Somogyi Hírlap, 1993. május (4. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-10 / 107. szám
Házi példdny SOMOGYI HÍRLAP IV. évfolyam, 107. szám Ára: 13,80 Ft KÖZÉLETI NAPILAP 1993. május 10., hétfő I Három év alatt 40 százalékkal csökkentek a hazai hadikiadások Tízmilliárddal többet kér a HM így is csak a működőképesség megőrzésére futja A Honvédelmi Minisztériumban nem erősítették meg, de nem is cáfolták, hogy a Pénzügyminisztériumhoz előzetes igényként 1994-re az ideinél mintegy 10 milliárd forinttal nagyobb költségvetési kiadási tervezetet nyújtottak be. 17 ország negyven versenyzője rajtolt a krosszkatlanban Az amerikai Donny Schmit nagy napja Cserénfán Világbajnokok csatája — Vert mezőnyben a magyarok Rossz omen volt a cserénfai krosszpálya neve a tavalyi világbajnok Donny Schmit számára. Az amerikai versenyző ugyanis tavalyelőtt, akkorát esett, amekkorát magyar néző még nem látott: itt a Kaposvár melletti krosszkatlanban úszott el a világbajnoki címe. Idén luxemburgi színekben állt rajhoz Schmit, és ami nem sikerült neki két éve, azért végre kárRajtol a világbajnoki mezőny Surján völgyi pályán (Fotó: Kovács Tibor) pótolta magát. Mindhárom futamot utcahosszal nyerte. Körről körre még arra is maradt ideje, hogy az amerikai ugratón rendszeresen integessen az odasereglett fotósoknak... (Részletes beszámolónk a 15. oldalon) Boross Péter bordáját törte Emlékezés a mártírokra A hitleri fasizmus felett aratott győzelem, a II. világháború európai befejezésének 48. évfordulója alkalmából megemlékezést rendeztek tegnap Budapesten a Kozma utcai zsidó temetőben. A mártírok emlékművénél tartott ko- szorúzási ünnepség szónoka Frischmann Edgar, a Nácizmus Üldözöttéinek Bizottsága elnökségének tagja volt. Cserkészek közgyűlése Éves közgyűlését tartotta meg szombaton a Baranya, Somogy és Tolna megye cserkészeit tömörítő Pécsi Cserkészkerület. A gyűlésen dr. Lukács János, a Magyar Cserkészszövetség elnöke is részt vett. Az elmúlt időszak eredményeiről Páva Péter, a pécsi kerület ügyvezető elnöke, Várnagy Viktor és Vár- nay Csaba főtitkár számolt be. Habsburg Ottó Nagyváradon Ünnepi szentmisével és körmenettel kezdődtek meg tegnap Nagyváradon a város történelmét idéző Varadinum megemlékezés-sorozat eseményei. A római katolikus bazilikában, ahol Tempfli József püspök celebrálta a misét, jelen volt Habsburg Ottó is. Légibemutatóból katasztrófa A légiszerencsétlenség következtében 17-en vesztették életüket tegnap Oroszországba. A Moszkvától 1200 kilométerre keletre fekvő Nyizs- nyij Tagiinban bemutatórepülés közben lezuhant egy Jak- 52-es típusú repülőgép. A gép teste a levegőben kettétört és kigyulladt. A gép a város főterére zuhant. A pilótán kívül 14 néző vesztette életét. Egy másik szerencsétlenség során, Szarnszkban egy alacsonyan szálló MI-2-es gép egy ötemeletes háznak ütközött. A két pilóta meghalt. Helikoni napok Az a célunk és érdekünk is, hogy a szomszédos országokban lévő magyar tanszékek minél színvonalasabbak és minden ismeretág elsajátítására alkalmasak legyenek. Kálmán Attila, államtitkár mondta ezt előadásában szombaton A magyar tanszékek a kisebbségi létben című keszthelyi tanácskozáson, amelyet a Berzsenyi Irodalmi és Művészeti Társaság rendezett a Berzsenyi Helikon napok keretében. 1994-re így is csak a hadsereg működőképességének megőrzését tűzték ki célul, ismerve az ország költségvetésének nehézségeit. A tárca az idén 64,5 milliárd forinttal gazdálkodik, és az elmúlt három évben reálértékben 40 százalékkal csökkentek a hadikiadások. Ezt a kedvezőtlen folyamatot, amely már-már a hadrafoghatóságot veszélyezteti, Az idei legnagyobb beruházás a mintegy 2,5 kilométeres kerékpárút megépítése lesz, amelynek költségeire 9 millió forintot pályázat útján nyertek el, a többit — körülbelül 2 millió forintot — az önkormányzat adja. Végre megoldódik a telefonhelyzet is a városban. 50 ezer forintos hozzájárulással a helyieknek az év végére, az üdülőtulajdonosoknak jövő májusi határidőre biztosítja a vonal bekötését a MATÁV — Általános tűzszüneti megállapodást írt alá szombaton este Ratko Mladic tábornok, a boszniai szerb erők főparancsnoka és Sefer Halilovic tábornok, a bosnyák hadsereg főpajövőre viszont szeretnék megállítani. Beszerzésekre mindössze a teljes költségvetés 10 százalékát szánják. A minisztériumban ugyanis bíznak abban, hogy előbb-utóbb valóra válnak a 800 millió dollár értékű orosz és a mintegy 70 millió márka értékű német eszközszállítások. Ezek átmenetileg megoldanák a Magyar Honvédség működőképességének megőrzését. hangzott el többek közt azon a balatonlellei üdülőhelyi fórumon, amelyen Szűcs László polgármester számolt be az elmúlt évi fejlesztésekről és az idei beruházásokról. Tájékoztatóját követően jutottak szóhoz a jelenlevő üdülőtulajdonosok, akiknek a véleménye már nem mindig volt ennyire bizakodó, sőt kritikus álláspontok is hangot kaptak. (Tudósításunk a 3. oldalon) rancsnoka — közölte a Philippe Morillon francia tábornok, a Boszniában állomásozó ENSZ-erők parancsnoka. A tűzszünet tegnap helyi idő szerint délben lépett életbe. Negyedórás taps a kaposváriaknak Második bemutatóját is megtartotta szombaton a Stras- bourgban szereplő kaposvári együttes. A Csiky Gergely Színház társulata ezúttal az E. T. Hoffman nyomán készült zenés mesejáték-musicaljét, a Diótörőt adta elő, óriási sikerrel: a közönség negyed órán át tapsolt a művészeknek az előadás végén. Szombaton délelőtt a 11 -es főút 46-os kilométerszelvényében, Visegrád külterületén szolgálati gépkocsijával balesetet szenvedett dr. Boross Péter belügyminiszter, aki Esztergomba tartott a Mind- szenty-emlékmisére. A vizsgálat jelenlegi állása szerint a megkülönböztető jelzését használó Mercedes gépkocsi egy kanyarban kisodróA szántóföldeken most a tavaszi mezőgazdasági munkák adják a legtöbb tennivalót. A gazdaságok március közepétől elkezték a talajelőkészítési és a vetési munkálatokat. Mennyi pénz áll rendelkezésre az idén a termelés finanszírozására? Milyen hiteltámogatásra számíthatnak a termelők és az exportőrök? Erről kérdeztük Raskó Györgyöt, a Földművelésügyi Minisztérium közigazgatási államtitkárát. — A forrás oldaláról nincsedott és árokba fordult. A baleset során Boross Péter és felesége könnyebben megsérült, jelenleg mindketten kórházban vannak megfigyelés céljából. Az orvosi vélemény szerint Boross Péter egy bordája eltörött, ennek ellenére a miniszter telefonon át a kórházból is irányítja a tárca munkáját. Tegnap este az érte aggódóknak üzente: „Csalánba nem üt a ménkő”. nek korlátái a hitelezésnek. A kereskedelmi bankok sok milliárd forint rövid lejáratú hitellel várják a termelőket. — Ezeket a hiteleket azonban kevesen veszik igénybe... — Ennek két oka van. Az egyik: az agrárfinanszírozás intézményi rendszere nincs hozzáigazítva az átalakuló mezőgazdasághoz, a másik: a szövetkezetek átalakulásával rengeteg új szereplő lépett a színre, s róluk a bankoknak nincs információjuk. (Folytatás a 4. oldalon) Útavatás kétkeréken A kaposújlaki polgármester, dr. Király István is nyeregbe szállt tegnap, hogy stílszerűen így avassa fel a község új kerékpárútját. Nagy szükség volt erre az útra, hiszen az itt közlekedők számára végre megszűnik a balesetveszély. A nyolcszáz méter hosszú utat 3,4 millió forintos költséggel építette az önkormányzat. Fotó: Kovács Tibor ÜDÜLŐTULAJDONOSOK FÓRUMA Az idén már büntetik a zajos diszkók gazdáit Tizenhárommillió forint adót fizettek Balatonlellén Tűzszünet Boszniában Nem kelendőek a tavaszi hitelek Kedvezőek az idei terméskilátások