Somogyi Hírlap, 1993. július (4. évfolyam, 151-176. szám)

1993-07-23 / 170. szám

10 SOMOGYI HÍRLAP — TIPP, TÁJOLÓ 1993. július 23., péntek Hódít az egyberészes Az idei nyár fürdőruhadivatja ismét viszakanyarodott a korábbi régihez. A kétré­szes „alig-fürdőruhákat” ismét az egyberészes váltotta fel, sőt divatossá vált a szok- nyácskával vagy szoknyajellegű megoldással párosuló fürdőruha. Két modellt muta­tunk az idei nyár divatjából. GONDOS GAZDi / Ésszerű védekezés a körtelevélbolha ellen A szélsőségesen száraz, meleg idő kifejezetten kedvez a többnemzedékes körtele- vélbolhának. Szaporodási üteme rendkívül gyors, kárté­tele erős. A körtelevélbolha to­jásából kikelt lárvák szúró-szívó szájszervükkel a növények sejtnedvét fogyaszt­ják — leginkább a cukorban gazdag, fiatal hajtásvégeket, leveleket. A kártevő csak a körtén károsít, ott azonban el­viselhetetlenül. A körtelevélbolhák által fel­vett tápanyag jelentős része cukros váladék formájában ki­ürül a szervezetükből, ezt ne­vezzük mézharmatnak. Ez egyenletesen bevonja a körte lombozatát és termését. A vé­dekezés szempontjából rend­kívül fontos tudni, hogy a kár­tevő mézharmat-köpeny vé­delme alatt szívogat. Ez ne­hezíti a körtelevélbolha elleni hatékony védelmet. A lombo­zat mézharmat-filmen megte­lepszik a korompenész nevű gomba, így fekete, ragacsos anyag borítja a vegetációs fel­ületet. A fa asszimilációs te­vékenysége minimalizálódik, a levelek idő előtt lehullanak, a hajtások nem érnek be, a fa fagyérzékennyé válik és a szélsőségesen hideg téli idő­járás esetében a kipusztulás veszélye fenyeget. Hatékony védelmet csak speciális készítményektől várhatunk. A kitinszintézist gátlók alkalmazhatók a követ­kező adagolásban: Cascade 5 EC 20 ml/10 I víz, Dimillin 25 WP5 g/10 I víz, Nomolt 15 EV 10 ml/10 I víz. Megfelelő eredményt remélhetünk még a Mitac 20 EC készítménytől, 50 ml/10 I vízben oldva. Több kistermelő jelzése alapján a körtelevélbolha elleni haté­kony védelem csak dédelge­tett illúzió. Tudnunk kell azon­ban, hogy először a mézhar- matburkot le kell oldani — ezt a célt az Ágról 30 ml/10 I víz' adagolásával érhetjük el. A védekezéshez kiválasztott, vedlést gátló készítmények­hez, illetve a Mitachoz tehát 0,3 százalékos töménységben Ágról szükséges. A kitinszin­tézist gátló készítmények ha­tékony védelmet nyújtanak a gyümölcs- és szőlőmolyok, il­letve a burgonyabogár lárvái ellen is. Dr. Jasinka János Gyümölcsszüret után Fogyókúra ínyenceknek Az aszály meggyötörte ker­tünk növényeit, ráadásul — ugyancsak a szárazság kö­vetkeztében — a kártevők, a kórokozók is nagyobb mér­tékben jelentkeztek. Ezért a jövő évi termés érdekében az idén az átlagosnál is fonto­sabb a már leszüretelt gyü­mölcsfélék ápolása. A szamócásban ne mu­lasszuk el az indázást. Az erőteljes indaképződés ugyanis sok tápanyagot és vizet vesz el az anyatövektől, ezért a következő évben apróbb és kevesebb lesz a termés. A felesleges vessző­ket metszőollóval, tőből vág­juk le. A meghagyott indákról nyert új növénykéket tőpót­lásra, a háromévesnél idő­sebb ültetvény helyetti újabb telepítésre használhatjuk fel. A szüret után érdemes a lombleveleket levágni, mert ezzel a rügydifferenciálódást — a jövő évi termésképző­dést — jól segíthetjük. Óva­tosan kaszáljuk le a leveleket a tőrózsa megsértése nélkül. Utána célszerű kevés nitro­gén műtrágyát kiszórni és a talajba dolgozni. A málnaszüret után a le- termett, második éves vesz- szőket mielőbb metsszük ki tőből, ezek amúgyis rövid időn belül elpusztulnak. A késői vesszőeltávolítás nem­csak a sarjak növekedését fékezi: kedvez a kórokozók terjedésének, a málna legve­szélyesebb betegségének, a vesszőfoltosságnak. A levá­gott vesszőket gyűjtsük ösz- sze és égesssük el! A csonthéjasok — a cse­resznye, a meggy, a kajszi, az őszibarack — különösen igénylik a szüret utáni gon­doskodást. Jóval kevesebb elszáradt fát kellene kivágni, ha a termőfák kezelését idő­ben elvégeznénk. Ezek a gyümölcsfélék ugyanis külö­nösen érzékenyek a sebzé­sekre. Ritkításukra a fölösle­ges ágak levágására a legal­kalmasabb időpont a szüret utáni időszak, amikor még a sebek könnyen, gyorsan gyógyulnak. Le kell vágni az elszáradt vesszőket, a ko­rona belseje felé növő feles­leges hajtásokat, a vízhajtá­sokat. A meggy hajtásválogatása során ne csak a feleslegese­ket metsszük ki a tőből, de a hosszúra nyúltakat is vágjuk vissza. A viszavágott hajtá­sokon a termőrügyek beé- rése kedvezőbb, s így a téli fagyokat is könnyebben elvi­selik. Ennél a kúránál nem kell éhezni, szenvedni, és öt nap alatt másfél kilót lehet fogyni. Reggelire mindennap más­fél-két szelet rozskenyeret ajánlunk egy szelet sovány felvágottal vagy zsírszegény sajttal. 1. nap Ebéd: spárga, burgonya és sovány sertéssült. A 30 dkg-nyi spárgát 20 percig sós vízben, kevés cukorral főz­zük, leszűrjük, és 1 dkg vajat teszünk rá. Sós vízben főtt petrezselymes burgonyát és vékony szeletekre vágott sült húst adunk hozzá. Vacsora: rizs, paprika, pa­radicsomsaláta. Egy fej vö­röshagymát kávéskanálnyi olajon megpárolunk, 6 dkg rizst adunk hozzá, és másfél dl húslével (leveskockából) leöntjük, majd lassan párol­juk. 3 evőkanál ecetet keve­rünk hozzá. 15 dkg paradi­csomot nyolcfelé vágunk, egy paprikát csíkokra sze­lünk, és hozzákeverjük. Vé­gül apróra vágott petrezse­lyemmel fűszerezzük. 2. nap Ebéd: csirkesült, sáláta, burgonya. Az előkészített csirkemellre 5 dkg szeletelt gombát teszünk, kevés ka­porral megszórjuk és a húst összetekerjük. Olajjal meg­kent alufóliába csomagolva sütőben kb. 40 percig sütjük. 15 dkg paradicsomot, kisebb kígyóuborkát felszeletelünk, és egy joghurthoz keverjük. A köret: sós vízben főtt burgo­nya. Vacsora: spárgasaláta. 25 dkg spárgát megpárolunk, kevés gombát vékony szele­tekre vágunk, a spárgához adjuk, hozzákeverünk petre­zselymet és 2 dkg búzacsí­rát. 2 evőkanál ecettel, 3 ká­véskanál olajjal, sóval, bors­sal ízesítjük, hozzá egy sze­let pirított kenyeret fogyasz­tunk. 3. nap Ebéd: busa rabló módra. A kockákra vágott halat 1 ká­véskanál ecet és 1 kávéska­nál szójaszósz keverékében marinírozzuk. A cukkinit sze­letekre vágjuk. Nyársra húz­zuk a lecsöpögtett, száraz haldarabokat, a cukkinit sze­leteket. Sütjük. Sós vízben főtt burgonyát, paradicsomot adunk hozzá. Vacsora: rántotta búzacsí­rával. Két tojásból rántottét sütünk, és 2 dkg búzacsírával megszórjuk. Hozzá egy szelet pirított kenyeret fogyasztunk. 4. nap Ebéd: marhasült brokkoli­val. A húst egy kis olajon barnára sütjük, sózzuk, bor- sozzuk. A brokkolit sós víz­ben 10 percig főzzük, leszűr­jük, és tejfelt öntünk rá. Vacsora: sovány túró re­tekkel. 10 dkg sovány túrót 2 evőnakál zsírszegény tejjel elkeverünk. A retket lereszel­jük, 2 dkg búzacsírával együtt a túróhoz keverjük, sózzuk, borsozzuk, és rozs­kenyérre kenve fogyasztjuk. 5. nap Ebéd: töltött karalábé. A megtisztított karalábé belse­jét kikaparjuk. Ezt az aprólé­kot hagymán, apróra vágott sárgarépával együtt megpá­roljuk kevés olajon, majd kaprot és reszelt sajtot keve­rünk hozzá. Ezt a keveréket beletöltjük a karalábéba, és 2 dl húsleves kockával készült lében fedő alatt pároljuk. Ha megpuhult, 2 evőkanál tejfel­lel és 1 kávéskanálnyi liszttel behabarjuk. Vacsora: meleg szendvics. Két szelet kenyeret vékonyan megkenünk margarinnal, sonkát, paradicsomszelete­ket és 1-1 szelet sajtot te­szünk rá. Grillsütőben sütjük. HÉTVÉGI ÜGYELET Orvosi ügyelet Kaposvár, Ezredév u. 13. t.: 311-005. Kaposvár, Somogya- szaló, Magyaregres, Őrei, Zimány gyermekorvosi reggel 7-től más­nap reggel 7-ig, a fogorvosi ügye­leté 7-13-ig tart. Városkörnyéki hétvégi ügyelet: Kaposvár, 48-as ifjúság útja 72. t.: 314-024. Mer- nye; t.: 1. Nagybajom; t.: 35. Ka­darkút, Fő u. 5/a., t.: 19. Tab; Kos­suth u. 60. t.: 320-620. Mosdós (tüdőgyógyintézet). Siófok, Sem­melweis u. 1. t.: 310-150. Fogor­vos: 7—13-ig. B.földvár (rend.), t.: 340-113. B.szárszó (rend.), Fő u. 48., t.: 84/340-276. Fogorvosi ügyelet: szombaton 8-13 óráig, a rendelőkben kifüggesztett helyen. Fonyód (rend.) t.: 360-050. Mar­cali, Széchenyi u. 17. t.: 311-851. Lengyeltóti (rend.), t.: 85/330-620. Nagyatád (körz. rend.), Koch u. 3. t. : 311-854. Csurgó (rend.), Bak- say u. 7. t.: 17, 30, Igái (rend.), t.: 372-053. Andocs (rend.), t.: 372-053. Barcs (rend.), Bajcsy-Zs. u. 72. t.: 178. Fogászat: 8—12-ig. Gyógyszertárak Kaposvár, Kossuth tér 4. t.: 311-222, nyitva 8-20 óráig. Ügyeleti szolgálat (júl. 3-tól aug. 1-ig, aug. 1-jén éjszaka is) Ka­posvár, szolgáltatóház, Tel.: 313-440., nyitva 8-18-ig, szom­baton 8-12-ig. B.boglár, Dózsa u. 2. Tel.: 350-640, nyitva 8- 19-ig, szombaton 8-13-ig. (vál­tott ügyelet a 12. sz. gyógyszer- tárral). B.földvár, Petőfi u. 2. Tel.: 340-091, nyitva 8-18-ig, szombaton 8-12-ig, B.mária, Vilma u. 5. Tel.: 376-051, nyitva 8-16-ig. Páratlan héten hétvégi ügyelet. B.szárszó, Fő u. 60. Tel.: 340-425, nyitva 8—13-ig, 13.30- 16.30-ig, páros héten hétvégi ügyelet. Barcs, Meg­váltó patika, Felszabadulás u. 5. Tel.: 716., nyitva 8-19-ig, szombaton 8-14-ig. Nyitvatar­tási időn túl ügyeleti szolgálat. Csurgó, Csokonai u. 3. Tel.: 17., nyitva 7.30-18.30-ig, szomb. 8-12-ig. Nyitvatartási időn túl ügyeleti szolgálat. Fonyód, Szent I. u. 24. Tel.: 361-322, nyitva 8-20-ig, szombaton 8- 14-ig. Nyitvatartási időn túl ügyeleti szolgálat. Marcali, Rá­kóczi u. 12. Tel.: 310-065., nyitva 8-18-ig, szomb.-vas.: 8- 12-ig. Marcali, Hársfa u. 25., nyitva 8-12-ig, du. 15-19-ig, szombaton 8-12-ig. Nyitvatar­tási időn túl ügyeleti szolgálat. Siófok, Főu. 202. Tel.:310-041. Nyitva 8—18-ig, szomb. 8-14-ig. A nyitvatartási időn túl ügyeleti szolgálat nincs. Aranykígyó gyógyszertár, Siófok, Semmel­weis u. 1. Tel.: 312-510. Nyitva egész évben 7.30-19.30-ig, szomb.-vasárnap, munkaszü­neti napokon 7.30-13.30-ig. Nyitvatartási időn túl ügyeleti szolgálat. Zamárdi, Kossuth u. 9. Tel.: 331-033, nyitva hétfőtől péntekig 8-12.30-ig és 13. 30-tól—18-ig, szombaton 8­12.30- ig. A nyitvatartási időn túl ügyeleti szolgálat. Tab, Kossuth u. 65. t.: 320-042. Nyitva 8- 19-ig, szombaton 8-12-ig. Jómodor-óra — felnőtteknek Állunk, ülünk, járunk, beszélünk, köszönünk Jómodorú embernek azt tartjuk, aki a környezete, ember­társai számára kellemes. A jó modort meg lehet tanulni, de valójában a lélekből fakad, és sok függ a neveltetéstől is. Azok közül, amit meg lehet tanulni, néhány fontos tudniva­lóra hívjuk fel a figyelmet. Ha valakivel beszélünk, mindig egyenesen álljunk, ne lógassuk a fejünket, kezünket ne vágjuk zsebre. Társaság­ban, vendégségben ne álljunk karba font kézzel, se a hátun­kon összekulcsolt ujjakkal. Alapszabály: úgy üljünk, hogy az másoknak kellemes látvány legyen. Ne vessük magunkat úgy a székre, hogy azt a széj- jelnyomás fenyegesse, ne vessük szét a lábunkat és ne nyújtsuk mereven előre. Lábfe­jünket helyezzük a padlóra, s úgy üljünk, hogy mindenkiben a nyugalom érzését keltsük. Akihez beszélünk, arra néz­zünk, de ráhajolni, hozzábújni nem szabad. Ha járunk ügyel­jünk arra, hogy ne csoszog­junk, hanem mérsékelt, tem­pós lépésekkel haladjunk. A férfi mindig a nő bal oldalán halad. A jó modorhoz tartozik az is, hogy mit csináljunk, il­letve mit ne csináljunk a ke­zünkkel. Kézfogásnál a nyúj­tott kezet határozottan fogjuk meg, de nem szorongassuk. Beszéd közben minél keve­sebb mozdulatot tegyünk ke­zünkkel, a folyamatosan ha­donászó ember kellemetlen és unalmas. Beszéd közben ne tapogassunk senkit, ne tép- dessük gombjait, ne játszunk, ne babráljunk semmivel, ne húzogassuk, fonogassuk az asztalterítő rojtjait. Akárhová belépünk, köszön­jünk; mindig az érkező köszön először! Mindig a fiatalabb, il­letve a férfiak a nőknek kö­szönnek először. Kis helyen elfér, egy asztalból vendégség, családi össze­jövetel esetén könnyen lehet három. A képen látható meg­oldást ügyes barkácsolók könnyen elkészíthetik házilag. Állatorvosi ügyelet Kaposvári kerület.dr. Kadlec András, Kadarkút tel.: 52, dr. Szabó Lajos, Ecseny, dr. Balázs Péter, Ráksi tel.: 372-343, dr. Vető András, Kaposvár, Körösi Cs. S. u. 15. tel.: 319-320, dr. Szabó Zsolt, Kaposvár, Kócsag u. 7.Marcali kerület:dr. Kardos Lajos, Marcali, Dózsa u. 7. tel.: 313-295, dr. Szűcs Gábor, Bu- zsák tel.: 13, dr. Bánkuty József, Kéthely tel.: 339-258, dr. Szekér József, B.szentgyörgy (tel.: 377- 423 ).Nagyatádi kerület: dr. Takó Béla, Kutas tel.: 13, dr. Várfalvay Csaba, Babócsa tel.: 9., dr. Nagy József, Lakócsa tel.: 30, dr. Hor­váth Ferenc, Csurgó, Virág u. 8. tel.: 250.Siófoki kerület: dr. Fel- edy Gyula, Kötcse tel.: 367-527, dr. Gaál Antal, B.lelle, Dobó K. u. 6. tel.: 350-419, dr. Bogdán Ti­bor, T.kkoppány, dr. Kiss Pál, Tab, Kossuth u. tel.: 320-747. Az ügyelet 24-én 8-tól 26-án 8-ig tart. Az állatkórház szomba­ton 10-12 óra között tart nyitva. < i

Next

/
Thumbnails
Contents