Somogyi Hírlap, 1993. július (4. évfolyam, 151-176. szám)
1993-07-07 / 156. szám
8 SOMOGY HÍRLAP — VÉLEMÉNYEK 1993. július 7., szerda Kárpótlási huzavona Özvegy édesanyám 1991 októberében — az arra rendszeresített nyomtatványon — kárpótlási igényt jelentett be a Somogy Megyei Kárrendezési Hivatalhoz az elhunyt édesapám tulajdonát képező államosított cséplőgép-garnitúra ügyében. Az volt a szándéka, hogy a kárpótlási jegyet a két lányának fele-fele részben ajándékozza. Miután az ismeretségi körében a vele egy időben beadott kárpótlási igényeket már megkapták, nyugtalankodni kezdett és többször személyesen felkereste a hivatalt. Kezdetben azzal vigasztalták, hogy nyugodjon meg, mert el sem tudja képzelni, mennyi benyújtott igényt kell feldolgozni, de a papírok rendben vannak, várjon türelmesen. Az idő múlott, a türelem fogyott és 1993. februári reklamálására közölték vele, hogy az elhunyt férjének vannak élő gyermekei, így ők jogosultak a kárpótlási jegyre. Megnyugtatták, hogy probléma nincs, csak adjanak be egy kérelmet, melyben hivatkoznak az édesanyjuk által benyújtott és R- 1077878 iktatószámon nyilvántartásba vett kárpótlási igényre. Legfeljebb az ügy később nyer elintézést. Ezt a kérelmet azonnal megírtuk és személyesen vittük be a hivatalba. Ezt követően 1993. március 9-i keltezéssel édesanyám meg is kapta az elutasító határozatot. Még 1993. február 23-i keltezéssel kaptunk egy értesítést, hogy a kérelmünktől függetlenül az úgynevezett il-es számú kárpótlási egységcsomagot is töltsük ki és nyújtsuk be a hivatalnak. Ezt a kitöltött egységcsomagot 1993. március 2-án beküldtük. Ezt követően 1993. április 1-jén külön kérelemmel fordultunk a hivatal vezetőjéhez, hogy az általunk benyújtott egységcsomagot, amelyet 102144. szám alatt vettek nyilvántartásba tekintsék jogfolyamatosnak, hiszen a késedelem oka az édesanyám által benyújtott igény 1993. márciusában való elutasítás volt. Most már anya és két lánya együtt izgult és reménykedett. Ez a remény hamar elszállt, mert 1993. június 15-én kelt határozatában dr. Matusik Walter hivatalvezető úr kérelmünket elutasította. A határozatban felsorolt indokok számomra érthetetlenek: 1. Hogyan adhattam volna be kárpótlási igénylésemet 1992. október 6-áig, amikor édesanyám kérelmét 1993. márciusi határozattal utasították el. Azt hiszem, erre a kérdésre csak a népi bölcsesség ad magyarázatot; ha tudtam volna, hogy elesek, előtte leültem volna. 2. Az indoklás szerint jogosultságom igazolási kérelemmel 1993. április 5-éig még elfogadható lett volna! Ejnye-bejnye! Hiszen én 1993. március 2-án minden szükséges igazolást, amit csak kértek, beküldtem. A Gergely féle naptár szerint március 2. előbb van, mint április 5. 3. Akkor kérdezem, a tények most már nem tények? Talán nem is igaz, hogy az édesapám vagyonát államosították vagy nem biztos, hogy az édesapám gyermekei vagyunk? Tisztelt kárrendezési hivatal! Ugye abban egyetértünk, hogy az államosítás ennél sokkal zökkenőmentesebben megoldódott? Kristóf Jánosné Somogyvár, Kaposvári u.4 Van, mégis hiányzik A Somogyi Hírlap június 26-i számában olvastam a Fent a málna, lent a fekete ribizli című cikket. Mint az írásban olvasható, a málna ára elkerülte a 100 forintot, a fekete ribizliért 15 forintot adnak. A mai napig sem értem, hogy a piacon miért kérnek a málnáért 150 forintot, az üzletekben pedig miért nincs fekete ribizli, holott gazdag vitaminokban, és sokat tesznek el télire. Pálfalvi Imre Marcali, Petőfi u. 13. Kéregető gyerektenyér Dolgom végeztével a felüljáró alatti parkolóba indultam, s már majdnem elértem célom, mikor elém toppant a kis jelenség. A csoda úgy hároméves, ha lehetett. Valószí- nűtlenül kócos és koszos volt. Ruhája talán nagyobb testvéréé lehetett, és a hőségben talán kicsit sok is. Selypítő hangján kérdez valamit, de értelmem csak második ismétlésre fogja fel a kérdés lényegét. A kérdés így hangzik: „Néni, segítsen meg egy pár forinttal.” A döbbenettől a levegő úgy torkom táján megakad, s nem jut tovább. Máskor is előfordult már velem ugyanez a szituáció. Ám mindig olyan felnőtt volt a kérő, kinek lehelletén éreztem az adományok sorsának eredményét. De ez valami új volt. Mikor az első meglepetésből magamhoz tértem, egyetlen kérdés jött számra, mely talán ösztönös anyai gondolkodásomnak köszönhető: „Hol van az anyukád, kicsim?” Válasz nem érkezik. Talán rosszul gondolom, hogy egy ilyen csöppség mellett felnőttnek is lenni kéne? Újra kérdezek, s gyönyörű, bogárszemű emberke szinte kántálja a jól betanult szöveget: „Anyukám mondta, hogy kérjél attól a szép nénitől egy pár forintot, köszönd meg és mondd, hogy az Isten áldja meg érte!” A szöveg betanult, sűrű bó- logatások közepette kezecskéit háta mögött összefogva adja elő. Még megkérdezném tőle, hogy hol van a mama most, de az eddig szerzett, kapott vagyonkája kicsúszik ragacsos kis kezéből, s a fűbe hullik. Lázasan keresgél. Velem már nem törődik. Hamar megtalálja kincsét. Izzadó tenyerében két ötforintos. Tőlem már nem kér többé. Más járókelőkhöz fordul. 1993-at írunk. Az atombomba, az űrutazás, a micro- chipek korát éljük. Mit érezhet az az anya, ki beszélni alig tudó csemetéjét az utcára küldi „koldulni”? Mit érezhet az a gyerek, aki játék és bolondozás helyett kéregetve éli meg gyermekkorát: azt a kort, amit gondtalanul, vidáman kellene eltöltenie? Persze lehet, hogy csak nagyon lágy a szívem. Az élmény akkor is megrázó. Egyre gyakoribb, hisz sokunkkal megtörténik. Mi a megoldás? El tudnák képzelni gyermekeiket a forró, poros, tikkasztó utcán idegenek előtt, lesütött szemmel, amint pénzt vagy ennivalót kérnek? Mert én nem! János Kornélné A húskombinát csak egy példa Nehéz az élet. Főleg a munkanélküliek élete keserű. Sorra zárnak be gyárak, üzemek. Nap nap után egyre több ember kerül az utcára. A csődbe jutott vállalatok nem tudják kifizetni a dolgozók bérét és járandóságát. Üres a kassza. Csak ígéreteket kapnak a pénzükre váró emberek. De ígéretekből nem lehet vásárolni a boltban. Az ígéretet nem fogadja el az OTP, de még az áramszolgáltató vállalat sem hitelez. Vannak emberek, akik már hónapok óta nem kaptak fizetést. így a Kaposvári Húskombinát kétszáz dolgozója sem, akit még márciusban elbocsátottak, és azóta hiába várják az elmaradt fizetést és a vég- kielégítést. A kombinát új gazdája a felszámolást végző Investment Rt nem fizet, még csak szóba sem áll az elbocsátott dolgozókkal. Csak a jelenlegi munkások kapnak némi pénzt. Ők is csak azt a bérüket, amelyet a felszámolás kezdete óta az „új gazda” hajlandó kifizetni. Az elmaradt munkabért, végkelégítést majd megkapják, ha munkájuk nyereséges lesz és felfut a gyári termelés — ígérgetik a bizonytalanságban élő embereknek. De ki tudja, hogy így lesz-e? A kapott milliók megint nem úsznak-e el, mint eddig, s az emberek bottal üthetik a pénz nyomát. A jognak tudorai is tanácstalanok. Segíteni nem tudnak, mert joghézag van. Ugyanis a jelenlegi törvények lehetővé teszik, hogy egyesek családokat dönthessenek nyomorba, bizonytalan üzleti vállalkozások miatt. A becsület azt diktálná, hogy először az elmaradt adósságokat egyenlítsék ki, és csak ezután vágnának bele egeket megrázó üzleti kalandjaikba. A húskombinát nem egyedi eset. Kaposváron több cég tartozik a volt dolgozóinak, és megpróbál kibújni a fizetés alól. De a kört lehetne bővíteni a megyére, sőt az egész országra. Nem pánikkeltés volt a szándékom, csupán pár sorban szerettem volna vázolni e szomorú tényeket, amik fölött az illetékesek figyelme elsik- lott. Apáti Kovács Béla Kaposvár Béla király u. 44. Felújítás - nem új kutat fúrtak A Somogyi Hírlap június 4-i számában Kevesebb olaj a gyógyvízben címmel jelent meg írás arról, hogy Csisztapusztán újra fúrat- ták a kutat. A termálkút felújítását az önkormányzat a fürdő bérlőjével Molnár Istvánnal együtt újította fel 3,5 millió forintos költséggel. A felújítás nem új kút fúrására irányult, hanem a meglévő kút béléscsövezésére, melynek során az olajszennyeződést adó talajrétegeket a vízbeáramlásból kizárták. Szabó István műszaki főelőadó Antennabúj ócska Csak remélem hogy, más esetekben nem így végzik a munkájukat az IKV antennaüzemének egyes dolgozói. Nem szívesen általáno- sítgatok, de nem vagyok meggyőződve arról, hogy személyeskedéssel előbbre jutnánk ez ügyben. A történet a következő. Április 30-án beindult a HBO-mű- sor sugárzása. Örültünk, mert kiváló kép volt, magyar hanggal és jónak ígérkező műsorral. Az örömünk három napig tartott. Hétfőn, 3-án aztán a többi műsor minősége elkezdett romlani. Egyes műsorok először csak szemcsések lettek, majd megjelentek a szellemképek a képernyőn. Rögtön tévészerelőt hívtam. A szerelő megállapította, hogy se a tévének, se a videónak nincs baja. Javasolta szóljak az antennásoknak. Megtettem. Hamar ki is jöttek. Valahogy nem igazán látták a problémát. Egy-két nappal később ismét bejelentettem a hibát. Vasárnap kijött az egyik csoportvezető. Mellesleg jegyzem meg, hogy régi ismerősöm. Ő már észrevételezte a problémát és ígéretet tett, hogy igyekeznek kijavítani a hibát. Érdeklődésére elmondtam, ha kijavították a hibát mi is befizetünk a HBO-ra. Egy hét múlva vasárnap egy színes monitor segítségével bepontosította a hibát. Megállapította, hogy valószínűleg a földszinti lakás konnektorja rosszul van bekötve és ettől keletkezik a szellemkép. Pár nappal később megérkeztek a szerelők a földszinti lakásba. Konstatálták, hogy a konnektor jó. Ezek után felelősségre vonták az ott lakókat. Mit szólnának hozzá, ha kifizettetnék velük, amiért kibolondították őket. A családnak természetesen fogalma sem volt semmiről. Ők ugyanis nem hívtak senkit. Pár nap múlva ismét érdeklődtem. Ákkor tudatták velem, hogy mégsem az volt a baj. Ismét megígérték, hogy rövidesen megoldják a problémát. Azóta többször érdeklődtem, mikor érkeznek a szerelők, de azok csak nem érkeznek. Bejelentettem a hibát a közös képviselővel is, de mind hiába. Felettébb nem szép dolog az antennaüzemtől, hogy visszaél monopolhelyzetével. Én tehetetlen vagyok velük szemben, ők meg csak mosolyognak rajtam. Panaszkodnak, kevés a pénzük a javításokra. Ezt én elhiszem. Nekem sincs túl sok, mégis fizetem az antennadíjat, remélve, hogy egyszer ismét jó minőségű képet kapok érte. Azt gondolom, ezt joggal el is várhatnám. Nem kifogásokat várok, hanem jó munkát az antennaüzem dolgozóitól. Abban a reményben fejezem be levelemet, hogy mégis csak akadnak olyan dolgozók is az antennaüzemnél, akik tudják mi az a korrekt munkavégzés. Horváth Kálmán Kaposvár, 48-as ifjúság út 13. II. Ih. 3 em. 3. a. Hol a rendőrkutya? Sajnos, kénytelen vagyok tollat ragadni, leírni azt, ami vasárnapra virradóra történt velünk. Töröcskén, a Harang utcában, tehát zárt kertben vasárnap reggelre több vetemé- nyemet elvitték, illetve ellopták. (Káposzta, karalábé, uborka, paradicsom, paprika.) Ami még elképesztőbb, hogy a szomszédom kertjén keresztül jöttek és távoztak. Reggel a feleségemmel fedeztük föl a meglepetést. Azonnal telefonáltunk a rendőrségre, mivel mi is pénzből, és abból élünk, amit magunknak megtermelünk. Meg is ígérték, hogy hamarosan kijönnek. Ki is jöttek 12 után pár perccel. Annak rendje és módja szerint megnézték a helyszínt, felvették a lábnyom méretét, feljegyzést készítettek és távoztak. Mit is tehettek volna, hisz a tettes ismeretlen. Ez igaz. Kérdeztük, hogy kutyát nem hoztak-e? A válasz: nem, mert nincs. Magamban nagyon fel voltam háborodva, mert eső nem esett, tehát a szag után talán valami eredményt el lehetett volna érni, ha mást nem, hát akkor azt, hogy merre és meddig távoztak. Ha csak kimennek szemlézni, és nincs ami segítsen a nyomkeresésben, akkor sajnos, bottal lehet ütni a tolvajok nyomát. Akkor a benzinfogyasztásuk is füstbe ment, tehát értelmetlen, ha nagyon szigorú akarok lenni. Sajnos, Töröcskén az utóbbi időben megszaporodtak a lopások, sőt mi több, már világos nappal is kifigyelik,ki nincs otthon és bemennek. Tisztában vagyunk azzal, hogy a rendőröknek egy kis •zöldség nem jelent semmit, de azért keményen kellett dolgozni, azt is tudjuk, hogy komolyabb gondokkal küszködnek, de nagyon jó lenne, ha nagyobb odafigyeléssel és szigorral nyomoznának Töröcskén. Sérelmezzük, hogy a tolvajokat futni hagyják. Balatinc János Harang u. 9. Kedvezmények otthont teremtőknek? A Somogyi Hírlap június 25-i számában jelent meg egy cikk: „Kedvezmények — otthont teremtőknek” címmel. Ebben a cikkben Pusztai Erzsébet államtitkár nyilatkozott többek között arról, hogy változik-e a gyerekek után adható szociálpolitikai kedvezmény mértéke. Szó szerint idézem a leírt választ: „Igen, és éppen ezzel az új hitelkonstrukcióval összefüggésben. A gyermektelen fiatal házasok, ha a hiteltörlesztés első 8 évében gyermeket vagy gyermekeket vállalnak, azok megszületése után tartozásuk összegéből levonhatják a szociálpolitikai kedvezményt. Egy gyermek után 50, kettőnél 200, háromnál 600, minden további gyermek esetén pedig további 100 ezer Ft lenne a szociálpolitikai kedvezmény.” A válasz olvasásakor több kérdés is felmerült bennem. Miért nyilatkozott az államtitkár asszony jövőidőben? Miért használta a „lenne” szót? 1990-ben kezdtünk el építkezni, természetesen OTP-kölcsönnel. Ekkor igénybe vettük a szociálpolitikai kedvezményt is. Mivel még nem volt gyermekünk, így alá kellett írnunk egy nyilatkozatot, miszerint vállalunk két gyermeket. Erre 6 év határidőt kaptunk. Az újságcikkből kiderült, ezt 8 évre kívánják módosítani. A két gyermek után a kölcsönnel együtt vehettünk fel 200 ezer forintot. Ezt az összeget kézhez kaptuk. Tehát az is változás lesz, hogy ezután az építkezők nem kapják meg ezt az összeget, csak a gyerek megszületése után, a kölcsönből lehet levonni. Ez viszont az indulásnál nem kedvezmény, hanem hátrány lesz a kölcsönt igénylő fiataloknak. A megfogalmazásba valószínűleg hiba csúszhatott, vagy tévesen értelmezett valamit a cikk írója, ugyanis azt azért feltételezem, hogy Pusztai Erzsébet tudja; a szociálpolitikai kedvezmény mértéke már évek óta nem változott. Azt biztosan tudom, már 1990-ben az általa 1994-re ígért összegek voltak érvényben. Csak ennyit szerettem volna leírni észrevételként a cikkel kapcsolatban. Horváthné T. Ágnes Kaposvár Tenyésztése kedvtelenítő Érdeklődéssel olvastam a Somogyi Hírlap 1993. június 12-i számában megjelent „Sertésfelvásárlási akció” című cikket. Annál is inkább, mivel jelenleg sajnos nekem is vannak túlsúlyos hízósertéseim. Az említett cikkben 2,5 milliárd forintos befektetést igénylő akcióról nyilatkozott Botos Károly, az Agrárrendtartási Hivatal elnökhelyettese. A nyilatkozat szerint mintegy 200 ezer túlsúlyos vágósertést vásárol fel az állam, hogy „ne csökkenjen tovább a tenyésztési kedv”. A hivatal információja szerint „már a felvásárlás hírére mintegy 5 forinttal emelkedett kilogrammonként a felvásárlási ár”. Nem tudom, Botos Károly járt-e mostanában falun? Mert ha igen, akkor meggyőződhetett volna arról, hogy jelenleg annak a bizonyos tenyésztési kedvnek a nyomát sem találja. Ha valaha volt is, azt elvették! Mi állattartók jelenleg teljesen ki vagyunk szolgáltatva az úgynevezett „piacgazdaságnak”, ezen belül a különböző rt-k, kft-k, meg mit tudom én micsodáknak! Napjainkban a túlsúlyos hízósertést 50 forintért, a súlyhatáron belülit 63 forintért vásárolják fel kilogrammonként. Aztán az állattartó gazda várhat még 2 hónapig, míg megkapja az árát! (Nesze neked tenyésztési kedv!) Mondják, ez a „piac- gazdaság”. Szerintem ez olyan piacgazdaság, ahol a termelő nem egyenrangú partner, mert ugyan kit érdekel, hogy az állattató erre az „üzletre” busásan ráfizetett? Miközben a tápok, takarmányok ára állandóan emelkedik, a hízósertés felvásárlási ára a mélyponton van. Számomra az is kérdés, hogy az említett 2,5 milliárd forint kinek a zsebébe vándorol majd? Attól tartok, nem az állattartóéba. Aztán majd csodálkoznak az illetékesek, hogy az a bizonyos tenyésztési kedv nem emelkedett. Nem lesz ennek böjtje?.. Nagy György Gölle, Árpád u. 123. i
