Somogyi Hírlap, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-14 / 136. szám

1993. június 14., hétfő SOMOGYI HÍRLAP — MEGYEI KÖRKÉP 3 ENSZ-katonák jönnek szabadságra Szántódpusztára (Folytatás az 1. oldalról Május 25-től viszont a Pannon Lovas Sport Klub paripái foglal­hatták el a régi lovak helyét. Még júniusban dönt az Állami Vagyonkezelő Szervezet a puszta működésének további jogáról. Szántódpuszta, mint ki­emelkedő jelentőségű műemlé­kegyüttes elidegeníthetetlen, így állami tulajdonban kell ma­radnia. Az anyagi ráfordítások­ban és az üzemeltetésben ér­dekelt Siótour fenntartja a keze­lés további jogát, s 1993-ban is biztosítani kívánja a — már 18 esztendeje újjászületett — Szántódpuszta működését. — Tradicionális rendezvénye­inkkel várjuk idén is vendégein­ket. Július 23-tól 25-ig nyolcadik alkalommal adunk otthont a nemzetközi kettesfogathajtó versenynek. Kuriózum lesz, hogy a Jakab-napi búcsúval egybeesik ez és a versenylova­sok is felsorakoznak a kápolna előtti szentmisén. Szent Kristóf napján megszentelik az autókat. Augusztus a kutya-show és a kisállatbemutatók hava lesz. Az igazgató érdekességként azt is megemlítette, hogy a Horvátor­szágban állomásozó ENSZ-csapatok kanadai katonái ez év októberében, heti turnu­sokban Szántódpusztán töltik szabadságukat. (Czer) A csökkentett felvásárlás — gazdaságtalan Kevesebb gyógynövény kell Görgetegen felmondta a felvásárlást a bizományos, aki eddig évek óta a Herbáriának szállította a környéken gyűjtött gyógynövényeket. A rokkant- nyugdíjasokra vonatkozó ren­deletek, a cég kontingensének csökkenése nagyban közre­játszott abban, hogy e tevé­kenységét megszüntesse. — A vállalkozóként fize­tendő társadalombiztosítási járulék és a felvásárolható mennyiség csökkenése okozta, hogy így döntsék; nem csinálom tovább — mondta Vojkovics Viktor, a volt bizo­mányos, aki eredetileg az er­dészet gyógynövényfelvásár­lója is volt. A bizományos évente több millió forintos forgalma eddig lehetővé tette sok családnak, hogy gyógynövénygyűjtéssel jövedelemhez juthasson vagy kiegészítse azt. Vojkovicsék kiválásával ez a lehetőség megszűnt. A szezonjellegű tevékeny­ség mellett a család eddig is vállalkozott: a feleség „turká­lót” vezet — használt ruhákat árul. Most azt tervezik, hogy egy diszkontlerakatot nyitnak. Élelmiszert és vegyiárut árul­nak majd családi vállalkozás­ban. A vállalkozási tevékenysé­gük változtatásának fonák­sága: ezentúl nem pénzt ad­nak a környék lakóinak, ha­nem pénzt kérnek tőlük — a leendő vásárlóktól... Németh István Tűzijáték és vitorlaáldás a kikötőben Fesztivál Földváron A gaienhofeni fúvószenekar ébresztette szombaton reggel a földváriakat. Ők jobban bír­ták szusszal, mint az a tíz ke­rékpáros, akik az 1020 kilomé­terre eső német testvérváros­ból elkarikáztak a három na­pos Balaton-parti fesztiválra. A helybéliek, illetve a „leg- rendezettebb városban” üdü­lők bizony álmosan dörzsöl­hették a szemüket, hiszen előtte való este oly nagy si­kerű koncertet adott a helyi templomban a művelődési ház vegyeskara Kapusné Doj- csák Edit vezényletével a marcali vonósok kíséretével, hogy sok érdeklődő kívül is rekedt a történelmi falakon. Aztán a nagyérdemű levonult a kikötőbe, ahol tűzijátékra csodálkozhatott rá — hason­lóra csak a legöregebb földvá­riak emlékezhetnek. A látvá­nyosságra a környező telepü­lésekről is összegyűltek a kí­váncsiak, s nem kellett csa­lódniuk. Német, magyar együtt ropta délelőtt a tán­cházban, s aki megfáradt, hű­vöst talált a kiállítóteremben, ahol tizenöt, a testvérváros térségében élő festőművész állította ki akverelljeit, olajjal mázolt képeit, vagy épp réz­karcait. Nekik is van tavuk, úgy hívják, hogy Unter-tó. A hét végére amúgy a szerve­zők sétálóutcát alakítottak ki a polgármesteri hivataltól a Ba­latonra vezető fasor között, melynek peremén kirakodó- vásár csalogatta elő a pénz­tárcákat. Hogy a krónika a tel­jességre törekedjen, meg kell még említenem, hogy a Bajor Gizi művelődési házban zene­iskolás gyerekek produkálták magukat, miközben a lega­próbb helybéliek, akik idegen nyelvet tanulnak, német mon­(Fotó: Lang Róbert) dókákkal kápráztatták el a vendégeket. A szombat dél­után közelgő vihar sem tudta elrettenteni a tánckarokat, no meg az érdeklődőket, hogy — közbe-közbe nótázva és ropva — a kikötőbe vonulja­nak, ahol Kiss Iván esperes, a kőröshegyi római katolikus emléktemplom atyja előtt el­vonultak a vitorlások, aki köz­ben megáldotta őket. Az est nagyszerű táncmulatsággal ért véget. Tegnap jó hangulat­ban folytatódtak a programok. Több turistával beszélgettem, s ennek alapján egy mondat­ban összefoglalható a ren­dezvénysorozat tapasztalata: jól kitalált, színvonalas pro­dukciókra manapság is, ami­kor csaknem kihalt a Bala- ton-part, könnyű érdeklődőket toborozni. Czene Attila Népszerű a nagyatádi tanácsadó — A most befejeződött tanévben 234-en jöttek el hoz­zánk. A 14-18 évesek körében egyre népszerűbb a tanács­adó: egyénileg és csoportosan is felkeresnek bennünket gondjaikkal — mondta Mándliné Naszladi Márta, a nagy­atádi tanácsadó vezetője. Főállásban gyógypedagó­gus, családgondozó és óvo- dapedagógus-pszichopeda- gógus, részmunkaidőben pe­dig logopédus, tanító és gyermekorvos dolgozik a ta­nácsadóban. Nagyatádról, Csurgóról, valamint a város- környéki településekről kere­sik fel őket. Leggyakrabban az 5-10 évesek fordulnak meg itt: óvodák, iskolák kérésére iskolaérettségi vizsgálatokat végeznek, beszédhibát javíta­nak a szakemberek, a tanulási nehézségek okait keresik, és próbálják megszüntetni egy­szeri alkalommal vagy folya­matos terápián. A legfőbb tü­netek, amelyekkel hozzájuk fordulnak, a szellemi képes­ségekkel és az érzelmi-indu­lati élet zavaraival kapcsolato­sak. Nagyon sok a gátlásos, szorongó és agresszív gye­rek, és újabban sokan önérté­kelési problémákkal küszköd­nek. Szakértői véleményüket gyakran kéri a gyámhatóság, a bíróság is, például gyerme­kelhelyezési, láthatási enge­dély kiadása esetén. Sokrétű munkájukat nehezíti, hogy ki­csik a vizsgálótermek és egy­másból nyílnak, így a foglal­kozásokat megzavarják az ér­kezők vagy távozók. Gond az is, hogy a team-ben nincs pszichológus. (Róka) A tettes: Mister Alkohol Ez a három eset Böhö- nyén történt. A tények kom­mentár nélkül a következők. o Varga László feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki őt gázsprayvel lefújta és a nadrágzsebében lévő iga­zolványból 1000 forintot el­vett. A helyszínre érkező rend­őrök bűncselekményre utaló nyomot nem találtak. Igaz, a sprayvel történő lefújásról orvosi leletet mellékelt,ami szerint az orvos kötőhártya­gyulladást állapított meg. A nyomozás kiderítette, hogy a sértett szemei a magas vér­nyomása miatt időnként be­gyulladnak. Varga László később bevallotta, hogy ha­zafelé találta ki a történetet, mert félt bevallani a felesé­gének, hogy elitta a pénzét. © Bugovicz Károly szintén feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki hátulról leü­tötte és a kabátja zsebében lévő 8000 forintot erőszakkal elvette. Az ügy érdekes­sége, hogy a sértett a táma­dás következtében sérülé­seket nem szenvedett. A nyomozók bűncselek­ményre utaló nyomot nem találtak. Megállapították, hogy Bugovicz Károly egész nap több társával együtt a helyi kocsmában italozott és fizetett boldog - boldogta­lannak. © Hérincs István is ismeret­len tettes ellen tett feljelen­tést. Azt mondta, hogy este fél 8 körül a hegyi úton haza­felé kerékpározott, amikor fellökték és nadrágzsebéből 5000 forintot elvittek. A nyomozás során kide­rült, hogy fél 8-kor még megvolt Hérincs István pénze, mivel több italbolt meglátogatása után 9 óra felé indult haza, valószínű egy fillér nélkül. Szalai Erika Nyári színház a gimnáziumban Ismét lesz vízikarnevál Fonyódon (Foiytätas az 1. oldalról) A fonyódi nyár kiemelkedő rendezvényének ígérkezik a kétnapos rockfesztivál, amelyre a legsikeresebb hazai együtteseket hívták meg. A jú­lius 17-18-i rendezvényt Fo- nyódligeten tartják. Fonyód készül már az 1996-os Expóra is. Főpróbá­nak szánják a júliusi kulturális fesztivált. Horváth Gábor pol­gármester a sajtó munkatársa­inak elmondta: a város meg­tesz mindent annak érdeké­ben, hogy a Dél-Balaton kultu­rális központjaként fogad­hassa a vendegeket. A turiz­mus fejlesztése érdekében el­sősorban kulturális programo­kat ajánlanak a városba láto­gatóknak. A fonyódi fúvósok a nyár minden napján térzenét adnak a kikötőben este fél nyolctól fél kilencig. A polgármester azt is el­mondta, hogy nemcsak Fo­nyód központjában tartanak rendezvényeket, hanem az egész településre kiterjedő programot állítottak össze. Horányi Barna Az is gond, ha kevés, az is, ha sok A gyümölcsszezonban vizsgázik az Agrotab Csaknem egy éve alakult az Agrotab Felvásárló Bt. Tevé­kenységét a tabi térség ki- sebb-nagyobb gazdálkodói­nak áruira építve szervezi. — Erős a verseny a térség­ben, s kétséges minden ilyen vállalkozás eredményessége — mondta Ratalics Árpád, a bt vezetője. — Az általános for­galmi adó bevezetése nagyon sok zavart okozott a termelők körében. A mezőgazdasági tömegá­ruk jelentősen leértékelődtek, különösen a meggy ára lesz alacsony. Társaságunk a régi és az új gyümölcsforgalmazó partnereivel több hete fölvette már a kapcsolatot. A meggy felvásárlásához műanyag re­keszek kellenek; ezekből az ellátás nem ígérkezik zavarta­lannak. Az Agrotab a felvásár­lóktól való kölcsönzéssel igyekszik áthidalni ezt a prob­lémát, ám ha a szakaszos fel­vásárlást nem tudják megol­dani, jelentős torlódás alakul­hat ki az idén is. Az Agrotab Felvásárló Bt a rövidesen induló gyümölcs­szezonban vizsgázik. Az eredmény hatékony munkát igényel — és a piac jó ismere­tét. Talpon maradni ugyanis csk így lehet. (Krutek) Faludy György Kaposváron A Petőfi emlékkönyvtárban találkozik ma 18 órakor Faludy György költő az olvasóival. Az ünnepi könyvhét utáni találko­zót követően holnap marcali Berzsenyi Dániel Könyvtár vendége lesz a költő. Szőkül az árpa Somogyszilben 193 hektáron szőkül az őszi árpa a somogyszili határban. Betakarítását várhatóan jú­nius 18-20-a között kezdhetik el. A jelenlegi állapot szerint a várható termésátlag 4,8-5 tonna között alakul. A 471 hektár őszi búza 5 tonna feletti termésátlagot ígér. Magyaregresi napok Csütörtökön kezdődött az a rendezvénysorozat Magya­regresen, amely a tanév vé­géhez kapcsolódott. Pénteken az időseket köszöntötték a di­ákok, akik a My fair Lady mu­sical fiatalos feldolgozásával kedveskedtek a vendégeknek. Szombaton, az év elejétől megjelenő helyi diákújság, a Kölök című lap legújabb szá­mát mutatták be. Az iskolában bábszínházi előadást tartot­tak, délután játékos sportve­télkedőkön vettek részt a gye­rekek. A felnőtteknek is kijutott a sportörömökből, a férfiak és a nők labdarugómérkőzésé­vel, és azt követő bállal ért véget a magyaregresi napok rendezvénysorozata. Harminc éves a lábodi művelődési ház Ötévente megemlékeznek a lábodiak a művelődési ház alapításáról. Az idén ünnepük fennállásuk 30. évfordulóját. Az intézmény dokumentum kiállítás összeállításán dolgo­zik. Be kívánják mutatni szak­köreik munkáját, az elmúlt évek jelentősebb eseményei­ről is számot adnak. Kishajóvezetők vizsgája A pénteki vizsganappal az idén már háromszázan tettek sikeres vizsgát sport és kedv­telési célú kishajóvezetésből a Somogy megyei Közlekedés- felügyelet hajózási hivatalá­nak szakemberei előtt. A ha­jóvezetői jogosítvány meg­szerzésére az érdeklődés év­ről évre nő. Táncház Balatonbogláron Szombattól rendszeresen tartanak táncházat a balaton- boglári Lengyel-Magyar Ba­rátság Házában a nyáron. Az évadnyitó rendezvényen teg­napelőtt délelőtt rábaközi tán­cokat tanultak a gyerekek, délután a táncházban rophat­ták, este a fiatalok szórakoz­tak az intézményben. Benépesült a fonyódligeti ifjúsági tábor Az előszezonban mintegy kétezerkétszáz fiatal üdült a fonyódligeti gyermek- és ifjú­sági táborban. A főszezon ma kezdődik. A kaposvári Tán­csics Mihály gimnázium száz­húsz sportoló diákja kezdi meg pihenését. Szeptember 7-ig, táborzárásig mintegy ti­zenötezer diák fogadására készültek föl Fonyódligeten.

Next

/
Thumbnails
Contents