Somogyi Hírlap, 1993. május (4. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-13 / 110. szám

1993. május 13., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP — KAPOSVÁR 11 Meg mindig „gáz van” a gázügyben Ügyészséghez fordul a lakásbérlők egyesülete (Folytatás az 1. oldalról) Mint kiderült, a lakásbérlők nem a gazdálkodás rejtelmeire kíváncsiak, csak végre azt szeretnék tudni: hogyan ké­szül a szolgáltatás díjának kal­kulációja és utókalkulációja. — December 3-án jutattuk el be­adványunkat a polgármesteri hivatalhoz, amelyre négy hó­nap múlva válaszoltak — mondta Kiss János. — A kér­déseinkre viszont nem kap­tunk feleletet. Többször is em­lítették, hogy a független szakértői vizsgálat a hődíj-kal- kuláció helyességét igazolta. Véleményünk szerint azonban nem volt független a szakértő, mert üzleti kapcsolatban van a megrendelővel, másrészt hi­bás a szakértői vélemény. Sú­lyos- hibának tartjuk, hogy a Vagyonkezelő Rt nem vezette be a hőmennyiség-mérés alap­ján való elszámolást, bár erre kormányrendelet is kötelezi. Az sem igaz, hogy nem ala­kulnak fogyasztói közösségek. Már több helyen működnek ilyenek. Az viszont igaz, hogy ezek megszervezéséhez a szolgáltató semmiféle segít­séget sem nyújt. Több fo­gyasztói közösség kezdemé­nyezésére kiderítettük: a ház belső fűtési rendszerének szabályozhatósága érdekében pályázat útján hosszú lejáratú, kedvezményes kamatozású hitelt is igénybe lehet venni. A szolgáltató nem nyilatkozik az adott épületek hőmennyi­ség-mérésének megvalósítha­tóságáról sem. A lakásbérlők a szakértő szerint a költségme­gosztók fölszerelésére is ked­vező ajánlatot kaptak. A túlszámlázás tényét a szolgáltató nem tudta cáfolni, s arról sem számolt be, hogyan szándékozik csökkenteni a veszteséget. Gondot okoz az is, hogy a fogyasztók kárára megállapított díj lesz a legkö­zelebbi áremelés bázisa. így az eredendő hiba halmozódik. Az ár túlzott, ha az energiafel­használáshoz viszonyítjuk. Egy millió köbméter gáz árá­nak megfelelő összeggel több hődíjat szedtek be — mondta a szakértő. A Kögázt nem ter­heli felelősség, ők a mérőál­lásnak megfelelő összeget számlázták a szolgáltatónak. Megtüdtuk azt is: több fo­gyasztói közösség már meg­oldotta, hogy alul-felül elzár­ható legyen a fűtőtest. A szol­gáltatást igénybevevők min­denképpen a veszteségek csökkentésében érdekeltek. Nem a fogyasztók a rossz- indulatúak — hangsúlyozták a sajtótájékoztatón. De magya­rázkodás helyett arra kiván­csiak: miért nem annyit fizet­nek a távfűtésért, mint ameny- nyi hőt felhasználnak? (Lengyel) Bűz és kosz a centrumban Kaposváron a Somogy Áruház Irányi Dániel utcai oldalán áll évek óta három szemétgyűjtő konténer. A környék lakóin kívül ide hordja a szemetet több Fő utcai üzlet, vendéglő, ba­romfibolt, utcai virágárus is. A tartályok hamar meg­telnek. így az utca lakói ké­rik az illetékesek segítsé­gét az „illatok” megszünte­tésére. Mindent egy helyen Korszerű fogyasztóiroda nyílt a Dédász kirendeltségén Számítógéprendzser gyorsítja a munkát és teszi áttekinthe­tőbbé az ügyintézést a felújított kaposvári kirendeltsé­gen (Fotó: Király J.) Béla) A Dél-dunántúli Áramszol­gáltató Rt üzemigazgatósága korszerű fogyasztóirodát nyi­tott szépen felújított kapos­vári kirendeltségén, a Nosz- lopy Gáspár u. 5-ben. Tóth Sándor városi kiren­deltségvezető elmondta: a korszerűsítést a havi számlá­zásra való áttérés és a fo­gyasztók gyorsabb, ponto­sabb kiszolgálása tette szük­ségessé. Az iroda az emelet­ről a földszintre — közvetlenül a bejárat mellé került és ki­bővült. A fogyasztó szinte minden — az áramszolgálta­tással kapcsolatos — ügyét p\ tudja intézni: fizethet áramdí­jat, bejelentheti a hibát, kaphat felvilágosítást, tanácsot, kö­zölheti a lakcímváltozást, át­írathatja a fogyasztásmérőt. Itt intézik az áram ki- és bekap­csolásával összefüggő ügye­ket is. Péntekenként nyújtott műszakot tartanak. Azok, akik napközben nem érnek rá, vagy akiket nem talált otthon a díjbeszedő, ezen a napon 18 óráig befizethetik az áramdí­jat. A* munkát számítógép- rendszer könnyíti és gyorsítja meg. A számítógépek akár egy hónapra visszamenően is kellő információt nyújtanak. Esetleges vitás ügyekben is villámgyorsan visszaelenőriz- hetők az adatok. A Dédász az iroda korszerűsítésével nem­csak megkönnyítette és meg­gyorsította a munkát, hanem a korábbinál jóval kulturáltabb feltételeket is teremtett. Sz. N. Jaj a háziállatoknak! „Allatkert” a belvárosban Egymás zsebében kotorászó szegények Parkolódíjból is gazdagodik a város Kaposváron a legutóbbi önkor­mányzati ülésen nem fogadták el a közterület-használat általános szabá­lyairól szóló rendelet újabb módosítá­sát. Nem lesz tehát parkolásidíj-ked- vezményezett többek között a rendőr­ség sem. — Nem értjük ezt a megoldást — vála­szolta kérdésünkre dr. Király Ferenc vá­rosi rendőrkapitány. — Ha egy rendőr a megkülönböztető jelzéseit használó gép­járművel fizető parkolóban áll meg, mert — mondjuk — egy bűncselekmény elkö­vetőjét kell elfognia, nem*valószínű, hogy lesz ideje arra is, hogy a parkolóőrrel számlákat állíttasson ki. Eddig még nem volt probléma, hogy a rendőr ott álljon meg autójával, ahol a szolgálati feladatok indokolják. Ha fizettetik vele a parkolási díjat, akkor egy általa írt szolgálati jeggyel jelentkeznie kell a rendőrség pénzügyi szolgálatánál, hogy térítsék meg neki a költséget. Ez az időt, a papírt és munkát számítva jóval nagyobb összeg, mint maga a díj. Ha a rendőrség nem mente­sül a díjfizetési kötelezettség alól, akkor átalánydíjas megoldást tartok lehetsé­gesnek. De van még egy aggályom: a vá­rosgondnokság följelenti majd az URH-s rendőrautó vezetőjét, ha nem fizet parko­lási díjat...? Dr. Kéki Zoltán jegyző: — A hivatal által készített előterjesz­tésben szerepelt, hogy a bíróság, az ügyészség és a rendőrség díjmentes parkolási lehetőséget kapjon, ám ezt a képviselő-testület nem fogadta el. A me­gyeszékhelyen csaknem harminc közfe­ladatokat ellátó intézmény van, tehát a bí­róság, az ügyészség és a rendőrség után jogosan kérték volna ők is ezt a kedvez­ményt. Egyébként az intézkedő rendőröktől eddig sem kértünk parkolási díjat. Ingye­nes parkolójegy csupán a háziorvosok­nak és az egészségügyi, szociális mun­katársaknak, valamint azoknak a lakók­nak jár, akiknek a háza előtt van a fizető parkoló. Arra a kérdésére felelve, miszerint „annyira szegény a város, hogy a rendjét fenntartó rendőröktől is parkolási díjat szed”, azt is kérdezhetném én is, hogy annyira szegény a rendőrség, hogy nem tudja ezt kifizetni? (Tamási) A városgondnok nem javasolja az esti sétát a parkokban A gondozásra sem jut pénz — A kerülő út biztonságosabb Jaj a védtelen háziálla­toknak: Kaposvár belváro­sában ugyanis estéről es­tére megelevenedik. A Dzsungel könyve. Nyestek cikáznak a parkoló autók közt, görények lepik el pél­dául a Kontrássy utca kör­nyékét, és ki tudja még, mi­féle állatok dugják fel fejüket a lefolyókból. Egyes lakók szerint úgy elszaporodtak a különféle rágcsálók és ragadozók, hogy a beígért, de elfelejtett kaposvári állatkertet is pó.- tolja a látvány. Az állategészségügyi szolgálathoz még nem ér­kezett el a túlszaporodás híre, ám a szakembereket a látványosság mellett az ev­vel járó veszélyek jobban foglalkoztatják. A vadon élő állatok ugyanis kóbor háziál­latokkal találkozva terjeszt­hetik a veszettséget, s ez különösen a belvárosban beláthatatlan következmé­nyekkel járhat... A városgondnokság már­ciusban rendelt el elsőként féregirtást. Elsősorban a patkányokat és egereket szeretnék kiirtani a város­ból, hogy a ragadozók is el­tűnjenek végre. Az irtást fo­lyamatosan végeztetik, és remélik, hogy mielőbb az eredmény is látszik majd. Azzal nem számolnak, hogy az állati tetemektől eldugul­nak a csatornák, azzal vi­szont igen, hogy kevesebb lesz a városban a féreg. Hartner Rudolf városgond­nok senkinek sem javasolja, hogy sötétedés után a sétál­jon Berzsenyi parkban. A parkhoz hasonlóan a desedai strand környékén sem ajánla­tos éjszaka kalandozni, mert lámpaoszlop ide, közvilágítás oda, legfeljebb a holdfény „vi­lágít”. ' — Harmincmillió forintba kerül a közvilágítás évente — érvel az aprólékos város­gondnok —, így nem törek­szünk arra, hogy a a park ki legyen világítva. Ahol a kör­nyező utcákban van közvilágí­tás, ott, arra kell járni, s nem keresztül a parkon. — A parkok állapota egyre romlik. Ugyanakkor januártól a város nem alkalmaz parkőrö­ket. — A játszótérre nemrég köl­töttünk. A padok megrongált támláit is kicseréltük, de szá­momra mégis a növényzet a legfontosabb. Az 1930-as években telepített ezüstjuha­rok mára kiöregedtek, ezeket folyamatosan cseréljük más, értékes fajtákra. Az elmúlt években több mint harminc fát vágtunk ki, és a munka tovább folytatódik. Nehezíti dolgun­kat, hogy a Berzsenyi parkra évente csak 300-400 ezer fo­rintot költhetünk. — Mennyiért lehetne rendbe tenni az egykor fénye­sebb időket is látott parkot? — Hartner Rudolf szerint legalább 2-3 millió forintra lenne szükség. És akkor még nem is számolták például az emlékmű lebontását, ez ugyanis további hatmillió fo­rintba kerülne... A városgondnokság vezető­jét arról is megkérdeztük: mi­kor költözik a cseri parkból a havi vásár? A közgyűlés ugyanis nemrég döntött a há­romhektárnyi terület sorsáról. — A döntés értelmében a Szokola-berekben felépülő új vásárteret a használtcikk-pia- cot is üzemeltető Karaván Kft alakítja majd ki. A terület be lesz kerítve, az infrastruktúra pedig már jobb mint a Cseri parkban volt. A Szokola-berekben javá­ban tart az útépítés. Az azonban még kérdéses, hogy ez az út elbírja-e a vásá­rok forgalmát, hogy elegendő lesz-e a terület a több száz árusnak és hol parkolhatnak majd a portékákra kíváncsi nézelődők. Munkaügyi fórum Tegnap tartotta fórumsoro­zatának utolsó rendezvényét Kaposváron a Somogy Me­gyei Munkaügyi Központ a vá­ros és a környék munkaadói­nak, önkormányzati képviselő­inek részvételével. A rendez­vény célja az volt, hogy mé­lyítsék a munkaadók és a központ közötti kapcsolatot, s az üres álláshelyek bejelenté­sére ösztönözzék a munkaa­dókat. Kérdések hangzottak el az egyéni álláskereső lappal, átképzésekkel, közhasznú munkavégzéssel kapcsolat­ban. Csatornázások több utcában Ebben az évben 125 millió forintot fordít csatornázásra az önkormányzat, ebből a saját forrás 25 millió 600 ezer forint. Befejeződik az északi főgyűjtő kettes üteme a Hegyi, Virág, Keszthely, Pázmány és Dam­janich utca nyomvonalán. Megvalósul a Nyár utca szennyvízcsatornázása, a Ka­tona, Tompa, Akácfa, Xan- tusz, József utcák szennyvíz- csatornázása, aztán a Köl­csey, Koppány vezér, Erdő­sor, Sigrai, Béri, Gönczi, Kör- tönye, Pataksor, Töröcskei ut­cákban is megoldódik a tervek szerint a szennyvízelvezetés. Milliók hulladék­hasznosításra A hulladékártalmatlanítás, -hasznosítás fejlesztésének beruházási célprogramját tár­gyalta meg és fogadta el a közgyűlés nemrég. A jóváha­gyott beruházási célprogram alapján a közgyűlés utasította a műszaki igazgatóságot, hogy a beruházási program és területfelhasználási engedé­lyezési terv elkészítésére hir­dessen országos nyílt ver­senytárgyalást. A tervezéshez szükséges 2,4 millió forint fe­dezetének biztosítására a közgyűlés kötelezettséget vál­lalt. Alap város- fejlesztésre A kaposvári közgyűlés vá­rosfejlesztési célok megvaló­sítása érdekében 5 millió forin­tos keretösszegű Városfej­lesztési és Kommunális Alap létrehozását határozta el. Az alap felett a műszaki bizottság rendelkezik. Csoportonként két óvónő Kaposváron három központi óvoda, tizenkilenc önálló, va­lamint három nem önkor­mányzati fenntartású intéz­ményben folyik óvodai neve­lés. Az intézményhálózat ele­gendő az óvodai igények ki­elégítésére. A szükséghelyek száma viszonylag mintegy kétszáz. Csoportonként két óvónő látja el a feladatokat. Járdaépítések Járdaépítés keretében ta­valy megépült az Arany János utcai járda 234 méter, a Virág utcai járda pedig 531 méter hosszan. Megtervezték a Haj- nóczi, Jáncsics és a kaposfü- redi Állomás utcai járdát, ezekből a Hajnóczi utca 196 méter hosszan a Táncsics ut­cai 233 méter hosszan idén készül el.

Next

/
Thumbnails
Contents