Somogyi Hírlap, 1993. május (4. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-03 / 101. szám

Kaposvár új kulturális központja Szentjakabon Az 1061-ben alapított ka- posszentjakabi bencés apát­ság föltárását 1960-ban kezd­ték meg és 1972-ben fejezték be a műemléki helyreállítás munkálatait. A helyreállítás után a kőtár megnyitásával je­lentős idegenforgalmi köz­pontnak ígérkezett, amely a kaposvári nyár rendezvényso­rozatának is helyet adott. A múzeum gondozásában állott műemlék azonban rohamosan pusztulni kezdett. 1989 április 1 -jén — s ezt nem szánták áp­rilisi tréfának — átvette a keze­lési jogot a múzeumtól a Mó­ricz Zsigmond Művelődési Otthon. Hász Mihály, a műve­lődési intézmény igazgatója a tegnapi átadási ünnepségen elmondta: évente mintegy kétmillió forintot fordítottak az intézmény bevételéből a mű­emlék helyreállítására és a környék rendezésére. A ro­mok mellett egy új épület léte­(Fotó: Lang Róbert) sült Sziklai Judit tervei alap­ján, itt éttermet kíván működ­tetni a szentjakabi művelődési ház. Terveznek egy újabb lé­tesítményt is, ahol panziót és oktatási központot rendeznek be. Dr. Zádor Mihály profesz- szor, Kaposvár művészeti dí­jasa a műemléki föltárás és felújítás kezdetétől szívügyé­nek tekintette a megyeszék­hely történelmi emlékének megőrzését. A mostani felújí­tás terveivel járult hozzá a vá­ros új kulturális központjának kialakításához. A tegnap dél­utáni átadási ünnepségen vá­zolta a történelmi emlékhely jelentőségét és szerepét. A Somogy Megyei Pedagógus Férfikar, a Vadrózsa bábcso­port, a Déryné vándorszíntár­sulat, a kaposvári ifjúsági fú­vószenekar működött közre a délutáni rendezvényen. H. B. — Dr. Maxim Éva fogszakorvos magánrendelését megkezdte Ka­posvár, Anna u. 17. alatt. Rende­lési idő kedd 16-18,, péntek 15-17 óráig. (5411) — Tenisz tanfolyam indul május 3-tól, 7 éves kortól. Jelentkezni Kaposvári Tenisz Club, Kaposvár, Iszák utcai tenisztelepén. Telefon 82/12-169. (5772) — Novoker ajánlata! Gyermek, férfi pizsama, ing, pólók 160 Ft, mintás pólók 210 Ft, zoknik, ha­risnyák, fehérneműk, kerti búto­rok, napernyők. Kaposvár, Ez­redév u. 16. (5820) — Kereskedők figyelem! Gyer­mek, női, férfi zokni kapható ter­melői áron a Novokernél. Telefon 82/20-714. (5822) Lottónyeremények A 18. játékhét nyerőszámai a következők: 36, 42, 85, 89, 90. 5 találatos szelvény nem volt. A 4 találatosok 451 ezer 015 forintot, a 3 találatosok 3464, a 2-esek 115 forintot nyertek. ITT NOKIA műholdvevő akció 48 programos 17 900 Ft Parabolaszerviz, Tab 84/20-205 (5671) SOMOGY EXPO: május 27-31.! Kaposvár, Mezőu. 118. Telefon: 82/11-555 A többit Ön már tudja: kiállítás - vásár - színes programok. Fődíj 1 LADA - Az EXPO sztárja SZANDI! A Karaván Kft. értesíti vásárlóit és a kiállítókat, hogy május 31-ig a TÜZÉP telefonszáma 12-341. Az EXPO IRODÁÉ 11-555. COQITO Bt (5259) ............ - ...............- ..............íf) K rónika MÁ II l*í A nap 6.19 órakor kél, és 19.16 órakor nyugszik; iviMjuo g h0|ct lg lg öra|<or kél, és 4.10 órakor nyugszik. Felhős, esős idő Országszerte gyakran meg­növekszik a gomolyfelhözet, Hétfő elszórtan záporokra, he­lyenként zivatarokra számít- hatunk. Eső idején a szél Tímea, megélénkül. A legmaga­Irma sabb nappali hőmér­séklet 19-24 fok között r Elhunyt Ancsel Éva Ökumenikus egyházi naptár Hétfő, köznap. Napi igék: Kát.: 1Kor 16,1-8. Zsolt 18. Jn 14,6-14. Ref.: Jel 13,1— 10. 1 Móz 11,1-9. Ev.: Ef 4,17-24. Joel 1,1-15. Ort.: ApCsel 6,8-7,5; 47-60. Jn 4,46-54: Irma. Germán eredetű név, jel.: erős védelmező. Védőszent: Irmgard, I. Lot- hár német császár szenté­letű felesége (+851). Híres viselője: Patkós Irma szín- művésznő. Virága: rózsa­színű kúszó muskátli. A kát. liturgikus naptárban Szent Fülöp és Jakab apostolok. Az őrt. naptárban Szent Ti- mótheosz és Mavra vértanú. A páncél- szekrény titka Nem sejthették a betörők, hogy mennyi pénzt rejt a niklai postahivatal páncélszekrénye. Ugyanis a csütörtöki sikeres ak­ciójuk során mindössze 2500 fo­rintot zsebeltek be. A Somogy megyei rendőrség nyomozást rendelt el ismeretlen tettesek el­len. Ancsel Éva, filozófus, a Ma­gyar Tudományos Akadémia tagja, szombaton hajnalban, hosszan tartó, súlyos beteg­ség után, életének 66. évében elhunyt. Ancsel Éva, az ELTE filozó­fiai tanszékének népszerű és kedvelt tanára, valamint a Magyar Tudományos Akadé­mia levelező tagja volt. írásai­nak többségében az erkölcsi mérlegelés és cselekvés lehe­tőségeit boncolgatta, annak tudatában, hogy a történelem nem ítélhető meg etikailag ér­vényes mércékkel. Az erkölcsi normákat, az értékeket mindig az emberi teljesség összete­vőjeként, történelmi — társa­dalmi összefüggésekben vizsgálta. Az ember nagy­szerű tulajdonságának tar­totta, hogy akkor is felelősnek érzi magát cselekedetei- ért, ha azok következménye sok esetben szembefordul, vagy eltér a kitűzött céltól. Számos mókájában arra törekedett, hogy mozgásba hozza és erő­feszítésre ösztönözze az el­mét és az érzelemvilágot— ír­ják Ancsel Éváról méltatói. Ki­emelkedő munkásságát 1982-ben Állami, 1986-ban pedig SZOT-díjjal jutalmazták. A Németországi Szövetségi Köztársaság Pécsi Főkonzulá­tusa 1993. május 20-án, május 31-én és június 10-én ün­nepnapok miatt a látogatók részére zárva tart. Reszelő a banánban Négy év hat hónapra ítélték a pécsi fogdaőrt 1992. szeptember 26-án a Baranya Megyei Rendör-főka- pitányság vezetőjének feljelentése alapján kezdődött a nyomozás Bertalan János rendőr őrmester ellen, aki a pé­csi rendőrkapitányság fogdájában, mint fogdaör teljesített szolgálatot. A nyomozást dr. Bögöly Gyula őrnagy, a Ka­posvári Katonai Ügyészség helyettes vezetője irányította. Bertalan János tavaly ápri­listól igen jó viszonyt alakí­tott ki az előzetes letartózta­tásban levő Gács Csabával. Először ellenszolgáltatás nélkül vitt be neki konyakot, dobozos söröket és Playboy újságot, később viszont az általa továbbított levelekért már 10 ezer forint „tisztelet­díjat” fogadott el. Gács Csaba, illetve két másik elő­zetes letartóztatásban levő társa: Sebes Zoltán és Bog­dán János leveleit nem csu­pán pécsi lakásokra továbbí­totta, hanem a fogdák lakói között is. Többször lehetővé tette, hogy hárman — akik korábbi bűnügyekben bűn­társak voltak — találkozhas­sanak a fogda fürdőjében, valamint a sétálójában. A ta­lálkozók megszervezéséért, a levelezés lebonyolításáért 25 ezer forintot kapott. 300 ezer forintért elvállalta, hogy segíti a szökésüket. Gács, akit közben szabadlábra he­lyeztek megkérte Bertalan Jánost, vigyen be volt fogda­társának egy csomag ba­nánt. Bertalan ezzel megkí­nálta a fogdaőr munkatár­sait, akik a banánban tűre- szelőre haraptak. Úgy gon­dolták azonban: Bertalan hü­lyéskedik velük. Közben Bogdán János, aki az edző­cipőjében rejtett el 100 ezer forintot, a maradék 75 ezret odaadta Bertalan Jánosnak. Az ügyész Bertalan Já­nost vádolta 2 rendbeli foly­tatólagosan megvalósított hivatalos személy által köte­lességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntettével és 46 rendbeli, részben folytató­lagosan elkövetett szolgá­latban kötelességszegés bűntettével. A Somogy Me­gyei Bíróság dr. Ifkovics Béla hadbíró őrnagy vezette ka­tonai tanácsa az ügyészi váddal egyezően mondta ki Bertalan János rendőr őr­mestert bűnösnek és ezért 4 év hat hónapi börtönre, lefo­kozásra, öt év közügyektől eltiltásra, 20 ezer forint pénz mellékbüntetésre, valamint egy gépjármű elkobzására ítélte. Az ügyész az ítéletet tudomásul vette, a vádlott és védője enyhítésért és jog­szabályi minősítés megvál­toztatásáért fellebbezett. Tamási Rita Tarka sorok Tíz év Kovács és Szabó vélet­lenül és váratlanul összeta­lálkoznak az egyik kisven­déglőben. * — Szervusz, barátom — kiáltja hangosan Szabó —, legalább tíz éve nem látta­lak. Pontosan azóta, ami­óta megnősültél. Mesélj, hogy vagy, hogy jössz ki az asszonnyal? — Hát, tudod — vála­szolja rezignáltan Kovács —, az első öt évben majd felfaltam a feleségemet a szerelmemmel. Az utóbbi öt évben viszont azt sajná­lom, hogy nem ettem meg... Az óra A férj egy órával koráb­ban ér haza a munkahelyé­ről, és a feleségét mezte­lenül az ágyban találja. Az asszony szemmel látha­tóan rendkívül ideges. A férj gyanút fog, és elkezd a lakásban keresgélni. Ki­nyitja a szekrények ajtaját, elhúzza a függönyt, benéz az ágy alá, de sehol sem talál senkit. Végül a sarok­ban álló antik ingaóra szekrényben megpillant egy pizsamanadrágban kuporgó férfit. A férfi zavarában meg­szólal: — 23 óra 58 perc... 23 óra 59 perc... 24 óra. Oázis Az eszpresszóban két középkorú hölgy beszélget a házasságról: — Én úgy gondolom — mondja az egyik —, tulaj­donképpen a házasság egy sivatagi délibábra em­lékeztet a legjobban. A tá­volban paloták, pálmák, te­vék látszanak, mint a re­ménység, olyan szépek. Aztán mész, mész a ho­mokban, eltűnik a palota, eltűnnek a pálmák, és vé­gül az ember kettesben marad a tevével. Csalogány Gyönyörű májusi alkony, a házaspár kinn üldögél a házuk teraszán. — Hallgasd csak, milyen gyönyörűen énekel a csa­logány! — suttogja a pilla­nat nagyszerűségétől meghatva a feleség. — Miért csodálkozol? — válaszolja a férj. — Nin­csenek adósságai, nem fáj a foga, nem is nős... Miért ne énekelne? A Mega Coop Kft. keres számítógépes bérszámfejtésben, SZTK-ügyintézésben és munkaügyben gyakorlattal rendelkező munkatársakat, esetleg mellékfoglalkozásban. Jelentkezni személyesen: Siófokon, a MEGA CITY áruház ill. emeletén lévő irodánkban, naponta 15 órától. (5246) ARANYVÁSÁR BALLAGÁSRA és BÉRMÁLÁSRA, 10-20-25%-os kedvezménnyel Aranyékszerek, drágaköves ékszerek, órák és kézi festésű porcelánok. Április 27-től május végéig Kaposváron, a Fő utcai NŐI DIVAT üzletben. — GOLDDISCONT I Banelli Tapéta Kft. 7400 Kaposvár, Irányi D. u. 9. OKHB 390-11158 számú bélyegzője elveszett Használata 1993. április 28-tól érvénytelen (5985) SOMOGYI HÍRLAP * Az Axel Springer-Magyarország Kft pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR.KERCZA IMRE Felelős szerkesztő: BÍRÓ FERENC (társadalom és gazdaság), DR. TRÖSZT TIBOR (művelődés és kultúra) Gyártásvezető-szerkesztő: KURUCZ FERENC. Tervezőszerkesztő: CHRIST LÁSZLÓ, KATONA A. CSONGOR, NAGY MIKLÓS. Olvasószerkesztő: LAJOS GÉZA Kiadja az AS-M Kft. Somogy Megyei Irodája Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 11-644 Telex: 13-360, Telefax: 12-315 Postacímünk: 7401 Kaposvár Pf. 31. Hirdetés és reklám: telefon 11-506 Siófoki iroda (szerkesztőség és hirdetésfelvétel): Siófok Szabadság tér 9. Telefon: (84) 11-668, Telefax: (84) 10-861 Készült a szerkesztőség számítógépes szövegszerkesztő-rendszerén. Nyomtatta a Kaposvári Nyomda Kft, Kaposvár, Fő utca 101. Felelős vezető: MIKE FERENC Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hír lapüzleteiben és a hírlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest, XIII. Lehe u. 10/a 1900., közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215 96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 319 forint, negyed évre 957 forint; fél évre 1914 forint, egy évre 3388 forint. ISSN 0865-9125 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Thumbnails
Contents