Somogyi Hírlap, 1993. április (4. évfolyam, 76-100. szám)

1993-04-15 / 87. szám

„Balhé” Kaposvár utcáin Két szökevény újra a fogdában (Folytatás az 1. oldalról) Baranyai János az Ady Endre utca 15. szám alatti épület egyik alagsori helyisé­gébe zárkózott, amikor meg­hallotta a rendőrök közeledtét. Nem adta fel magát, az utolsó pillanatig remélte: sikerül megúsznia. Az ajtó betörését követően azonban megválto­zott a véleménye, a rendőrök­kel szemben nem tanúsított el­lenállást. Nyári Gábort kicsit távolabb sikerült elfogni: a Fü­redi út 79. számú emeletes ház egyik lakásába zárkózott. Ő sem ellenkezett... A nagy erőkkel folyó nyo­mozásba a megyei rendőr-fő­kapitányság és a kaposvári rendőrkapitányság mellett a városi kapitányságok is be­kapcsolódtak, a két szöke­vényt a kaposvári kapitányság bűnügyi osztályának nyomo­zói fogták el. A két cím az adatgyűjtés során került szóba. Harmadik társuk, Or­sós László somogyvári lakos után továbbra is nyomoznak. Baranyai János és Nyári Gábor most újra a főkapitány­ság fogdájának „vendégszere­tetét” élvezik. De nem abban a cellában, amely egyszer már szűknek bizonyult a két bűnö­zőnek... Tamási Rita * Élelmes „sofőr yy A franciaországi Cler­mont-Ferrand bírósága háro­mezer-ötszáz frank pénzbün­tetésre ítélt egy nyugdíjast, amiért negyven éven át jogo­sítvány nélkül vezette autóját. A hatvanöt éves férfi akkor „bukott le”, amikor kisebb bal­eset szereplője lett. A férfi túl szigorúnak találta a büntetést, ugyanis a bírság összege csaknem egyenlő egyhavi nyugdíjával. Szemtanúkat keresnek 1993. április 13-án 12 óra 10 perckor Nagybajom és Böhönye között a 61-es úton közlekedési baleset történt. Egy ismeretlen személy az ál­tala vezetett ismeretlen nyu­gati típusú ismeretlen kék for­galmi rendszámú fekete színű személygépkocsival közleke­dett Böhönye irányából Nagybajom irányába. Egy fo­gatolt jármű előzése közben hirtelen irányváltoztatásra kényszerítette a vele szem­ben szabályosan közlekedő pótkocsis járműszerelvényt, amely a hirtelen jobbra kor­mányzás hatására az árokba hajtott és felborult. A balese­tet okozó ismeretlen gépko­csivezető megállás nélkül to­vábbhajtott. Kérik azoknak a jelentke­zését, akik a baleset előzmé­nyeit és bekövetkezését lát­ták, valamint akik a balesetet okozó ismeretlen személyről és gépkocsijáról bármiféle in­formációt tudnak. Jelentkezni lehet személyesen a Kapos­vári Rendőrkapitányság köz­lekedési osztályán Kaposvár, Szent Imre u. 12. fszt. 7. szám alatt, vagy a 14-422/2510-es telefonszámon. — Az IPOSZ Intermerkant Okta­tási Kft. kaposvári kirendeltsége az alábbi tanfolyamokat indítja áp­rilis hónap folyamán: szemfel- szedö, virágkötő, cipöjavító, vide­ofelvétel készítő, üvegező, textil és ruhaipari varrómunkás, kutya­kozmetikus, vendéglátó, reklám ügyintéző, szeszfőzde üzemve­zető, szabó-varró tanfolyam. Rész­letes felvilágosítás a 82/10-225-ös telefonon, vagy a kft. irodájában, Kaposvár, Kossuth u. 14. szám alatt. (3453) — Kaposvár Megyei Jogú Város Városgondnoksága értesíti a la­kosságot, hogy vasárnap a Cseri parkban országos kirakodóvásár lesz. (3766) — DR. DOMÁNY SÁNDOR prof. nőgyógyász szakorvos magán­rendelőjét megnyitotta. Rendel: kedd 16-17 óráig, a kórház nő- gyágyászatának alagsorában. (3340) — Repülő csészealjai konstruáltak orosz mérnökök. Rövid időn belül befejeződik az összeszerelés a Volga menti Szaratov repülőgépgyá­rában. Ez a szerkezet érdekes módon nagyon hasonlít a filmbeli ufókra. Krónika Ökumenikus egyházi naptár Csütörtök, köznap. Napi igék: Kát.: ApCsel 3,11-26. Zsolt 8. Lk 24,35-48. Ret­jei 2,1-7. IMóz 2,4-17. Ev.: 1Kor 15,19-28. Kol 1,1-8. Őrt.: 1Kor 11,23-32. Mt 26,1-27,2. Tas. Ősmagyar név, jel­kő. Védőszent Péter apostol, akinek a neve (gör.: Petrosz) szintén követ jelent. Híres viselője volt a hét vezér egyike. Anasztázia. A görög eredetű Anasztáz (feltáma­dott) női párja. Védőszent: Anasztázia pannóniai vér­tanú (+304). Virága: fehér orhidea. Az ortodox naptár­ban nagycsütörtök. Szent Arisztarchosz, Pudisz és Trofimosz apostol a 70 kö­zül. ÁPRILIS Csütörtök Anasztázia, Tas A nap 5.56 órakor kél, és 19.33 órakor nyugszik; a hold 2.55 órakor kél, és 13.14 órakor nyugszik. Változó felhőzet Továbbra is borult és napos időszakok váltják egymást. Eleinte keleten, majd dél­nyugaton ismétlődő eső várható. A keleti szél meg­élénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15-20 fok között alakul. Leporelló és kifestökönyv volt a sláger Nyuszi kendövei — Különleges májmütétel hajtottak végre a strassbourgi sebészek. Egy súlyosan beteg négyéves gyermek testébe ideiglenesen egy donor májá­nak egyharmadát ültették. Tisztelt Szerkesztőség! Szüleim a 1992június havi nyugdíjukat a mai na­pig nem kapták meg, pedig ötször írtam az ügyben a Nyugdíjfolyósító Igazgatósághoz Budapestre. Édes­anyám októberen meghalt. Elküldtem a halotti anya­könyvi kivonatát. Ekkor azt írták, hogy keresik a nyugdíját, de ennek is már több mint hat hónapja. Kérem, segítsenek, mert már nem tudok kihez for­dulni panaszommal. Tisztelettel: Csikós Józsefné Somogyszob, Bem u. 1. Bőséges választék, színes tartalom, ízléses megjelenés — így összegezhetnénk a húsvéti könyvkínálatot. Végre lehetett kapni minden korosz­tály részére értékes könyve­ket. A legapróbbak a kemény- táblás leporellókat forgathat­ták és hatféle kifestőkönyv, köztük a Húsvéti készülődés és A világjáró nyuszi csalo­gatta az ecsettel kacérkodó kicsiket. A nyuszi kendővel című kiadvány Petőfi Sándor vidám versrészleteivel, Bakai Piroska szép illusztrációival örvendeztette meg az 5-6 éveseket. Ugyancsak a na­gyobbaknak mesél színes il­lusztrációkkal a Tapsika me­sék című kötet. Mire jött a nyúl, addigra el is fogyott a népi rigmusokból válogatott Locsoló versek című köny­vecske. A felnőtteknek ugyan nem készült külön „nyuszia­jándék”, de Bates Jó széllel francia partra és a magyaror­szági premierjét is megért Az álmodozó című kötete vala­mint Kószo József Cserép­kályhákról, kerítésekről, ma­gas tetőkről írott, laikusok számára is értékes műszaki könyvét gyorsan elkapkodták. Akárcsak az angol és német nyelvű szótárakat. Hiába, ha drága pénzen is, de ma már a nyúl sem szólalhat meg csak magyarul. (Várnai) KAPOSVÁRON FÓRUMOT TARTANAK Gyöngyösi számvetés az egyházi műemlékekről A már hagyományossá vált műemléki világnapot — amely egyébként április 18-án van — ezúttal Gyöngyösön rendezték meg tegnap. A résztvevő szak­emberek az egyházi műemlé­kek állapotáról, védelméről és helyreállításáról értekeztek. A műemléki világnapra ebben az esztendőben is készült So­mogy. A megyei közgyűlés környezetvédelmi és műemléki bizottsága Kaposváron az 1828-32 között épített műemlé­képületben, a megyei múze­umban holnap délelőtt 10 óra­kor rendez fórumot, amelyen bemutatkozik a megyei mú­zeum. Szó esik a múzeumépü­let távlati fejlesztési és műem­lék-helyreállítási terveiről is. Rendszeres vandalizmus Tegnapra virradóra Kapos- füred és a Füredi úti benzinkút közötti szakaszon ismét kitör­tek több szelvényoszlopot, ki- döntötték a megállni tilos-köz­úti jelzőtáblát. Damásdi Mik­lós, a Közúti Igazgatóság üzemvezetőségének munka­társa elmondta, hogy a kitört és a szántásba hajigáit szel­vényoszlopok darabja 300 fo­rint. Túl a kár mértékén a van­dálok nem számolnak azzal a veszéllyel, amelyet az oszlo­pokba épített prizmák hiánya okoz éjszakai vezetésnél. Sajnos, a hétvégeken, külö­nösen a Deseda melletti Parti büfé diszkós estjei után ta­pasztalhatók a rendszeres vandalizmus szomorú és bal­esetveszélyes nyomai. M. T. (Fotó: Kovács Tibor) Két Lotti- nyeremények A 15. heti „Két Lotti” játék­ban 6 és 5 találat nem volt. A nettó nyereményösszeg (összesen 3 433 909 Ft) hal­mozódik és a 16. hétre kerül át. A 3 találatosok nettó nye­reménye 31 367 Ft, a 2 talála- tosokra jutó nettó nyeremény 238 forint. Minden 23. szel­vény nyertes volt. (Egyik hár­mas találatot Somogy megyé­ben váltott szelvénnyel érték el.) A „Két Lotti” nyerőszámai: 13,15, 33 és 6, 46, 52 A heti és előfizetéses szel­vényeket péntekig veszik át és fizetnek nyereményt a megyei Ibusz-irodákban, valamint a bekapcsolódott takarékszö­vetkezetekben. Tarka sorok Egyhangúság Negyedik Henrik király köztudottan kicsapongó természetű volt. A gyónta- tója sokszor megrótta emi­att. Gondolkozott a király, hogyan bizonyíthatná be saját igazát. Ki is találta: a királyi ebédnél attól kezdve a gyóntató atya minden al­kalommal fogolysültet ka­pott. Eltelik egy nap, a má­sik, a harmadik, a pap csak nem bírja tovább, és oda­szól a királynak: — De fenség, mindig csak fogolyhús? A király lecsapja a kana­lát és rámutat a papra: — De atyám, mindig csak a királyné? A tű Idegbántalmakra pa­naszkodik a szépasszony. Elmegy az ideggyógyász­hoz, aki vizsgálat közben kérdezgeti is. — Miért váltogatja olyan sűrűn a férjeit? — kérdezi, miután megtudja, hogy az asszony most készül válni negyedik férjétől. Az asszony szellemes akar lenni, és így válaszol: — Mert néha cserélni kell a lemezt. — Jó, a lemezt — mondja az ideggyógyász. — De a tűt is? Ágy és asztal Egyszerre megy férjhez két barátnő, és mind a ket­ten kissé idősödő férfit vá­lasztanak életük párjának. Egy év után véletlenül ösz- szetalálkoznak: — Na hogy vagy? — kérdezi az egyik. — Rémesen! Igaz, hogy még mindig házasok va­gyunk papíron, de lénye­gében már elváltunk. El ágytól és asztaltól. — Ne mondd! Enni sem tud? Baj Az asszony nagy indulat­tal várja a késő este érkező férjét. Aztán neki támad: — Telefonált a titkárnőd. Közölte velem, hogy ő el van csábítva. — Az az ő baja — mondja a férfi. — De azt is mondta, hogy te csábítottad el! — Az meg az én bajom — válaszol ismét nyugod­tan a férj. — De Benő! — zokog fel az asszony. — Hiszen ez nekem fáj. — Ez meg a te bajod, szívem. 30%-os engedményt adunk, már a vásárlásnál, minden tekercs tapéta árából! Tapéta és Háztartási Áruk Boltja, Kaposvár, Budai Nagy A. u. 7. (állomással szemben) (4173) 8 CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ KAPOSVÁR felvételre keres fiatal, katonaviselt asztalos és lakatos szakmunkást Jelentkezni a műszaki vezetőnél, 9-től 15 óráig. (4253) Kedvezményes aranyékszer vásár! 1993. április 16-án, Marcaliban, a Helyőrségi Művelődési Központban. Arany karkötők, nyakláncok, gyűrűk, medálok, fülbevalók széles választékával várjuk kedves vásárlóinkat, 8.30-tól 16.00 óráig. ______________________________(4233) S OMOGYI HÍRLAP Az Axel Springer-Magyarország Kft pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR.KERCZA IMRE Felelős szerkesztő­BÍRÓ FERENC (társadalom és gazdaság), DR. TRÖSZT TIBOR (művelődés és kultúra) Gyártásvezető-szerkesztő: KURUCZ FERENC. Tervezőszerkesztő: CHRIST LÁSZLÓ, KATONA A. CSONGOR, NAGY MIKLÓS. Olvasószerkesztő: LAJOS GÉZA Kiadja az AS-M Kft. Somogy Megyei Irodája Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 11-644 Telex: 13—360, Telefax: 12-315 Postacímünk: 7401 Kaposvár Pf. 31. Hirdetés és reklám: telefon 11-506 Siófoki iroda (szerkesztőség és hirdetésfelvétel): Siófok Szabadság tér 9. Telefon: (84) 11-668, Telefax: (84) 10-861 Készült a szerkesztőség számítógépes szövegszerkesztő-rendszerén. Nyomtatta a Kaposvári Nyomda Kft, Kaposvár, Fő utca 101. Felelős vezető: MIKE FERENC Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hír­lapüzleteiben és a hírlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HELÍR), Budapest, XIII. Lehel u. 10/a 1900., közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215— 96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 319 forint, negyed évre 957 forint, fél évre 1914 forint, egy évre 3388 forint. ISSN 0865-9125 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Thumbnails
Contents