Somogyi Hírlap, 1993. augusztus (4. évfolyam, 177-202. szám)
1993-08-03 / 178. szám
2 SOMOGYI HÍRLAP — HAZÁNK ÉS A NAGYVILÁG 1993. augusztus 3., kedd Bombahírek Washingtonból AMERIKAI KATONAI TERVEK A SZERBEK ELLEN KÉRDŐJELEK Mire vár a vár? Újabb Expo-vita fenyeget? Ezúttal a Budai Vár ügyében, miként ezt a kormányzati és főpolgármesteri nyilatkozatok sejtetik. A miniszterelnökség szívesen felköltözne a Várnegyedbe, felajánlva ugyanezt a lehetőséget a köztársasági elnöknek és hivatalának is. A főpolgármester ezzel szemben a Dísz tér és a Szent György tér által határolt területet a kultúra és a művészetek fellegváraként kívánja gazdagítani. — Miért baj az, ha vita van a tervből? — Nem a vita okoz gondot a fejleményeket nyomon követő érdeklődőknek, hanem az, hogy a vélemények „elhúznak" egymás mellett, egyszerűen szólva, mindenki mondja a magáét. S jószerivel nem is egymásnak, hanem mindenki másnak: a kormány a parlamentnek, a főpolgármester az önkormányzati testületnek. — Mit tükröz ez a gyakorlat? — Közéleti kultúránk kezdetlegességét. S ez az a pont, ahol az egész ügy túlmegy a Budai Vár hasznosításának ügyén. Ismét tanúi lehetünk a kormány és a főváros, a kormány és az önkormányzatok közötti együttműködés súrlódásainak, esetenként a felelős testületek, politikusok közötti — természetesnek tekinthető, erősebben fogalmazva, megkövetelhető — párbeszéd hiányának. Márpedig közügyeket, legyen az országos vagy fővárosi jelentőségű, csak közös erővel lehet megoldani, akár a Parlamentből, akár a Városházáról nézik a dolgokat. — Mit vár az állampolgár? — Egy olyan demokráciát, amelynek motorja sok-sok fogaskerékből tevődik össze. Ó azért választotta küldötteit az ország és a városok házaiba, hogy érdekeit képviselve nap mint nap vessék össze a különböző politikai, társadalmi, gazdasági elképzeléseket, s együttesen kristályosítsák ki a legjobbakat. Ez pedig közös fejtörést és együttes munkát igényel. így olajozható meg a demokrácia ma még csikorgó gépezete. Ferenczy Europress Megszűnt a dunai blokád Varsói évforduló Megkezdődött a lengyel fővárosban az az ünnepségsorozat, amellyel a náci megszállók ellen kirobbant varsói felkelés 49. évfordulójára emlékeznek. Krzysztof Lypace- wicz, helyettes varsói polgár- mester emlékeztette a jelenlévőket arra, hogy Európa annak idején nem mozdult meg a varsóiak érdekében. Megemlékezett a 63 napig tartó felkelés áldozatairól. 16 ezer felkelő és 200 ezer polgári személy esett áldozatul. 25 ezer felkelő sebesült meg, és 18 ezer esett fogságba. Krajina — új határidő A krajinai szerb kormány beleegyezett abba, hogy július 31 -e helyett ma éjfélkor járjon le a maslenicai híd és a zárai repülőtér környékén állomásozó horvát csapatok kivonásának határideje. A krajinai szerbek az ENSZ békefenntartó erők képviselőivel folytatott knini tárgyalásokon fogadták el az új határidőt. A Tanjug jelentése szerint az új kivonási határidő betartását az ENSZ Biztonsági Tanácsa szavatolja. Július Binder derűlátó Július Binder hisz abban, hogy Magyarország és Szlovákia két éven belül megállapodik a bősi erőmű nagymarosi részének felépítéséről. A szlovák beruházási igazgató a Slobodny Piatok című lap legújabb számában nyilatkozott arról, hogy az erőmű térségében minden körülmény az előzetes számításoknak megfelelően alakul. Már bebizonyosodott, hogy nem került sor környezeti katasztrófára, és az sem jelentéktelen tény, hogy a bősi erőmű az eddigiek során 1,2 milliárd kilowattóra villanyáramot termelt. Féléves lakásmérleg Ez év első felében 6821 lakást építettek hazánkban, ami 7 százalékos növekedést jelent a múlt esztendő hasonló időszakához képest. Ez fontos változást mutat, hiszen az elmúlt évekre a folyamatos csökkenés volt a jellemző hazánkban — állapítja meg a Központi Statisztikai Hivatal legutóbbi jelentése. Pokolgép robbant Pokolgép robbant a grúziai Szadaklo város közelében, a Tbiliszitől Jerevánba tartó személyvonat utolsó vagonja alatt. Két személy életét vesztette, tizen megsebesültek. A szerelvény — az utolsó vagon kivételével — szerencsére nem siklott ki, és a pályát is hamarosan helyreállították — jelentette az Itar-Taszsz hír- ügynökség. A nyomozás egyelőre me, tudta kideríteni, kik helyeztek aknát a sínekre. Foglyul ejtett békefenntartók Vörös khmer egységek a hét végén elfoglalták az ENSZ-erők egyik állását a thaiföldi határ közelében, az észak-kambodzsai Preah Vi- hear tartományban és foglyul ejtettek huszonegy békefenntartót, de még aznap szabadon engedték őket. A kambodzsai nemzeti ideiglenes kormány határozottan elítélte a támadást, emlékeztetve: az akcióra akkor került sor, amikor a vörös khmerek azt követelik, hogy részt vehessenek a nemzeti megbékélési folyamatban. Szarajevó és a többi ostromlott bosnyák város, valamint a segélyszállítmányok légicsapásokkal való megvédését javasolta brüsszeli NATO-tanácsko- záson az amerikai kormány. Ezt szivárogtatták ki Washingtonban, de még nem világos, hogy a katonai fenyegetéssel csak nyomást akarnak-e gyakorolni a genfi megállapodás érdekében, vagy valóban bombázni készülnek jövő héten a szerb tüzérséget. A The New York Times és a The Washington Post egybehangzó értesülései szerint a cél megakadályozni, hogy a szer- bek, akik a nyugati hírszerzési jelentések szerint a teljes győzelem küszöbén állnak, lerohanják Szarajevót és a többi bosnyák övezetet, vagy azokat kiéhezte- téssel megadásra kényszerítsék. Bili Clinton elnök levélben tájékoztatta az érintett európai állam- és kormányfőket, valamint Butrosz Gáli ENSZ-főtitkárt arról a tervéről, hogy védjék meg Szarajevót és ne csak az Az Egyesült Államok szükség esetén egyedül is kész megfékezni a Bosznia-Hece- govinában dúló harcokat. Mint Mike McCarry, a külügyminisztérium szóvivője közölte, a NATO-szövetségesekkel folytatott megbeszélések fényében az Egyesült Államok biztos az esetleges légicsapások széleskörű támogatásában. A légitámadások megindítása inkább napok, mint hetek vagy hónapok kérdése — hangozENSZ-csapatok, hanem a polgári lakosság védelmében is alkalmazzanak katonai erőt. A lapok úgy tudják, hogy Washington mindaddig fenn kívánja tartani a gazdasági embargót a szerbek ellen, amíg nem bizonyos, hogy azok tiszteletben tartják a békemegállapodást, s a kialakítandó új boszniai határokat. London és Párizs immár lényegében egyetért a még csak vázlatosan kidolgozott katonai tervekkel, amelyek azt is jelenthetik, hogy az eddiginél több légiegységet vezényelnek a térségbe. Washington azonban Jeremy Boorda amerikai tábornokot, a NATO dél-európai főpa- ranacsnokát kívánja megbízni a terv végrehajtásával, nem biztosítva vétólehetőségét a francia Jean Cot tábornoknak, a balkáni ENSZ-csapatok parancsnokának. — Hívja össze Clinton elnök haladéktalanul a NATO tagállamainak csúcstalálkozóját, s addig függesszék fel a genfi tárgyalásokat — javasolta vasártatta McCarry annak a gépnek a fedélzetén, amelyen Warren Christopher amerikai külügyminisztert közel-keleti útjára kísérte. Mike McCurry a továbbiakban kijelentette, a brüsszeli NATO-tanácskozáson javasolni fogják, hogy katonai eszközökkel törjék át a Szarajevó körül létesített szerb ostromgyűrűt. A szóvivő nem volt hajlandó részleteket közölni az amerikai tervről. Mindössze nehéznek ígérkeznek. Karadzic boszniai szerb vezető meghökkenésének adott hangot Izetbegovic kijelentései hallatán. Mint mondotta, a szerbek sehol sem támadnak, mindössze a közép-bosznia Zvornikban védekeznek a muzulmán rohamok ellen. Szerinte amúgy Boszniában nyugalom honol. A szerb vezető hangoztatta, a fő kérdés most az, hogy ki akar békét, és ki nem. A szer- bek igen nagyvonalúak, és még arra is készek, hogy lemondjanak a birtokukban lévő A hét végén is szerb orvlövészek támadták a szarajevói repülőteret. Akciójuknak három halálos áldozata volt. nap közölt cikkében Robert Dole szenátor. Az ellenzéki republikánusok kongresszusi vezetője szerint ultimátumot kell adni a szerbeknek és ha nem adják át az ENSZ-nek nehézfegyvereiket, s nem engedik át a segély- szállítmányokat, akkor bombázni kell őket. A korábbi, a (republikánus George Bush elnök vezette) amerikai kormány felelős rövidlátó politikájáért, de hibás utódja is: a korábbi washingtoni bejelentés, hogy az eddiginél többet nem tudnak tenni a balkáni válságban, veszélyes jelet küld az agresszoroknak szerte a világon. A NATO jövője forog kockán, Amerikának vezető szerepet kell vállalni, míg a szerbeket hagyományosan pártoló Moszkvánál a nagy segítség fejében ragaszkodni kell ahhoz, hogy külpolitikájuk is megváltozzék — írta Dole. annyit árult el, hogy az indítvány előirányozza a Szarajevó környékén létesített szerb állásoknak az amerikai légierő által történő bombázását. „Nem engedhetjük meg, hogy folytatódjék Szarajevó körül- zárása” — mondotta. A Washington Post vasárnapi számában szintén arról adott hírt, hogy az Egyesült Államok légitámadásokat készít elő a bosznia-hercegovinai szerb állások ellen. 72 százalék köztársasági terület 17-18 százalékáról. Ez tisztességes és becsületes ajánlat. Ami a szerbeket illeti, a béke elérhető közelségbe került. Mate Boban horvát vezető szintén derűlátóan nyilatkozott arról, hogy a következő napokban eredmények elérése várható. — A tárgyaló felek szemmelláthatóan nagyobb megértéssel vannak egymás iránt — mondotta a vasárnapi tárgyalásokról. Ezeken a három részre történő felosztás földrajzi részleteiről volt szó. A szerbek feloldották a Duna Belgrád környéki blokádját mely- lyel a szervezők a kis-Jugoszlá- viával szembeni ENSZ-embargó ellen tiltakoztak. Ez alatt nem Az 59 éves Albert az öröklési rendben Baldvin után az első, s ennyiből jelölése várható volt, Brüsszelben azonban mégis sokan arra számítottak, hogy az uralkodói jogokat átengedi fiának, a 33 éves Fülöp hercegnek. Az elmúlt években elsősorban a belga sajtó visszatérő módon kétségtelenül úgy írt és beszélt Fülöpről, mint aki legalábbis félhivatalosan a trón igazi várományosa. Ezzel egyidőben az utóbbi hónapokban gyakran felmerült Albert lányának, Asztrid hercegnőnek a neve is, aki az alkotmány 1991-es módosítása óta ugyancsak jogosult az utódlásra, s aki széles népszerűségnek örvend. A vasárnap esti kormányfői bejelentést mindenesetre Egyelőre sikerült megmenteni az európai pénzügyi rendszert. Az Európai Közösség pénzügyminiszterei és jegybankelnökei hétfőn hajnalban hosszadalmas és kemény viták után megállapodtak abban, hogy jelentősen kiszélesítik az európai pénzügyi rendszer valutáinak ingadozási határát. Mint Win Kok holland pénzügyminiszter az éjfél után kezdődött plenáris ülés befejeztével közölte, az euközlekedett Mahart hajó a kritikus szakaszon. A területre két-három nap múlva megérkező első magyar jármű remélhetően akadály nélkül folytathatja útját. részben a királyi család, részben a kormány beható tanácskozása előzte meg, és az első belga kommentárok szerint a kényes belpolitikai helyzet, a flamandokat és vallonokat alkotmányjogilag is elválasztó föderáció útjára indítása különösen fontossá tette, hogy a királyi ház hagyományosan egységet erősítő szerepe hangsúlyos maradjon, amire az adott esetben az idősebb Albert minden tekintetben alkalmasabbnak tűnt, mint a fiatal Fülöp herceg. Az új uralkodó beiktatásához még össze kell hívni — méghozzá az alkotmány értelmében tíz napon belül — a parlament két házát, melynek együttes ülése előtt tesz majd uralkodói esküt Belgium hatodik királya. rópai pénzügyi rendszer valutái a jövőben a német márka és a holland gulden kivételével 15 százalékos ingadozási határral kerülnek forgalomba. Ä márkának és a gulden- nak az európai pénzügyi rendszerhez való viszonya nem változik. Az erős valuták ingadozási határa eddig is mindössze 2,5 százalék volt, míg a spanyol és portugál valutáé elérte a 6 százalékot. „Az Egyesült Államok kész egyedül is csapásokat mérni a szerb katonai állásokra” Izetbegovic kivonulással fenyegetőzik Az elhunyt király trónjára Albert herceg a jelölt Albert herceg, a vasárnap virradóra elhunyt Baldvin király öccse a jelölt arra, hogy bátyja örökét átvéve a belga trónra lépjen — jelentette be vasárnap esti nyilatkozatában Jean-Luc Dehaene belga miniszterelnök. Fennmarad az európai pénzügyi rendszer Alija Izetbegovic boszniai elnök vasárnap este kilátásba helyezte, hogy kivonul a genfi tárgyalásokról, ha a szerbek nem szüntetik be a Szarajevó közelében és az észak-boszniai Brckoban indított offenzí- vájukat. Ezt közölte mind Radovan Karadzic boszniai szerb vezetővel, mind pedig a jugoszláviai békekonferencia két társelnökével — mondotta Izetbegovic Genfben a sajtó képviselői előtt. Hozzáfűzte, hogy a hétfőre tervezett megbeszéléseken részt fog venni, ám a tárgyalások rendkívül