Somogyi Hírlap, 1993. május (4. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-03 / 101. szám
1993. május 3., hétfő SOMOGYI HÍRLAP — MEGYEI KÖRKÉP 3 VIDÁM RENDEZVÉNYEK MEGYESZERTE Itt volt május elseje Szombaton a somogyi települések majd mindegyike szervezett valamilyen programot. Megyeszerte rendezvények sora adta tudtul: végérvényesen eljött a tavasz, majálisba lehet menni. Amióta nem kötelező megünnepelni a munka ünnepét, talán még sohasem voltak kint ennyien. Kolping zászló Osztopánban A Kolping nemzetközi ifjúsági mozgalom több mint száz éves múltra tekint vissza. Németországban alakult, a háború előtt Magyarországon mintegy négyszáz szervezete volt. Somogybán Kaposvár volt a központja. Osztopánban tavaly ősszel alakult újjá a helyi Kolping szervezet, amelynek harmincnégy család és tizennyolc fiatal a tagja. Szombaton délelőtt került sor a zászlószentelésre. Forster Gyula osztopáni esperes, az egyesület prézise (elnöke) ce- lebárálta az eseményt. Az iskolakerülő ebédje Április 27-én délben valaki kibontotta a somogyzsitfai vegyesbolt oldalát és onnan 20 ezer forint értékű élelmiszert vitt el. A környéken lakók nem láttak és nem hallottak semmit. A lyuk mindössze 17 centiméter átmérőjű volt, tehát csak gyermek elkövető jöhetett számításba. A rendőrök ellenőrizték az iskolából aznap hiányzókat, és egyiküknél meg is találták az ellopott árut. Minisztériumi támogatás a Somogy folyóiratnak 126 millió forinttal támogatja a Művelődési és Közoktatási Minisztérium a kulturális és irodalmi folyóiratokat. Mintegy háromszáz pályázat érkezett a minisztériumba, hetven folyóirat részesült támogatásban, köztük a Somogy folyóirat is, amely hétszázezer forintot kapott a folyamatos megjelenés biztosítására. Letiltott betétkönyv volt a buktató Április harmadikára virradóra betörtek a szőcsény- pusztai Erdészeti Szakmunkásképző iskolába, ahonnan 1 millió forint értékű motorfűrészt, speciális szerszámokat, pénzt és betétkönyvet vittek el. Miután az értékes szerszámoktól nehezen tudtak volna megszabadulni, az egyik tettes a betétkönyv beváltása mellett döntött. A ne- mesvidi postára azonban már korábban megérkezett a betétkönyvet letiltó határozat. A posta értesítése alapján, a rendszámot azonosítva a marcali rendőrség április 26-án őrizetbe vette Kisgyura Sándort, majd az ő vallomása alapján két társát is. Azóta Herczeg Jenő és Völfinger István elszámoltatása is megtörtént. Dajka-képzősök „ballagtak” Száz órás dajkaképző tanfolyamot szervezett Kaposváron a megyei és a városi önkormányzat, valamint a Somogy Megyei Pedagógiai Intézet azoknak a dolgozóknak, akik szakképesítés nélkül helyezkedtek el a megyeszékhely óvodáiban. Pénteken vették át a szakfnunkásképző bizonyítványt a dolgozók, akiknek már nem kell szembenézniük a munkanélküliség veszélyével. Végleges fagykárok Az ősszel elvetett kalászosokból összesen 1778 hektárt kellett tavasszal kiszántani Somogybán. 1433 hektáron pusztult ki az őszi búza. A kiesések oka a fagyok okozta kár, ezenkívül a belvíz és az egyre tetemesebb vadkár. Csábított a nyári meleg, Kaposváron már délelőtt megkezdődött a vándorlás, a családok többsége cseri park felé vette az irányt: itt tartották a kaposi majálist. A készülődésből arra következtethettünk, hogy a programokat szolgáltatók már tudnak valamit. Még soha nem volt ekkora kínálat. A publikum pedig hálásnak bizonyult. Ezrek töltötték a napot a parkban. Aki cirkuszt akart látni, az megtekinthette a Colorado műsorát. Akinek pedig dodzsemezni szottyant kedve, választhatott, hogy melyiket próbálja ki. Egymást érték a ringlisek és a céllövöldék, talán még a puskák irányzéka sem volt elállítva, s volt minden, mi szemnek és szájnak ingere. Tartottak sportrendezvényeket is. Délelőtt a Gárdonyi iskolában a már hagyományos „szocialistapárti” kispályás labdarúgó tornán az eddigi két résztvevőt, a Fideszt és az MSZP-t az Ifjúszocialisták és a Kösz-ösök egészítették ki: négycsapatos lett a vetélkedés. A Kösz beköszönt — és nyert, megelőzve a szocialistákat és a Fideszt. Délután az MSZOSZ szervezte focitornán a munkaügyi központ profijai nyertek a Somogyi Hírlap és az önkormányzat csapatai előtt. Volt még aszfaltrajzverseny, majális — futás és sok minden más. Egyéni és közös emlékek is randevút adtak egymásnak, forgott a ringlispíl és a helikopteres sétarepülők a magasból gyönyörködhettek a táj szépségeiben. Csattogtak a légfegyverek céllövöldékben és csapolták a sört: végre eljött a nyár, hogy csak néhány órára is, önfeledt mosolyt varázsoljon sok-sok meggyötört arcra. A nagy majális keretében persze voltak „politikai” sátrak is. Mindenki a szokott helyén várta szimpatizánsait. Jó volt, hogy nem volt erőltetett politikai program, sem szónoklat, sem direkt agitáció. A kötetlen beszélgetést kínálta a Liga, az MSZOSZ, az MSZP, a Munkáspárt és a Munkásegylet. Dr. Suchman Tamás (MSZP) országgyűlési képviselővel is találkozhattunk, aki meglátogatta a megye több településének rendezvényét. A kaposvári majális forgataga (Fotó: Lang Róbert) Ünnep volt május elseje. Ki- törölhetelenül és talán évek óta a legfelszabadultabb. Nem kellett fölvonulni, s kivonulni sem — mégis sokan ott voltunk. Volt aki tegnap is — jogosan — a munkáját siratta, míg mások a munkásosztályt, s nemcsak a sörfogyasztás arányában. Néhányan a hétvégi telek elmaradt munkáit sorolták, míg a legtöbben a ragyogó napsütésben esőért fohászkodtak. Talán történt valami: emberek, kik egymás nélkül nem élhetnek, beszélgettek egy-egy sör, vagy fröccs mellett, szurkoltak, biztatták egymást a céllövöldénél — a tulaj nem kis bánatára. A mindig gyönyörű gyermekarcok talán még vidámabbak voltak, s könnyebben nyílt a szülők erszénye — még akkor is, ha ma már keményen be kell osztani. Persze nem mindenkinek egyformán: a beosztok voltak többen... A többség ott a majálisban megtett egy eddig hiányzó lépést: mintha visszatalált volna önmagához. Ünnep volt szombaton! És az ünnep éjszakáján voltak somogyi legények akik májusfát állítottak kedvesüknek. Lengyel János BIRKAPÖRKÖLT A FOCIPÁLYÁN Nyitnak a Balaton- parti üzletek Verőfényes napsütést hozott a hétvége a Balatonra. Számos vállalkozó jó érzékkel ezekben a napokban nyitotta meg éttermét, butikját, borozóját, a majális kavalkádjában hömpölygő tömegre számítva. Mert a szállodák ajtajáról még mindig nem verték le a lakatot. Szobáik nem fűthetőek, emiatt várni kell a jobb időre, hogy vendégeket fogadhassanak. Az immár néhány esztendeje önálló ön- kormányzatok szinte mindegyike szervezett lakóinak vidám mulatságot. Somogybabod- tól Balatonszabadiig megteltek a focipályák, hogy a nősek és nőtlenek összemérjék gömbérzéküket — a partvonal mellett meg üstökben rotyogott a birkapörkölt. Lufit venni, célbalőni, amolyan búcsúi sátrak közt sétálni, csak néhány nagyobb településen lehetett. Siófokon például láttam legalább negyvenféle zöld műanyag traktort is az egyik eladónál: jó drágák voltak a giccses vackok. Szóval kezdődik a nyár apró örömeivel és minden bosszúságával együtt... (Czene) Munkásgyülés a villamossági gyárban Még volt mit ünnepelni (Folytatás az 1. oldalról) Varga József az ünnepi gyűlésen sorra vette az eddigi eredményeket. Hangsúlyozta: nem kis áldozatot vállaltak a dolgozók, amikor annak idején még az adósságok ellenére is az önállósodást választották, vagy amikor a bérfejlesztések helyett, újabb és újabb gépeket vásároltak és technológiát fejlesztettek. A nadrágszíj összehúzásának azonban meglett az eredménye. A gyár áldozatok árán ugyan, de nyereséggel zárta az elmúlt évet és megrendelésben az idén sincs hiány. Az üzemet nem fenyegeti a felszámolás réme. A Villamossági Gyárban tehát volt mit ünnepelni, mert van munka. Hogy jövőre is találnak helyszínt május elsején, abban csak bízni lehet, csakúgy mint abban, hogy végre eldől mi lesz a Húskombinát ezerkétszáz dolgozójának a sorsa, s hogy a nemcsak a bizonytalanság marad a nagyatádi konzervgyárban és hogy lesz gazdája végre a Tungsram és a Csepel kaposvári gyárainak is. Barna Zsolt Tarka szoknyák, csujjogatók Néptáncosok gálája Marcaliban Látványos, színvonalas menettánccal vette kezdetét május 1-jén Marcaliban a Somogy Megyei Néptáncgála. Vérbeli majális-hangulatban vonult végig a városon az a tizenkilenc, a megye különböző részéről — Barcs, Nagyatád, Somogysámson, Szenna, Fonyód, Balaton- szemes, Lengyeltóti — ér- keztt gyermek néptáncegyüttes, amelyeknek ötletgazdag produkcióiban délelőttől gyönyörködhetett a Marcali kul- túrális központ közönsége. Az Együd. Árpád, Somogy megyei néprajzkutató nevével fémjelzett néptáncverseny gálájának harmadízben adott otthont Marcali. A megyei művelődési központ által minden évben kiírt versenyre tavaly 650, az idén pedig 500 táncos neveztt be. A néptáncszólisták és csapatok versenye valójában már január-februárban megkezdődött: a Barcson, Siófokon és Kaposváron megrnedzett válogató versenyek legjobbjai kaptak meghívást a mostani, május 1-jei gálára. Á hagyományőrző Berzen- cei Népi Együttesen kívül az összes többi résztvevő csoport az általános iskolák néptáncszakköreiből verbuválódott. A házigazda városi ön- kormányzat képviseleiből és a megyei művelődési központ szakemberreiből álló zsűri a táncművészetet kedvelő publikummal egyetemben aprólékosan kidolgozott koreográfiákat, tréfás csujjo- gatókat és népi gyermekjátékokat láthatott-hallhatott. Tarka szoknyák, piros szalagok, hófehér ingmellek ékeskedtek azokon a fiúkon és lányokon, akik szívet-lelket melengetőén ropták a táncot a „világot jelentő” deszkákon. Az ő hitük és néptáncszerete- tük a garancia arra, hogy Somogybán is lesznek to- vábbvivői a nagymúltú néptáncmozgalomnak. (csíky) Szövetségbe tömörültek a somogyi gazdakörök Az 1992 február 8-án tartott országos tanácskozás próbálta megfogalmazni a gazdakörök helyét, szerepét, feladatát átalakuló mezőgazdaságunkban — kezdte megnyitójában dr. Tamás Károly intézeti igazgató a pénteken megtartott megyei gazdaköri fórumon. Szólt a megvalósítás sikereiről és sikertelenségeiről, a vállalkozói mezőgazdasági finanszírozásának máig is elodázott kérdéseiről. A piac lehetőségeit taglalva kijelentette, hogy ma az egyik legnagyobb gond a csapnivalóan rossz agrárdiplomácia. Befejezésül megemlítette: túl sok az érdekvédelmi szerveződés, ez a szalámitaktika már ismert. Csináljuk végre együtt dolgainkat! A hozzászólások kritikus hangvételéből kidomborodott, hogy a gazdaköröknek, a gazdáknak, a vállalkozóknak elegük van a szólamokból, és tettekre van szükség. Kiss Jenő, a megyei FM hivatal főfelügyelője tapasztalatai sorában megemlítette azt az információhiányt, mely miatt jóformán semmit sem tudnak az igényelhető pénzügyi alapokról. Véleménye szerint a 247 somogyi önkormányzat java részének nincs _ mezőgazda- sági kötődése. Ács József, a kányái gazdakör elnöke kijelentette, félni attól kell, hogy a régit erőszakkal bontatja a politika, az újat meg nem építi senki. Csörgő Tibor Vésőről nyugateurópai tapasztalatait mondta el. A vélemények elhangzása után a fórum alakuló ülésként folytatta munkáját. Kimondták a Somogy megyei Gazdakörök Szövetségének megalakulását. Szente József javaslatára elnökké választották dr. Tamás Károlyt, alelnökké Pintér Györgyöt és Berkes Sándort. A megyei szövetség titkára Tevely Balázs lett. Dr. Tamás Károly Széchenyi gondolatával köszönte meg a bizalmat: Egynek minden nehéz, sokaknak semmi sem lehetetlen! (Mészáros) A katonai költségvetésről — Kaposváron Sok rossz közül a legjobbat (Folytatás az 1. oldalról) Hogy hogyan látja a hadsereg helyzetét a Fidesz? — Trombitás Zoltán szerint a válság jelei — csakúgy mint ezernyi más területen — a honvédségben is érteztetik hatásukat. Az elmúlt öt évben — köszönhető ez a . Fidesz harcos honatyáinak is — reálértékben a felére csökkent a hadsereg költségvetése. Mostani álláspontjuk szerint azonban az a helyzet sokáig nem tartható, mrt néhány év múlva az illetékesek már nem lesznek olyan helyzetben, hogy megállapíthassák: hogyan lehet kitörni a válságból. — Mi megfogalmaztunk néhány alternetívát, melyekkel segíthetnénk a honvédséget — mondta a képviselő. — Ugyan nem a jó és a rossz lehetőség között kell döntenünk, hanem az ország gazdasági helyzetét is figyelembe véve ki kell választanunk a sok rossz közül a legkevésbé rosszat. Trombitás Zoltán két gyökeresen eltérő politikai véleményt hozott fel példaként: az egyik szerint a katonai költségvetést radikálisan csökkenteni kell és minél lejjebb kell szorítani, a másik szerint pedig éppen a lehetőségekhez mért legnagyobb emelésre van szükség. Önmagában egyik elképzelés sem lehet egyedüli alternatíva. Az emelésre hazánk gazdasági helyzete miatt nem kerülhet sor, a csökkentés pedig a nemzetközi helyzet miatt nem járható út. A szomszédos országokban kialakult helyzet miatt mindenképpen fenn kell tartani egy reagálni képes hadsereget. A jelenlegi nem túl jó szinten, megállítva a költségvetés reálértékének további romlását, kell garantálni a hadsereg működőképességét. Ennek fejében viszont bizonyos ésszerűsítéseket kell végrehajtani. Ha az ilyen áthelyezések, létszám- leépítések nem történnek meg, akkor a költségvetési garancia nem lesz önmagában elegendő, arra, hogy a honvédség helyzete normalizálódjon. Barna Zsolt