Somogyi Hírlap, 1993. május (4. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-29 / 124. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP — BELPOLITIKA 1993. május 29., szombat A „kármentő” képviselő Dr. Suchmann Tamás: A pesszimista ne politizáljon Dr. Suchmann Tamás (MSZP) országgyűlési képviselő a Budapest Bank marcali igazgatója. Nevét a húskombinát parlamenti válságmenedzsereként ismerte meg a közvéle­mény. Mandátumát ciklus közben pártlistán kapta. A képviselő aki az együttműködést szorgalmazza — A képviselőnek napi kap­csolatot kell a választópolgá­rokkal tartani — mondja. — Én sajátos helyzetben vagyok, hiszen nem választottak meg ebben a körzetben: csak né­hány ezer szavazatot kaptam. Számomra azonban ezek a szavazatok is erkölcsi nyo­mást jelentenek: nem utasít­hatom vissza a körzetemből a feladatokat. Emellett fel kell vállalni a Somogy megyében is tapasztalható válságtünetek kezelését. Azt is érzékeltem, hogy az önkormányzatok erő­feszítései ellenére sem mű­ködnek bizonyos fórumrend­szerek. Ezeket valahogy pó­tolni kell. Jómagam — igazga­tásban dolgozó emberként — kicsit ügyintéző típus is va­gyok. így aztán sohasem zár­kózom el a választók kérdései elől: akkor sem mondok ne­met, ha ez nagyon sok mun­kával jár, és netán valakiknek nem tetszik. Természetesen a képviselőnek a parlamentben az ország politikáját érintő kérdésekben is véleményt kell nyilvánítania. A két dolog azonban nem zárja ki egy­mást, sőt egyik következik a másikból. ígéret helyett — Mai munkáját hogyan szembesíti választáskori ígé­retével? — Én a választások előtt nem tettem ígéretet. A válasz­tói gyűléseken azt mondtam: mindent megteszek erőm sze­rint, amire kérnek, amivel megbíznak. Amit mégis meg­ígérhetek az az, hogy tisztes­séges leszek. Feladataimat csendesen igyekeztem meg­oldani. Nincs olyan miniszter, államtitkár, akivel a térség gondjairól ne tárgyaltam volna. Nem tagadom — ha ki­csit furán hangzik is —, min­den interpellációm előtt egyez­tetek az illetékes miniszterrel. Előfordult már, hogy a megol­dás érdekében változtattam a mondandómon. Úgy gondo­lom, hogy ez a választók ér­dekében felvállalt kompro­misszum járható út. Az idő múlásával azt ta­pasztaltam, hogy ennek a poli­tikai hatalomnak, kormány­zatnak a működése alatt semmilyen eszközzel sem le­het már változást elérni az or­szág sorsát pozitív irányba be­folyásoló vagy meghatározó kérdésekben. A szocialista párt felfogásával azonosulva én is az úgynevezett „kármen­tés” híve vagyok: akadályoz­zuk meg legalább a nagyobb károk keletkezését. Érzékelve a polgárok hangulatváltozá­sát, a korábbinál is többet vál­lalok: kötelességemnek tar­tom, hogy erősítsem a válasz­tópolgárok hitét abban, hogy vannak lehetőségek, amelyek kihasználásával lefékezhetők vagy megakadályozhatók a negatív folyamatok. — Mit ért el? — A legfontosabb ered­mény, hogy érzésem szerint nem okoztam csalódást azok­nak, akik annak idején — a ve­lem szemben folytatott kam­pány ellenére is — nekem szavaztak bizalmat. Jólesnek azok a személyes megnyilat­kozások és levelek, amelyek rendszerint így kezdődnek: nem önre szavaztam, de most önhöz fordulok, mert önben van bizalmam. A húskombinát az a bizonyos ló — Beszéljünk a Kaposvári Húskombinát tragédiájáról. Hogyan látja ezt az ügyet? — A húskombinátért több képviselő is tenni próbált. Saj­nálatos, hogy mi somogyi képviselők nem tudtunk iga­zában összefogni. Sajnos, a húskombinát példa arra, hogy a kormányzat miként ért el ennyi negatív „eredményt’. Napról napra növelte a vesz­teséget a rossz vagy elmaradt intézkedésekkel, érzéketlen az emberi problémák iránt, őszintén szólva én először a kistermelők követeléseinek kielégítéséért emeltem szót, később megindított az ott dol­gozók kilátástalan helyzete is. Vallom, hogy egy demokráci­ában mulasztásokkal nem lökhetünk .az utcára tömege­ket. Ők nem felelősek sem az előző, sem a mostani rend­szer bűneiért. — Többször hangoztatta: fogjanak össze a somogyi képviselők. Mire jutott? — Vannak olyan kérdések — például a privatizáció, az átalakulás, a mezőgazdaság —, amelyek megoldásáért a somogyi polgárok érdekében pártpolitikai nézetkülönbségek ellenére össze kell fognunk. A mostani ciklus alatt már sokat változtatni a gazdaság orszá­gos folyamatán nem lehet: a helyi képviselők viszont ösz- szefogással segíthetik megyei szinten a negatív folyamatok fékezését, esetleg megállítá­sát. Ha összefognánk, talán nem eshetne meg az sem, mai már előfordult, hogy so­mogyi képivelőket — pártállá­sára való tekintet nélkül — fönt dezinformáltak. Nem csak az én véleményem az, hogy közös fellépéssel — konkrét ügyekben — ellensúlyozhat­nánk azt a parlamentben folyó sokszor parttalan szócséplést is, aminek az állampolgárok rendszeresen tanúi lehetnek. — Azt mondják: a képvise­lők egy része mostanában azért hallatja hangját, hogy jó pontokat szerezzen a közelgő választásokra. — Sok kormánypárti képvi­selő rádöbbent arra, hogy az­zal a politikával, amit eddig képviselt, becsapta a válasz­tóit, nem valósította meg ígé­reteit. Látja már, hogy a kény­szerűen felvállalt koalíciós szereppel nem lehet újra a nép elé állni. így aztán ismét a választói felé fordul. Én ezt nem ítélem el. Csak nehogy az jöjjön ki belőle, hogy amikor a választási kampány felerő­södik, újra ígéretekkel áraszt­ják el az embereket, és egy idő múlva ugyanaz lesz ebben az országban, mint ami most van. Túlélési programok — Az ország keserves gaz­dasági helyzete ismert. Ön lát-e fényt az alagút végén? — A pesszimista ne politi­záljon. Először is bízok a ma­gyar nép alkotóerejében, ami már sok reménytelennek tet­sző helyzetből kisegítette az országot. Az emberek most is a saját túlélési terveiket szö­vögetik, túlélési programjukat valósítják meg. Ha ezt nem tennék, akkor már tönkrement volna az ország. Ez is oka, hogy közömbösek az úgyne­vezett nagypolitika iránt: élni és dolgozni akarnak. Emellett lényeges — és ezt ellenzéki politikusként is el kellene is­merni — elindultak kedvező folyamatok is. Ilyen: a vállal­kozói szféra megerősödése. A keleti piacokon az állami szek­tor mellett már ez is jelen van. El kell ismerni, hogy a piac- gazdaság törvényi szabályo­zásában nagyon sokat lépett előre az ország. Ahogyan csökken a hagyományos ál­lami ipar teljesítménye — ha nem is olyan mértékben —, úgy növekszik a vállalkozói szféra produktuma is. Más kérdés, hogy ez a folyamat le­hetne sokkal hatékonyabb. Jobban kellene segíteni a kia­lakuló vállalkozói struktúrát úgy is, hogy nem átgondolat­lanul privatizálunk. Együttmű­ködést, szektorsemlegességet kellene megvalósítani; az át­alakítást a piacgazdaság sza­bályai szerint kellene levezé­nyelni. Ezen kívül vannak még kihasználatlan lehetőségek és tartalékok, amelyekkel lehetne valamit kezdeni. Van tehát ki­vezető út a jelenlegi helyzet­ből, de ezen csak tisztességes politikával lehet végigmenni. — Köszönöm a véleményét. Szegedi Nándor Visszaszerezhető állampolgárság Az Országgyűlés alkotmá­nyügyi, törvényelőkészítő és igazságügyi bizottsága támo­gatja azt a magyar állampol­gárságról szóló előterejesz- téshez benyújtott módosító ja­vaslatot, amely lehetővé kí­vánja tenni, hogy a Magyaror­szágról all. világháborút köve­tően kitelepített német nemze­tiségű polgárok egyoldalú nyi­latkozattétel alapján szerez­hessék vissza magyar állam- polgárságukat. Tiltakoznak a szigetközi polgármesterek Megdöbbenéssel figyeljük egyes érdekcsoportok fárado­zását, amellyel meg akarják akadályozni — a kormány ál­tal tervezett, s a Duna eltere­léséből fakadó — szigetközi károk mérséklését szolgáló in­tézkedéseket — hangoztatják a Szigetközi Önkormányzatok Szövetségének képviselői nyi­latkozatukban. A tiltakozó pol­gármesterek azt kérik, hogy a Szigetköz sorsát érintő dönté­sek előkészítésébe vonják be a térség képviselőit. Együttműködés a MAOSZ és az ÁVÜ között A Munkaadók Országos Szövetsége (MAOSZ) és az Állami Vagyonügynökség (ÁVÜ) együttműködési megál­lapodást írt alá azzal a céllal, hogy segítsék a privatizáció megvalósulását. Á megálla­podás értelmében az ÁVÜ rendszeres tájékoztatást ad a MAOSZ részére. Megyepárti nógrádiak Az önkormányzati törvény módosítását indítványozta a belügyminiszternél a Nógrád megyei közgyűlés. Megkerül­hetetlen a területi irányítás helyzetének teljes újragondo­lása és szabályozása szüksé­ges a megyék valóságos terü­leti önkormányzatként való el­ismerése. A jó bútor titka: a minőség és a forma BÚTORHÁZ (Már Kaposvár két pontján) a Zselic Aruház emeletén is Ajánlatunk:: Ülőgarnitúrák: 59 900 Ft-tól Sarokülőgam.: 69 900 Ft-tól Kanapék: 23 900 Ft-tól Különleges ajánlatunk: franciaággyá alakítható sarokülőgarnitúra. RÉSZLETRE IS! Kárpótlási jegyet is elfogadunk. Használt bútorának árát beszámítjuk az újba! Kaposvár, Zselic Áruház Szombaton is nyitva. Nyitva: H-P.: 9-18-ig Sz.: 9-13-ig ____________________________Tel.: 82/317-515_________________ aK UCKOBUFE olcsó meleg ételekkel és különleges fagylaltkelyhekkel várja kedves vendégeit, a Zselic Áruház emeletén. (8543). 40 órás IBM PC tanfolyamokat szervezünk 1. számítógép-kezelő (tandíj: 5000 Ft) 2. számítógép-felügyelői (tandíj: 7000 Ft) SIKER Gyeden, gyesen lévőknek, munkanélkülieknek 1000 Ft kedvezmény. Jelentkezni Kaposvár, Fő u. 20. alatt, az udvarban lehet, vagy a 12-839-es telefonon. Ugyanitt számítástechnikai szakkönyvek és ügyviteli nyomtatványok kaphatók! (2757) Az AUSTROTHERM Hőszigetelőanyag Gyártó Kft. Délmagyarország területén végzendő munkára szakirányú - lehetőleg felsőfokú - végzettséggel és többéves építőipari gyakorlattal rendelkező termékmenedzsert Feladata: A társaság által gyártott hőszigetelő anyagokkal kapcsolatos műszaki tanácsadás, ill. a termékek értékesítése. Jelentkezés: írásban, fényképpel, részletes szakmai önéletrajzzal. A jelentkezés határideje: 1993. június 8. Cím: Austrotherm Kft. 9028 Győr, Fehérvári u. 75. Információ: Tel.: (96)311-208,312-208 , OMITE® R 57 E speciális nagyhatású atkaölőszer Tisztelt Kiskerttulajdonos! Bizonyára Önnek is sok kárt okoznak szőlő-, gyümölcs ültetvényeiben, illetve termesztett zöldségnövényein az atkák. Ezek a szabad szemmel nem, vagy alig látható kártevők néha százával fordulnak elő egy-egy levélen és szívogatjáka növények nedveit, és adott esetben 30-35%-os termésveszteséget is okozhatnak. Ez a kár MEGELŐZHETŐ ÉS ELHÁRÍTHATÓ, ha Ön a nagyüzemben, házikertben egyaránt jól bevált speciális atkaölőszert, az OMITE® R 57 Bt im. Mindössze egy-, vagy két alkalommal szükséges a védekezést elvégezni, és Önnek nem kell számolnia további atka kártétellel. (Részletes felhasználási útmutató a címkén található.) i - egy biztos hatású készítmény, amely a speciális atkaölőszerek közül a legkedvezőbb áron beszerezhető.- az atkák elleni védelemben nélkülözhetetlen, a védekezés biztos kulcsa! Keresse a mezőgazdasági üzletekben és a gazdaboltokban I UNIROYAL CHEMICAL INFORMÁCIÓS IRODA Budapest, III., Timár u. 20. Tel./fax: 269-7193 Tel.:269-7011 UNIROYAL (8624)

Next

/
Thumbnails
Contents