Somogyi Hírlap, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-08 / 131. szám
\ V*. SOMOGYI HÍRLAP IV. évfolyam, 131. szám Ára: 13,80 Ft KÖZÉLETI NAPILAP 1993. június 8., kedd Európa-parlamenti tárgyalások Tárgyalóasztalhoz ült tegnap Budapesten a Magyar Országgyűlés és az Európai Parlament küldöttsége, hogy áttekintsék az EK és hazánk kapcsolatainak alakulását. Az Európa Parlament küldöttségét Habsburg Ottó, a delegáció vezetője irányítja. A háromnapos tanácskozáson részt vesznek az Európai Közösség nagykövetei is. Lee Kuan Yev Budapesten Kádár Béla külgazdasági miniszter tegnap fogadta Lee Kuan Yew szingapúri főminisztert, aki hivatalos delegációélén vasárnap érkezett hazánkba. Áttekintették a magyar-szingapúri gazdasági kapcsolatok alakulását, megvitatták Szingapúr lehetséges szerepét a magyar export bővítésében. Lee Kuan Yew találkozott Göncz Árpád köztársasági elnökkel is. Horn-Paskai konzultáció Az MSZP jelentős szerepet tulajdonít ma az egyházaknak, amelyekre kiemelkedő feladatok hárulnak — jelentette ki Horn Gyula pártelnök azután, hogy tegnap a katolikus egyház részéről Paskai László bíborossal konzultált az aktuális problémákról. A múlt héten református egyház vezető személyiségeivel találkozott. Közlekedési kongresszus A Közlekedési Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetsége Balatonvilágoson tartja kongresszusát. A tegnapi megnyitó ülésen Schams- chula György közlekedési-, hírközlési- és vízügyi miniszter vázolta az ágazat nagyszabású fejlesztési programját. Mindehhez legalább 800 milliárd forintra van szükség. Max van der Stoel Kolozsváron Max van der Stoel, az Európai Biztpnsági és Együttműködési Értekezletnek a nemzeti kisebbségekkel foglalkozó főbiztosa, aki küldöttség élén körutat tesz Romániában, Kolozsvárott találkozott az RMDSZ vezetőivel, köztük Tőkés László püspökkel. Magyar jegyzék az Unió elnökéhez A Külügyminisztérium tegnap jegyzékben tájékoztatta a Nyugat-európai Unió soros elnöki tisztét ellátó Olaszország budapesti nagykövetségét, hogy a magyar kormány jóváhagyta az egyetértési memorandumot a BT által elrendelt szankciók betartásának ellenőrzéséről: az Unió őrhajói , .egkezdik tevékenységüket. Gyorshajtás: halál Gyorshajtás okozta a vesztét István Antal 34 éves so- mogyszobi lakosnak. Gépjárműve Bélavár és Vízvár között kisodródott az útról, és az árokba borult. Az autós a kórházban belehalt sérüléseibe. Az ezredvég legégetőbb problémája Menekültek gondjai, terhek Somogyon Migrációs nyomás — Konferencia a táborok egészségügyi ellátásáról Földváron — Az ezredforduló talán legégetőbb problémája a népvándorlás lesz — mondta tegnap Balaton- földváron a Közúti Igazgatóság továbbképző intézetében tartott kétnapos konferencián Morvay István címzetes államtitkár, a Menekültügyi és Migrációs Hivatal elnöke. — Egyes kormányok védekeznek ellene már most is; Németország szigorításokat vezetett be határain, a franciák kijelentették: nem engednek országukba több bevándorlót. Mi nem tudjuk elfogadni, hogy a jómódúak elzárkózzanak az embertelen körülmények között élők megsegítésétől. (Folytatás a 3. oldalon) Magyar vidék Expo-lázban? Szimpóziumok és alkotótelepek találkozója Lengyeltótiban Rangos tanácskozás színhelye Lengyeltóti. A magyar- országi szimpozionok és alkotótelepek VI. országos találkozójára a hazai művésztelepek küldöttei éppúgy eljöttek, mint a kultúra iránt fogékony idegenforgalmi szakemberek. A művelődési ház nagytermét zsúfolásig megtöltötték a Hódmezővásárhelyről, Debrecenből, Kecskemétről, Kaposvárról és Budapestről érkezett vendégek. Ismert szobrászok, textilesek, festők, belsőépítészek ültek egy asztalhoz, hogy számot vessenek: mivel járulhatnak hozzá a honfoglalás 1100. évfordulójának rendezvényeihez és a közelgő világkiállításhoz. (Folytatás a 3. oldalon) Mercedesek a postának Mercedes gépkocsikra cseréli a posta — a múlt hónapban aláírt szerződés szerint — a Roburokat és az Ifákat. Keszthelyen tegnap 12 zöld színű autót adott át Molnár Sándor, a posta-vezérigazgatóság osztályvezetője a területi igazgatóság dolgozóinak. Az év végéig további 30 Mercedes érkezik, így a posta járműparkjának egyharmada majd gazdaságos és környezetkímélő üzemeltetésű autókból áll. (Fotó: Lang Róbert) Rálőttek két rendőrre Somogysárd határában Tegnap éjjel, 1.10 órakor Somogysárd külterületén az újvárfalvai út melletti szőlőhegyen Hegedűs Tivadar rendőr főtörzsőrmester és Vers József őrmester ellenőrzést tartott. Amikor kiszálltak a szolgálati gépkocsiból, lövés dördült: ismeretlen személy kilőtte a gépkocsi bal első ajtajának üvegét. A lövés — szerencsére — személyi sérülést nem okozott. A rendőrség nagy erőkkel nyomoz az ismeretlen fegyveres elkövető — vagy elkövetők — után. Leértékelték a forintot A Magyar Nemzeti Bank június 7-i hatállyal 1,9 százalékkal leértékelte a forintot a konvertibilis valutákhoz képest. Ez a devalváció kisebb a vártnál. Az MNB nem változtatja eddigi árfolyampolitikáját, s így — mint bejelentették — jelentősebb, egy lépésben történő leértékelésre az idén már nem kell számítani. Hat ország javaslata Butrosz Gáli előtt TŰZBE FÚLÓ TŰZSZÜNETEK Az ENSZ segítségét kérik az Adria vezeték megnyitásához Az Adria olajvezeték lezárása által érintett országok az ENSZ segítségét kérik a vezeték újramegnyitásához — jelentette be Erdős André magyar ENSZ-nagykövet. olajvezeték üzemképes, de egyik szakaszát, amely Horvátország jelenleg szerbek megszállta részén vezet át, lezárták. Az országok közösen kívánják felhívni a főtitkár figyelmét: az olajvezeték megnyitása elősegítené a horvát- szerb megállapodást. Véres harc Travnikban A közép-boszniai Travnikban és környékén harcoló boszniai horvátok és muzulmánok tegnap fegyverszüneti megállapodást kötöttek. Ez már a második 48 óra alatt - hogy elszállíthassák a városból a sebesülteket. Az ENSZ képviselői szerint a tűzszünet tíz órakor lépett életbe. A muzulmán csapatok előzőleg kiszorították a horvátokat a városból. A harcokban több tucat ember életét vesztette, több mint százan megsebesültek. Travnikban közel ezer hor- vát menekült vár kitelepítésre, akiket a környező hegyekbe szállítanak majd. A horvát televízió szerint a muzulmánokat tömörítő boszniai hadsereg hét falut égetett fel a város közelében, a lakosokat pedig elűzte. (Folytatás a 2. oldalon) Antalit választani és Csurkát követni már nem lehet Herényi Károly, az MDF szóvivője: „Fájdalmas volt a műtét...” Sürgősséggel tárgyalják a pótköltségvetést Autonómia az egyetemeknek Kivizsgálják a Fidesz-MDF székházügyét — Leszavazták Gerbovits indítványát Dénes János (független) képviselő azt ostorozta napirend előtti hozzászólásában, hogy a kormány, a parlament nem tesz eleget az 1990. évi választási megbízatásának. A parlamenti demokrácia haldoklik a Parlamenten kívül kötött paktumok, különmegállapodások következtében. A képviselőknek dönteniük kell: cinkosokká lesznek vagy teljesítik a választóiktól kapott megbízatásukat. Ugyancsak napirend előtti hozzászólásra jelentkezett az MDF-frakcióból kizárt Király B. Izabella, de nem támogatták, hogy kifejtse véleményét. Á képviselők sürgősséggel napirendre tűzték a kormány által benyújtott pótköltségvetést. A T. Ház ezt várhatóan a jövő héten kezdi meg tárgyalni. (Folytatás a 2. oldalon) Nyitott dossziék, egyeztetési vita EK-miniszteri „nagyhét” kezdődött Luxembourgban: tegnap délelőtt a Tizenkettek gazdasági és pénzügyminiszterei, illetve — külön tanácskozás keretében — közlekedési miniszterei ültek asztalhoz. Késő délután a külügyminiszteri tanács látott munkához, és szokatlanul hosszú, szerda délig elhúzódó ülés keretében próbál majd minél több, még nyitott dossziét lezárni. Valamennyi tanácskozás a koppenhágai EK-csúcs előtti utolsó simítások jegyében zajlik. (Folytatás a 2. oldalon) A Butrosz Gáli főtitkár elé terjesztendő javaslatról már megkezdődtek az előkészítő tanácskozások Magyarország, Szlovénia, Horvátország, Ausztria, Csehország és Szlovákia között, s lehet, hogy a kezdeményezésbe bevonják az ugyancsak érintett Lengyel- országot és Ukrajnát is. Az — Fájdalmas volt a „műtét”, hiszen érzelmi szálak kötöttek bennünket Csurka Istvánhoz, az MDF egyik alapító tagjához, de meg kellett történnie — mondta a Somogyi Hírlapnak Herényi Károly az MDF szóvivője, aki korábban a párt Somogy megyei választmányának elnöke volt. (Folytatás a 2. oldalon) Kétszázezer sertés okoz feszült helyzetet A sertéspestis miatt Magyarországon rekedt sertések állami felvásárlására, feldolgoztatására és készletezésére vonatkozó javaslatot dolgoztak ki a Földművelésügyi Minisztérium szakemberei. A tervet szerdán tárgyalja meg az illetékes tárcaközi bizottság. A szakemberek véleménye szerint jelenleg 150-200 ezer sertés felvásárlása és piaci elhelyezése megoldatlan. A javaslat elsősorban állami beavatkozással kíván enyhíteni a feszült helyzeten.