Somogyi Hírlap, 1993. május (4. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-24 / 119. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP — HAZÁNK ÉS A NAGYVILÁG 1993. május 24., hétfő MSZOSZ a listák élén Évadnyitó a Balatonon Tojásék nyerték az első vitorlásviadalt Szabó János iráni látogatása Az Iráni Iszlám Köztársa­ságban tárgyal hétfőtől csütör­tökig Szabó János földműve­lésügyi miniszter. A kíséreté­ben lévő szakemberekkel együtt áttekintik a két ország közötti kapcsolatokban kie­melten fontos mezőgazdasági együttműködés lehetőségeit. A tárca sajtóosztályának tájé­koztatása szerint Szabó Já­nos találkozik vendéglátójá­val, Issa Kalantari iráni mező- gazdasági miniszterrel, és meglátogat több mezőgazda- sági létesítményt, kutatóinté­zetet ott-tartózkodása során. Dr. Györgyi Kálmán Lengyelországba utazott Dr. Györgyi Kálmán legfőbb ügyész — delegáció élén — hivatalos látogatásra Len­gyelországba utazott vasár­nap, Jan Piatkowski, a Len­gyel Köztársaság igazság­ügy-minisztere és egyben leg­főbb ügyésze meghívására. Az ötnapos program során a magyar küldöttség a tárgyalá­sokon kiemelten kíván foglalkozni az ügyészség államszervezeten belüli hely­zetével, különös tekintettel a kormányzati szervekhez való viszonyára. Hitel-bemutatkozó A Hitel című folyóirat szer­kesztőgárdája mutatkozott be szombaton a marosvásárhelyi Látó folyóirat irodalmi színpa­dán. Sütő András, a No- bel-díjra javasolt világhírű író és Markó Béla, a Látó főszer­kesztője volt a házigazda, Csoóri Sándor főszerkezestő- vel az élén eljött a Hitel szer­kesztőbizottságának legtöbb tagja. Sütő András a találko­zón Csoóri Sándorhoz intézett nyílt levelet olvasott fel, kö­szönetét mondva a Duna-tv kezdeményezéséért és létre­hozásáért, egyben bírálva azokat, akik ezzel kapcsolat­ban támadják a Magyarok Vi­lágszövetségének elnökét. Csoóri Sándor a Hitel és a Duna televízió születésének körülményeiről egyaránt szólt, hangsúlyozva, hogy a ma­gyarságnak a legnagyobb esélyt éppen kultúrája adja. Hajókonvojok elindulása Folytathatja az útját 12 ha­jókonvoj, amelyet a román ha­tóságok a BT határozatával összhangban tartóztattak fel a Dunán. A román hivatalos for­rásokból származó szombati bejelentés szerint az enge­délyt a továbbhaladásra az Egyesült Nemzetek szankció­bizottsága adta ki. (Folytatás az 1. oldalról) Egészségbiztosítási lista: 1. MSZOSZ: 45,22 %, 2. Liga: 13,13 %, 3. Munkástanácsok: 12,80 %, 4. KESZOSZ: 8,41 %, 5. SZÉF: 8,39 %, 6. ÉSZT: 6,79 %, Autonómok: 5,27 %. A lista somogyi sorrendje: MSZOSZ, Liga, SZÉF, Munkástanácsok, KESZOSZ, ÉSZT, Autonómok. Nyugdíjbiztosítási lista: 1. MSZOSZ 50,10 %, 2. Munkás- tanácsok: 10,91 %, 3. SZÉF: 10,59 %, 4. Liga: 10,07 %, 5. KESZOSZ: 7,34 %, 6. ÉSZT: 6,18 %, 7. Autonómok: 4,80 százalék. A lista somogyi sor­rendje: MSZOSZ, SZÉF, Liga, Munkástanácsok, KESZOSZ, ÉSZT, Autonom. Mind a választott, mind pedig a delegált képviselők mandá­tuma négy évre szól. Mindkét önkormányzat 60-60 főből áll majd. A testületek többi tagját a törvény értelmében a munkálta­tók, illetve — a nyugdíjbiztosí­Szombaton újabb szerb tü­zérségi támadás sújtotta Szarajevót, hárman meghal­tak, s megsebesült a boszniai miniszterelnök-helyettes is — közölte a szarajevói rádió. A muzulmán politikust kór­házba szállították. Ez már a második heves szerb támadás a boszniai főváros ellen két nap leforgása alatt. Pénteken né­gyen vesztették életüket. Hercegovinában is folytatód­A nyugati hatalmak és Oroszország egyetértésével katonai lépések helyett az ed­digi módszerekkel, boszniai védett övezetekkel és a szer- bek utánpótlásának elvágásá­val próbálják korlátozni, majd megoldani a délszláv válsá­got. Ezt jelentette be szomba­ton, kétnapos washingtoni ta­nácskozásaik után, az ameri­kai, az orosz, a brit, a francia és a spanyol külügyminiszter. A közös terv elfogadása azt jelenti, hogy az amerikai kor­mány feladta korábbi, az eu­rópaiak és Moszkva által el­utasított elgondolásait, hogy a bosnyákok fegyverzésével és légicsapásokkal egyenlítsék ki az erőviszonyokat és kény­szerítsék békére a szerbeket. Az új terv a Vance-Owen féle elgondolásra épít, amelyet a szerbek ismételten elutasítot­tási önkormányzat esetében — a Nyugdíjasok Országos Ka­marája delegálja. Az egész­ségbiztosítási önkormányzat munkájában fele-fele arányban vesznek majd részt a választott és a delegált képviselők. A nyugdíjbiztosítási önkormány­zatba 32 választott tag kerül, 24 képviselőt a munkáltatók, további négyet pedig a nyugdí­jas kamara delegál. A munkál­tatók, valamint a nyugdíjasok érdekképviselete mindezideig nem hozta nyilvánosságra de­legáltjai névsorát, így egyelőre csak a szakszervezeti szövet­ségek útján megválasztott tb-önkormányzati képviselők neve ismert. Felelősséget és munkát je­lent az eredmény — mondta Nagy Sándor, az MSZOSZ el­nöke pénteken éjfél után a te­levízió választási műsorában. Hangsúlyozta, hogy szervezete nem kizárólagosságra törek­szik, hanem együttműködésre tak a harcok. A muzulmánok és horvátok összetűzésében Pro- zor és Konjic körzetében eddig több mint ötszáz horvát vesz­tette életét — közölte a horvát védelmi tanács. Közép-Boszni- ában szinte minden horvát ál­lást tűz alatt tartanak a muzul­mán erők. Vitézben a horvátok háromszáz muzulmán katonát és polgári személyt tartanak fogságban a helyi kultúrházban — közölte a Borba Banja Luka-i tudósítója. tak. A még bosnyák kézben maradt városokat (köztük Szarajevót), azok lakosságát megvédik a további szerb hó­dításoktól, megerősítve az ott állomásozó ENSZ-erőket. Az amerikai kormány, amely szö­vetségesei sürgetése ellenére sem hajlandó békefenntartó­kat küldeni, arra vállalkozott, hogy — szükség esetén, kü­lön felkérésre — segít megvé­deni az ENSZ-erőket, nyilván légierejével. A külügyminiszterek közös nyilatkozata szerint folytatják a humnanitárius segélyszál­lítmányokat, mielőbb felállítják a volt Jugoszláviában elköve­tett háborús bűnökben ítél­kező nemzetközi törvényszé­ket, bővítik a macedóniai ENSZ-békefenntartók létszá­mát és az ENSZ-megfigyelői gárdát Koszovóban. a többi szakszervezettel és a munkaadókkal is. Öry Csaba (Liga) szerint a szakszerveze­tek megfeleltek a kihívásoknak és esély van a kooperációra. Főcze Lajos (Autonómok) an­nak adott hangot, hogy a prog­ramok hasonlósága is lehetővé teszi az együttmunkálkodást. Lántzky László (KESZOSZ) szerint bebizonyosodott, hogy van létjogosultsága a keresz­tény érdekvédelemnek. A szakszervezeti vezetők a legfontosabb feladatok között sorolták fel a nyugdíjemelést, a nők nyugdíjkorhatárának vál­tozatlan megőrzését, valamint a tb-önkormányzatok területi rendszerének meghatározá­sát. A választásokra reflektáló szakszervezeti sajtótájékozta­tók — ha eltérő hangsúlyokkal is — a csaknem 40 százalé­kos részvételt sikerként köny­velték el, s ezt nem kérdője­lezték meg a véleményalkotó pártok szóvivői sem. Puerto Rico-i lány a világszépe A18 éves Dayanara Torres nyerte el az idei világszépe címet. Az évenkénti versenyt ezúttal Mexikóvárosban ren­dezték meg. Az idei Miss Univers viadalon elsöprő la­tin-amerikai diadal született, hiszen a második és a har­madik helyezett lány, a ko­lumbiai Paula Betancourt és a venezuelai Milka Chulina is a földrészt képviselte. A győztes 200 ezer dollárról ki­állított csekket vehet át, és az idei év legszebb hölgyére világkörüli út is vár. (Folytatás az 1. oldalról) A parlament Gazdasági Bi­zottságának elnöke zárta be az MDF kétnapos gazdasági kon­ferenciáját, amely a gazdasági struktúra és növekedés kérdé­seivel foglalkozott. E kérdéskö­rökben kormánytagok, MDF- szakértők és a párt képviselői fejtették ki véleményüket. A ta­nácskozást követő sajtótájé­koztatón Pongrácz Tibor állam­titkár, az MDF gazdaságpoliti­kai bizottságának ügyvivője ki­jelentette: látványos, de meg­alapozatlan növekedéspolitikát a következő egy évben nem folytatunk, mert számítunk arra, hogy a választásokon si­keresen szereplünk. A konferencia főbb megálla­(Folytatás az 1. oldalról) Utóbbi ezekben a napokban indul haza Floridából — ha jó szelet fog ki, egy hónap alatt Gibraltárba érhet. Édesapja, Kopár István, a Balatoni Hajó­zási Kft igazgatója, a Füred katamaránon látta vendégül állófogadás keretében a bala­toni vitorlás-társadalmat, a tó­parti önkormányzatok veze­tőit, s jónéhány politikust. (A Duna Club koktéljával és saját konyhájuk hidegtálaival trak- tálták a sereget.) Közben a kéttörzsű hajó Tihany alá ért. Tizenegy óra előtt öt perccel jóforma koszorú röpült a tó vi­zére, s ezzel kezdetét vette az ötperces visszaszámlálás az évad első vitorlásversenyének rajtjáig. A hajók aztán duz­zadó vásznakkal röpültek a lehorgonyzó« bóják megkerü­lésére: négyes erősségű szél­lel és haragoszöld hullámok­kal kellett megküzdeniük. Ké­sőbb, már Siófok felé véve az Életét vesztette szombaton Kambodzsában az ENSZ- erők kötelékébe tartozó kínai műszaki zászlóalj két kato­nája az ország középső ré­szén, Kampongcsnang-tar- tomány Skun nevű városá­ban. Az alakulat parancsno­kának bejelentése szerint szombaton hajnalban harc tört ki a kínaiak laktanyája pításairól összefoglaló készült, amely egyebek között leszö­gezi: a magyar gazdaság visz- szaesése a munkanélküliség és a szociális problémák a ko­rábbi előrejelzéseket megha­ladják annak ellenére, hogy a volt szocialista országok közül Magyarország a legsikere­sebb. Az utóbbi állítást iga­zolja, hogy az ország történel­mének legjelentősebb tulaj­donreformja zajlik, a magántu­lajdon aránya meghaladja a 40 százalékot, a piacgazdaság ki­építése visszavonhatatlanná vált. A szövetkezeti vagyonne­vesítés és a kárpótlás csak­nem kétmillió embert érint. A privatizációba is tízezrek kap­csolódnak be. A konferencia irányt — újságolta Kopár Ist­vánná, hogy a Tojásék — ma­gyarán a Detre ikrek — futot­tak legelőbb a célba — ők több olimpián is sikerre vitték a magyar színeket. Előbb azonban a vendégsereg java része kiszállt a Füredi kikötő­ben, hogy részt vegyen a fel­újított Kossuth-kút ünnepélyes avatásán, ahol Szabó Tamás privatizációs miniszter mon­dott beszédet. A savanyúvíz amúgy remek ital, gyógyhatású is ráadásul. A kút néhány száz méterre esik mindössze a tótól. A szív­kórház egy kikötőben váró ápoltja elmondta: ő eddig sem fürödni, hanem vizet inni járt a Balatonra. Reméljük egyébként: aki pi­henni, szórakozni érkezik eb­ben a szezonban a tóra, (s nem látogatja meg a Kos- suth-kutat) az nem savanyú szájízzel siet majd haza. Czene Attila közelében, és ágyúlövedékek csapódtak be annak terüle­tére. A Kambodzsát irányító ENSZ-hatóság (UNTAC) szóvivője szerint vörös khmer fegyveresek lőtték a kambo­dzsai kormány rendőrségé­nek egy helyi laktanyáját, és valószínűleg eltévedt lövedé­keik csapódtak be a kínaiak szálláskörletébe. nagy eredménynek értékelte a stabilitást és a tőke bizalmát, ami a külföldiek hazai befekte­téseiben is megmutatkozik. Aí export növekedése azonbar az idén megtorpant, ennek oka egyebek között az exportjöve delmezőség csökkenése, a csődtörvény túlzott szigora, il letve a nyugati recesszió elhú zódása. A résztvevők megbízták a; MDF gazdaságpolitikai bízott ságát, hogy a konferencián el hangzottak alapján dolgozza ki az MDF választási program jának részét képező gazda ságpolitikai téziseket. A cél az hogy a gazdaságpolitikai cső magterv ősszel elkészüljön - hangzott el a sajtótájékoztatón Boszniában és Hercegovinában Folytatódtak a harcok Lépések a béke érdekében MDF gazdasági konferencia Győrött Csomagtervet az őszre Kambodzsai erőszak Ifjú házasok hónapja a Suták Szőnyeg Áruházláncnál! Azok a házaspárok, akik 1983. és 1993. között házasságot kötöttek - és házassági levelükkel bizonyítják ­minden szőnyeg árából 10% kedvezményt kapnak! Padlószőnyegek, szobai szőnyegek hatalmas választéka várja Önt! Egyes szőnyegek 50%-os árengedménnyel! Kárpótlási jegyét a névérték 70%-án beszámítjuk. Várjuk vásárlóinkat a Siófok, Fő utca 142. sz. alatti Sulák-üzletben! Ne feledje, Sutákkal jól jár! (3704) Értesítjük Tisztelt Fogyasztóinkat, hogy 1993. május 25-én 8-10 óráig Siófok, Fő utca északi oldalán, a buszpályaudvar • és Csárdás étterem közti szakaszon részleges vízhiányra, illetve nyomáscsökkenésre lehet számítani Kérjük fogyasztóink szíves megértését. DRV (8182) Dél-balatoni Üzemigazgatóság MINŐSÉGI sör előállításához OBSITOS SÖRFŐZŐ BERENDEZÉS Ha Ön a legkisebb beruházással akar kiváló minőségű házi sört főzni, akkor válasszon minket. További ajánlataink: zöldség és gyümölcsfeldolgozó kisüzemek, kisüzemi pálinkafőzdék Tervezéstől a beüzemelésig állunk rendelkezésére. Referencia üzemek megtekinthetők FAKTUM KFT. 4031 Debrecen, Töhötöm u. 7. Tel ./fax: 52/342-976 (7561) MEGYER AUTÓ 0-8 éves korig Dáciák készpénzes vásárlása. ARO, Trabant, Wartburg, Barkas, valamint nyugati típusú gépjárművek gyors bizományos értékesítése- maximális ár.- csere beszámítás- vásárlásnál részletfizetés- lízing lehetőség- külföldi vevőnek eladott járművek azonnali export ügyintézése Cím: Pécs Megyeri út 115/a, tel.: (72)14-427, (a szennyvízteleppel szemben) Nyitva: hétfőtől péntekig 9-17-ig, szombat, vasárnap 9-14-ig Hozza hozzánk eladó autóját még ma! (7952) Új, modem, exkluzív és azonnal beköltözhető! Eladó a Kaposvár, Zárda u. 21/a szám alatt felépített társasházban- egy kétszobás, galériás, 64 m2-es,- kettő egyszobás, galériás, 35 m2-es egyedi gázfűtésű, saját víz- és villanyórával rendelkező öröklakás! Lakásvásárlási kedvezmények és kölcsönök igénybevehetők az OTP SM-i Igazgatóságánál. Érdeklődés, információ és szerződéskötés: Innocenter Bt., dr. Győrky Zoltán, 7400 Kaposvár, Bajcsy-Zs. 1/c Tel.: (82) 316-244. Fax: (82)319-428 (8o58) Érettségizettek figyelem! A Kaposvári Építőipari Szakközépiskola érettségizettek számára 2 éves, önköltséges magasépítő technikus képzést indít Képzési költség: cca. 16 000 Ft/év. Képzési helye: Kaposvár, Cseri u. 6. Tel.: 82/20-749 További információ az iskola titkárságán kérhető. (6775)

Next

/
Thumbnails
Contents