Somogyi Hírlap, 1993. augusztus (4. évfolyam, 177-202. szám)
1993-08-24 / 196. szám (195. szám)
4 SOMOGYI HÍRLAP — SZÁRSZÓ-1993 1993. augusztus 24., kedd Csurka: A tisztázás a legfontosabb Tőkés László: A magyar megmaradásért Mintegy ezer ember hallgatta tegnap délelőtt az augusztusi kánikulában a bala- tonszárszói Soli Deo Glória református táborban Tőkés László nagyváradi püspök igehirdetését. Az istentisztelettel fejeződött be a református értelmiségi konferencia, amelyet a hit és a felelősség kérdéseiről szerveztek, ezzel vette kezdetét a szárszói konferencia, amelyet a magyar megmaradás érdekében tartanak az 1943-as találkozó emlékére. Délelőtt 10 órakor Tőkés László arról szólt: az embernek fia nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem azért, hogy ő szolgáljon, s adja az ő életét váltságul sokakért. Az ige mai üzenetének jelentőségéről szólva kiemelte: ha merítünk a nemzeti összefogás, az evangéliumi ihletésű egykori magyar politikai ökumené példájából és örökségéből, akkor előretekintést és jövőtervezést is jelent a magyar megmaradás a nemzeti megújhodás érdekében. Most amikor túl vagyunk az idegen uralmon, s elkezdhetjük saját utunkat járni, újból a nemzeti sorskérdések, a nemzet sorvadása, pusztulása, a kisebbségek veszélyeztetettsége késztet bennünket közös gondolkodásra, összefogásra, kiútkeresésre. Az egyház népi mozgalomban betöltött szerepéről többen is kifejtették véleményüket. Délután pedig már a Hullám kempingben a puritán pagodában emlékeztek az 1943-as táborra. Milyen újságcikken dolgozik? — kérdeztük az írógépe fölé hajoló Csurka Istvánt. — A Szárszói Fórum ezen a héten minden nap megje- lenik;ennek számára írtam a rádió és televízió vezetésében kialakult újabb paktumhelyzetről. — Lépes-e a tábor arra, hogy alternatívát nyújtson a jelenlegi hatalommal szemben? — Lehet, de én nem így fogom fel a helyzetet. A jelenlegi kormányzatnak nem lehetünk alternatívája. Ennek vége van, e helyett egy másikat, egy valóban nemzeti kormányzatot kell helyzetbe hozni. Tehát olyan választási eredményt szükséges elérni, amelynek révén a nemzeti erők valóban uralják a magyar politikai életet. Most — úgy látszik — lehetetlent kísérlünk meg, én azonban optimista vagyok. — Személyes sikerének tartja, hogy a miniszterelnök urat nem hívták meg a tanácskozásra, közben Le- zsák, Für, Csoóri jelezte részvételét? — Sem azt nem tekintem személyes sikeremnek, hogy valaki résztvesz, sem azt, hogy nem vesz részt a tanácskozáson. A személyes sikeremnek azt tekintem, ha hozzájárulhatok a tábor eredményességéhez. A részvétel önmagában nem sokat jelent, várjuk meg, hogy ki mit mond. — Ön mit vár? — Tisztázást. Arra van most a legnagyobb szükség. Azt is várom, hogy sikerrel mutassa fel a népi nemzeti erőket, és tudtára adja a társadalom valamennyi rétegének, hogy vannak még olyan magyarok ebben a közéletben, akiket az egykori Szárszó szelleme vezérel. — Több oldalról hallani, hogy az egész találkozó egy ugródeszka Pozsgay Imre számára. — Lehet. Egyéneknek és pártoknak szerintem ebből nem lesz haszna. Én azért jöttem el, hogy a magyarságnak legyen Szárszó ugródeszka. Kanyar József: Megoldatlan sorskérdés A haza és a nemzet féltése volt a 43-as szárszói konferencia lényege. Erről szólt a nemzet evangéliuma s minden tiltás ellenére a „haza magasba- emelése”. Itt került a 43-as disputa hallgatósága a szárszói népi-vonulat legnagyobb reprezentánsának: Németh László „harmadik utas” eszmekörének a közelébe, aki „bajtársként” érkezett oda, mint „szurkoló”, hogy „duzzogás” helyett a „kötelességvállalás veszélyét” vállalja és „hű műszerként” regisztrálja lelkiismerete szavát. Németh László csak 13 évvel később vallotta be 56-ban, hogy olyan érzések vették körül Szárszón, hogy a „fiatal magyar értelmiség színe-javá- val” talán többé nem is találkozhat. Ezért is írta „Emelkedő nemzet” című cikkében, hogy 56 végén is vállalta a Szárszón elmondottakat. A cikk „emelkedő nemzet” fogalmát pedig úgy értelmezte, hogy a Szárszó előtti évtizedekbe: főképp szellemi és gazdasági téren volt az emelkedés szembeszökő az országban, még a nagy büszkeséggel emlegetett reformkorban sem volt annyi nagy írója, művésze és tehetséges muzsikusa a nemzetnek. így igaz az, hogy Szárszót a tilalmas évtizedek tették emlékhellyé, szentélyét pedig 56 emelte magasba. A megnyitó 1943 és 1993 között átbe- szélhetetlen szakadékok keletkeztek hazánk társadalmában, amelyeket Szárszó sem tudott megoldani, csak a megoldás felé tudta azokat segíteni. A nemzet nagy kérdéseit sem az egyházak, sem az egyesületek, még a politika sem tudott dűlőre vinni. Pedig közben már a társadalmi átbe- szélésekhez tartós hiedelmek is készültek: a népi irodalom felé fordulás, a demokrácia elveinek a tisztázására való törekvések — legalábbis ilyenek voltak. így Szárszó maga is megoldhatatlan sorskérdéseinek egyikévé vált. Még a szóinfláció sem változott körültte, amelyről Kodolányi beszélt ott félszázada. Évtizedek eltorzult hatalmi rendszerében a nemzeti is elavult fogalommá vált. A nép stabil identitástudatának a helyébe a labilitás került. E csaknem félszázad alatt a magyarság lélekben is megrokkant, igaz ezekben az esztendőkben zajlott le hazánkban a „harmadik világháború”. Az 1983-ban alakult Baráti Kör azért szerveződött, hogy a szárszói táborok, különösen pedig a történelmű jelentőségű Magyar Élet Tábor hagyományait tartsa ébren, azt tudatosítsa és adja tovább! S főképp a találkozók szelleméhez híven az ország és a magyarság sorskérdéseiről való tanácskozásokat szervezze és azok eredményeit, és tennivalóit tárja a nemzet elé. Csak ez lehetett a legfőbb tennivalója a Püspöli alapítvánnyal való összefogásnak is! A szárszói égő csipkebokor körül ma is nehéz a szolgálat és a szorgoskodás, hisz az elmúlt félszázadban nemcsak társadalmunkat forgatták ki gyökérzetéből, de kiforgattak bennünket múltunkból is. A kriptába szorított szárszói gondolatok szabaddátételével ma sem könnyű a fogalmak ismétlődő zűrzavarában új programot megfogalmazni a harmadik dispután új rendszerváltásunk közepette fiatal nemzedékeink számára. Főképp azért nehéz,mindez, mert ; a nemzet ügye a ieszorítottság és a leegyszerűsítés folyamatába került és kérdéssé vált a számunkra, hogy a bizonytalan jövőkép által is jelzett félkész falakra tudunk-e majd építkezni? Avagy éket kell újra verni társadalmunk egyes rétegei közé, vagy negyven év elfuserált, de hátramaradt, ám még mindig virulens és újonnan is feltámadt mástöltetű ideológiák alól magunkat kivonva, tudunk-e a nemzet egyetlen programjának a megfogalmazására vállalkozni? A nemzet egységének az eszmeiségében, a magyarság minden értékének való békejobb nyújtásával. A tilalmas évtizedek alatt virtuális emlékhellyé kovácsoló- dott szárszói szentély és annak eszmeiségének a magja — Illyés, Németh és Veres Péter halála után is — él, ahogy Illyés mondta még halála után is. Erre a nemzet ügyét egységben látó tanácskozásra van most is szüksége a rendszerváltást kereső fiatal magyarságnak: a nemzet ügyét szolgálva s nem parciális érdekeket szolgálva. Nincsenek kisajátítható Szárszók, csak egyetlen van: annak sok arcú igazával és tennivalójával. Fekete Gyula: „Hol van itt a hatalom?” — Ennek a konferenciának csak akkor van értelme, ha olyan történelmi szerepe lesz, mint az 50 évvel ezelőttinek volt mondta Fekete Gyula. — Nagy siker már az is, hogy közös táborozásra sikerült megnyerni azokat, akik igen csak különböző véleményeket vallanak. — Súgni akarnak a hatalomnak? — Elnézést, de hol van itt a hatalom? Én rebellis-fajta vagyok — a szabad szellem olyan műhelyét kell itt megteremtenünk, ahol a gondolkodás magasan szárnyalhat. És a hatalom viszonyuljon ahhoz! — Van e befolyásuk a folyamatokra? — Az elemzés, ami itt remélhetőleg teret nyer, nem olvasztja össze úgymond népfronttá az embereket, mint azt Antall József miniszterelnök megjegyezte. Magyarországon sajnos annyira lerohasztották a politikát is, hogy tulajdonképpen nálunk nincs közös nemzeti ügy. Ez tarthatatlan állapot! Hülyeség, manipuláció egységről beszélni. Mindenkinek meg kell tartania a maga függetlenségét, szuverenitását. A legnagyobb gondom egyékbént, hogy az ország lakossága egyre fogy, s erre a szomorú tényre a politika egyáltalán nem figyel. Püski Sándor: Nagy a várakozás Püski Sándor a szárszói találkozó 40 éves évfordulóján a népi mozgalom elvei és a harmadik út címmel készített előadást, amely azonban akkor nem hangozhatott el. Tíz évvel később tegnap délután a szárszói táborban elmondta. Előadását így fejezte be: mit vegyek el belőle, mit tegyek hozzá? Nehéz kérdés! Akkor ugyan még meg tudták akadályozni, hogy megtartsuk a harmadik szárszói tábort, még azt is, hogy arra az időre haza látogassak, de már tudtuk odakint is, és tudták itthon is, hogy nem tarthat sokáig. Az újra épülő magyar társadalomban és gazdaságban megint kezdtek működni a Németh László-i „halk folyamatok”. Eljutottunk Lakitelekhez és utána '89 végéhez, s azóta megtörtént a szabad választás, véglegesen megszabadultunk az „ideiglenes” megszállóktól és valahogy mégis minden elromlott. A magyar társadalom ma — okkal is, ok nélkül is — rosszabbul érzi magát, mint tíz évvel ezelőtt. Most, ötven év után, megtarthatjuk a régen esedékes harmadik szárszói tábort. Ebben az alkalmi szellemi műhelyben megvizsgálhatjuk a nemzet állapotát és a jövő lehetőségeit. Nagy várakozás hozta össze és kíséri, éppúgy, mint a ’43-ast. Akkor beleszólt a háború a fejlődés számított és kívánt rendjébe, ma csak a saját tehetetlenségünk ronthatja el. Horváth Gyula: „Öt évet késünk” — Mit gondol Horváth Gyula színművész: a szárszói találkozó dráma, vagy komédia lesz a végén? — Végig hallgattam a délelőtti beszédeket, s az én véleményem az, hogy egy nagyon szomorú tragédia ez az egész. El vagyunk késve öt, de legalább három évvel. Attól félek, ebben a pillanatban már a belső ellenség oly kegyetlen, hogy nem fognak irgalmazni. Ezt a szárszói tábort már annyian fúrják és olyan ízléstelenül támadják, hogy az csuda. Nem tudom, illik-e azt mondani, hogy az An- tall-kormány pontosan oda vitt bennünket, ahonnan elindultunk. József Attilát idézem: „For- télyos félelem igazgat minket, és nem csalóka remény...” — Találhat-e Szárszó új főszereplőket? — Nem hiszem. Karizmatikus ember kizárólag Csurka. — Melyik szerepe hasonlít a jelenlegi szárszói szituációhoz? — A Svejk című vígjátékban a Katz tiszteletes úr. Ő egy prágai zsidópap volt, de miután nagyon félt az akkori történelmi körülmények miatt, átkeresztelkedett katolikusnak. Később meg mohamedán lett. Mindig az volt a vágya, hogy ne rúgjanak többé belé. Na most, ezt nem kéne csinálni. Oláh Sándor: Őszinteséget Oláh Sándor, a valaha szebb napokat látott kisgazdapárti politikus magányosan ballagott a katonai sátortábor felől a tanácskozás színhelyére. — Én drasztikus változást nem javasolnék, de mindenképp következetesebb magatartásra volna szükség a kormányzati munkában. Elsősorban a törvényhozásban, másodsorban a törvények betartatásában. — Mennyire befolyásolja a politika az emberek személyiségét? — A dolgok lényegileg nem szoktak olyan gyorsan megváltozni, mint az emberek. A szárszói találkozótól azt várom, hogy őszintébb megnyilvánulás mellett döntsön az itt lévő — kicsit egyoldalú — értelmiség. Ha nem a kirekesztésre gondol, hanem a tisztességes, az egyenes, a következetes magatartást tanúsít az itt jelenlévők többsége, akkor ez elgondolkoztató lesz minden pártnak. — Kíváncsiságból jött el, vagy valami más miatt? — Részben kíváncsiságból, részben őszinte jószándékból. Nem vagyok azonban csodaváró, nem hiszem, hogy azt az anomáliasorozatot, ami él ebben az országban, ez az egy találkozó meg tudja változtatni. / Maczó Agnes: „Ne hazudjunk!” — Én nem sokat várok a tanácskozástól, a véleményemet pedig egy füzetben írtam meg, melynek címe: A fertő, avagy a politika Magyarországon — mondta Maczó Ágnes. — Ez kifejezetten a szárszói találkozóra készült. A legfontosabb eleme az elmúlt három-négy év rendszerváltozásnak nevezett folyamatáról született. A magyar politika kétszínű, és ez a fertő teljesen behálózza. A könyvben a koalíció részéről elkövetett hazugságokat, és az ellenzék részéről elkövetett paktumos politikát mutatjuk fel figyelmeztetőnek. — Ezzel szemben... — Ezzel szemben Szárszón a népi politizálásról kellene szót ejteni. Ennek alapja az, hogy az embereket közvetlen kapcsolatot alakítsunk ki. Őket nem lenézni, lejáratni, hanem képviselni kell. Összeállították: Czene Attila, Kercza Imre, Lang Róbert, Lengyel János
