Somogyi Hírlap, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-08 / 131. szám
1993. június 8., kedd SOMOGYI HÍRLAP — AUTÓSVILÁG 7 764 baleset történ tavaly Somogybán Vezető ok: a gyorshajtás Jövő héttől megkezdjük másik sorozatunkat, amelyben az alsóbbrendű utak, illetve a lakott területek legveszélyesebb útszakaszait, kereszteződéseit mutatjuk majd be. A helyeket az ott történt balesetek száma alapján tekintjük veszélyesnek. Hosszú sorozat lesz, hisz ezeken a helyeken jóval több baleset történik, mint az egy-, illetve kétszámjegyű főútvonalakon. A tavalyi 764 személyi sérüléssel is járó karambol közül 241 történt főúton, 523 mellékutakon és városon belül. Az összes baleset zömét a megyében lakók okozták, illetve szenvedték el. A 764-ből 562 esetben somogyi illetőségű okozta a karambolt. Ezek közül 55 végződött tragikusan, 260 esetben súlyos sérült volt, 247-szer pedig könnyebb sérülésekkel megúszták a kalandot. 141 olyan baleset történ Somogybán amikor megyén kívüli volt az okozó. 14 halálos balesetet okoztak, 69 súlyos, 57 pedig könnyebb sérülésekkel járt. Külföldi állampolgár 61 esetben okozott balesetet tavaly Somogybán. Négy volt ezek közül halálos kimenetelű, 36 súlyos sérülésekkel, 21 pedig könnyebbel járt. A balesetet kiváltó okok közül messze a gyorshajtás vezet. A 764-ből 199 esetben a megengedett sebesség túllépése okozta a tragédiát. Az elsőbbség meg nem adása 144-szer okozott balesetet. Ez a szám is nagyon magas, akárcsak a figyelmetlen, gondatlan vezetések 141-es értéke. Szabálytalan előzés harminc esetben járt karambollal. A gyalogosok 77-szer okoztak balesetet, 168 pedig a nehezen megfejthető „egyéb ok" kategóriába tartozik. Kaposvár közigazgatási területén tavaly összesen 132 baleset történt. Ezek közül 11 halálos kimenetelű volt, 49 esetben súlyos, 72-szer pedig könnyebb sérülésekhez kellett riasztani a mentőket. Városon belül az elsőbbség meg nem adása vezeti az oklistát: 48 esetben emiatt történt a karambol. A gyorshajtás 16-szor,a figyelmetlen vezetés pedig 27-szer vezetett balesethez. Konzekvenciákat mindebből levonni már nem a mi feladatunk. De hogy le kell vonni, az bizonyos. V. O. Inkább jelképes, mit üzleti A Rolls-Royce Budapesten Vezérképviseletet nyitott Budapesten az angol Rolls-Royce Motor Cars. A márka magyarországi képviseletével a Valent British Motors Kft-t bízták meg, amely eddig a Rover-márkák kizárólagos importőre volt. A Rolls-Royce magyarországi megjelenése inkább jelképes, mint üzleti jelentőségű. A Közép-Európában egyedül Budapesten működő képviseleten két típust kínálnak: a Silver Spiritot és a Bentley Bro- oklandset. Az autók ára több tízmillió forint, pontosabb árat azért nem lehet mondani, mert a tradícióknak megfelelően minden egyes darabot a vevők igényeihez alkalmazkodva készítenek el. Az autók ma is legnagyobb részt kézi munkával és a legnemesebb anyagokat felhasználva készülnek. A motort és a futóművet kézzel, paraffinolaj alatt tartva szerelik össze. A hűtőrács minden esetben ötvösmunka, és az autó tetején magasodó szobrocskából sem készül két egyforma. Az autókra — a legrégebbi típusokhoz is — örökös az alkatrész-utánpótlás. A múlt évben a Valent British Motors Kft összesen 104 Rover típusú autót értékesített, több mint 300 millió forintos árbevételre tett szert. Az új tevékenység miatt a közeljövőben tőkeemelésre kerül sor. Az 1991-ben 10 millió forintos alaptőkével magánszemélyek által alapított kft az indulás óta 90 millió forintot fektetett be az üzletbe, zömmel szervizek építésére. KAMPF ES TAKSA KFT, AKCIÓ engedmenv június 21-ig DHír/ilWIUI összes típusválasztékára! Az akció kiterjed a részletvásárlásra és a lízingre is. alkatrészeladás, márkaszerviz. 7400 Kaposvár, Dombóvári u. 1. Tel.: 82/310-500 |94ta/a) Tóth A Mazda hivatalos márkakereskedője Kaposvár, Damjanich u. 98. Tel.:421-421. Nyitva: 10-18-ig- Autóértékesítés- Szerviz- Alkatrészellátás FIAT TEMPRA S. W. A hatalmasok hatalma Elöljáróban annyit: szeretem a kombikat. Azt már nehéz lenne megmagyarázni miért, hisz se sok csomagom nincs soha, se butikos, vásározó nem vagyok. Egyszerűen tetszenek. Nem csoda, hogy már akkor beleszerettem a Fiat Tempra S. W. (kombi) változatába, amikor megpillantottam. Ez ugyanis kombibb a kombinál, egyszerűen hatalmas. A Fiat cég az utóbbi időben több, igen modern formájú típussal rukkolt elő. A Tipo 89-ben az év autója is volt, megalkották az elegáns Temp- rát, valamint a Cromát, róla már csak felsőfokban lehet beszélni. De. maradjunk a Tempra kombinál, amely szintén nagyon elegáns formájú. A formájánál már csak a helykihasználása jobb. Kísérletképpen telepakoltuk, s amikor kiszedtük a cókmókot, akkor láttuk: egy Docatónak is becsületére válna ennyi holmit elnyelni. A hatalmas csomagtér az osztottan dönthető hátsó ülések előrehajtásával tovább növelhető, egészen a 2000 literig. A pakolásnál pedig ott a praktikum: a lehajtható alsó rész, hogy ne kelljen nagyot emelni. A kalaptartó is a pakoláshoz alkalmazkodott: nem merev, hogy ne lehessen hova tenni, hanem merevítőkkel ellátott puha műbőr, összetekerhető és akár az ülések közt is elfér. A sok jó tulajdonság, ami a rakodóteret illeti, néhány technikai fogyatékosságon is szépít valamennyit. Az általunk kipróbált 1,6-os motorváltozat mintha kicsit gyenge lenne ehhez a hatalmas autóhoz. Megpakolva bizony az emelkedőkön vissza-vissza kellett kapcsolni, és a gyorsulás sem bajnoki. Üresen jóval fürgébb, akkor viszont kanyarokban nem elég stabil. Ettől függetlenül, hosszú távon igen kényelmes, a 150-es tempót is hajlandó utazósebességként tekinteni, igaz, ilyenkor már nincs sok „tartalék”. Az ötfokozatú sebességváltó áttételeit jól választották meg a tervezők, igaz, kapcsoláskor — amúgy olaszosan — akadhatnak gondok. A felszereltségét tekintve jobb az átlag ’középosztálynál: elektromos ablakemelőt és A Fiat Tempra S. W. centrálzárat ad a cég alapfelszereltségként. Többet érne azonban a sokat cuccoló tulajdonos egy szervokormánynyal. Azért ugyanis már külön kell fizetni. Mindettől függetlenül nyugodt szívvel elmondhatjuk: a Fiat Tempra kombi kellemes csalódást okozott, s ha hozzávesszük az örök autóvásárló törvényt, miszerint az határozza meg a kocsi értékét, hogy milyen árért milyen szolgáltatást nyújt, akkor ez a típus igen értékes. Műszaki adatok: Motor: Négyhengeres, soros, folyadékhűtésű, elől keresztben elhelyezve. Hengerűrtartalom: 1581 ccm. Teljesítmény: 56 kW (76 LE) Szabályozott katalizátor. Váltó: ötsebességes. Kormánymű: fogasléces. 4+1 ajtós, ötszemélyes fémkarosszéria. Menetkész tömeg: 1035 kg. Csomagtér űrtartalma az ülések döntésvariációjától függően: 500-1550 liter. Gumiabroncs: 175/65x14 A kocsi ára: 1 490 000 forint. V. O. Fürge városi ürgék A magyar városok kezdenek felzárkózni a nyugat-európai metropolisokhoz. Már ami a közlekedési dugók számát és az előrehaladás sebességét illeti az utakon. Nem kell messzire menni, elég, ha csak Kaposváron, a színház előtt, a Teleki téren vagy a kórház környékén körülnézünk reggel nyolc vagy délután négy tájban... Közlekedési szakemberek szerint a megoldást a két keréken járásban látják. Ez a sportosabbaknak a biciklit, a kényelmesebbeknek a robogót jelentheti. Ezekkel a járművekkel olykor gyorsabban lehet előrejutni, mint autóval. A robogó vagy a „kismotor” szóra sokan legyintenek, ismerve a régi Riga és Verho- vina típusokat, vagy a mostaniak árait, tudván azt, hogy a minőség sajna nem túl jó. A tartósságról nem is szólva némelyik esetében. Most azonban megjelentek a piacon a használt, japán — Suzuki, Honda — robogók. A Kalmotor kft segítségével, amely a motorokat közvetlenül Japánból importálja, és forgalmazza szerte az országban. Nagykereskedésük mellett egyéni vásárlókat is kiszolgálnak, motorjaik jelenleg a Peugeot-szalonban és a to- ponári Peugeot-szervizben kaphatók. Egyet kipróbálhattunk, hogy első kézből tudjunk informálódni: milyen érzés kis robogóval járni a várost. A tapasztalatok rövid ösz- szegzése: fantasztikus. Azt hiszem azt kár ecsetelni, milyen fürge, mozgékony a motoros ember, de ez csak fokozódik ezekkel a járgányokkal. Amelyek nem csak praktikusak, de remek konstrukciók is. Kezdve azon, hogy valamennyi önindítós, vagyis nem kell rugdalni, egy „pörcintére” indul, és már lehet is húzni a gázt. Mást nem is nagyon kell tenni, hisz automata sebességváltósak, pillanatok alatt elérhető a városban megengedett 50 kilométeres sebesség. De azért nem árt rápillantani néha a sebességmérőre, mert könnyen 70 fölé ugorhat. A megállással sincs gond, tárcsafékek garantálják a biztos fókhatást. A tulajdonosnak arra sincs gondja, hogy a kanyarodáskor elengedje a kormányt, mert mindegyik irányjelzős. A lánc olajozásával és karbantartásával sincs gond, hisz nincs is lánc, a motorok meghajtása kardántengelyes. Egyszóval: a csúcstechnika kicsiben, 50 köbcentiméteren. Brunei szultánjának Ferrari, bearanyozva Gazdag autóvezetők szívesen aranyoztatják be autójuk kilincsét vagy a hűtőn levő figurát. A világ leggazdagabb emberének azonban ez is túlságosan kisstílű: a brunei szultán most egy egész autót bearanyoztat, a lökhárítótól a légterelőig. Az aranyautó egy Ferrari F 40-es lesz. A normál lakko- zású autó alapára — jegyzett árfolyamon — mintegy 25 millió forintba kerül, a karosszéria bearanyozásához felhasznált körülbelül 85,5 kiló nemesfém azonban 75 millió forintra emeli az autó árát. OPELe Kaposvár, Füredi u. 153. Tel.: 82/14-425 • Műszeres futóműjavítás • Gumiszerelés, centírozás • Műszaki vizsgáztatás • Zöld kártya kiadás (benzin, diesel) • Motordiagnosztika (Bosch paddal) • Alsó-, felső motor mosás, belső takarítás • Új és használt gépkocsi árusítása • Garanciális átvizsgálás Technika-díj a légzsákért A Mot német autós szaklap az idén először ítélte oda a Technika-díjat az olvasók szavazatainak segítségével. A legtöbb szavazatot — az ösz- szes voks 47,3 százalékát — a Volkswagen dupla légzsákja kapta, amely a vezetőt és az utast egyaránt védi az esetleges ütközésnél. A dupla légzsákot fél éve vezették be, és eddig több mint 55 ezer vásárló rendelte meg gépkocsijába. Az olvasók egyébként ugyancsak első díjat szavaztak meg az Audi által kifejlesztett TDI (injektoros turbódízel) motorjának. Fotópályázat Mazda-módra „Mazdával járni öröm.” Ez a mottója annak a fotópályázatnak, amelyet a Mazda Motor Corporation tizedik alkalommal hirdetett meg. Az egész világra szóló versenybe az idén már Magyarország is bekapcsolódott, hisz már nálunk is kiépült a Mazda-hálózat. A pályázat föltételeit is tartalmazó jelentkezési lapokat a helyi Mazda-kereskedőknél lehet beszerezni. A legjobb fotók bekerülnek a Mazda Fotóalbumba, a legeslegjobb készítője pedig fődíjként egy 323-as limuzinnal lehet gazdagabb. Érettségi ajándék a Yamahától Érettségiző diákok vehetik igénybe a legújabb Yamaha-akció kedvezményét. A cég magyar generálimportőre 5 százalék kedvezményt ad minden most érettségiző diáknak, aki Yamahát akar vásárolni. A feltétel az érettségi bizonyítvány, ám annak az osztályzatai már nem befolyásolják a vásárlást. Környezetkímélő autófestékek A gépkocsigyártók régi problémája az autófestékek környezet- és egészségkárosító hatása. Az autógyárak többsége már régóta az úgynevezett elektroforetikus merítőlakkozással festi a keréktárcsákat, a karosszéria lakkozása pedig a katódos merítőlakkozás módszerével készül. A legújabb fejlesztések nyomán a szerves oldószerek hányadát a legkisebbre mérsékelték, sőt, néhány cég — mint például a General Motors — kizárólag vízzel hígítható lakkokat használ. Ugyancsak a GM új fejlesztése az áttetsző hidrolakk, ezt az alapozó és bázislakkhoz hasonlóan elektrosztatikus úton hordják fel. Autóvásárok a hét végén A nagy meleg ellenére hétről hétre megtelnek az autópiacok. E hét szombatján is lesz autóvásár Budapesten, csakúgy mint minden héten. Vasárnap úgyszintén, de akkor már lesz közelebb is, Pécsen. Ezen kívül Szombathelyen, Veszprémben, Zalaegerszegen, Szekszárdon, valamint Székesfehérváron kereshetnek használt autót a Dél-Dunántúlon. Bontott nyugati alkatrészek nagy választékban, kedvező áron kaphatók Autocolor Kft. Kaposvár, Izzó u. 5. Tel. és fax: 82/12-600 __________________________________(3882)