Somogyi Hírlap, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-28 / 148. szám

Balról az egyéni bajnok: Carlo Gentilini (Fotó: Lang Róbert) 27 óra, 11 ezer hal Rekorddöntő horgászmaraton Kaposváron Huszonhét óra alatt 32 versenyző összesen 10.938 darab halat fogott, amely mintegy 630 kilót tett ki. Szinte minden rekord meg­dőlt a hétvégén a kaposvári Töröcskei tavon. Nyolc csapat tagjai 27 órán át áztatták a zsinórt, s igye­keztek kapásra ingerelni a ha­lakat. A trükkök és paraktikák tásulva a tudással szomorú véget jelentettek a halaknak. A rendezők is alaposan kitet­tek magukért. Az olasz csa­patvezető, aki egyben nem­zetközi bíró is, dicsérte a Ka­posvári Sporthorgász-egyesü- letet. Nem véletlenül: a méré­sek után 5 perccel az ered­mények négy nyelven már a csapatok rendelkezésére áll­tak. Ezt az 5 P kft-nek és a Te­legram bt-nek köszönhették. De sokat segített a Ferrokrom, a Kettner-Hajas, az Eurostar, a Carbon kft, a Delta, a Tégla­ker és a Polár, valamint a Kar­sai horgászcenter. Az embertpróbáló küzde­lemben a csapatversenyt a Fi­renzei A válogatott nyerte, az Eurostar és a Firezei B előtt. Egyéniben az olasz Carlo Gentilini lett az első, aki kis hí­ján 50 kiló halat fogott, mint­egy három kilóval maradt el et­től honfitársa, Sandro Tesi, és újabb hárommal a legjobb magyar, Barna Szilárd (Euros­tar). A legtöbb halat a kapos­vári Szári Zsolt fogta, 993-at, megelőzve Lukács Istvánt, (Eurostar) aki 838, és Nagy Benedeket, (Szolnok), aki 619 darabot „szákolt'’. A legna­gyobb kopoltyúst, amely 6 kiló 24 dekát nyomott, az olasz Marco Guarducci kényszerí­tette megadásra, s ezzel el­nyerte a Somogyi Hírlap érté­kes különdíját is. A résztvevők azzal búcsúztak: jövőre újra ugyanitt, csak egy órával to­vábbi (Lengyel) A honismeretről Veszprémben Ma nyílik az Országos Hon­ismereti Szövetség és a megyei Honismereti Egyesület rende­zésében a honismereti mozga­lom évi legnagyobb rendezvé­nye, az Akadémia. Az Akadé­mián az egyház és a társadalom a középkori Magyarországon lesz a fő téma. Az Akadémia rendezőik mintegy 180 résztve­vőt várnak, akik tudományos előadásokat hallgatnak meg, tanulmányúton ismerkednek — NOVOKER ajánlata: olcsó pó­lók, bermudák, farmer és vászon- nadrágok, ágyneműk, lepedők, já­tékok, kerti bútorok, napernyők. Kaposvár, Ezredév u. 16. (11297) — Az Áramszolgáltató Rt. érte­síti Kaposvár lakosságát és közü- leteit, hogy 1993. június 28-án 6.30-tól 15.30-ig a Cseri út mindkét oldalán a vasúttól az Erdősor útig, és a Kölcsey utcában a Cseri úttól a 83. és 86. házszámokig áram­szünet lesz. (11382) — ISZTAMBUL júl. 7-11., júl. 21-25. 8 700 Ft. Üdülés a Spanyol tengerparton, apartmanokban szept. 3-11.15 200 Ft. Róma szept. 15-18. 12 500 Ft. Kolombus Tours Kaposvár, Honvéd u. 28. Tel.:82/310-893. (11397) — Balatonföldvártól-Balaton­máriáig nyaralóházakat keresünk külföldi vendégeink részére. CM Mágus Utazási Iroda Balatonlelle, Uszú u. 2. (Áfor kút mellett). Tele­fon: 85/351-787. (11470) Veszprém megye történelmi és művészeti értékeivel, módszer­tani beszámolókat hallgatnak meg a megyében folyó honis­mereti gyűjtőmunkáról és részt vesznek a Honismereti Szövet­ség évi küldöttgyűlésén. Külö­nös érdeklődésre tarthat számot az a beszélgetés, amelyre július 2-án 9 órakor kerül majd sor László Gyula és Kanyar József, az 50 évvel ezelőtti Szárszói Ta­lálkozó két résztvevője között. — Társasutazás egyedülállók­nak! Párizs aug. 18-22-ig 16 000 Ft. Isztria-Porec szept. 3-5 5 300 Ft. Trieszt júl.7-8, júl. 12-13-ig 1 550 Ft. Jelentkezés és felvilágo­sítás: Express Utazási Iroda Ka­posvár, Ady E.u. 8. tel.: 318-416. (11363) — A DÉDÁSZ RT Kaposvári Üzemigazgatósága értesíti a la­kosságot, hogy; — Kaposvár Vásártér utcában az üzemanyag- töltő állomás melletti faoszlopos transzformátorállomást étépí­tette. Az új tr. állomást a folya­matos villamosenergiaellátás érdekében azonnal feszültség alá helyezte. — Kaposvár, Fő u. 12. sz. épület és a Somogy Áru­ház transzformátorállomása kö­zött kisfeszültségű kábelvezeté­ket épített. A feszültség alatt lévő szigetelt vezetékek érin­tése és a csupasz vezetékek 2 méteren belüli megközelítése TILOS ÉS ÉLETVESZÉLYES. (11616) Gyászhír-igazítás Szombati számunkban tévesen jelent meg Zonik Lajosné temetésének helye. A temetés ma 12.30 órakor a kaposvári Nyugati temetőben lesz. Krónika Ökumenikus egyházi naptár Hétfő, köznap. Napi igék: Kát.: 1 Móz 18,16-33. Zsolt 102. Mt 8,18-22. Ref.: Ap- Csel 10,34-48. 1Móz 39. Ev.: Mt 9,1-8. ApCsel 13,42-52. Őrt.: Róm 9,18- 33. Mt 11,2-15. Ireneusz és női alakja: Irén. Görög eredetű név, jel.: békés. A katolikus liturgikus naptárban Szent Ireneusz hitvalló, Lugdunum (Lyon) püspöke, aki 200 körül vér­tanúságot szenvedett. Az or­todox egyházban Szent Kyrosz és János csodatévő Szent Szegények ereklyéi­nek a visszahozatala. BONGÓ A Szerencsejáték Rt tájékoz­tatása szerint a június havi Bongó-sorsolás kihúzott nye­rőszáma: 2 308 536 JÚNIUS A nap 4.49 órakor kél, és 20.45 órakor nyugszik; a hold 15.01 órakor kél, és - órakor nyugszik. Egyelőre még ború Több órás napsütés mellett egy-egy zápor, zivatar is kia­lakulhat. Az északi szél a vi­harok idején megerősödik. A legmagasabb nappali hő­mérséklet 19-23 fok között várható. Sok napsütés Időjárás-előrejelzés július 3-ig A hét elején délnyugat felől egyre melegebb, kezdetben még száraz, majd nedvesebb levegő áramlik a térség fölé. hatására fokozatosan melegszik az idő. A hét elején még sok lesz a napsütés, majd gyakran erősen megnövekszik a felhőzet. A hét közepén már sokfelé várható zápor, zivatar. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet eleinte 6-11, majd 11-16 fok között valószínű. A hőmérséklet 23-28 fok kö­zött alakul. Egy-egy frontátvonulás légzési és kisebb keringési pa­naszokat okozhat. A lassú, fokozatos melegedés nem lesz megterhelő senki számára. Hétfő Levente, Irén A Halálos Orga(ni)zmus és a többiek Szamóca rock-fesztivál a siófoki szabadtéri színpadon Aszott szamóca feliratú pó­lóban nyargalászott néhány fiatalember felajzva az esőben szombaton kora este a siófoki szabadtéri színpad kulisszái között. Lesz koncert, vagy el­mossa az eső? — kérdezget­ték egymástól. A kérdés ha­mar megoldódó,tt: kisütött a nap, rámosolygott a kérdőn égremeredőkre, s megkez­dődhetett az I. Szamóca Rockfesztivál. Több mint tíz amatőr rockbanda — Buda­pestről, Kaposvárról, Siófok­Félpályás útlezárás van a 67-es és a 68-as főúton szennyvízcsatorna építése miatt. Balatonlellén benzinkút építése miatt útszűkület las­sítja a forgalmat. Kaposváron csomópont építés miatt irá­nyonként 1-1 külső sávot le­zártak. A 65-ös úton burko­latszélesítési, a 67-esen pe­dig a szigetvár-balatonlellei út között pályamegerősítési ról, Tabról, Balatonboglárról és Lengyeltótiból — mutat­hatta be tudását, s mivel a né­zőtéren ott ült a Polygramm lemezkiadó cég képviselője is, egyáltalán nem volt lényegte­len a produkció milyensége. Robogó sörényű vagy éppen egészen rövidre nyírt tarkóju rockerek széles e hazából többségében — persze kizáró­lag a hűvös időre való tekintet­tel — már jó előre bemele­gítve, ha úgy tetszik műsorra hangolódva (ezt egyébként munkát végeznek. Csoko- nyavisontán gázvezetéképí­tési munkálatok folynak. Sió­fokon a 70-es út egyik sza­kaszán útépítés lassítja a közlekedést. A marcali-ga- lamboki útszakaszon csator- naéptés, a kaposvár-szán- tódi, valamint a lengyel- tóti-niklai bekötőúton záróré­teg készítése korlátozza a forgalmat. leginkább a zenét teljességgel átélő tekintetükből tudtam megállapítani...) Ezen az estén kijutott a jó­ból a műfaj imádóinak. A Szélhámosh, a Messenger, a Spider King és a Halálos Orga(ni)zmus és a többiek egymást követték a színpa­don. Dobhártyát nem kímélő erőtől és lendülettől duzzadó zenélésüket látva és hallgatva egyáltalán nem úgy tetszett, hogy aszott az a bizonyos szamóca... Fónai Imre A rendőrség felhívása Június 6-án 12.40-kor Böhö- nyén a 68-as úton a Park büfé előtt egy ismeretlen forgalmi rendszámú, beige színű Tra­bant személygépkocsi Marcali felé haladva előzni kezdte az előtte haladó, balra kanyarodó AOS-428 frsz.-ú személy­autót, amelyet Takács Ildikó kaposvári lakos vezetett. Ösz- szeütköztek, s az ismeretlen trabantos megállás nélkül to­vábbhajtott. (Személyi sérülés nem történt.) A rendőrség kéri az ismeretlen forgalmi rend­számú Trabant vezetőjét, vala­mint azoknak a jelentkezését, akik a balesettel kapcsolatban valamit tudnak: Fonyódi Rend­őrkapitányság közlekedési osz­tálya (tel.: 85/361-077). Bármely rendőrnél is jelentkezhetnek. Vízi rendészet megyei hatáskörben Forgalomkorlátozás Tarka sorok A sínek Amikor a férj hazatér a börtönből, eggyel több gyermeket talál otthon, mint amennyit egy évvel ezelőtt otthagyott. — Honnan van az ötödik gyerek, asszony? — A szerencsétlenség hozta, drágám... Hiszen megírtam neked, hogy itt maradtam egy fillért nélkül, és annyi gyerekkel! Olyan kétségbeesett voltam, hogy kimentem a vasúthoz és ráfeküdtem a sínekre... — Na és? — Hát tehetek én arról, hogy a pályamester előbb jött, mint a vonat? Baba Egy fiatalasszonyt, aki nemrégiben szült, meglá­togatja barátnője. — Milyen édes kisbaba! — kiáltja, miközben kiemeli a pólyást —, egészen az apja! — Csendesen, az iste­nért, még meghallja a fér­jem. Miért is A vasárnap délutáni bi­zalmas beszélgetés során a kisfiú váratlanul megkér­dezi az édesapjától: — Mondd, papa, miért vetted te éppen a mamát feleségül? A papa feláll, össze­csapja a kezét, és a fele­ségéhez fordul: — Látod, Róza, már a gyerek sem érti. Szabadság Jancsika megint csak kérdezősködik. Nagy han­gon kérdezi az apjától, mi­után az valamiért rászól, hogy ne csinálja: — Apu, ha nagy leszek, akkor már azt csinálhatom, amit akarok? — Ugyan, fiam — legyint az apja —, hiszen ha nagy leszel, akkor megnősülsz. A jövő A kislány megkérdezi a mamáját: — Ha majd felnövök, és férjhez megyek, nekem is olyan férjem lesz, mint a papa? — Valüszínűleg. — És ha egyáltalán nem megyek férjhez, akkor én is olyan leszek, mint a Ju­liska néni? — Igen. — Borzasztó, hogy mi­lyen kilátástalan helyzete van a nőknek... A balatoni vízi rendészet — amelynek központja, mint is­meretes, Siófokon van — a Siófoki Városi Rendőrkapi­tánysághoz tartozott. Most azonban közvetlenül a So­mogy Megyei Rendőr-főkapi­tányság irányítása alá került. A változásnak az az, oka, hogy a vízi rendészet tevé­kenysége három megyéhez kapcsolódik. Az új besorolás­sal könnyebb megoldani a kö­zös problémákat. Faipari és Kereskedelmi Kft. 7400 Kaposvár, Dombóvári út 1. Telefon: 82/316-600, 60/368-168 Kínálatunkból:- fenyő épületfa, gerenda, 4-8 m 16 900 Ft/m3-től- fenyő fűrészáru 25, 50, 65, 75 m 15 000 Ft/m3-től- tölgy épületfa 18 900 Ft/m3- fa- és műanyag ajtók és ablakok- méretre szabott laminált lapalkatrészek 580 Ft/mMőI- barkácsáru- zárak, vasalatok- szalagparketta 4 féle színben- lambéria (osztrák, csiszolt) 552 Ft/mz- tetőcserép- felületkezelő anyagok, ragasztók Az árak az áfát nem tartalmazzák! Érdeklődésüket tisztelettel várjuk, naponta 8—17 óráig SOMOGYI HÍRLAP Az Axel Springer-Magyarország Kft pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR.KERCZA IMRE Felelős szerkesztő: BÍRÓ FERENC (társadalom és gazdaság), DR. TRÖSZT TIBOR (művelődés és kultúra) Gyártásvezető-szerkesztő: KURUCZ FERENC. Tervezőszerkesztő: CHRIST LÁSZLÓ, KATONA A. CSONGOR, NAGY MIKLÓS. Olvasószerkesztő: LAJOS GÉZA Kiadja az AS-M Kft. Somogy Megyei Irodája Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 311-644 Telex: 313-360, Telefax: 312-315 Postacímünk: 7401 Kaposvár Pf. 31. Hirdetés és reklám: telefon 311-506 Siófoki iroda (szerkesztőség és hirdetésfelvétel): Siófok Szabadság tér 9. Telefon: (84) 311-668, Telefax: (84) 310-861 Készült a szerkesztőség számítógépes szövegszerkesztő-rendszerén. Nyomtatta a Déli Nyomda Kft, Pécs, Engel János u. 8. Felelős vezető: SOÓS SÁNDORNÉ Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hír­lapüzleteiben és a hírlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest, XIII. Lehel u. 10/a 1900., közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215- 96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 319 forint, negyed évre 957 forint, , fél évre 1914 forint, egy évre 3388 forint. . ISSN 0865-9125 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Thumbnails
Contents