Somogyi Hírlap, 1993. április (4. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-27 / 97. szám
4 1993. április 27., kedd Sikeres szakértői konferencia Sikeres volt az a szakértői, konferencia, amelyet az ÁVU szervezésében a Magyar Gazdasági Kamara épületében tartottak. A konferencián — amelyen az ÁVÜ szakértői vettek részt — értékelték az önprivatizációs program első ütemét, és lehetőséget adtak arra, hogy a szakértők aláírják a legújabb keretszerződést, amely lehetővé teszi, hogy továbbra is az ÁVÜ tanácsadójaként tevékenykedjenek. Honthy-díj átadása Kemler Andrásnak, a Tolna Megyei Önkormányzat Gyermek- és Ifjúságvédelmi Intézete igazgatóhelyettesének ítélte az idén a Honthy Hanna-díjat a művésznőről elnevezett emlékbizottság. Az emléklapot és a velejáró pénzjutalmat tegnap Surján László népjóélti miniszter adta át a kitüntetettnek. A színművésznő által alapított díjat 1980 óta évenként adományozzák. Részvények kárpótlási jegyért Az idén az első három hónapban tovább folytatódott a kárpótlási jegyek ellenében történő részvénycsere, illetve részvényjegyzés. A legkeresettebbek az OTP-részvények voltak, ebből összesen 144,868 millió forint értékűt szereztek meg a kárpótlás-jegytulajdonosok 1:1-es átváltási arányban. Közgyűlés a Colóniánál Bár a német érdekeltségű Colónia Biztosító Rt éves közgyűlését már megtartotta, a cég egyelőre elzárkózik attól, hogy a közgyűlésen elhangzottakról információt adjon. Az Állami Biztosításfelügyeletnek nem áll rendelkezésére a Colónia múlt évi mérlege, így a biztosító ügyfeleinek várniuk kell arra, hogy megtudják: milyen üzletpolitikát kíván folytatni a jövőben a pénzintézet. A Állategészségügyi garanciarendszer Holnap döntenek az élőállat- és húsembargó feloldásáról, és az azzal összefüggő további intézkedésekről Brüsszelben. Ezzel kapcsolatosan Bálint Tibor, az FM főál- latorvos-helyettese kifejtette: szükség van egy jól működő állategészségügyi garancia- rendszerre, ám ennek teljesíthetőnek, reálisnak kell lennie. Megjelent a hatályos Btk Egységes szerkezetben megjelent a Büntető törvény- könyv hatályos módosított szövege. A Kódexpress első különszáma kereskedelmi forgalomban nem kapható — a kiadványt közvetlenül a kodi- fikációs értesítő kiadójától lehet megrendelni. Agykutatási konferencia A „visegrádi országok” fiatar kutatói, illetve az agykutatás területén dolgozó neves tudósok, tanárok részvételével négynapos munkaértekezlet kezdődött Budapesten. A tanácskozás fő célja a visegrádi országok agykutató közötti tudományos kapcsolatok újraindítása, színvonalas tudományos képzés biztosítása. SOMOGYI HÍRLAP — TÁRSADALOM, GAZDASÁG Járőr a tavon A B 14-es mentőhajó a siófoki kikötőből futott ki. Zamárdi felé indultunk Ku- tasi Gábor törzsőrmester navigálásával; azt ellenőrzi, hogyan tartják be az általános horgászati tilalmat. Széplak alsón a parton talált egy nyugdíjast, aki horgászni akart; szigorú figyelmeztetéssel megúszta. Százméterrel odébb a parton elszórt kukoricaszemek, különféle etetőanyagok keltettek gyanút. Vörös Sándor hadnagy, őrsparancsnok autóból a vízre nyíló utcákat ellenőrizte. A legtöbb szabálytalanság — mint mondta — a vízpartig nyúló telkeken történik, azokat csak a tó felől lehet megközelíteni. A motorcsónak pedig szerfelett hangos... Áz ellenőrzés azonban megelőzési szempontból is hasznos. Egyébként megeshet, hogy a pecá- sok már korábban hagyták maguk után a fellelt tárgyi bizonyítékokat. Ezen a verőfényes hétköznap délutánon élőlény nem mozdult közel s távol, kivéve a fészküket védő hattyúkat. Amúgy a vízi rendőrökön nehéz volna kifogni. Számtalan trükköt ismernek, s tudják az is, hogy milyen jelek után kutassanak, ha bizonyítékokra van szükségük. A hajókat a szükséges karbantartást követően már a vízre tették, s a személyi állomány felkészült feladatainak megoldására. Találkoztunk egy menetrend szerint közelekedő személyhajóval meg egy vitorlással is. A vízibiciklin turbékoló ifjú párt Kutasi Gábor udvariasan figyelmeztette: vigyázzanak, mert a Balatonon gyorsan feltámad a szél, s a tó közepe felé sodorhatja őket. A Balaton nemcsak az időjárás szeszélyei miatt veszélyes. A járőr több felfordult, összetört stéget is talált, némelyikből mindössze néhány centi éles sarok meredezett a víz fölé... Gyönyörű volt a tó ezen a délutánon. Csendes ébrede- zése közben legszebb arcát mutatta. Talán mert sem rab- sicok, sem fürdőzők nincsenek még. (Czene) Mintaváros lehet Pécs energiagazdálkodásban Közép-Európa energiafelhasználási problémáinak megoldásait kereső mintaváros lehet Pécs. Ennek feltétele, hogy megkapja a térségi energiagazdálkodási modell korszerűsítését szolgáló ENSZ-, illetve EK-támogatá- sokat. A város reményeinek alapja, hogy a világszervezet és az Európai Közösség közreműködésével május 4-én és 5-én nemzetközi tanácskozást tartanak Pécsett, amely a régió energetikai megújulásának központja szeretne lenni — jelentette be Páva Zsolt alpolgármester. Áz ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának „Energia- hatékonyság 2000” elnevezésű programjában — amely közép-európai országokat hivatott segíteni — hazánkat a mecsekaljai város képviseli. E program tavaly október — római — munkaülésén Pécs vállalta, hogy házigazdája lesz a hatékony energiafelhasználással foglalkozó várospolitikai tanácskozásnak, amelyre meghívták a térség hasonló gondokkal küzdő országainak más városait. A fórumon ismertetik az ENSZ-program regionális kezdeményezéseit, s bemutatják a pécsi energetikai modellt. A tanácskozáson képviselt városok — köztük Graz, Eszék, Kolozsvár, Pozsony, Maribor — szakemberei közös programot dolgoznak ki a városok energiahatékony és környezetbarát regionális egüttműködéséről. Piacot építenek Zamárdiban a Kocsi csárda melletti területen. A bejárat elé mesterséges tavat létesítenek — ennek a medrét már elkészítették, a partot hamarosan rendezik. Harapós kedvű szülők -és a büntetés Kutya-ügyek köztereken Lassan a játszóterekre is ki lehet tenni a táblát: gyerekek elöl gondosan elzárni... A tavasz beköszöntővel egyre több a kutya a játszótereken. Az állatok nem tehetnek arról, hogy odaviszik őket. Ugatnak, ürüléket hagynak, s néha harapós a kedvük — már csak ilyenek —, mégsem hordhatnak liberót, meg a szájkosarat sem tudják felcsatolni maguknak. Az állattulajdonosok is különbözőek: van, aki kis nejlonzacskóval a kezében indul sétáltatásra, hogy eltakarítsa kutyája ürülékét, vagy legalább is nem a homokozóba viszi egy rövid kirándulásra a kutyát. Gazdájáé a felelősség — ha az állat megharap egy kisgyereket. Ezért sem lehet „kutyafuttában” átsiklani a probléma felett. Egy kaposvári apuka mondta el: a Honvéd utca 26. mögötti kis játszóteret már nem is tudják használni a gyerekek, inkább csak a kutyák. S persze hiába a kérő szó, még a gazdiknak áll feljebb. Tragédiának kellene történnie ahhoz, hogy ez a probléma is megoldódjon...? Itt esett meg, hogy a neve szerint is Drakula dobermann(l) kutya támadott meg egy kisgyereket... Úgy látszik, a közterületfelügyelők is hiába osztogatják az 500 forintos helyszíni bírságot, sőt súlyosabb esetben a szabálysértési feljelentést — néhány gazdinak csak a játszótér jó. . Nem csak lakótelepi probléma ez... A postásoknak is gondot jelent, hogy a kutyák nincsenek megkötve, s a nyitott kapukon kirontanak. Felmérték a veszélyes helyeket, s a városgondnokság figyelemfelkeltő levelet szórt be a postaládákba: ahol nem tartják megkötve a kutyát vagy a kaput nyitva hagyják, a közterületfelügyelők büntetni fognak. Persze nem akadályozhatják meg ezzel a problémákat — a mintegy 4000 gazdira mindössze 10 közterületfelügyelő jut csak... Tóth Kriszta Csökken a boltok forgalma (Folytatás az 1. oldalról) Az általános áruházakban, az élelmiszer-kiskereskedelemben és a gyógyszerforgalmazásban az előző év azonos időszakához képest az átlagosnál nagyobb mértékben csökkent az eladott árumennyiség. Ugyanakkor az iparcikk-, valamint a tüzelő- és építőanyag-kiskereskedelem növelte eladásait. Az átlagosan 5,7 százalékos mennyiségi forgalom- csökkenés persze meglehetősen szélsőséges értékeket takar. Míg például Somogy megyében az idén január-februárban 18 százalékkal volt alacsonyabb a kiskereskedelem értékesítése, mint a múlt év az első két hónapjában, addig Bács-Kiskunban 20,2 százalékkal növekedett. A forgalom volumene egyébként Budapesten és még tizenhárom megyében —, köztük Somogybán és Tolnában is — csökkent. Hat másik megyében — így Baranyában, Bács-Kiskunban, továbbá Vas és Zala megyében növekedett. VITÁK KERESZTTÜZÉBEN: AZ ALAPÍTVÁNYOK (1.) Nem az alapító gazdagodását szolgálják Az alapítvány úgynevezett régi-új intézmény. A háború előtt már létezett Magyarországon, de a szocializmus idején feleslegesnek ítéltetett. Újból 1987-ben engedélyezte a kormányzat, a Polgári törvénykönyv módosításakor. Hogy mekkora szüksége van a társadalomnak erre az intézményre? Mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az elmúlt öt évben közel tízezer alapítványt jegyeztek be a bíróságok. A rendelet szerint alapítványt magán- és jogi személyek egyaránt létrehozhatnak, tartós közérdekű céllal. Közérdekűnek tekinthető szűkebb közösség vagy akár egyetlen személy érdeke. Az alapítvány célját, nevét, székhelyét, valamint vagyonának nagyságát és felhasználási módját pontosan rögzíteni kell az Álapító Okiratban. Az alapítvány tehát meghatározott célra rendelt vagyon, amely az alapító anyagi gazdagodását nem szolgálhatja! Alapításkor akkora vagyont kell rendelkezésre bocsátani, amekkora a cél megvalósításához szükséges. Az alapítvány lehet zárt vagy nyílt. Erről szintén az Alapító Okirat rendelkezik. Amennyiben úgy dönt, hogy egyedül finanszírozza valamely cél megvalósítását, akkor zártnak tekintendő az alapítvány, mint amilyen például a Sorosé. Ha csupán a működés megkezdéséhez elegendő pénz áll az alapító rendelkezésére — amely nem fedezi a teljes költségeket —, akkor nyitott az alapítvány. Ebben az esetben — pénzadományokkal — mások is csatlakozhatnak hozzá. Ilyeneket általában a beteg személyek gyógykezelésére hoznak létre. Az alapítvány tőkéje a célvagyon, amely bejegyzés után függetlenedik az alapítótól: nem vonhatja vissza és nem rendelkezhet az alapítvány jogutódjáról sem. Azt azonban meghatározhatja, hogy mire fordítsák a megmaradt összeget az alapítvány esetleges megszűnése után. Jogi személyiségét a nyivántartásba vétellel nyeri el az alapítvány. A bejegyzésre a működés székhelye szerinti bíróság illetékes. A bíróság viszont csak akkor jegyezheti be, ha annak célja, működési feltételei megfelelnek az érvényes jogszabályoknak, s nem ütköznek a Polgári Törvénykönyv rendeletéivel. Az alapító nem gyakorolhat közvetlen befolyást a működésre. A működtetéssel külön kezelő szervezetet, úgynevezett kuratóriumot kell megbíznia. Ha ezt elmulasztja, akkor az adott szakterületet ismerő személyek közül a bíróság jelöl ki kurátorokat. S bár az alapító önmagát nem teheti meg „kezelőnek”, a kuratóriumnak tagja lehet. A kuratórium munkáját az alapító vagy a bíróság ellenőrzi. Ha úgy ítélik meg, hogy működésével veszélyezteti a cél megvalósítását, leválthatják a kuratóriumot. A cél megvalósulásával, vagy az Alapító okiratban meghatározott idő elteltével az alapítvány automatikusan megszűnik. Felszámolásáról a bíróság is dönthet, ha úgy látja, hogy a kezelő szervezet veszélyezteti az alapítvány működését, s az alapító a bírósági felszólítás ellenére sem jelöl ki újat. Mivel az alapítványok törvényességi felügyeletét az ügyészség látja el, azokat hivatalból meg is szüntetheti. Ez akkor következhet be, ha véglegesen lehetetlenné válik a cél megvalósítása (például meghal az a beteg, akinek a gyógykezelését így finanszírozták volna), ha időközben a jogszabályok változása folytán törvénytelenné válik az alapítvány működése, illetve célja: vagy ha nem állítható helyre az alapítvány törvényessége (például rosszul kezelték, elherdálták a vagyont). Az utóbbi évek társadalmi, gazdasági változásai nem hagyták érintetlenül az alapítványokat sem. Az 1987-es rendelkezést korszerűsíteni kell, pontosabban: egy új nonprofit törvényre van szükség. A várható változások közül az egyik leglényegesebb, hogy a jogi és magánszemélyeken kívül a nem jogi személyekre (gmk, bt.) is kiterjesztik az alapítói jogot. Bevezetik tovább, hogy az Alapító Okiratban foglaltakon kivételes esetekben bejegyzés után is lehet majd módosítani. Ez a módosítás azonban nem szűkítheti a célt, illetve a vagyont és főként nem eredményezheti az alapítvány megszűnését. A változtatással kitolható a tervezett határidő, s ennek különös jelentősége lehet többek között a színházak és a kórházak építésére létesült alapítványoknál. Az új törvény lehetővé kívánja tenni az alapítványok egyesítését, s a közcélok megvalósítására bevezet egy új fogalmat: a közalapítványokat. (Folytatjuk) (domi)