Somogyi Hírlap, 1993. május (4. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-06 / 104. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP — HAZÁNK ÉS A NAGYVILÁG 1993. május 6., csütörtök Jelcin-Christopher tárgyalás A délszláv válságról és a kétoldalú kapcsolatokról kez­dett tárgyalást tegnap Borisz Jelcin orosz elnök az amerikai külügyminiszterrel. Warren Christopher kedd este érke­zett Moszkvába a délszláv válsággal kapcsolatos európai körútja keretében. Szovjet bevándorlók tüntetése A volt Szovjetunióból érke­zett izraeli bevándorlók tüntet­tek kedden Jeruzsálemben a miniszterelnöki hivatal előtt, hogy beilleszkedési nehézsé­geik miatt tiltakozzanak. A fel­vonulók — több mint tízezres tömeg — azzal vádolták Ji- chak Rabin kormányát, hogy elárulta választási ígéreteit, és elsőbbséget követeltek az újonnan érkezettek befogadá­sának. Szónokaik szerint min­den második gyerek a Szovjet­unióból bevándoroltak közül a szegénységi szint alatt él. Új olasz kormánytagok Carlo Azeglio Ciampi mi­niszterelnök pótolta a kineve­zés másnapján lemondott volt kommunista minisztereket kormányában, és ma a képvi­selőház elé áll bizalmat kérni, számítva a volt kormánykoa- lícó támogatása mellett az el­lenzék több pártjának, ha nem is támogatására, legalább tar­tózkodó szavazatára. A kor­mányban megürült helyeket Ciampi szakértőkkel töltötte be, fokozva ezzel is a kabinet pártoktól független jellegét, ki­véve a környezetvédelmi tár­cát, amelynek élére Valdo Spini szocialista politikust ne­vezte ki. Tiltakozik a Munkáspárt A Munkáspárt az Alkot­mánybírósághoz fordult, mivel alkotmányellenesnek tartja a sarló-kalapács és az ötágú vö­rös csillag használatát tiltó törvényt. Ezt Thürmer Gyula pártelnök jelentette be a teg­napi rendkívüli sajtótájékozta­tóján, miután kedden a köz- társasági elnök aláírta a jog­szabályt. Thürmer szerint Göncz Árpád nem élt alkot­mányos jogával a demokrácia védelmében. Árvíz Chilében Az erős esőzések következ­tében árvíz öntötte el a chilei fővárost kedden. A természeti katasztrófa következtében húszán meghaltak, nyolcva- nan megsebesültek és mint­egy százan eltűntek. Santiago Pedrices nevű csatornájából a víz kilépett a mederből, és sú­lyos károkat okozott a közeli lakónegyedekben. Az előze­tes számítások szerint az anyagi kár nagysága mintegy 10 millió dollárra tehető. Letartóztatások Sri Lankában Harminc tamilt tartóztatott le kedden a Sri Lanka-i rendőr­ség Ranaszinghe Premada- sza elnök meggyilkolásával kapcsolatban. A rendőrség egy Colombo közelében fekvő, többnyire tamilok lakta városban tartott razzia során vette őrizetbe a gyanúsította­kat. A hatóságok szerint a me­rénylő, aki a május elsejei nagygyűlésen meggyilkolta Premadaszát és további 23 személyt, kapcsolatban állt a tamil szakadárokkal. A Tamil Eelam Felszabadító Tigrisei elnevezésű gerillacsoport azonban tagadja, hogy bármi köze lenne a gyilkossághoz. Javaslat a nők érdekében Szabályozzák a korhatár emelését! — Nem csökken a vasútvonalak száma (Folytatás az 1. oldalról) A javaslatot a költségvetési és a szociális bizottság is tá­mogatta. Az utóbbi azonban egy lényegi kiegészítéssel. A bizottság nevében Kovács Pál (MSZP) javasolta: a mentes­ségek addig legyenek érvény­ben, ameddig megszületik a törvény a korhatáremelés részletes szabályozásáról. Az általános vitában felszólaló Balogh Gábor (független) a javaslatot támogatva arra hívta fel a figyelmet: ne ve­gyék majd igénybe a jogosul­tak a nyugdíjkorhatárra vonat­kozó kedvezményt, mert an­nak hatására igen alacsony lesz majd a nyugdíjuk ösz- szege. Ezt követően a magyar állampolgárságról szóló tör­vényjavaslathoz szóltak hozzá a képviselők. A vasútról szóló törvényjavaslat általános vitá­jában Eke Károly (független) gazdasági megfontolásokból kifogásolta, hogy olyan kon­cepciók is vannak, amelyek vasútvonalak megszüntetésé­ben gondolkodnak. Javasolta annak megvizsgálását, hogy érdemes-e kiépíteni egy, a fő­várost elkerülő kelet-nyugati vasútpályát. Schamschula György — II. Erzsébet parla­menti látogatása és beszéde után — kapott szót. A közle­kedési miniszter cáfolta, hogy a kormányzat szándékában állna tovább csökkenteni a vasútvonalak számát. II. Erzsébet királynő a magyar Parlamentben (Folytatás az 1. oldalról) Ezután az uralkodó és Fü- löp herceg fölkereste a Ma­gyar Tudományos Akadé­miát. Délben Antall József miniszterelnök és felesége adott szűk körű ebédet II. Erzsébet és férje tiszteletére a Gundel Étterem Erzsé­bet-termében. A királynő a Magyar Nemzeti Múzeum­ban megtekintette a szent koronát és a magyar koro­názási ékszereket, majd lá­togatást tett a Vili. kerületi metodista menhelyen. Fülöp herceg fölkereste a Coats Hungary nevű brit-magyar vegyes vállala­tot, majd megnézte az Euró­pai életstílus című kiállítást a Budapesti Közgazdaságtu­dományi Egyetemen. Este a királyi pár a Magyar Állami Operaházban Csajkovszkij Csipkerózsika című balettjét tekintette meg. Kérdőjelek Reménykedhetünk? Szép ajándékkal, zsebében egy aranytollal térhetett haza Athénból a boszniai szerbek vezetője. Radovan Karadzsics a görög kormányfőtől, Micotakisztól kapta — szimbolikus emlé­keztetőként — az írószert: a szerb politikus ezzel írta alá többszöri halasztás és visszautasítás után, a Vance- Owen-féle béketervet. Azt a megállapodást, amely a remé­nyek szerint végre közelebb hozhatja a békés rendezést a sokat szenvedett Bosznia-Hercegovinában. A Balkán „örömnapja”? így nevezte a többhónapos diplo­máciai közvetítés egyik főszereplője Owen brit ex-külügymi- niszter az athéni megállapodás létrejöttét. De a nyitott kérdé­sek száma szinte végtelen. Csak a megkönnyebbülés szólt volna a politikusból? Vagy valóban elérhető közelségbe került a rendezés? Csakugyan minden fél elfogadja — immár nem­csak szavakban, hanem következményeit tekintve is — Bosznia kantonokra felosztásának, valamint az új, rotációs módon működő ideiglenes államelnökségnek az elvét? Való­ban biztosra vehető a boszniai (és nemcsak boszniai) szer- bek valóságos igenje? Szélsőségesek — és nemcsak szer- bek — korábban már nem egyszer okoztak kellemetlen meg­lepetéseket. Mi történik, ha kiderül, hogy az elvi egyetértés megbicsaklik a végrehajtás során? Például ha a szerbek másként értelme­zik a „területi kiigazítást”, a körzeteik közti összekötő folyosó­kat, mint a térségbe küldendő ellenőrző erők? Vagy ha egy­szerűen meghiúsul az általános tűzszünet? Útját lehet-e állni akkor is a nyugati katonai akcióknak, amelyekhez a jelek sze­rint Washington minden eddiginél közelebb jutott? Túl sok vér folyt, túl sok könny hullott az egykori jugoszláv tagköztársaságban. A világ ki van éhezve a jó hírekre Boszni­ából. Reménykedjünk. Szegő Gábor Magyar cégek az eszéki szakvásáron TAPSOLJ, BRAVÓZOTT PUBLIKUM Kaposvári siker Strasbourgban Társadalmi megmérettetés után Művelődési törvénycsomag négy „tételben” (Folytatás az 1. oldalról) Ä premieren kisebb zavart keltett, hogy a francia szö­veget az előadással párhu­zamosan vetítő berendezés nem működött, így a nézők nem láthatták a fordítást. A nagy francia klasszikus művét azonban szinte min­denki ismeri, így a jelenlé­vőknél nem okozott különö­sebb nehézséget a magyar nyelvű előadás követése. Tegnap már a fordítógép is működött. A vendégjáték előtt a Li­beration című francia napilap igen melegen hívta fel a kö­zönség figyelmét a kaposvá­riak vendégszereplésére. A lap kritikusa, Jean-Pierre Thibaut szerint a kaposvári színház olyan előadásokat produkál, amelyek a Come- die-Francaise, a francia nemzeti színház előadásai­val vethetőek össze, s az új magyar rendezőnemzedék ott talált annak idején ott­honra és megfelelő társakra. Harminc magyar cég részvé­telével nyitották meg szerdán Eszéken az Osijek Expo '93 el­nevezésű nemzetközi újjáépí­tési szakvásárt, melyen több mint száz olasz, osztrák, szlo­vén, magyar és horvát kiállító mutatja be a háborús sérülések helyreállításához szükséges termékeit és szolgáltatásait. A szlavón fővárosban, melyre alig egy éve még aknagránátok hul­lottak, ez az első gazdasági szakvásár, melynek célja, hogy segítse az újjáépítésben érde­kelt hazai és külföldi cégek kapcsolatfelvételét. Pénteken horvát—magyar üzleti napot is tartanak. A közoktatási törvény ja­vaslata, a szakoktatási- és az akadémiai törvényjavaslattal együtt, már a Parlament előtt van, s remélhetőleg a felsőok­tatási törvény tervezete napo­kon belül a honatyák aszta­lára kerülhet. így e négy jog­szabályi javaslatot egy tör­vénycsomagban tárgyalhatja az Országgyűlés. Mindezt Kálmán Attila, a mű­velődési minisztérium politikai államtitkára jelentette be a teg­napi sajtótájékoztatón, amely­nek célja a közoktatási törvény- javaslat ismertetése volt. Az ál­lamtitkár elöljáróban szólt arról, hogy tudomása szerint Magyar- országon eddig még nem ké­szült törvény, amelyiknek ilyen széles körű társadalmi megmé­rettetése volt. A törvényjavaslat teljes szövegét a Köznevelés című lap május 21-i számának mellékletéből minden érdeklődő megismerheti — közölte. Ismét vásár! a j A zalaegerszegi Tüzép és Fészek Aruház I engedményes ajánlata | 1993. május 13-17-ig- bramac betoncserép helyszínre szállítva 53 Ft/db- jugoszláv hódfarkú cserép- Dunatherm hőszigetelt nyílászárók- belső ajtók- Lasselsberger vakolatok- Therwolin üveggyapot- PVC-padló, 1,40 fm és 2 fm-es- szőnyegpadló- tapéta | Várjuk vásárlóinkat a vásári standon, j valamint a Tüzép-telepen * \ és a Fészek Áruházban, I Zalaegerszeg, Zrínyi u. 6. sz. alatt heqmyiTOTTUK TUZEP-TELEPünKET balATOHSZENTGYÖRGYön FAANYAGOK: □ Fenyő fűrészáru □ Fenyő fűrészelt gerenda □ Tetőléc □ Műszárított hajópadló □ Műszárított lambéria □ Akác, tölgy, bükk csaphornyos parketta □ Forgácslap és rétegelt lemezek ÉPÍTŐ- ÉS TÜZELŐANYAGOK: □ Cement, mészhidrát, oltottmész □ Szigetelőanyagok □ Betonvasak □ Nyílászárók □ Járólapok, csempék □ Falazóanyagok □ Tűzifa, szén MEGRENDELÉST FELVESZÜNK: (Házhoz szállítással) □ Betongerendára □ Tetőcserépre □ Hőszigetelő anyagokra NYITVA TARTÁS: hétfőtől csütörtökig 7-15-ig, péntek-szombat 7-14-ig Cím: 8710 Balatonszentgyörgy, Berzsenyi u. 105. Telefon: 85/77-093 (6028) j Két hét kell a tervekre Hetvenezer rendfenntartó Boszniában Az ENSZ Biztonsági Ta­nácsa kedden behatóan fog­lalkozott a jövendő boszniai békefenntartás terveivel. But- rosz Gáli, ENSZ-főtitkár tájé­koztatásából kitűnt; két hétre lesz még szükség, amíg a vi­lágszervezet és a katonai lé­pésekkel foglalkozó NATO el­gondolásait egyeztetve kidol­gozzák a részletes terveket, és további időre, amíg felállhat a hetvenezresre becsült erő. A dollármilliárdokban mért költ­ségeket az ENSZ valamennyi tagállama viseli majd. Mértékadó ENSZ-források szerint Gáli javasolta; helyez­zék az ENSZ parancsnoksága alá valamennyi, a volt Jugo­szláviában telepített béke- fenntartót, az akció politikai és stratégiai kérdéseiben a Biz­tonsági Tanács dönt. Az erők ENSZ-zászló alá kerülnek, s a katonai tervekért várhatóan felelős NATO először a térsé­gen kívül állítja fel főparancs­nokságát, helyi parancsnok­ságokkal Boszniában, Hor­vátországban és Macedóniá­ban.

Next

/
Thumbnails
Contents