Somogyi Hírlap, 1993. május (4. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-13 / 110. szám
1993. május 13., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP — SPORT 13 Kosárlabda NB I Váratlanul elmaradt a Miskolci EAFC- K. Honvéd mérkőzés A szövetségre maradt a döntés (?) Tegnap hiába vártuk a Miskolci EÁFC-Kaposvári Honvéd NB l-es — sorsfontosságú — kosárlabdamérkőzés tudósítását, nem kaptuk meg. Igaz, nem is kaphattuk — ugyanis nem volt mérkőzés. A Kaposvári Honvéd nagyon fontos találkozóra utazott az „Acélvárosba”. Ha kikapnak, vége mindennek, azaz elbúcsúznak az élvonaltól. Ha viszont nyernek, akkor szombatra marad a döntés — ha lesz egyáltalán ilyen. Laptársunk, az Eszak-Ma- gyarország tudósítójától tudtuk meg, hogy a Honvéd csapata annak rendje és módja szerint el is indult Miskolcra, dél körül azonban Budapesten elromlott az autóbuszuk. A országos szövetségen keresztül üzentek a miskolciaknak, hogy mi történt, ne számítsanak rájuk. Délután öt óra felé ugyan sikerült megjavítani az autóbuszukat, de már késő este lett volna, mire a mérkőzés színhelyére érnek. A hogyan továbbról minden bizonnyal az országos szövetség dönt majd. (Fenyő) Autómodellezés Tóth Mihály sikere Szekszárdon A hét végén Szekszárdon rendezték meg az RC autó- modellek országos bajnokságának második futamát. Az OB-futamon 14 klub 38 versenyzője indult. A somogyi színeket Tóth Mihály és Matán Attila (mindketten Taszári MK), illetve Vörös Gábor (Kaposvári Textiles SE) képviselte — sikerrel. Pedig nem éppen szerencsésen indult a verseny a somogyi versenyzők számára, hiszen az egyik esélyes, Vörös Gábor modellje ütközött az első versenynapon, s totálkáros lett az autó. Az első két helyen az Orion két kiválósága, Hegedűs és Farkas osztozott meg, míg mögöttük a harmadik Tóth M. lett, Matán pedig az ötödik helyet szerezte meg. Másnap aztán robbant a bomba. Tóth Mihály rögtön az élre állt, és rajt-cél győzelmet aratott. A második hely a szekszárdi Tímár Lászlóé lett, a harmadik pedig Farkasnak (Orion) jutott. A tartalékkocsival versenyző Vörös Gábor a hatodik lett, Matán Attila pedig géphiba miatt kénytelen volt kiállni. Megyei II. osztályú bajnokság Északi csoport: Zimány- Andocs 2-1, Táska-Kéthely 1-0, Öreglak-Zamárdi 6-2, Balatonberény-Kaposvári Gazdász II. 3-1, Nágocs- Somogyvár 1-3, Balatonsza- Dadi-Toponár 0-1, Mernye- Szőlősgyörök 5-0. Az élcsoport állása: 1. To- Donár 33 pont, 2. Kaposvári Gazdász II. 29 pont, 3. Mer- lye 28 pont. Déli csoport: Kaposmérő- Kaposszerdahely 1-1, Lá- bod-Kastélyosdombó 1 -2, Somogyudvarhely-Kadarkút 1-1, Bélavár-Lakócsa 1-3, Bolhás-lnke 2-1, Homok- szentgyörgy-Berzence 1-2, Gyékényes-Vízvár 3-11. Az élcsoport állása: 1. La- kócsa 26 pont, 2. Bélavár 26 pont, 3. Berzence 24 pont. Körzeti bajnokságok Kaposvári körzet, I. osz- ály: Mike-Hedrehely 1-0, (iskorpád-Kaposfő 2-1, So- nogygeszti-Magyaregres 2- ), Kaposfüred-Nagyberki 1- !, Somogyjád-Felsőmocsolád i-9, Ráksi-Surján 5-1. Az élcsoport állása: 1. Pata- om 38 pont, 2. Kaposfő 34 >ont, 3. Kaposfüred 23 pont. Kaposvári körzet, II. osz- ály: Gölle-Kaposújlak 1-0, ísököly-lgal 2-0, Szentgá- oskér-Osztopán 1-0, Mező- :sokonya-Bodrog >-3, Fonó- Jomogyjád II. 0-1, Alsóbo- |át-Taszár 0-2. A Somogya- zaló-Jákó mérkőzés elma- adt, mert a vendég jákóiak lem jelentek meg. Az élcsoport állása: 1. Ka- losújlak 39 pont, 2. Somogyjád II. 35 pont, 3. Osztopán 32 pont. Tabi körzet, I. osztály: Balatoni Vasas ll.-Balatonöszöd 2-2, Kereki-Látrány 3-1, So- mogymeggyes-Kőröshegy 0- 1, Nyim-Tab II. 3-0, Karád- Kötcse 1-1, Balatonendréd- Balatonszemes 9-0. Az élcsoport állása: 1. Bala- tonendréd 31 pont, 2. Kőröshegy 26 pont, 3. Balatonsze- mes 22 pont. Tabi körzet, II. osztály: Szólád-Nagyberény 1-1, Ka- poly-Ádánd 6-0, Gamás- Kisbárapáti 4-0, Bábonyme- gyer-Visz 1-1, Somogytúr- Ságvár 4-5. A Somogybabod csapata szabadnapos volt. Az élcsoport állása: 1. Ga- más 33 pont, 2. Ságvár 23 pont, 3. Visz 21 pont. Labdarúgó NB I A Zrínyi iskola a győztes Újabb Fradifiaskó Békéscsabai Előre FC- Ferencváros 2-1 (1-0) A 17. fordulóból elmaradt mérkőzését pótolta tegnap a Békéscsaba és a Fradi. Négy napon belül ez volt immár a Ferencváros második „zakója”. A Békéscsaba viszont győzelmével egy helyet feljebb lépett a tabellán, s jelenleg már a negyedik helyen található. A bajnokság állása: 1. VácFC 25 15 6 4 41-22 36 2. Kispest-HFC 25 15 5 5 40-23 35 3. Ferencváros 25 16 2 7 38-21 34 4. Békéscsaba 25 11 9 5 38-27 31 5. Videoton-W. 25 13 4 8 37-30 30 6. MTK 25 10 7 8 41-30 27 7. Csepel-Kordax 25 9 6 10 24-29 24 8. Rába ETO 25 7 9 9 29-32 23 9. PMSC-Fordan 25 9 4 12 29-32 22 10. Bp. Vasas 25 6 10 9 25-28 22 11. Siófok 25 8 6 11 27-33 22 12. Diósgyőri FC 25 7 7 11 23-36 21 13. BVSC-Dreher 25 7 6 12 21-29 20 14. Újpesti TE 25 4 11 10 24-33 19 15. Nyíregyháza 25 3 12 10 15-28 18 16. Veszprém LC 25 5 6 14 21-40 16 XXX A Győri Rába ETO labdarúgószakosztálya és Verebes József 1995. június 30-ig szóló szerződést kötött szerdán Győrött az NB l-es csapat vezetőedzői teendőinek ellátására. Kaposváron a Toldi Úti Általános Iskola és Gimnázium tornaterme volt a helyszíne a fiú mini (11-12 évesek) kosárlabda-fesztivál megyei döntőjének. A hét csapat közül a kaposvári Zrínyi iskola szerezte meg a végső győzelmet. A második helyen a házigazda Toldi úti iskola, míg a harmadik helyen a szintén kaposvári Kisfaludy iskola csapata végzett. (Csobod Péter felvétele) >mogy megyei serdülő „B” bajnokság Bogdán József hat aranyérme A napokban rendezték meg a Somogy megyei serdülő „B” bajnokságot, amely egyben gyermek kiválasztó verseny is volt. A különböző versenyszámokban összesen 272-en álltak rajthoz. Az országos bajnokságokon már jól szerepelt atléták magabiztosan nyerték korcsoportjuk küzdelmeit. A homokszentgyörgyi Bogdán József hat, a szintén szentgyörgyi Benke Judit négy, a kaposvári Sárfi Beáta, Győri Krisztina és Szikszai Mariann (mindhárman Favorit AC), valamint Nagy Ervin (Start AC) három alkalommal állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára. A legjobb eredményt Benke Judit magasugrásban, Hirt Katalin távolugrásban és Antalics Gábor súlylökésben érte el. A versenyen hat aranyjelvényes eredmény született. A legtöbb aranyéremért a Kaposvári Favorit AC és a Homokszentgyörgyi Start AC vívott egymással külön nagy csatát. Végül is — nevéhez méltóan — a Favorit 26, a Start AC pedig 15 aranyérmet „söpört” be. A győztesek. 15 évesek, leányok. 100 m: Juhász I. (Favorit AC) 13,60 mp. 300 m: Juhász I. (Favorit AC) 43,70 mp. 3000 m: Kosa K. (Favorit AC) 12:26,00 mp. 100 m gát: Bertalan E. (Favorit AC) 18,00 mp. Távolugrás: Hirt K. (Marathon AC) 532 cm. Súlylökés: Kesztyűs K. (Favorit AC) 9,44 m. Diszkoszvetés: Kesztyűs K. (Favorit AC) 26,94 m. 15 évesek, fiúk. 100 m: Csonka I. (Favorit AC) 12,80 mp. 3000 m: Árgyelán A. (Fonyód) 9:59,10 mp. Távolugrás: Csonka I. (Favorit AC) 465 cm. Súlylökés: Antalics G. (Favorit AC) 15,36 m. Diszkoszvetés: Antalics G. (Favorit AC) 40,52 m. Gerelyhajítás: Takács R. (Start AC) 29,22 m. 14 évesek, leányok. 100 m: Győri K. (Favorit AC) 13,20 mp. 300 m: Győri K. (Favorit AC) 43,60 mp. Távolugrás: Győri K. (Favorit AC) 500 cm. Magasugrás: Benke J. (Start AC) 160 cm. Súlylökés: Benke J. (Start AC) 12,06 m. Diszkoszvetés: Benke J. (Start AC) 32,30 m. Gerelyhajítás: Benke J. (Start AC) 28,46 m. 14 évesek, fiúk. 100 m: Bogdán J. (Start AC) 12,50 mp. 300 m: Bogdán J. (Start AC) 43,80 mp. 3000 m: Csorba N. (Építők SC) 11:21,90, mp. 100 m gát: Török G. (Építők SC) 16,10 mp. Távolugrás: Horváth Zs. (Favorit AC) 523 cm. Magasugrás: Bogdán J. (Start AC) 148 cm. Súly lökés: Bogdán J. (Start AC) 11,36 m. Diszkoszvetés: Bogdán J. (Start AC) 41,12 m. Gerelyhajítás: Bogdán J. (Start AC) 37,22 m. 13 évesek, leányok. 80 m: Sárfi B. (Favorit AC) 11,10 mp. 300 m: Sárfi B. (Favorit AC) 47,10 mp. 2000 m: Cselédi V. (Fonyód) 8:25,20 mp. Távolugrás: Sárfi B. (Favorit AC) 414 cm. 13 évesek, fiúk. 80 m: Tóth Zs. (Kinizsi DSK) 13,00 mp. 300 m: Márkus Á. (Építők SC) 45,20 mp. 2000 m: Körmendi G. (Favorit AC) 7:16,50 mp. 80 m gát: Bóta L. (Építők SC) 14,30 mp. Távolugrás: Márkus Á. (Építők SC) 487 cm. Súlylökés: Nagy E. (Start AC) 10,24 m. Magasugrás: Cziráki L. (Start AC) 130 cm. Diszkoszvetés: Nagy E. (Start AC) 28,66 m. Gerelyhajítás: Nagy E. (Start AC) 22,36 m. 12 évesek, leányok. 60 m: Török D. (Építők SC) 8,40 mp. 800 m: Mike G. (Építők SC) 2:46,20 mp. Távolugrás: Mike G. (Építők SC) 472 cm. Kis- labdahajítás: Grábner T. (Favorit AC) 48,48 m. 12 évesek, fiúk. 60 m: Rajczi P. (Kinizsi DSK) 8,50 mp. 800 m: Tóth P. (Tamási) 2:40,60 mp. Távolugrás: Rajczi P. (Kinizsi DSK) 491 cm. Kislabdahajítás: Schell András (Tamási) 57,58 m. 11 évesek, leányok. 60 m: Szikszai M. (Favorit AC) 9,10 mp. 800 m: Fás A. (Tapsony) 3:04,70 mp. Távolugrás: Szikszai M. (Favorit AC) 421 cm. Kislabdahajítás: Szikszai M. (Favorit AC) 40,76 m. 11 évesek, fiúk. 60 m: Horváth K. (Toldi DSK) 8,70 mp. 800 m: Sütő T. (Favorit AC) 2:52,20 mp. Távolugrás: Tóth M. (Start AC) 453 cm. Kislabdahajítás: Gulyás I. (Tamási) 50,28 m. 10 évesek, leányok. 60 m: Farkas B. (Tapsony) 10,00 mp. 800 m: Farkas B. (Tapsony) 2:57,80 mp. Távolugrás: Varga V. (Favorit AC) 373 cm. Kislabdahajítás: Kaiser A. (Favorit AC) 28,78 m. 10 évesek, fiúk. 60 m: So- moskövi Á. (Favorit AC) 9,00 mp. Távolugrás: Szécsi László (Tamási) 432 cm. Kislabdahajítás: Medereczki L. (Kinizsi DSK) 41,96 m. Csendes és Jankovics volt a leggyorsabb A napokban Iharos és Csurgó önkormányzata közösen kerékpárversenyt szervezett gyermekek számára. A 10 kilométeres távot — a mezőny Csurgóról indult, és Iharoson a kastélyparkban volt a cél — a leányoknál Csendes Gabriella (Csurgó, II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola), a fiúknál pedig Jankovics Péter (Csurgó, Eötvös József Általános Iskola) tette meg a leggyorsabban. Orsós lett a gólkirály Iharoson négy (II. korcsoportos) csapat részvételével rendeztek utánpótlás kispályás labdarúgótornát. A nagy és lelkes küzdelemre mi sem jellemző jobban, mint az, hogy a tornagyőzelmet jelentő első helyet csak a jobb gólkülönbség döntötte el. Végül a csurgói Eötvös iskola csapata diadalmaskodott, megelőzve az iharosberényi, a csurgói II. Rákóczi Ferenc és a zákánytelepi iskolát. A gólkirályi címet az iharosberényi Orsós Zoltán hódította el. A gyermekek után a felnőttek vették át a főszerepet a focipályán: itt nyolc csapat küzdött a minél jobb helyezések reményében. A parázs riposztokkal tarkított csatározásból végül a Dobó SC került ki győztesen; második lett az Iharosberény, harmadik pedig a Zn Sport. Megyei győztes a kereskedelmi szakközépiskola A napokban rendezték meg a IV. korcsoportosok diákolimpiái megyei labdarúgódöntőjét. A négyes finálé eredményei: Kaposvári Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola-Kaposvári Építőipari Szakközép- iskola 6-0, Kaposvári Mező- gazdasági Szakközépiskola- Barcsi Erdészeti és Vízügyi Szakközépiskola 2-1, Kaposvári Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola-Kaposvári Mezőgazdasági Szakközépiskola 4-0, Barcsi Erdészeti és Vízügyi Szakközépiskola-Kaposvári Építőipari Szakközépiskola 3-0. A megyei döntő végeredménye: 1. Kaposvári Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola (felkészítő tanár: Pozsegovics Gábor), 2. Kaposvári Mezőgazdasági Szakközépiskola, 3. Barcsi Erdészeti és Vízügyi Szakközépiskola, 4. Kaposvári Építőipari Szakközépiskola. Tóth István az élen Három hónapon keresztül nyolc hét végén kétszer félórás partikban mérték össze egymással a tudásukat Ga- más sakkot szerető polgárai. A versenysorozat jól szolgálta a megyei II. osztályú sakkcsapatbajnokságra, valamint a megyei ifjúsági CSB-re való felkészülést. A verseny jelenlegi állása: 1. Tóth István 52 pont, 2-3. Búzás Lajos és Jeszenszky Gábor 35-35 pont, 4. Dombai Melinda 31 pont, 5. Makarész Ferenc 24 pont, 6. Bíró Károly 19 pont, 7. Un Krisztián 9 pont, 8. Koleszár Sándor 5 pont, 9. Dombai Enikő 2 pont. A csata októbertől folytatódik majd a fekete-fehér mezőkön.