Somogyi Hírlap, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-08 / 131. szám
\ 1993. június 8., kedd SOMOGYI HÍRLAP — MEGYEI KORKÉP Országos középiskolai tanulmányi verseny Somogyi diákok sikerei Kihirdették az 1992/93-as tanév országos középiskolai tanulmányi verseny végeredményét. Somogyi vonatkozásairól dr. Kálmán András, a Somogy Megyei Pedagógiai Intézet főmunkatársa elmondta: egyharmaddal kevesebb diák nevezett megyénkben, mint tavaly, s a jelentkezők száma most is erősen differenciált volt az iskola nagysága és az eddigi versenyeken való szereplés szerint. A legtöbben a kaposvári Táncsics Mihály gimnáziumból jelentkeztek: 164 tanuló készült a pályatételekre. Magyar nyelvtanból volt a legkevesebb jelentkező: mindössze 4 tanuló vállalta a megmérettetést, s magyar irodalomból is csak 12-en. Viszonylag kevés volt a jelentkező történelemből, földrajzból és olasz nyelvből. A kedvelt tantárgyak között a matematika, az angol, a német, a biológia és a fizika szerepelt. Volt olyan tantárgy, amelyből a megyei fordulóba nem kerültek diákok. Az országos versenyen somogyi diák nem ért el első helyezést. II. helyezett lett és pénzjutalomban, miniszteri dicséretben, valamint oklevélben részesült francia nyelv 1. kategóriában Rácz Kata Lilla, a nagyatádi Ady Endre gimnázium diákja. Felkészítő tanára: Bütterné Bódy Ágnes. 5-6 helyen végzett angof 2. kategóriában Horváth Bernadett, 8-9 helyen Zátonyi Csilla, mindketten a kaposvári Táncsics Mihály gimnázium tanulói. Felkészülésüket Maráczi Árpád, Christine Celly és Gerry Niehus segítette. Oklevéllel és könyvjutalommal díjazták munkájukat. A három somogyi diákot felvételi nélkül veszik fel egyetemre. Miniszteri dicséretben részesült földrajzból Bíró Krisztina (Toldi gimnázium, Kaposvár), angol 2. kategóriában Horváth Sándor (Táncsics gimnázium, Kaposvár), orosz 1. kategória Eredics Anita (Táncsics gimnázium, Kaposvár), fizika 1 kategória Rózsa Szabolcs (Erdészeti és Vízgazdálkodási Szakközépiskola, Barcs), biológia 1. kategória Balogh Béla (Táncsics gimnázium, Kaposvár). Megyei dicséretben 18-an részesültek. A következő OKTV-n változás lesz: a pályatételek alapján végzett kutatói munkáról magyar irodalomból a verseny közben írott pályamunkával vesznek részt a versenyeken a tanulók... T. K. Magyar vidék Expo-lázban? Szimpóziumok és alkotótelepek találkozója Lengyeltótiban — Építő javaslatok A lengyeltóti találkozón Lelkes Péter, a szinpozion elnöke szólt a tanácskozás céjáról (Folytatás az 1. oldalról) — A kétnapos tanácskozás résztvevőit Papszt Lajos, Lengyeltóti polgármestere köszöntötte, majd a házigazda szerepét betöltő Lelkes Péter tervezőművész, rövid bemutatkozásra szólította fel az egybegyűlteket. Ezután dr. Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke a magyar vidéknek az Expó-ban betöltött helyét, valamint a környezeti kultúrában játszott szerepét boncolgatta. Hangsúlyozta, hogy 1996-ra nemcsak a környezet, hanem az emberek gondolkodásmódját is meg kell változtatni ahhoz, hogy a világkiállítás sikeres lehessen. — Egy esetlegesen elvetélt Expo víziójával is reálisan számolnunk kell — mondotta —, hiszen az előkészületeit mind a mai napig misztifikálták kissé. Az álomkergetés helyett helyesebb volna azokat az utakat megtalálni, s olyan tevékenységeket támogatni, amelyekre akkor is szükség lesz, ha nem lesz világkiállítás. Minél kevésbé lesz ez a fajta munka túlpolitizált, annál nagyobb az esély egy maradandó, természetes, a hagyományos magyar vidék értékeire messzemenően építő, Expo-célként kitűzött tervek megvalósítására. Azt, hogy ennek az Expónak melyek legyenek a kulcsrendezvényei, amelyekre a fővároson kívül a vidéki települések, köztük Somogy megye is rárakhatja a maga programtégláit, erről Fekete György belsőépítész, a Művelődési és Közoktatásügyi Minisztérium helyettes államtitkára beszélt, s hangsúlyozta, hogy a társadalmi kez(Fotó: Kovács Tibor) deményezéseknek és a művelődésirányításnak közösen kell fellépni a sikeres Expo létrehozásáért. A lengyeltóti találkozón tegnap dr. Lengyel Márton, a Közgazdaságtudományi Egyetem professzora, dr. Kovács Miklós, a Siótour elnök-vezérigazgatója és dr. L. Szabó Tünde, a megyei főépítész tartott előadást az idegenforgalom, a művészetek és a kultúrturizmus összefüggéseiről. Ma összegezik a tapasztalatokat. Cs. K. E. Menekültek gondjai, terhek Somogy on (Folytatás az 1. oldalról) Dr. Andréka Bertalan a népjóléti minisztérium helyettes államtitkára arról beszélt: a menekült-ügy jelentős problémákat okoz az egészségügynek. — Magyarországon kis ideje sok olyan megbetegedést diagnosztizáltak, amelyeket csak tankönyvekből ismerhettek a szakemberek. Ilyen például a tbc és a dizentéria. Emiatt meg kell jelölni azokat a népcsoportokat és térségeket, ahol — meggyőzéssel — be kell vezetni az általános szűrővizsgálatokat. A nemzetközi migrációs szervezet genfi központjából érkezett dr. Harald Siem, a 42 tagországot tömörítő ezer munkatársat foglalkoztató világszervezet egészségügyi szolgálatának vezetője. A szaktekintély elemezte a második világháború óta eltelt időszakot, amikor is sokan úgy gondolták, hogy menekültügy többé nem létezik majd. Napjainkban pedig 15 millió menekült (vallási, politikai üldözött) valamint ennél sokkal több bevándorló (aki a jobb életkörülmények miatt cserélt hazát) okoz migrációs nyomást a világon. Eötvös-emlékérmek pedagógusoknak Átadták az Eötvös-emlékérmeket a megye több településén. A Pedagógus-szakszervezet tisztségviselőinek Tasnádi József a szakszervezet megyei bizottságának titkára adta át a kitüntetést. Nagyatádon Mráv Jánosné, Gamáson Jeszenszky Jánosné, Somogyudvarhelyen pedig Szakály Sátáné pedagógusi és szakszervezeti munkáját ismerték el az emlékéremmel. A szakszervezet alapította, Eötvös Józsefről elnevezett kitüntetést az elmúlt években pedagógusnapon adták át. Az idén több részletben kerül sor az átadására: megyénkben ma Szőlősgyörökön, szerdán Kaposváron, a jövő héten pedig Nemesvidon adják át a pedagógusoknak ezt a kitüntetést. Magyarország 1988-ban vált kibocsátó országból fogadóországgá, s a jelenség Somogy megyét érinti leginkább. 3500 menekült él táborban — több mint a fele Nagyatádon. (11 ezer menekültet regisztráltak ezen túl, és e számnak több mint kétszeresére becsülik azokat, akiket nem tartanak nyilván.) Ezen a rangos konferencián dr. Koncz Gábor megyei tisztifőorvos, dr. Kapolka Pál megyei tiszti-főgyógyszerész és dr. Hegedűs Endréné nagyatádi városi tisztiorvos egyaránt felszólalt, miként dr. Budai Zsolt a menekülttábor vezető orvosa is. Az utóbbi elmondta, hogy katonaként került a somogyi városba, és most is a „frontvonalon” szolgál. Nagyon sok idős ember él a táborban, akinek az egészségügyi állapota ma már hasonló egy magyar faluéhoz. Idegrendszeri panaszok nehezítik a diagnosztizálást. Ezzel együtt a menekültek egészségügyi ellátásáról — Somogy megye, illetve az itt dolgozó szakemberek — nagyon jelentős terheket vállaltak magukra. Czene Attila Iskolaszék Andocson Iskolaszék alakult az ando- csi általános iskolában. Kilenc tagja van, közülük három képviseli az iskolát, a diákokat, illetve az önkormányzatot. A cél az, hogy az iskola hatékonyabb és racionálisabban tevékenykedjen. Az alakuló ülésen megválasztották a tisztségviselőket, meghatározták a feladatukat. Elnöknek Ács Gábor szülőt, titkárnak Rizsics Lászlónét és Takács Annát választották. Kaposvárra látogatott Balás Béla püspök Katolikus egyházi vezetők tanácskoztak tegnap Kaposváron. A negyedévenként esedékes rekollekción részt vett Balás Béla, a kaposvári egyházmegye kinevezett püspöke is. A résztvevők előadásokat hallgattak meg, többek között az egyházmegyei zsinat előkészítéséről. A tanácskozás befejeztével Balás Béla püspök meglátogatta a katolikus gimnáziumot. Az új egyházmegye püspökének beiktatására június 16-án kerül sor. Csekken is kifizethető a helyszíni bírság Megdrágult a közúti szabálysértés Eljárásdömping Somogybán — Elkerülhető a feljelentés, ha befizetőlapot ad a rendőr Május végéig ötezer olyan szabálysértés történt a megye közútjain, amely miatt a rendőrség eljárást indított. Korábban egész évben tettek ennyi feljelentést — tájékoztatta lapunkat Kocsis József alezredes, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságon. Rámutatott: ötszáz forintról kétezer forintra emelték a helyszínbírság felső jpatárát, nőttek az egyéb pénzbüntetések is. Amiért eddig tízezer forintot kellett fizetni, május 15-től már 30 ezret kérnek. Például egy gyorshajtással járó sérüléses baleset előidézőjének legkevesebb 25 ezer forinttal lesz vékonyabb a bukszája. Hasonló arányban emelkedett a korábbi ezer, háromezer és ötezer forint büntetési tétel is: öt-, tíz-, illetve húszezer forintra. Minden ellenkező híreszteléssel szemben azokat is megbüntetik, akik arra hivatkoznak, hogy a szabálysértéskor kocsijukat külföldi vezette. Ehhez ugyanis engedélyt kell kérni, egyébként a devizaszabályok megszegésének minősül. A helyszíni bírság kiszabása azonban nem zökkenő- mentes, hiszen kevesen visznek magukkal annyi készpénzt, hogy a manapság nem olcsó tankolás mellett nagy helyszínbírságot fizethessenek, netán többször is. Számukra is van megoldás. Az alezredes szerint: ha a gépjármű vezetője elismeri a szabálysértést, az intézkedő rendőrnek kötelessége postai befizetőlapot adni. A vétkes így is eleget tehet fizetési kötelezettségének. Az ilyen megoldás esetén elkerülhető a feljelentés, azaz az autós mentesülhet a visszaeséssel járó egyéb hátrányos következményektől, például az újabb kresz-vizsgától. A megyében most kezdik feldolgozni a május 15-e után érkezett feljelentéseket. Az már érzékelhető, hogy vannak olyanok, akiknek a felelősségérzete messze nem áll arányban pénztárcájuk teherbíró képességével. Arra a kérdésre, hogy a közismert pénzszűke előidézhet-e olyan büntetési hátralékokat, mint amilyeneket például a közüzemi díjaknál lehet tapasztalni, az alezredes nemmel válaszolt. Szegedi Nándor Balatoni „suli” Balatoni „sulit” rendezett a kaposvári Németh Isjván Általános Iskola 200 diákja számára a zánkai gyermekcentrumban. A táborozás ideje alatt az iskola tanulói a környezettel, a Balatonnal ismerkedtek. A részvételi költségek 50 százalékát alapítványokból és pályázatokból nyert pénzből fedezték. Falugondnokot szeretne Edde Edde megpályázta a falugondnok alkalmazását a településen. Tervezik, hogy a falu mindenese törődik az idősekkel, kihordaná az ételt, kiváltaná a gyógyszert a somogy- jádi patikából. Somogyjáddal közösen megpályáztak egy kisautóbusz-vásárlást, a járművet kirándulásra is használnák. * Közhasznú munka támogatása Közhasznú munka támogatására meghirdetett pályázati felhívásra 1320 fős igény érkezett be a Somogy megyei munkaügyi központhoz a a megye önkormányzataitól. 1072 ember közhasznú munkáját tudja támogatni az idén a központ: 200-zal többét, mint az év elején meghatározott létszám. Felmérés Bogláron a villamos-hálózatról Balatonboglár villamos- energia-elosztó hálózatának csak 3 százaléka a földkábeles, a többi légvezetékes rendszer. A teljes földkábelhálózat kiépítése mintegy 122 millió forintba kerülne — állapította meg a bogiári önkormányzat városgazdálkodási igazgatóságának nemrég elkészült felmérése. Szakmai segítség önkormányzatoknak Somogy megyében jelenleg harminc településnek nincs még korszerű rendezési terve. A Somogy megyei önkormányzat területrendezési társulása célul tűzte ki a települések részére a területrendezési tervek pótlását. A tervezési munkák mellett szakmai segítséget szeretnének nyújtani az önkormányzatoknak építészeti és területrendezési kérdésekben, különös tekintettel az 1996. évi világkiállításra. Kaposvár általános iskolái Kaposváron 14 általános iskola működik az önkormányzat fenntartásában. Emellett működik egy fogyatékos gyermekek nevelését, oktatását végző speciális intézmény, egy alapfokú művészeti nevelést ellátó iskola, a Csokonai Vitáz Mihály tanítóképző főiskola gyakorló iskolája és egy felekezeti iskola. Jelenleg 273 tanulócsoporthoz 269 tanterem és 17 tornaterem, tornaszoba tartozik. „Vasutasgyermekekért” alapítvány A Magyar Államvasutak pénzügyi problémái, valamint az állami támogatás hiánya működési és funkcióellátási problémát okozott a kaposvári MÁV-nevelőotthon működésében. Ezért a cég az év második felétől Vasutasgyermekekért nyitott alapítvány létrehozását tervezi.