Somogyi Hírlap, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-12 / 135. szám
1993. június 12., szombat SOMOGYI HÍRLAP — MEGYEI KÖRKÉP 3 A polgármesterek véleménye: Kevés a pénz fejlesztésre A pénzügyi szabályozás ellentmondásai — Jövőre még laposabb lesz az önkormányzatok pénztárcája — Phare program a szociálpolitikára Kaposváron ülésezik a Megyei Jogú Városok Szövetségének közgyűlése (Fotó: Kovács Tibor) Rendezvénysorozat a Zrínyi iskolában Vidáman zárták az idei tanévet (Folytatás az 1. oldalról) A felsorolt indokok között szerepelt: a nagyvárosok ösz- szességében mintegy 840 millió forinttal járultak hozzá a sport támogatásához tavaly, s 140 elsőosztályú csapatot segítettek. A városok képviselői végül arra szavaztak, hogy kik képviseljék a szövetséget a Magyar Olimpiai Bizottságban. A Népjóléti Minisztérium és az Európa Közösség között létrejött megállapodás szerint Phare szociálpolitikai program beindítására kerül sor július elejétől — tudhatták meg továbbá a polgármesterek. A program pénzügyi támogatást kíván nyújtani Magyarországon a szociálpolitikai reformhoz, a helyi önkormányzatok munkájához mintegy hat millió ECU segítségével. Regionális központok létrehozását tervezik, újítási alapot hoznak létre, és támogatnák a kiegészítő tevékenységeket, így például a szakmai egyesületek munkáját. Nagy Judit, Nyíregyháza polgármesteri hivatala gazdaViharos falugyűlés zajlott le Tengődön. A polgármesteri hivatalban tartott fórum résztvevői elégedetlenségüknek adtak hangot, mert csak egyetlen képviselő „vette a bátorságot”, hogy szembenézzen a választókkal... A falugyűlés összehívását az indokolta, hogy a június 7-ére meghirdetett rendkívüli testületi ülésen — ezen a vízműberuházás előkészítő bizottságának elnöke számolt volna be a beruházás indításának lehetőségeiről — csak egy képviselő jelent meg, s így nem született határozat. Határozat híján a verseny- tárgyalást sem lehetett kiírni, a beruházás megkezdése folyamatosan csúszik. A falugyűlésen megjelent mintegy 85 állampolgár úgy értékelte: a 34 millió forintos, az egész falu lakosságát szolgáló egészséges ivóvízprogram megvalósítása nem fontos a képviselőknek... Vastaps kísérte Csicsman Imre, Kardos Imre, Czobor László s a többiek hozzászólását, akik így fogalmaztak: meddig fogadjuk még el a jelenlegi képviselőket? A testületi tagok nagy része ellensége sági igazgatóságának helyettese az 1993. évi költségvetésnek az önkormányzat gazdálkodására gyakorolt hatásáról számolt be. Elmondta: a megyei jogú városok saját bevételei 36 százalékkal haladták meg a tervezettet, a működési kiadások 24 százalékkal növekedtek tavaly. A fejlesztési kiadások aránya csökkent. Kétszer több hitel felvétele vált szükségessé a tervezettnél és néhány ön- kormányzat likviditási hitel felvételére is kényszerült. Az idén növekednek a működési kiadások, fejlesztésre még kevesebb jut. 1994-ben a közalkalmazotti törvény bérhatása minimum 10 milliárd forinttal növeli a kiadásokat a nagyvárosokban. Jövőre még laposabb lesz az önkormányzatok pénztárcája. Nagyobb pénzeszközök nem jutnak majd fejlesztésre, fennáll az ellehetetlenülés veszélye. Példát is hallottunk: az egyik nagyváros költségvetése 3 milliárd forint, ebből 600 millió (!) a közalkalmazotti törvény finanszírozására kell... Ahogy a falunak — mondták —; nem szolgálják a lakosság érdekeit, alkalmatlanok az ügyek intézésére... A falu egészséges ivóvizet akar! — kiabálták többen, majd megkérdezték: — Van-e kényszerítő eszköz arra, hogy kezdeményezzük a lemondatásu- kat? Vincze László polgármester két megoldási javaslatot is ismertetett: figyelembe véve a falugyűlésen elhangzottakat, az érintett hat képviselő vagy önként lemond, vagy ő mint polgármester kezdeményezi a testület feloszlatását. A falugyűlésen Dömösi László, az előkészítő bizottság elnöke is bejelentette lemondását. Az ülés végén a polgármester elmondta: mivel a megjelentek többsége úgy foglalt állást, hogy a képviselő-testület lemondását kívánja, ezért június 15-én 16 óráig ad határidőt a hat képviselőnek az önkéntes lemondásra. Ha ezt nem teszik meg, akkor szerdán a köztársasági megbízotti területi hivatalban személyesen kérni fogja Tengőd képviselő-testületének feloszlatását. Krutek József egy polgármester fogalmazta: „az önkormányzatok e törvény végrehajthatatlansága miatt nagyon forró ősz elé néznek.” Az önkormányzati pénzügyi szabályozórendszer, a vagyonátadás és a jogalkotás kérdéseivel Szabados Péter, Kaposvár polgármestere foglalkozott. Kiemelte: a szabályozás ma sem teljes és tökéletes. Az alacsony személyi jövedelem-visszatérítés kapcsán pedig hangsúlyozta: az önkormányzatoknak így nem érdekük nagyobb munkahely teremtése. Térségi feladatokat — például az utak fenntartását — is el kell látnia a városoknak, azonban e terheket a szabályozás nem veszi figyelembe. A nagyvárosok pénzügyi helyzete kedvezőtlenebb mint a kis- és középvároské — mondta. A pénteki ülésen utolsóként a nagyvárosok polgármesterei dr. Kéki Zoltánnak, Kaposvár jegyzőjének beszámolóját hallgatták meg az önkormányzati vagyongazdálkodás szabályozásának kérdéseiről. Tóth Kriszta (Folytatás az 1. oldalról) A párt megyei szervezete hetente szervez fórumokat Somogy falvaiban, négy ilyenre már sor is került — mondta Barkóczy Gellért, az FKGP Somogy megyei szervezetének vezetője, kiemelve, hogy ezeken a fórumokon a falu lakosaival szeretnének véleményt cserélni, s a „hogyan tovább?” kérdésében felvilágosítást adni. Barkóczy Gellért szükséSzáz köbméter vizet fogad be az a két gyermekmedence, amit saját beruházásában készített az idén a Termálfürdő Kft Csokonyavisontán. Régen várt igényt elégített ki ezzel a létesítmény üzemeltetője. S az idén a látogatók már óriás csúzdán küldhetik vízbe az apróságokat. Az átadáshoz közeledő beruházás mintegy 3 millió forintba kerül, a vízforgató berendezéssel együtt — mondja Katz Zoltán, a kft vezetője. — Az öt méter átmérőjű pancsoló és a 90 cenA hagyományosan, évente megrendezett Zrínyi-napokat idén is igen jól időzítették a kaposvári Zrínyi Ilona Általános Iskolában. Bár a diákok amúgy sem túlzottan szomorúak ilyentájt, a vakációra kellemes emlékekkel távoznak. A Zrínyi-napok keretében még a májusban tartott művészeti esten mutatkoztak be a gyerekek a szülők népes közönségének. A harminc produkció tudásuk, tehetségük széles skálájáról tett tanúbizonyságot: bemutatót tartott az irodalmi színpad és az Nyimben Kiss Józseffel, a képviselő-testület egyik tagjával a falu lehetőségeiről, az önkormányzat terveiről beszélgettünk. Arról, hogy mit tesz (mit tehet) a 317 lakosú kisközség képviselő-testülete, hogy az idei 9,1 millió forintos költségvetést ésszerűen, a polgárok megelégedésére használják föl. — Mivel itt nincs önálló jegy- zőség (a ságvári körjegyzőséghez tartozunk), ezért a fenntartásához több mint 700 ezer forinttal kell hozzájárulnunk — mondta Kiss József. — Az óvodás és iskolás gyerekek Ság- várra járnak, ezért a két intézmény részére 2,3 millió forintot szavaztunk meg az idei költség- vetésből. A tavaly útépítésre felvett beruházási kölcsön visszafizetése is több mint 600 ezer forintra rúg. A dombok, erdők között meghúzódó községben lakosainak több mint 60 százaléka nyugdíjas; sok a szegény, támogatásra szoruló munkanélküli is, s nincs munkahely a környező településeken sem. gesnek látta hangsúlyozni: az eltelt egy hét alatt több lapban megjelent, hogy „a magukat kisgazdáknak nevezett egyének Mezőko- vácsházán tartott ülésén a somogyi vezetőség is jelen volt.” — Tőlünk nem volt ott senki sem — szögezte le Barkóczy Gellért. — Pártunk továbbra is egységes. Nem vagyunk hajlandóak megbocsátani azoknak, akik érvétiméterig mélyülő 19 méteres gyermekmedencék átadásától a látogatottság emelkedését is várják. Úgy gondolom, most olyan vendégek is látogatnak ide, akik eddig kicsi gyerekeiket nem tudták hol elhelyezni. A tavaszi kedvezőtlen idő miatt csúsztak ugyan a beruházás munkálatai, de a tanév befejez- tére átadjuk a két medencét. Katz Zoltán elmondta még, hogy tavaly április óta működtetik a létesítményt kft formában. Jól zárták a múlt évet, s nyereségüket az idei létesítmény-fejlesztésre fordítják. Támogatást énekkar, volt népi játék és bábprodukció, ritmikus tánc és hangszeres előadás. Most, a vakáció előtti utolsó héten a szórakozásé volt a „terep”: alsó- és felsőtagozatosok kirándultak, majd másnap a sportprogram következett. Összemérték erejüket a sor- és atlétikai versenyeken, labdarugó és kosárlabda tornán, többen részt vettek kerékpártúrán, de volt aki a nagy kánikulában az uszodát választotta. Sportteljesítménye alapján 60 diák díszoklevelet kapott, a tanulmányi eredményért járó könyvjutalmat pedig harmincötén vehettek át. — Nagyon rossz a falu közvilágítása is — mondja Kiss József. — Három-négy oszloponként van egy égő. Tervezzük, hogy a Dédásszal több oszlopra szereltetünk lámpatestet 300 ezer forintot szánunk a korszerűsítésre. A művelődésről, a kultúra szükségességéről sem feledkezünk meg. ügy tapasztalom, hogy a fiatalok és a középkorúak folyamatosan érdeklődnek a könyvek iránt. A községi utak, hidak, járdák karbantartását is célul tűzte ki az önkormányzat. A legégetőbb a Dózsa és a Kossuth utcai gyalogos fahíd felújítása. A temetői ravatalozót is korszerűsítették. A Fő utcán — körülbelül egy kilométeres szakaszon — megkezdődött a járdaépítés. — Ezt a munkát helybeli vállalkozó végzi. Ezt követően pedig tervezzük a vízgyűjtő árok kialakítását. Kora délután vettünk búcsút Nyimtől. A most még csendes kisközség néhány hét múlva bizonyosan élénkebb lesz. Beköszönt a balatoni nyár. K. J. nyesülésük érdekében cserbenhagyták választóikat. Helykeresésük érthető, hiszen nincs mögöttük tömeg. S hozzáfűzte, hogy az FKGP által szervezett nagygyűléseken — mind Hévízen, mind Kőszegen — majdnem háromezer ember vett részt. Ezt nem látni politikai vakság. A tájékoztatón elhangzott: az országos elnökség lezárta a pártba való visszatérés lehetőségét. T. K. sehonnan nem kapnak, az éves nyitvatartás bevételeiből kell megélniük. Tíz százalékkal emelkedett a fürdő látogatottsága, és többszörösére nőtt a fürdőhöz tartozó kemping vendégéjszakáinak száma. A cso- konyavisontai gyógyvizű strandot szívesen keresik fel a külföldiek. Itt a szolgáltatások között már víz alatti masszázst is biztosítanak egy speciális kádban. A belépőjegyek árát is csak az áfa növelte meg az idén. A nyári szezonban viszont naponta tizenkét órát nyitva tartanak. Németh István Csökkenő lakásépítések Somogy városaiban 1990- ben 643, 1991-ben pedig 563 új lakásra adtak ki használatbavételi engedélyt — olvasható a Központi Statisztikai Hivatal megyei igazgatóságának az 1993-ban megjelent Helyzetkép a megye városairól című kiadványában. A lakásépítések száma az utóbbi néhány évben erőteljesen csökkent. A kedvezőtlen lakásépítési helyzetet jól tükrözi az is, hogy 1991- ben Somogy városaiban minden 1000 lakosra 3,5 új épített lakás jutott (az országos városi átlag 3,3). Az elmúlt két évben a lakásépítések mellett a kilenc városban összesen 173 lakást bontottak le, illetve szüntettek meg. Egyetemisták Török koppá n v ban Tegnap délután Törökkop- pányban a budapesti Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem negyedéves hallgatói ismertették a település faluszé- pítési programját. Az egyetemisták konkrét javaslatot tettek a néprajzilag is sokrétű község utcáinak, tereinek, zöldövezeteinek kialakítására, a falu csinosítására. A helyi önkormányzat abban bízik, hogy az elképzelések megvalósításához különféle pályázatokon keresztül sikerül majd pénzt szerezni. Vadrózsások sikere A kaposvári helyőrségi művelődési klub által fenntartott Vadrózsa bábcsoport újabb nagy sikert ért el. A Petőfi iskolás diákokból álló csapat a Ki mit tud? országos selejtezőjéből továbbjutott az elődöntőbe. A „küzdelem” rangját bizonyítja: a Magyar Televízió július 1-jén közvetíti a versenyt. Támogatás táboroknak Nemrégiben támogatásokról döntött a Somogy Megyei Közgyűlés kisebbségi és vallásügyi bizottsága: a Német Kulturális Egyesület munkáját 70 ezer forinttal, a marcali Petőfi Sándor Általános Iskola által szervezett, cigánytanulók táboroztatását 5 ezer forinttal, az iharosi gitártábor megrendezését 10 ezer forinttal támogatja. A marcali új templom építéséhez 100 ezer forinttal járultak hozzá. Többet fizet a Dráva-tej A barcsi Dráva-tej Kft az elmúlt hónapban 1 millió 630 ezer liter tejet vásárolt fel. Ez 150 ezer literrel több, mint az azt megelőző hónapban. A nagyüzemekből felvásárolt tej átlagára a literenkénti 19,30 forintról 21,69 forintra nőtt. Halálos baleset Kaposváron Figyelmetlen vezetés következtében tegnap délelőtt tíz órakor Kaposváron a 61-es út és a Vasút köz kereszteződésben levő kijelölt gyalogátkelőhely közelében a Nagy Zoltán 26 éves nagybajomi lakos által vezetett Liaz típusú tehergépkocsi a hozzákapcsolt pótkocsival Kaposújlak felől érkezve elütötte az előtte — balról jobbra — áthaladni szándékozó Horváth Istvánná 66 éves kaposvári lakost. A gyalogos a helyszínen belehalt sérüléseibe. A rendőrség kéri a szemtanok jelentkezését személyesem, vagy a 414-422/2510-es telefonon. Viharos falugyűlés Tengődön Vince László polgármester: Vagy önként lemondnak a képviselők, vagy kezdeményezem a testület feloszlatását Kisgazdafórumok Somogy falvaiban A választásokra készül az FKGP BEVÉTELEIBŐL FEJLESZTHET A FÜRDŐ Gyermekmedencék Csokonyavisontán EGY KISKÖZSÉG APRÓ LÉPÉSEI Nyitni apró lépések