Somogyi Hírlap, 1993. május (4. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-08 / 106. szám
1993. május 8., szombat SOMOGYI HÍRLAP — SPORT 15 Világbajnokok egymás ellen Cserénfa startra kész A rendező Surján színeiben Nagy Ferenc indul csatába Nagy érdeklődés előzi meg a ma és holnap Cserénfán rendezendő motokrossz világbajnoki futamot. A várakozás persze érthető, hiszen először láthatjuk Magyarországon a „királykategória”, a 250 ccm-es géposztály sztárjait. Néhány közérdekű információ. Szombaton 10 órától, vasárnap pedig reggel 8-tól motokrossz feliratú autóbuszok indulnak a VB-futam színhelyére Kaposvárról a vasútállomás elől. Ott a buszokon kell majd megváltani a belépőket, viszont az utazásért külön nem kell venni jegyet. Az autóbuszok igény szerint közlekednek; magyarán szólva ahogy megtelik egy jármű, máris indul Cserénfára. A belépőket nem szabad eldobni, ugyanis ezzel lehet majd visz- szautazni a verseny után. A rendezők felkészültek az autóval érkezőkre is. A 66-os út bőszénfai elágazásától egészen a krosszcentrum bejáratáig több ezer férőhelyes parkolót alakítottak ki. A rendezők kérése, hogy lehetőleg ne mindenki az utolsó pillanatban jöjjön ki a versenyre, mert akkor elkerülhetetlen lesz a torlódás. A VB-futam minél sikeresebb lebonyolítása érdekében egyébként 150 surjános rendező, s másfél tucatnyi rendőr fog segédkezni. A krosszcentrumba három helyen lehet bemenni, s minden eshetőségre felkészülve három mentőautó három orvossal, valamint hétfőnyi személyzettel áll készenlétben. Néhány szó a kiegészítő programokról: lesz helikopte(Fotó: Kovács Tibor) rés sétarepülés, a filatelisták nagy nagy örömére első napi bélyegzés, a gyermekek számára gumivár, s természetesen több büfé is. Húsz forintért lehet majd tombolát venni, amelyen különböző motoros felszereléseket lehet nyerni. A fődíj — a Romex Kft jóvoltából — egy moped lesz. Tegnap estére már szinte teljesen benépesült a depó, egymás után érkeztek a versenyzők és szerelőik. A pálya és az azt övező kerítés is teljesen elkészült. Cserénfa készen áll... — Fenyő — Innen folytatják 1. Greg Albertyn (Luxemburg) Honda 2. Stefan Everts (Belgium) Suzuki 3. Donny Schmit (Luxemburg) Yamaha 4. Trampas Parker (USA) Honda 5. Marnicq Bervoets (Belgium) Kawasaki 6. Robert Moore (Franciaország) Suzuki 7. Robert Herring (Anglia) Honda 8. Nicoll Kurt (Anglia) Honda 9. Werner Dewit (Belgium) Suzuki 10. Michele Fanton (Olaszország) Honda 229 pont 194 pont 181 pont 139 pont 133 pont 122 pont 102 pont 92 pont 86 pont 65 pont NÉHÁNY UTUNK, AMIRE SZÍVESEN LATJUK Üdülés a Török Riviérán. Alanyában jún. 11. szept. 17. között 1 hetes tartózkodással. Ellátás 7 félpanzió 22.280 Ft/főtől. Utazás: charter repülőjárattal, személyenként 19.460 Ft (oda-vissza). Üdülés Szicíliában. Giardini Naxosban júl. 2. és aug. 27. között. Szállodában, 7 félpanzióval 22.080 Ft- 25.440 Ft-ig. Utazás: charter repülőjárattal, személyenként 19.760 Ft (oda-vissza). Egy hetes üdülés Cipruson május 28. és okt. 1. között Larnaca, Limasszol, Ayia Napa kétágyas szobában, 7 reggelivel, személyenként 28.030 Ft-tól. Fakultatív félpanziós lehetőség. A Larnaca-Avenue apartmanhotelben ellátás nélkül, személyenként 15.285 Ft-tól. Utazás: személyenként 24.460 Ft (oda-vissza). Felvilágosítás és jelentkezés irodáinkban és minden, IBUSZ utakat árusító utazási irodában (J & HUNGARIAN TRAVEL COMPANY JÖJJÖN VISSZA EGY MOSOLLYAL Hetedikek a kaposváriak Az idén 28. alkalommal rendezték meg Sopronban az In- tercisa Kupát, a dunántúli ipari iskolák kézilabdatornáját. Somogy megyét a kaposvári Közlekedési Szakközépiskola (503. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet) csapata képviselte, s a 16 együttes közül a hetedik helyet szerezte meg. E helyezés értékéről csak annyit, hogy a kaposváriaknak olyan nagy kézilabda-hagyományú városokat sikerült megelőzniük, mint Győr, Székesfehérvár, Tatabánya és Dunaújváros. Helycserékre készülnek labdarúgócsapataink Lendületében bízik a Siófoki Bányász Ma újabb nagy feladat vár a Siófoki Bányász legénységére. A bajnokesélyes után egy olyan riválissal találja szemben magát, amely ugyancsak lentről indulva evez a középmezőny menedéket adó csendes kikötője felé. Siófokon a három fordulóban szerzett hat pont birtokában érthetően jó a hangulat, de azzal is tisztában vannak, hogy a kispestiek fölött aratott szép győzelem értéke csak akkor marad meg, ha most sikerül a Rábát is két vállra fektetniük. Jelenleg a győriek egy ponttal előzik meg a siófokiakat, tehát somogyi győzelem esetén helycserére is sor kerül. Horváth Károly technikai vezető elmondta, hogy ezt az összecsapást sem tartják könnyebbnek az előzőnél, hiszen Verebes József megérkezése óta nagyszerűen szerepel az ETO. A mágus valóban senkivel sem összeha- sonlíthatóan tudja fanatizálni játékosait. A Bányász csak akkor számíthat sikerre, ha ugyanazokat a harcos erényeket vonultatja föl, mint a Kispest ellen. A technikai vezetőtől megtudtuk, hogy ezúttal nem tudják alkalmazni a „győztes csapaton ne változtass” elvet, mert Olajos begyűjtötte harmadik sárga lapját is. Posztján tehát cserére kényszerül Pusztai László edző: Szabadinak szavaz bizalmat. A kezdő együttes: Bíró- Keszeg, Bimbó, Szabadi, Barna-Jenei, Kovács /., Meksz, Király- Kámán, Kovács J. Csere: Brakszatórisz, Pervusin, Varsányi, Kirch- mayer. Tatabányán a Rákóczi A Rákóczi ma Tatabányára látogat amolyan négypontos mérkőzésre. Az ősszel Kaposváron hazai győzelem született, s mint Petrók Viktor mondta, most sem szeretnének pont nélkül hazatérni. Az edző nem tartja lehetetlennek a győzelmet sem. A legutóbbi győztes csapatból Adorján szalagszakadása miatt hiányzik, őt meg is műtötték a héten. Meggyógyult viszont Szudarikov. Kiesik helyette a csapatból Kis is, aki kiállításáért egyhetes eltiltást kapott. A kezdő csapat: Udvarácz- Gö- bölös, Verlasevics, Itvás, Pintér (Vörös)-Neubauer, Deme, Hanusz, Vörös (László)-Ozs- váth, Szudarikov. Csere: Halász, Mező, Abramzov. Báli A. — J — Körzeti bajnokságok Kaposvári körzet, I. osztály: Magyaregres-Kiskorpád 1—1, Felsőmocsolád-Ráksi 2- 2, Hedrehely-Somogyjád 4-1, Nagyberki-Patalom 1-2, Ka- posfő-Mike 3-2. A Surján-Kaposfüred mérkőzés 3-2 arányú Surján-vezetésnél vihar miatt félbeszakadt. Az élcsoport állása: 1. Patalom 38 pont, 2. Kaposfő 34 pont, 3. Kaposfüred 23 pont. Kaposvári körzet, II. osztály: Somogyjád ll.-Mezőcso- konya 1-0, Bodrog-Szentgá- loskér 1-2, Csököly-Oszto- pán 1-4, Igái—Gölle 1-1, Ka- posújlak-Kazsok 8-1, Ta- szár-Somogyaszaló 1 -1, Fonó-Jákó 4-0. Az élcsoport állása: 1. Ka- posújlak 39 pont, 2. Somogyjád II. 33 pont, 3. Osztopán 32 pont. Tabi körzet, I. osztály: Balatonszemes-Balatonőszöd 0-2, Kötcse-Látrány 1-1, Tab ll.-Kőröshegy 0-5, Balato- nendréd-Somogymeggyes 4- 0, Nyim-Kereki 3-1, Karád- Balatoni Vasas II. 2-2. Az élcsoport állása: 1. Bala- tonendréd 29 pont, 2. Kőröshegy 24 pont, 3. Balatonsze- mes 22 pont. Tabi körzet, II. osztály: Ságvár-Gamás 1 —2, Kisbára- páti-Kapoly 1-4, Ádánd-Szó- lád 1-0, Nagyberény-Bá- bonymegyer 4-1, Visz-So- mogybabod 3-2. A Somogytúr csapata szabadnapos volt. Az élcsoport állása: 1. Ga- más 31 pont, 2. Ságvár 21 pont, 3. Visz 20 pont. Barcsi körzet: Ötvöskónyi- Segesd 2-3, Kutas-Drávata- mási 10-11, Háromfa-Szabás 1-1, Beleg-Darány 1-2, Kál- máncsa-Bakháza 5-1, Görgeteg-Gyékényes 2-2, Ta- rany-Porrog 2-2. Az élcsoport állása: 1. Ta- Tany 35 pont, 2. Háromfa 29 pont, 3. Segesd 29 pont, 4. Gyékényes 28 pont. Marcali körzet: Meszteg- nyő-Buzsák 1-0, Horvátkút- Balatonboglár 0-1, Tapsony- Vitya 4-1, Balatonújlak-Ne- mesvid 0-0, Böhönye-Orda- csehi 3-2, Somogyszentpál- Somogy vámos 1-1. Az élcsoport állása: 1. Horvátkút 19 pont, 2. Balatonbog- lár 18 pont, 3. Mesztegnyő 17 pont. 1. (pénzdíjas) Fuji Solar Duatlon .... Nagy mezőnyt várnak Nagyatádra Első alkalommal rendezik meg Nagyatádon a Fuji Solar Duatlon pénzdíjas versenyt vasárnap. A viadalt három futamban bonyolítják le. Elsőként 10 órakor a gyermekek (a serdülőkkel és az ifjúságiakkal együtt) rajtolnak el. A rendezők több mint 100 fiatal sportoló indulására számítanak, hiszen csak Atádról mintegy félszázan neveztek, s a duatlon „fővárosából”, Nágocsról is negyvenfőnyi „különítmény” érkezik. A második futamnál, a profik versenyénél (rajt 11.30-kor) a rendezők úgy alakították ki a pályát, hogy a nézők nyolc alkalommal is láthatják a versenyzőket. A férfiaknál várhatóan Emhö Balázs, Kindl Gábor és Bók Tamás vív majd nagy csatát az elsőségért, míg a hölgyeknél Vass Éva, Molnár Adél és az utóbbi időben egyre szebb eredményeket felmutató ná- gocsi Lukácsi Edina a legesélyesebb. Érdemes lesz hajtani, hiszen a legjobbak között 50 ezer forint értékű tárgyjutalmat és pénzdíjat osztanak szét. A harmadik futam, a családi váltó rajtja 14 órakor lesz. Eddig több mint 30 család jelezte részvételét, s a győztes jutalma egy élő bárány lesz, de kisorsolnak egy kismalacot is. (Fenyő) Ülésezik a játékos kamara A labdarúgó-játékosok kamarája május 10-én, hétfőn tartja közgyűlését Budapesten a Testnevelési Egyetemen. Ennek az összejövetelnek több apropója is lesz. Ezúttal választják meg az év legjobb mezőnyjátékosát, kapusát és edzőjét. Ez utóbbi érdekessége, hogy első ízben voksolhatnak maguk a labdarúgók a legjobb trénerre. Dr. Izsó Ignácz—őt az Utánpótlás Liga és a Játékos Kamara kért fel, hogy jelöltesse magát MLSZ-elnöknek — ez alkalomból terjeszti elő programját. Bajnok a Balatonszabadi Befejeződött a megyei II. osztályú sakkcsapatbajnokság. A tavaszi játéknapon a balatonszabadiak kétszer is győztek, s így övék lett a bajnoki cím. Eredmények: Bala- tonszabadi-Fonyód II. 5-0, Gamás-Balatonszabadi 1,5- 3,5, Fonyód ll.-Gamás 2-3. A megyei II. osztályú sakkcsapatbajnokság végeredménye: 1. Balatonszabadi 16 pont, 2. Gamás 12 pont, 3. Fonyód II. 7 pont. A bajnokcsapat tagjai: Bakos Sándor, Baranyai Zoltán, Czene Attila, Gábor Csaba, Koch Béla, Pozsár Imre és Tarkői Viktor. Megyei kézilabdabajnokság Női mérkőzések: Balatonföldvár-Zamárdi SE 13-20 (3-12) Legjobb dobók: Kurdi (7), illetve Hirsch (6), Bali (5), Ventné (4). Siófoki VSE-Balatonföldvár 5-10 (4-4) Legjobb dobó: Ács (4). Zamárdi SESiófoki VSE 20- 7(10-6) Legjobb dobók: Hirsch (6), Vargáné (4), illetve Kovács (4) . Mesztegnyö-Fonyód II. 15-22(6-11) Legjobb dobók: Szabó T. (6), Urbánné (5), illetve Mohácsi (5), Törzsök (5). Csurgó-Konzol II.- Mesztegnyő 15-17 (5-11) Legjobb dobók: Kis V. (4), Huszár (4), illetve Urbánné (8), Péntek (4). Fonyód II.- Csurgó-Konzol II. 8-14(5-7) Legjobb dobók: Fonyó (6), illetve Tresits (4), Huszár (4). Barcs SC- Bombajó-Kaposvár 11-16(6-9) Legjobb dobók: Tóthné (4), illetve Ivusza (5), Münnich (4). Barcs SC-Zamárdi SE 17-12 (10-6) Legjobb dobók: Tóthné (5), Kirmerné (4), illetve Vargáné (5) . Bombajó-Kaposvár- Zamárdi SE 21- 5 (8-2) Legjobb dobó: Kapinya (5), Joó (4). Hungarolada garanciális szerviz Lengyeltóti, Kaposvári u. 7. Telefon: 85/30-843 (6098)