Somogyi Hírlap, 1993. április (4. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-29 / 99. szám
1993. április 29., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP — SOMOGYI TÁJAK 5 Járda Lábodon pályázati pénzből A lábodi önkormányzat 370 ezer forintot nyert el a Kossuth utcai járdaépítési pályázatával. Mivel a testület áfa-visszaigénylésre nem jogosult, ezért a támogatási összegen felül a további 25 százalékot az útalap biztosítja áfaként részükre. A pénzből mintegy kétszáz méter összekötő járda épül. Vállalkozót keresnek A nagykorpáéi fürdő üzemeltetéséhez az önkormányzat olyan vállalkozót keres, aki a településen tevékenységének gyakorlása mellett egyben munkahelyteremtő beruházást is megvalósít. Ezzel enyhítenének a faluban élő munka- nélküliek helyzetén is. Érdeklődő már van, aki nyugati időskorúak pihéséről gondoskodna. Az önkormányzat a falusi turizmus lehetőségét nem vetette el. Erről később döntenek. Fát ültettek a tanulók Gazdag program keretében emlékeztek meg a nagyatádi és a környékbeli általános iskolák a Föld napjáról. A Babay iskola tanulói használt elemeket gyűjtöttek össze. Rajzversenyt és a müvekből kiállítást rendeztek. A többi iskolában játékos vetélkedőket és sport- versenyeket tartottak. A lábodi iskolában e napon tanítási szünet volt. A gyerekek környezetvédelmi napon vettek részt. Az erdőben a szétszórt szemetet gyűjtötték össze, fát ültettek környezetük csinosítására. Rendezési terv készül Nagyatádon Nagyatádon a volt Komfort Isz és az autószerviz területére részletes rendezési terv készül. Ez hosszú távra megjelöli a területfelhasználás irányit, tartalmazza a szükséges sza>ályozási és rendezési előíásokat. A terv előrelátha- tóarszázezer forintba kerül. Szabási minkanélküliek A 00 lelket számláló kistelepükén is nőtt a munkahely nélkü maradtak száma. Ma már laknem ötvenen vannak. hzülük ötnek tud az ön- korméyzat közhasznú elfog- latsáct adni, ők a legfontosabb Icai munkákat és kar- Ófitaásokat végzik. Támogatás az orvosi gépkocsihoz A láöodi önkormányzat legutóbbi ülésén állásfoglalás született a hétvégi orvosi ügyeletről. Támogatja a testület az atádi központtal működő ügyelet további fenntartását. Ezenkívül 30 ezer forintot ad- *sak az orvosi gépkocsi beszerzéséhez. Hamisítják a buszbérleteket Eladó a forgalmi iroda Régiekből „új” jármű — Mérséklik a veszteségeket A gyakorlat olyan volt, mint az igazi / Életmentés szennyezett terepen Súlyos balesetnél utasok rekedtek az autóban — ez a mentés csak gyakorlat volt Munkásgyüléseket tartottak a januárban részvény- társasággá átalakult Kapos Volán nagyatádi területi igazgatóságán. Gyuricza István területi igazgató szerint a termelési tanácskozásokon őszintén elmondták, hogy a költségek központi elosztása és a profil szűkülése miatt az idén várhatóan veszteséggel zárják az évet. Önköltségükben a gázolaj és az élőmunka költségei 50- 60 százalékra rúgnak, ezért nem ritka, hogy 12-14 éves autóbuszok is futnak még náluk. A gépjárműállomány rekonstrukciójára, új buszok beszerzésére nincs lehetőségük, ezért kényszerhelyzetükben átépítik a régieket, így egy új árából 2- 3 olyan járművet „hoznak ösz- sze”, amely nagy biztonsággal még 4-5 évig közlekedhet. Haszongépjárműveket javítanak, műszaki és környezetvédelmi vizsgáztatást végeznek más cégeknek és magánszemék- lyeknek. Alkatrészboltot is nyitottak a telephelyen. Az idén azt várják, hogy gazdálkodásuk egyensúlyban marad. Ebben megerősíti őket az első negyedévi aktívumuk is. Az igazgatóságtól további segítséget kérnek, de ők is segítenek: a városok érdekeit szolgáló támogatásokat az idén is megadják. Kapcsolatunk jó az önkormányzatokkal. Dolgozóik az egészségügyi szolgálat keretében igénybe vehetik a szociálpolitikai ellátásokat. Üzleti alapon együttműködnek a helyi sportegyesülettel, a szakmunkásképző intézettel és a művelődési központtal. Balogh János, a részvény- társaság igazgatóhelyettese elmondta: az új működésben most keresik azt, hogy milyen módon jelenjenek meg a területi igazgatóságokon a társaság központi irányításával ösz- szefüggő költségek. A nagyatádiak is sajátos helyzetbe kerültek azzal, hogy a teherfuvarozás privatizációjával a személyszállítás adja bevételeik 90 százalékát. Ez a szolgáltatási forma üzleti alapon, nyereségesen hosszú távon nem tartható fenn. Ezért profilba illő szolgáltatásokat végeznek A- tádon, a plusz vagyontárgyakat bérleti vagy lízing formában hasznosítják, de el is adják őket. Értékesítik a buszpályaudvaron lévő volt forgalmi irodát és a csurgói műszaki telepet. Ezzel mérsékelhetőek a veszteségek, a szolgáltatásokkal pedig később nyereségessé válhat a telephely gazdálkodása. Az elenyésző forgalmú helyeken egyelőre egy-egy hétvégi járatot szüntetnek meg a kutasi és a háromfai térségben. Ha azonban rákényszerülnek, akkor tovább csökkentik a járatokat. Szigorítani szükséges az ellenőrzést, mert a járatokon hamisított bérletekkel is utaztak. Németh István „Súlyos balesetet okozott egy török kamion Nagyatád egyik forgalmas utcájában. Az ütközés következtében több autó megsérült, benne utasok rekedtek. A külföldi gépkocsi tartályából mérgező anyag szivárog az úttestre” — kapta az információt a múlt héten a nagyatádi tűzoltóparancsnokság. Egy megyei kárelhárítási gyakorlatra a tűzoltóság szerkocsijai azonnal a helyszínre érkeztek. Még villogtak a mentők és a rendőrség jelzései, amikor már védőruhába öltöztek a tűzoltók. Légzőkészülékkel a hátukon kezdték meg a sebesültek kimentését, miközben azonosították a kifolyt mérgező anyagot. A sérülteket átadták a mentőknek, a Rinya-part mintegy 100 méteres körzetét lezárták és az ott lakókat „kitelepítették”. Megérkezett Barcs és Marcali gyakorló személyezete is, nem sokkal később pedig bekapcsolódott a munkálatokba a kaposvári műszaki mentők alakulata. Az összetett feladatok megoldását két változatban is elgyakorolták a tűzoltók. Segített a költségvetési üzem is. A gyakorlat közben egy URH-s kocsiból az érdeklődők folyamatos tájékoztatást kaptak az eseményekről. Sokan voltak kíváncsiak, hogy mi történik ezen a délelőttön. A gyakorlat hitelességét egy idősebb néni kérdése „koronázta” meg: — Mondják, ugye nem halt meg senki? A látványos gyakorlat kapcsán annyit meg kell jegyeznünk: útjainkon egyre gyakoribbak az ilyen balesetek. Ezekre nemcsak a tűzoltóknak és a közreműködőknek kell felkészülniük, hanem a lakosságnak is. (Németh) ÜRES LAKÁSOK, FELCSILLANÓ REMÉNYEK Beköltöznek a honvédségi épületekbe A felújítás után értékesítik a honvédségi lakásokat Minden házban egészséges víz folyik Falugondnoka lesz Kisbajomnak Több mint két éve már, hogy elment a katonai dandár Nagyatádról. A megüresedett honvédségi lakások sorsa rögtön az érdeklődés középpontjába került. Mi lesz a 380 lakással? Bődi Ferenc alezredes, a helyőrség parancsnoka elmondta, hogy a honvédség átszervezése után miniszteri kezdeményezésre a hivatásos katonák és családtagjaik mintegy végkielégítésként előjogot szereztek a szolgálati lakások megvásárlására. Az állagmegóvás célszerűsége miatt a honvédség 61 lakást ideiglenes használatra átengedett a város intézményei, gazdasági szervezetei által kijelölt lakáshasználóknak. Ilyen feltételek mellett a menekülttábor tíz dolgozójának is biztosítottak lakást. Az elidegenítésre hozott intézkedés alapján 1992 júniusában 45 lakásra már több mint 240 vásárlási igény érkezett az Aradi és a Koch Róbert utca tömbjeire. A vételár legalább 20 százalékának lefizetése mellett már hozzá lehetett jutni a lakáshoz: licit nélkül ez az öszszeg 200-250 ezer forintot tett ki. A pályázatok elbírálása után az Urbst Kft kötött szerződést az „új” tulajdonosokkal. Eddig 118 lakást értékesítettek, ebből 56-ot civil személy vásárolt meg. Üresen jelenleg 36 lakás áll, de ezek közül sokat fel kell újítani az eladáshoz. Rossz állaga miatt négyet nem is vásároltak meg. Legutóbb februárban érkezett újabb kérelem további lakások vásárlására. Ezt a parancsnok támogatólag fel is terjesztette. A törlesztő részletek kedvező föltétele — évi 3 százalékos kamat — mellett a honvédségi alkalmazottak 35, a kívülállók 20 év alatt fizethetik ki a lakások árát. A Koch utca egy teljes tömbjének elkezdett, de félbemaradt felújítási munkáit a közeljövőben folytatni fogják: erre is az az Urbst Kft vállalkozott. A társaság a munkálatok befejezése után értékesíti a lakásokat. N. I. A kisbajomi önkormányzat az életföltételek megteremtését tűzte célul. Mára az utcákban aszfaltborítás van és minden házb»bevezették a vizet. — Mindezt úgy, hogy a lakosságra mindössze 2000 forint kommunális adót vetettünk ki 10 évre — modnta Végh Gábor polgármester. — A kistelepülésen korábban egy fúrt kút volt. Alapítványt hoztunk létre, s erre a faluban működő cégek 1,5 millió forintot fizettek be. A beruházás több mint 15 millióba került. Ezt önerőből soha nem tudtuk volna megvalósítani. Ma már minden portán ott a tiszta víz. Szintén céltámogatással tavaly elkészült 3 kilométer csökkentett paraméterű aszfaltút, így már nincs sáros utcánk. A temetőhöz vezetőt is lesóderoztuk. Az idén 6 millió forintból gazdálkodhatnak, ebből járdát építenek és szélesítik a főutat. — Azt mondom — érvel a polgármester —, hogy azok a kisközségek, amelyek felismerték lehetőségeiket, 20-30 év lemaradását is be tudták hozni. így van ez nálunk is, a fejlődés itt is megmutatkozott. Talán az elöregedő faluból így nem mennek el könnyen a fiatalok sem, a hétvéget szívesen töltik el az ifjúsági klubban. Sajnos, 50 munkanélküli van a faluban, közülük 12-en már nem kapnak járadékot sem. Négy közhasznú munkás végzi a legfontosabb a munkákat. Pályázat útján be akarnak kapcsolódni a falu- gondnoki rendszerbe.— Az ötszáznál kevesebb lakosú településünk szerkezete szabályos — állítja némi büszkeséggel a polgármester. — Ezt vélhetően a múlt század közepén alakították ki, amikor a falu teljesen leégett. Ma egy kis patak szeli át középen a települést. Az utcákon az őszi parkosítás eredménye látható. Erre és a sportöltöző felújítására is pályázaton nyerték a pénzt. ÁTADÁS ELŐTT A SZENNYVÍZTELEP NAGYATÁDON Takarékosan gazdálkodó intézmények A nagyatádi önkormányzat legutóbbi ülésén több interpelláció is elhangzott közérdekű témában: 37 orvos aláírásával szándéknyilatkozatot juttattak el a polgármesteri hivatalhoz, miszerint meg kívánják vásárolni az önkormányzati tulajdonban lévő lakásokat. A piactér melletti parkolásra alkalmas terület rendbetételéhez a helyi kereskedők anyagilag is hajlandók hozzájárulni. E terület szilárd burkolattal való ellátása enyhítene a piaci napok parkolási gondjain. Közös helyszíni szemle dönti majd csak el, hogy a sportpálya melyik részén építhet az egyesület új teniszpályát, ugyanis az ottani fák kivágása egyelőre ebben vitát okozott. A testület előterjesztést hallgatott meg a tavalyi pénzügyi gazdasági ellenőrzések tapasztalatairól. Megállapították, hogy a város intézményei törekedtek a takarékos gazdálkodásra, legtöbben feltárták belső tartalékaikat is. Pénzügyi terveik megalapozottak voltak. Feladataik rang-, sorolásakor elsőbbséget mindig a működtetés élvezett. A megállapítások viszont azt is jelzik, hogy az intézmények egy része — a sok új jogszabály miatt — nem rendelkezik ezekre szabályozó rendeletekkel. A személyi felelősség nem került szóba az ellenőrzése során. Tájékoztatót fogadtak el a testület tagjai a céltámogatással megvalósuló beruházások és felújítások helyzetéről. Az utóbbi évek legnagyobb beruházása, a szennyvíztelep kedvező finanszírozási lehetőségekkel csaknem 70 millió forintos beruházása 13 százalékos saját erőforrás igénybevételével valósul meg. Jó ütemben és minőségben halad a kollégium tetőszer- kezet beépítése. A több mint 10 millió forintos támogatással létrejött munkák módosított határidejét már nem fenyegeti veszély.