Somogyi Hírlap, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-21 / 142. szám

6 SOMOGYI HÍRLAP — VILÁGTÜKÖR 1993. június 21., hétfő Szökés Izraelbe dollármilliókkal Csaló, sikkasztó lengyel gazdagok A lengyel gazdasági életben egyre több olyan visszatet­sző jelenségre derül fény, amely növeli a vállalkozókkal, üz­letemberekkel, sőt általában a privatizálással és a piacgaz­dasággal szembeni ellenszenvet. Nehezíti a helyzetet a tör­vényi szabályozás áttekinthetetlensége. Hol a megfelelő törvények hiánya, hol a sietve megalkotott törvények hiá­nyosságai állítanak csapdákat, hol a vállakozóknak, hol a csaló és lelkiismeretlen üzletembereknek kiszolgáltatott kisembereknek. A zűrzavarhoz nem kis mér­tékben járult hozzá az Art-B konszern ügye. A vállalat tu­lajdonosai, két fiatalember, összeharácsolt dollármillióival Izraelben keresett menedéket. A lengyel államfő többször nyi­latkozott ügyükben. Többek között kijelentette: nem ér­dekli, hogy törvénysértést kö­vettek-e el vagy csak visszaél­tek egy jogilag és szakmailag hibás pénzügyi szabályozás­sal, bíróság elé akarja állíttatni őket, mert mindenképpen er­kölcstelenül és jogtalanul ju­tottak nagy vagyonhoz. Még azt is megtette, hogy meg­kérte az izraeli államfőt, adják ki a két bűnöst a lengyel ható­ságoknak — holott Izrael és Lengyelország között nincs kiadatási egyezmény. A nagyvállalkozók elretten­tőnek tartják, hogy az Állam- védelmi Hivatal szabályos kommandóakciók egész sorát hajtotta végre, hogy őrizetbe vegye az ország vezető üzlet­embereinek egész sorát. Je­lenleg legalább 10 bankár vár ügyének bírósági tárgyalá­sára. Nem véletlenül terjed az az anekdota Varsóban, amely szerint egy milliomosok szá­mára fenntartott klubban az egyik tag odafordul a másik­hoz és azt kérdezi tőle: „Te hányadik vagy a leggazda­gabb emberek listáján? — A negyvenhatodik. — Szeren­csés ember vagy, Neked még van időd, mielőtt letartóztat­nának. Engem sajnos a 19. helyre tettek.” A bizonytalan­ságot növeli, hogy az államfő­höz hasonlóan a lengyelek túlnyomó többsége erkölcste­lennek tartja az „érdemtelen” vagyonszerzést, börtönbünte­tést követel azok ellen, akik a joghézagokat használják ki. Természetesen szó sincs róla, hogy ne lehetnének a leggaz­dagabb emberek között is bű­nözők, csalók, sikkasztok. Az azonban semmiképp sem növeli a jogbiztonságot, ha kommandósokkal vitetnek el egy olyan, nemzetközi szin­ten is elismert nagyvállakozót, mint Aleksander Gawronik, Lengyelország egyik leggaz­dagabb embere, s utána hó­napokon keresztül szinte he­tente változtatják, mivel is vá­dolják tulajdonképpen. Esete nem egyedi, s az ilyen eljárás azt sugallja, mintha előbb le­tartóztatnák a gyanúsítottat, s csak azután próbálnának megfelelő jogi érveket keresni bíróság elé állításához. Barabás T. János Szabadlábon Lielacher bankár Zarándokok Mekkában t * ! Kétmillió muzulmán keresi fel ebben az évben az Arafat-hegyet, 20 km-re északra Mek­kától. A sziklás hegyen mondta el Mohamed próféta az utolsó imáját halálának évében, 632-ben. A Haj szertartás, a sziklás Arafat-hegyen egyike az öt szertartásnak, amelyen a muzulmánoknak részt kell venniük mint zarándoknak, legalább egyszer életükben. Egymil­lió zarándok érkezik a világ minden tájáról, egymillió pedig Szaúd-Arábiából. Kilencezer autóbusz szállította a 750 ezer zarándokot Mekkából az Arafat-hegyre. A legtöbb zarándok gyalog ment. Nyolcvanmillió ásványvizes palack fogyott el, ingyen, 32 kórház és 160 ott­hon adott helyet illetve szállást a zarándokoknak. FEB Foto írástudatlanság Nagy-Britanniában Kártérítést Magyarországnak Kártérítést sürget a Nyu­gat-európai Unió parlamenti közgyűlése azoknak az or­szágoknak, közöttük Magyar- országnak, amelyeket súlyos anyagi károsodás ért a volt Jugoszláviával szemben el­rendelt embargó miatt. A köz­gyűlés határozata felhívja az Egyesült Nemzetek Szerveze­tét: haladéktalanul dolgozzon ki tervet az érintett országok — Magyarország, Románia, Bulgária és Görögország — azonnali teljes vagy legalább több részletben való kártalaní­tására. A közgyűlés felszólí­totta az unió miniszteri ta­nácsát, hogy nyújtson bizton­sági garanciákat ezeknek az országoknak arra az esetre, ha agresszió érné őket, mert részt vesznek az em­bargó ellenőrzésében. Bizalmatlansági indítvány Japánban A japán ellenzéki pártok bi­zalmatlansági indítványt nyúj­tottak be a parlamentben Mi- jadzava Kiicsi kormánya ellen, amiért az nem dolgozott ki kompromisszumos törvényja­vaslatot a politikai és a válasz­tási reformról. A három legna­gyobb ellenzéki párt százki- lencven képviselője írta alá az indítványt, amely az előzetes egyeztetések alapján számít­hat a többi négy ellenzéki párt támogatására, sőt egyes kor­mánypárti csoportok, képvise­lők szavazataira is. Ez utóbbi miatt kétséges, vajon a japán parlament alsóházában több­séggel rendelkező Libe­rális Demokrata Párt képes lesz-e leszavazni a bizal­matlansági indítványt. Ellenőrzik a hírszerzést A román képviselőház és szenátus együttes ülésén szerda este — többhetes, több ízben elnapolt, nem egy­szer parlamenti incidensekbe torkolló, szenvedélyes vita után — elfogadták a Román Hírszerző Szolgálat parla­menti ellenőrzéséről, az erre hivatott parlamenti bizottság létrehozásáról szóló törvényt. A titkosszolgálat parlamenti el­lenőrzése egyike volt azoknak a követelményeknek, amelye­ket az Európa Tanács rappor- tőrei megjelöltek a teljes jogú csatlakozáshoz. A törvény csak az önálló hírszerző szol­gálat ellenőrzésére vonatko­zik, a hadsereg, a belügymi­nisztérium keretében mű­ködő titkosszolgálatok par­lamenti felügyelete to­vábbra sem megoldott. „Halálugrás” a vonatról Különös esetek hívták fel a figyelmet a kínai vasutakon uralkodó elviselhetetlen álla­potokra: az utóbbi időben többször megtörtént Kínában, hogy utasok nyílt pályán leve­tették magukat a mozgó vona­tokról, nem bírván elviselni az embertelen túlzsúfoltságot és az elemi higiéniai feltételek hi­ányát. Egyik „halálugrás” sem járt súlyos következmények­kel, mert a vonatok zöme múlt századi lassúsággal cammog pályáján... A kínai vasútháló­zatra nagy nyomást gyakorol az országban zajló gazdasági reform. A vasút képtelen lé­pést tartani a rohamosan bő­vülő termelés szállítási igényeivel és a mozgásba jött társadalom helyváltoztató igényével. A mintegy százöt­ven milliós falusi munkanélküli hadsereg meg-megrohanja a gyorsan terjeszkedő nagyvá­rosokat alkalmi munkáért. Michael Lielacher osztrák bankár, aki ellen az Erste Ös­terreichische Sparkasse a magyar részvények bécsi tőzsdei bevezetésével okozott súlyos veszteség miatt indított pert, szabadlábon készülhet a A csernobili katasztrófa kö­vetkeztében kiszabadult ra­dioaktív részecskékre bukkan­tak francia kutatók a Mont Blanc hó borította ormain. A Francia Nemzeti Tudományos Kutatóközpont munkatársai a július eleji tárgyalásra. Liela- chert 10 millió schilling óvadék ellenében, útlevele egyidejű bevonásával bocsátották el a vizsgálati fogságból. Alá kel­lett írnia, hogy nem kísérel meg szökést. múlt héten végeztek felmérést a francia Alpokban. A hóré­tegből 20 méter mélységben vett mintában a kutatók még mindig megtalálták a cserno­bili atomerőműben 1986-ban történt robbanás okozta nuk­A 21 éves brit fiatalok közül minden ötödiknek nagy ne­hézségei vannak a számtani alapműveletekkel, minden he­tedik funkcionálisan írástudat­lan — ezt állapította meg az eddigi legátfogóbb reprezen­tatív felmérés, amelyet a fel­nőtt írástudatlansággal foglal­kozó brit kormányhivatal vég­zett el. A tudományosan összevá­logatott 1650 tagú mintacso­porttal félórás tesztet végez­tettek el, efféle kérdésekkel: ha a pénztárgép 17 font 89 pennyt mutat és ön átad egy húszast, mennyit kap vissza? Ha egy kocsi 4900 fontba ke­rül és 10 százalék letétet kér­nek, mennyit kell letétbe he­lyeznie? Ha a felvételi korha­tár 26 év, de diplomás mérnö­köknek 32 év, ám ön nem dip­lomás mérnök, akkor hány leáris szennyeződés nyomait. A kutatóközpont egyik veze­tője szerint a radioaktív ré­szecskék jelenléte 20 méter mélyen a hótakaróban már nem jelent semmiféle ve­szélyt. éves koráig érdemes jelent­keznie az állásra? A legrémesebb válaszokat leszámítva is az derült ki, hogy a brit fiatal felnőtteknek mint­egy 40-50 százaléka legföl­jebb a jó képességű 12 éves gyermekektől elvárható szin­ten képes számolni, szöveget megérteni és írni. Nehezebb kérdésekre — például: mennyi egy 4410 fontos hároméves kamatmentes kölcsön havi részlete? — a részvevők há­romnegyede képtelen volt he­lyesen felelni. Nagy-Britanniában a ha­gyományosan szétdarabolt oktatási rendszer, megtetézve a központosítani, országos szabványokat bevezetni akaró kormány és a tanárok viszá­lyával, komoly válsággal küzd az utóbbi években, és sok szakértő szerint ez a vezető EK-tagország nemzetközi versenyképességét fenyegeti. Gazdasági körökben végzett korábbi felmérések szerint a brit ipar évi 5 milliárd fontot veszít — ez a GDP majd egy százaléka —, azért, mert a cégek nehezen találnak elég szakképzett munkaerőt. Más­felől a képzetlenek körében 25-35 százalék közötti a munkanélküliek aránya, a 13 százalékos országos átlaghoz képest. — Nem az a baj, mintha ezek az emberek egyáltalán nem tudnának írni-olvasni és számolni. Csak éppen a gaz­daság követelményei ma sok­kal nagyobbak, mint néhány évvel ezelőtt — így kommen­tálta a siralmas eredményt Pe­ter Davis, az illetékes kor­mányhivatal vezetője. Mészáros György A CSERNOBILI ROBBANÁS MARADVÁNYA Rádióaktív részecske a Mont Blancon A DOUWE EGBERTS COMP ACK KFT a nyári hónapokra (június-szeptember) tiszta jutalékos bérezéssel munkatársakat keres termékeinek kiskereskedelmi egységekbe való forgalmazására. Egyetemisták, főiskolások jelentkezését is várjuk. Saját kocsi szükséges. ♦ Jelentkezés: Kőszegi Zoltánnál a I2I-44I0-es telefonszámon. (10825) PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata meghirdeti „AZ ÉV LAKÓHÁZA 1993.” városi pályázatát A pályázat beadásának feltételei:- Az építtető, a tervező és a kivitelező együttes hozzájárulása a pályázathoz, a teljes nyilvánosság (név, lakcím) vállalása.- A meghirdetéstől számított 5 évnél nem korábbi használatba­vételi engedély. A pályázatról információt lehet kérni Virányi István városi főépí­tésztől (tel.: 316-151 vagy 314-741). A PÁLYÁZAT BEKÜLDÉSI HATÁRIDEJE: 1993. augusztus 31. A nyertes pályázatok pénzdíjazásban részesülnek. A pályázat eredményhirdetésére 1993. szeptember 20-ig kerül sor. A díjazott pályaműveket a bíráló bizottság az országos pályá­zatra is benevezi. Benyújtandó munkarészek:- Jelentkezési lap a pályázók nevének, lakcímének és telefon­számának feltüntetésével, továbbá a nem pályázó, de érintett ter­vező, vagy (és) építtetők hozzájárulási nyilatkozataival. (Itt kell nyi­latkozni arról is, ha eredménytelenség esetén nem járulnak hozzá az épület szakfolyóiratban való ismertetéséhez.)- Teljes építési engedélyezési dokumentáció m 1:100 (műszaki leírás, helyszínrajz, alaprajzok, metszetek, homlokzatok.)- Építési engedély és használatbavételi engedély (másolatban). Fényképek: legalább 4 db, 12/18 cm méretű, az épület külső meg­jelenéséről, különböző nézőpontokból felvéve, illetve belső fotók az adott méretben, tetszőleges számban. A dokumentáció legkisebb mérete A/4 (21x29,7 cm), legnagyobb mérete (29,7x42 cm) lehet, egybekötve vagy fűzve kell össze­állítani. A pályázatokat postán vagy személyesen lehet beküldeni: Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, Virányi István városi főépítész, Kaposvár, Noszlopy G. u. 12. fszt. 8. Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Városfejlesztési, (10879) Környezetvédelmi és Műszaki Bizottsága

Next

/
Thumbnails
Contents