is. Nemzeti összefogást sürgetnek Szárszón (Folytatás az 1. oldalról) Hogyan kellene a gazdaságpolitikának szolgálni a nemzet megmaradását? Az állampolgárok tulajdonhoz juttatása a legfontosabb, mert a tulajdon biztonságot ad, és ők a hivatalos politika jóváhagyása nélkül is ápolhatják magyarságukat, kultúrájukat. Előrelépést jelent, hogy százezrek váltak tulajdonossá az utóbbi időben. Megfogalmazódott: amikor az országot sem nyugati, sem keleti hatalom nem próbálta leigázni, mindig virágzásnak indult. A környező országokban vannak olyan erők, akikkel együttműködve virágzó Közép-Európát lehetne építeni. A magyar népi mozgalom eddigi legnagyobb győzelmét aratta az országgyűlési választásokon, de ezzel a tőkével nem tudott mit kezdeni — hangzott el mintegy vitaindítóként. A magyar XX. század legnagyobb tömegbázisú szellemi áramlatának képviselőit ugyanis teljesen felkészületlenül érte a siker. Ennek következményei ma is láthatóak a gazdaságban. Magyarországon most sokan havi 8- 9000 forintból élnek, míg mások 900 ezer vagy egymillió forint bért visznek haza hóvégén. Külföldön, ha csak 8- 10-szeres különbségek is adódnak a fizetések között, már tiltakoznak a jelenség ellen a civil szervezetek. Hol van ilyenkor a szakszervezet? — kérdezte a Nemzeti Demokrata Szövetség szakértője. Kérdések hangzottak el azzal kapcsolatban is: érthetetlen, hogy egy ilyen óriási mezőgazdasági hagyományokkal bíró országban, mint hazánk, sokszor zavarok jelentkeznek a tej és húsellátásban. Törvényességi vizsgálatot kíván azonnal a privatizáció, amely szerinte a korrupció melegágya. A felszólalások a probléma felvetésén túl nem tartalmaztak konkrét megoldási javaslatot. Fónay Jenő, a Magyarok Világszövetségének alelnöke, a Pofosz elnöke például elmondta: megszámolta, hogy eddig 93 alkalommal vetették föl azt a problémát, hogy fogy a nemzet, de kivezető utat nem mutattak. Ugyanő arról beszélt: az Alkotmánybíróság csak a költségvetés terhe. Az is felvetődött: párbeszéd helyett sajnos monológok hangoznak el. Egyre több az üres szék, s sok előadó elállt gondolatai közlésétől. „Pont az ellenkezőjét mondtam” Rau cáfol Észak-Rajna-Vesztfália miniszterelnöke tegnap cáfolta, hogy Magyarországra nézve hátrányos összehasonlítást tett volna Románia és annak nyugati szomszédja európaiságát illetően.- A hír teljes mértékben abszurd, és semmi köze ahhoz amit a mondtam — jelentette ki Skopjéban, majd hazafelé tartó útját megszakítva Budapesten is Johannes Rau. A politikus diplomatikusan megkerülte a választ arra kérdésre, vajon ki a felelős a román sajtószervek részéről szavainak kiforgatásáért. így született a nyilatkozat Csütörtökön este televízió- adást követően, melyben Pálfy G. István, a Hét és a Híradó főszerkesztője kérdezte Csoóri Sándort, a Magyarok Világszövetéségének elnökét, Kosa Ferenc filmrendezőt, az MSZP országgyűlési képviselőjét és Csete György építészt, a Közakarat Egyesület elnökét, a táborlakók jó része együtt maradt. A műsor során mintegy 150 ember körülvette Csoóri Sándort, és azt sérelmezték, hogy az adásban szerintük nem kaptak kellő hangsúlyt azok a sorskérdések, melyekről naponta előadásokat hallgatnak meg,illetve vitatkoznak a tábor résztvevői. Csoóri Sándor javasolta aztán a körülötte állóknak: fogalmazzák meg nyilatkozatban javaslataikat. A 150 ember megbízásából 25-en írták a tegnap 11 óra 56 perckor elhangzott nyilatkozatot, mely rendkívüli visszhangot keltett a résztVevők között. (Nincs közöttük egyébként eddig ismert, meghatározó politikus.) Szőkített a maffia Sármelléken A sármelléki repülőtérre is szállítottak. A piros színű tüzelőolajat vegyszeres eljárással „szőkítették”, majd másutt gázolajként értékesítették. Két, 10 ezer literes keverőt találtak a rendőrök, és a „szőkítést” tanúsító 2600 liter vegyszeres üledéket. Néhány nap alatt kiderítették, hogy az elkövetők annak a szegedi kft-nek a tagjai, amely ellen már büntetőeljárás folyik. A Mitsubishi már Siófokon is! Sió-Motor Kft., 8600 Siófok, Szekszárdi u. Tel.: 84/318-181 AKCIÓ! A Siófoki Mitsubishi Márkakereskedésnél Autószalonunk akciós ajánlata: minden nálunk vásárolt vagy rendelt autóhoz 1 db sztereo rádiós magnót és 1 db riasztót adunk 50 000 Ft értékben Most keresse fel szalonunkatl BEMUTATÓAUTÓK ▲ nagy ÁRENGEDMÉNNYEL •“« VÁSÁROLHATÓK (16820) György István felolvasását követően vita nélkül megszavaztatták a jelenlevőket, akiknek túlnyomó, látható többsége elfogadta a nyilatkozat szövegét — 12 ellenszavazatot sikerült megszámolnia a több száz fős tömegben a tudósítónak. A pagoda falain kívül táborozók közül is többen nemtetszésüknek adtak hangot a készülő koalícióval szemben — a megkérdezett rangos, országszerte ismert politikai személyiségek nem kívánták melegében kommentálni a történteket. Később György István a Somogyi Hírlap munkatársának kérdésére felelve elmondta: — Úgy gondolom, hogy azokban, akik ezen a konferencián részt vesznek, már ide érkezésükkor megfogalmazódott az az igény, hogy közös nyilatkozat lásson napvilágot. Az eddig elhangzottak csak erősítették ezt, s a tv-műsor a fellobbantó szikra szérepét töltötte be. A szereplők ugyanis nem foglalkoztak markánsan a táborban felvetődött sorskérdésekkel. — Kiszámítható volt-e ezek után az, hogy a felháborodott hallgatók „akciózni” kezdenek? — Teljesen spontán kezdeményezés volt; a hallgatóság egy része szétszéledt, de a többiek és Csoóri Sándor között elindult egy beszélgetés, aminek végeredménye lett a nyilatkozat. — Csoóri Sándor nem tudott válaszolni minden kérdésünkre, de talán nem is akart — szólt közbe Mráv József. — Közrekaptuk, megtámadtuk, hogy miért laposodott el Szárszón ennyire ez a konferencia. És akkor azt mondta- fogalmazzuk meg, ami foglalkoztatja véleményünk szerint az embereket. — Miért gondolják, hogy ellaposodott a konferencia? — A sorskérdésekről sokat beszéltünk, de nem mondatott ki, hogy a. különböző pártoknak félre Sell tenni a torzsalkodást — vette vissza a szót György István. Czene Attila APÓKTÓL A1 /CftlAG kwosiArj nemzeTKöa wkLfrtó és mKsKr a rtetzetKözi c«d*s4gi kacsoutok rtczTátWM es KZ APÓK - 43*14 MUNOKÖZÖSSfó TLMOOTk'ikVN. 1993. szeptember 1-5. KAPOSVÁR VÁROSI SPORTCSARNOK 't/An.juá. Önt íi c&U&tijZU f (17067) VÁSÁRSZÉPE ’93 NEVEZÉSI LAP NÉV SZÜLETÉSI ÉV ........ LAKC ÍM.................... .......HÓ.................... ..................NAP............ T ELEFON................. A RÉSZVÉTEL FELTÉTELEI: — betöltött 14 éves életkor — alkalmi ruha — fürdőruha — magassarkú cipó' NEVEZESI DÍJ: 200 FT. Előzetes jelentkezés 1993. aug. 30-ig a vásárirodán, Városi Sportcsarnok, 7400 Kaposvár, Arany J. u. 97. Tel.: 310-222. JELENTKEZNI A HELYSZÍNEN LEHET Színpadbejárás 1993. augusztus 31-én, 17 órakor ELŐDÖNTŐ 1993. SZEPTEMBER 4-ÉN DÖNTŐ 1993. SZEPTEMBER 5-ÉN ÉRTÉKES AJÁNDÉKOK MEGLEPETÉSEK M Kormányszóvivői tájékoztató (Folytatás az 1. oldalról) Az illetékes minisztériumok meghirdetik azt a feltételrendszert, amely a kárigények dokumentálását szolgálja, majd az érintett ágazati tárcák rangsorolják a jogosnak ítélt igényeket. A kabinet elfogadta és sürgős tárgyalást kérve az Országgyűlés elé terjeszti a gazdasági kamarákról szóló törvényjavaslatot is. Eszerint három típusú: ipari és kereskedelmi, agrár-, valamint kézműveskamara jön létre. A kormány elfogadta és kivételes, sürgős eljárást kérve az Országgyűlés elé terjeszti az állattenyésztésről szóló törvény- javaslatot. A kormány elfogadta az ország közlekedésbiztonságának javítására kidolgozott Nemzeti Közlekedésbiztonsági Programot. A tennivalókról ütemterv készül. A BUDAPEST INVESTMENT Magyar Befektető és Tanácsadó Rt., mint a Kaposvári Húskombinát felszámolója értékesíti az alábbi ingatlanokat, illetve ingatlan részeket: 446. nyilv.t. sz., 75 m2 alapterületű, fűthető faház 442. nyilv.t. sz., 3 szintes, 226 m2 alapterületű, Pécsi u. keleti oldalán fekvő, 22 irodából álló irodaház 441. nyilv.t. sz., külön portával rendelkező, 6 irodából álló épület, alapterülete: 216 m2 3378. nyilv.t. sz., 438 m2 alapterületű, 12 irodából álló, fűthető faház 448. nyilv.t. sz., 600 m2 alapterületű, részben fűthető raktárépület 478. nyilv.t. sz., 150 m2 alapterületű, fűthető épület 480. nyilv.t. sz., 5 szintes, 1487 m2 alapterületű hűtőház 331. nyilv.t. sz., Béla király utcai, 17187. tulajdoni lap, 18097. helyrajzi számú, 5447 m2-es telken fekvő, 54 férőhelyes, fa szerkezetű épület 358. nyilv.t. sz., Rippl-Rónai utcában levő, 443. tulajdoni lap, 242. helyrajzi számú, 27 férőhelyes, gázfűtéses épület 392. nyilv.t. sz., Balatonbogláron, vízparti, 1998. tulajdoni lap, 2040. helyrajzi sz., 324 m2 alapterületű étterem az alábbi használt és új vagyontárgyakat: C02 hamburgergyártó gépsor EH 150 tip. húsipari daráló 4 db EH 152 tip. húsipari kocsiemelő SZKI tip. vérszeparátum W 130/5500 tip. Langen töltőgép Langen félautomata töltő HO 10/12 tip. kazán 2 db HO 5/12. tip. kazán 8 db BVG tip. rozsdamentes zsírsütő üst 107 A tip. rozsdamentes tepertőprés 6 db rozsdamentes zsíregalizátor 7 db rozsdamentes zsírülepítő tartály Érdeklődni lehet: Tollas József műszaki igazgatóhelyettesnél Tel.: 82/316-824 Tatárvári Tibor műszaki előadónál Tel.: 82/313-111/114 mellék A Kaposvári Húskombinát F. a. hitelezőit elővásárlási jog illeti meg. A felszámoló kéri a hitelezőket, hogy a hirdetmény megjelenését követő 8 napon belül elővásárlási szándékukat írásban közöljék az alábbi címre: 7401 Kaposvár, Pécsi út 67-69. Pf. 45. Felszámoló közli, hogy hirdetményeit a Somogyi Hírlapban és a Napi Gazdaság, Üzlet, Világ, Politikai Hírlapban jelenteti meg. A jelenlegi értékesítési felhívás a Somogyi Hírlapban 1993. 08. 04-én és 05-én, a Napi Gazdaság, Üzlet, Világ, Politikai Hírlapban 1993. 08. 06-án és 09-én jelent meg. (16918)