Somogyi Hírlap, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-21 / 142. szám

A HAGYOMÁNYOK ÜNNEPEN Mesztegnyőiek Budapesten Falu a városban címmel a margitszigeti atlétikai cent­rumban és környékén rendez­ték meg a hét végén a Szüni Dödő - Eskimo játéksorozat nyitó programját. Népzenei bemutatók, népi sportjátékok követték egymást; volt mese­mondó- és dalosverseny, táncház, valamint népművé­szeti kirakodóvásár is. A rendkívül gazdag szóra­kozási lehetőséget kínáló ren­dezvény sikeréhez Somogy is hozzájárult. A hagyományőrző együttesek bemutatóin a mesztegnyői gyerekek is részt vettek. A Kövesdi Tiborné ve­zette csoport mesztegnyői népi játékokkal lépett a kö­zönség elé, s Kerek egy esz­tendő címmel a farsangi nép­szokásokból adott ízelítőt. A mesztegnyői honismereti egyesület tagjai a kézműves foglalkozásokon is jelesked­tek, és gyerekjátékokat is taní­tottak az érdeklődőknek. L. S. Forgalomkorlátozás Megyénkben az alábbi for­galomkorlátozásra számíthat­nak az autósok ezen a héten. Félpályás útlezárás a 68-as barcs-balatonszentgyörgyi főúton a 82,4 km-szelvény- ben, ahol szennyvízcsatornát építenek. A forgalmat jelző­lámpa szabályozza. Ugyan­csak szennyvízcsatornát épí­tenek a 67-es szigetvár-bala- tonlellei út 88,7. km-szelvé- nyében. Forgalomkorlátozás és útszűkület lassítja a forgal­mat a 7-es budapest-letenyei főúton Balatonlellén, csomó­pont és benzinkút építése mi­att. A 61-es dunaföldvár- nagykanizsai főúton, Kapos­váron csomópont építése mi­att irányonként 1-1 külső sávot lezártak. A 61-es út 97,2- 104,0 km-szelvényében út­korszerűsítés folyik, a 68-as úton Csokonyavisontán gáz­vezetéket építenek. A 70-es budapest-zamárdi úton Sió­fokon aszfaltoznak. Jelentkezzenek a szemtanúk Június 5-én reggel 8.30 és 9.50 közötti időben Kaposváron a Gróf Apponyi Albert utca 9. szám előtt közlekedési baleset történt. Egy ismeretlen személy által vezetett ismeretlen típusú és rendszámú, föltehetőleg ho­mokszínű gépkocsi az úttest szélén parkoló piros Lada 1200- as személygépkocsinak ütkö­zött, majd a gépkocsivezető adatai hátrahagyása nélkül el­távozott a helyszínről. Kérik azokat, akik a balesetet látták vagy az okozó gépjármű­vel, annak vezetőjével kapcso­latban bármilyen felvilágosítást tudnak adni, jelentkezzenek a kaposvári rendőrkapitányság közlekedési osztályán: Kapos­vár, Szent Imre utca 7. vagy a 414-422/25-10-es telefonon. Krónika Ökumenikus egyházi naptár Hétfő, köznap. Napi igék: Kát.: 1Móz 12,1-9. Zsolt 32. Mt 7,1-5. Ref.: ApCsel 9,1-9. 1Móz 34,20-31. Ev:Préd 4,17- 5,16. ApCsel 11,19-30. Őrt.: Róm 7,1-13. Mt 9,36-10,8. Alajos. Germán-német eredetű név, jelentése: bölcs. A katolikus liturgikus naptárban Gonzága Szent Alajos emléknapja, aki mint jezsuita növendék a pesti- ses betegek ápolása közben halt meg 1591-ben. Az orto­dox naptárban Tarszoszi Szt. Juliánosz vértanú napja. JÚNIUS Hétfő Alajos, Leila A nap 4.47 órakor kél, és 20.45 órakor nyugszik; a hold 6.12 órakor kél, és 21.42 órakor nyugszik. Sok lesz a napsütés Ma is meleg nyári idő vár­ható, esőre nem kell számí­tani. A szél csak átmenetileg élénkül meg. Az éjszaka enyhe lesz. A hőmérő hi­ganyszála a délutáni órákra 26-31 fokig kúszik. 327 ezret fizet a négyes Öttalálatos szelvény nem volt, így a következő hétre át­vitt öttalálatos nettó nyeremé­nyösszeg 7 millió 197 ezer 612 forint. A 44 darab négyta- lálatos szelvényre egyenként 327 ezer 164 forintot fizetnek; a hármas 3319, a kettes egyenként 129 forintot fizet. Meleg napok jönnek Időjárás-előrejelzés június 26-ig A hét elején és közepén további hosszú napos időszakok lesznek, az időnként megnövekvő felhőzetből csak néhány helyen alakulhat ki jelentéktelen eső, záporeső. A hét köze­pétől erősödő déli szél lesz. A hőmérséklet hajnalonként ele­inte 10-13, majd 16-19 fok között lesz. A legmagasabb nap­pali hőmérséklet eleinte 25, majd 29 fok körül alakul. A me­legedés hatásaként sok embernek emelkedik a vérnyomása, szédülés léphet fel. Az ingerlékenység fokozódása miatt tü­relmetlenebbek, idegesebbek lehetünk a szokásosnál. A hi­degfrontnak számottevő élettani hatása nem lesz. Átmeneti­leg felfrissül a levegő, elviselhetőbb lesz a meleg. A jövő hé­ten ismét a melegfronti hatás az uralkodó. Az ehhez társuló megerősödő szél növeli a trombózisok, valamint a gyulladá­sos megbetegedések kockázatát. Halfogó-verseny a Desedán Tisztelt Szerkesztőség! 81 éves, kisnyugdíjas, egyedül élő nő vagyok. Többször jártam a kaposvári polgármesteri hivatal szociális osztályán, nem mindig azonos személynél. Bárkihez fordultam, udvarias és türelmes magatar­tást tapasztaltam. Nemcsak velem szemben, hanem mindenkivel, pedig ügyfél mindig bőven volt. így nem görcsbe szorult gyomorral kell kijönnünk onnan, ahova, sajnos, legtöbbünk koldulni megy. Ugyanak­kor szolgáltató hivatalokban sokszor úgy beszélnek az ügyféllel, mint egy büntető bíró a súlyos bűnnel gyanúsítottál. Úgy érzem, legalább ennyivel köszön­jük meg ezt a manapság oly ritkán tapasztalható erényt. Tisztelettel: Dr. Gombás Jánosné Kaposvár, Kanizsai u. 18. II/2. Huszonnyolc csapat — 84 horgász — versenyzett a De­sedán. Itt rendezte meg a Pé­csi Elektromos Sportegyesület és a Magyar VM Rt kaposvári üzemigazgatósága a villa­mosenergia-ipari dolgozók XI. országos halfogó-versenyét. Az ország minden tájáról ér­kezett versenyzők többórás küzdelmében összesen 69,8 kiló halat fogtak: ez 2459 da­rab volt, többnyire sneci és keszeg. A győri I. csapat bizo­nyult a legjobbnak, a második a Tiszaújváros lett. A legna­gyobb hal 18,5 kilós volt - ezt Geng Gábor fogta. — iskolatáska akció a Bőr-Ud­varban! Iskolatáskák javítása most 10% kedvezménnyel. Hozza be most, mire kell, elkészül! Új is­kolatáskát is most rendeljen. Kivá­lasztja, augusztusban átveheti. És kap 10% kedvezményt! Bőr-Udvar: Kaposvár, Budai N. A. u. 7. (vas­útállomással szemben). (10523) — Novoker ajánlata: olcsó pó­lók, bermudák, farmerek és vá­szonnadrágok, ágyneműk, lepe­dők, játékok, kerti bútorok, naper­nyők. Kaposvár, Ezredév u. 16. (10659) Gázolajat a legolcsóbban, nálunk tankolhat! 53 Ft/1, 0-24 óráig Minden cseppjével megtakarít! Három súlyos baleset Több baleset is történt a hót végén figyelmetlenségből. Kaposújlak előtt például Si­mon Péter 23 éves nagyba­jomi lakos későn észlelte, hogy előtte forgalmi okokból lassít egy autó — hirtelen fé­kezett, s így személygépkocsi­jával az útpadkára csúszott, majd az árokba vágódott. Utasa, Simon Sándorné 45 éves nagybajomi lakos súlyo­san megsérült. Somogybabod előtt pénte­ken dél körül Gál Sándor Já­nos 20 éves kaposvári lakos tehergépkocsijával szintén az árokba csúszott, majd felbo­rult. A baleset oka: figyelmet­len vezetés. Gál súlyosan megsérült. A tehergépkocsiban két­százezer forint a kár; a kitört jelzőtábla húszezer forintba kerül. Figyelmetlenül motorozott Kaposváron egy 15 éves diák, és Simson motorjával az út­szegélynek, majd egy villany- oszlopnak ütközött. Lábszár- töréses sérüléssel vitték kór­házba. GYEMANTLAKODALOM Házasságkötésük 60. évfordulóját ünnepelte a hét végén Po- Iányban Végh Imre és felesége. Két gyermekük, négy unokájuk és négy dédunokájuk köszöntötte őket. Tarka sorok Bizonytalanság — Hogy sikerült az autó­vezetői vizsgád, Matild? — Nem tudom, mert amikor kijöttem a kórház­ból, a viszgáztatóm még nem tért magához... Előrelátás — Kölcsönkértem a szomszéd trombitáját. — De hiszen nem is tudsz játszani rajta... — Igaz, de ő sem tud, amíg nálam lesz... Biztosíték — Hogy érezted magad a tegnapi bálon? — Remekül. Hét házas­sági ajánlatot kaptam. — No és? — Négyet elfogadtam. Néző Szívesebben járok mo­ziba, mint futballmeccsre! — Miért? — Mert amikor a moziba megyek, tudom mi vár rám: vígjáték, horror vagy dráma... Rövidlátó bankba fegyveres ront be, és így A rabló kiált: — kezeket fel! Ezután figyelmesen kö­rülnéz. — Tényleg mindenki föl­tette a kezét? Szemüveg nélkül ugyani nem látok... Csillagkép A parkban szerelmespár ül. A fiú odafordul a lány­hoz. — Mondd, Amálka! Te szűz vagy? — Nem; kos. Áruházban Egy fiatalember megáll a csinos elárusítónő előtt: — Mi a kívánsága? — kérdi a lány. — Szeretném megölelni, innen elvinni, és szenvedé­lyesen megcsókolni. De amit vásárolni akarok: az egy pár zokni... ínséges idők — Hová viszed azt a két kövér libát? — Az anyósomnak. Tegnap azt mondta, hogy a fél életét odaadná egy li­báért. Karaván Tüzép, Mező u. 118. (10417) Black Jack Akar telefonon Swatch órát vagy pénzt nyerni!? m:-1-610-204-5362 Ha Önnek idült és kiterjedt pattanásos, gyulladásos a bőre, ENTHODIS Ha Önnek, uram, borotválkozás után pattanásos bőrproblémái vannak ENTHODIS Ha Önnél, hölgyem, a nehéz napokban gyulladásos bőrproblémái vannak, ENTHODIS Ha olyan oldat készítményt szeretne, amely nem tartalmaz alkoholt és rendkívül gyorsan felszívódik, és ha nem szeremé, hogy bőre kiszáradjon, hámosodjon és hegesedjen, AKKOR HASZNÁLJON ENTHODIST! KERESSE A GYÓGYSZER- TÁRAKBAN ÉS A MAGÁN­GYÓGYSZERTÁRAKBAN! (10748) SOMOGYI HÍRLAP Az Axel Springer-Magyarország Kft pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR.KERCZA IMRE Felelős szerkesztő: BÍRÓ FERENC (társadalom és gazdaság), DR. TRÖSZT TIBOR (művelődés és kultúra) Gyártásvezető-szerkesztő: KURUCZ FERENC. Tervezőszerkesztő: CHRIST LÁSZLÓ, KATONA A. CSONGOR, NAGY MIKLÓS. Olvasószerkesztő: LAJOS GÉZA Kiadja az AS-M Kft. Somogy Megyei Irodája Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 311-644 Telex: 313-360, Telefax: 312-315 Postacímünk: 7401 Kaposvár Pf. 31. Hirdetés és reklám: telefon 311-506 Siófoki iroda (szerkesztőség és hirdetésfelvétel): Siófok Szabadság tér 9. Telefon: (84) 311-668, Telefax: (84) 310-861 Készült a szerkesztőség számítógépes szövegszerkesztő-rendszerén. Nyomtatta a Déli Nyomda Kft, Pécs, Engel János u. 8. Felelős vezető: SOÓS SÁNDORNÉ Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hír­lapüzleteiben és a hírlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest, XIII. Lehel u. 10/a 1900., közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215— 96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 319 forint, negyed évre 957 forint, fél évre 1914 forint, egy évre 3388 forint. ISSN 0865-9125 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. t SO Fi pvrcefiliétit. (219891)

Next

/
Thumbnails
Contents