Somogyi Hírlap, 1993. április (4. évfolyam, 76-100. szám)

1993-04-15 / 87. szám

1993. április 15., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP — SPORT 13 Motokrossz OB-futam, Nagykanizsa Nagy Ferenc második A hét végén Nagykanizsán rendezték meg mintegy né­gyezer néző előtt a Camel mo­tokrossz országos bajnokság harmadik futamát. Az I. osztályú 250-es gép­osztályban három somogyi versenyző volt érdekelt. Az első és a második futamban is sokáig a surjános Nagy Fe­renc vezetett, a plusz két kör­ben azonban sikerült Balogi­nak megelőznie őt. Az utolsó, harmadik futamban is balsze­rencsés volt Nagy: a verseny vége felé egy lekörözött ver­senyző levezette őt a pályáról, s így óriási hátrányba került, amit már képtelenség volt le­dolgozni. A három futam alapján Ba- logi Zoltán (Astra, Honda) sze­rezte meg az első helyet Nagy Ferenc (Surján SE, Honda) előtt, míg a harmadik Soóky Zsolt (Honvéd Petőfi SE, Su­zuki) lett. A balatonszemesi Neptun SE két versenyzője, Solymosi Attila (Honda) az ötödik, Cser- venka Tamás (Honda) pedig a hatodik lett. A II. osztályú 125-ösöknél a Surján SE új igazolása, ifjabb Kökényesi György mindhárom futamot nagy fölénnyel nyerte. A másik surjános „porfelhőlo­vagnak”, Strangli Péternek vi­szont sajnos egészen más ok miatt marad bizonyára sokáig emlékezetes a nagykanizsai verseny: mindjárt az első fu­tamban összeakadt egy másik versenyzővel, aminek egy nagy bukás lett a vége. Strangli olyan szerencsétlenül esett, hogy eltörte a kezét, ez pedig sajnos azt jelenti, hogy az idei szezon számára már befejeződött. Most vasárnap minden­esetre Nagy Ferenc hazai pá­lyán bizonyíthat. A 125-ösök is megkezdik ugyanis vetélke­désüket a bajnoki pontokért, s a nyitófutamnak a cserénfai krosszcentrum lesz a házi­gazdája. Érdekesség, hogy ezen a napon egyszerre két versenyt is rendeznek Cserén- fán: a 13 órakor kezdődő mo- tokrosszverseny előtt salak­motor OB-futamra kerül sor 10 órakor. Somogyi autómodellező-sikerek Szép somogyi sikerek szü­lettek az évadnyitó pécsi au- tómodell OB-futamon. A kel­lemetlen, hideg idő ellenére is 35 versenyző jött el az Ércbá­nyász Ralira. Az első napon a Sportkategóriában Vörös Gá­bor (Kaposvári Textiles SE MK) rögtön az élre állt, és so­káig vezetett is. Az utolsó előtti körben sikerült őt meg­előznie Flegedűsnek (Orion), míg a harmadik hely Tóth Mi­hályé (Taszári MK) lett. Más­nap — akárcsak egy nappal korábban — ugyancsak a He­gedűs, Vörös, Tóth trió vívott egymással külön nagy csatát. Az első helyet most is az Orion kiválósága szerezte meg, minimális különbséggel megelőzve a végig hiba nélkül versenyző Tóth Mihályt. Vö­rösnek ezúttal a harmadik hely jutott, Matán Attila pedig — annak ellenére, hogy végig ki­sebb technikai hibákkal küsz­ködött — az ötödik lett. APA ÉS FIA „MŰFAJT” VÁLTOTT Már melegítenek Hidegék Finoman fogalmazva túl­zás lenne azt állítani, hogy a tavalyi év a kaposvári Hide­gék sikereitől volt vissz- hangos. Némi túlzással azt is lehetne írni: az idén eddig csak egy versenyen álltak rajthoz, de már az is jobban sikerült, mint az egész tava­lyi szezon. Ez a szombathe­lyi siker — Hideg Krisztián egyéni második helye, il­letve a csapat bronzérme — remélhetőleg azonban csak a kezdet volt, s újabbak kö­vetik. Erről beszélgettünk a szombathelyi ralikrossz- és a salgótarjáni raliverseny között Hideg Jánossal, aki — fiával együtt — az idén remélhetőleg sokkal több versenyen áll rajthoz, mint tavaly. — Mindössze csak két rali­versenyen, a nyitó- és a záró­futamon indultam tavaly — mondta a még mindig nagy népszerűségnek örvendő Hi­deg János. — Az első verse­nyen, a Mogürt-Salgó Ralin is csak előfutó voltam a jó öreg Lada VFTS-sel, az utolsó fu­tamon, a pécsi Mecsek Ralin pedig a Ford Cosworth-tal raj­toltunk, s abszolút értékelés­ben a hetedik helyen végez­tünk. Mit mondjak: volt már ennél sokkal szebb évünk is... — Úgy hírlik, hogy az idén „műfajt" váltanak. — Igen, áttérünk a ralik- rosszra. A zamárdi Tóth Jáno- séknak volt egy felajánlása, hogy utánpótlás-nevelés cél­jából, nagyon jutányos áron a rendelkezésünkre bocsátják ebben az évben „Janika” ralik­rossz BMW-jét. Nos, a bemu­tatkozás most húsvéthétfőn — Szombathelyen a ralikrossz országos bajnokság nyitófu­tamán, az I. Rain-X Kupán — megtörtént, s nagyon jól sike­rült. Fiam, Krisztián a divízió II.-ben a BMW 325 IX-el Ranga László mögött a máso­dik lett. Jómagam a Forddal álltam rajthoz: hogy milyen si­kerrel? Ezt inkább most hagy­juk... Csapatunk harmadik tagja, Póré János Ford Escort- jával az ötödik helyen végzett. A Hideg Team SE-Poc-kar SC elnevezésű csapatunk pe­dig a harmadik helyet csípte el. Hogy teljes legyen a kép: ott volt Szombathelyen a sur­jános „autókrossz-király”, Nagy Sándor is, aki — hoz­zám hasonlóan — nem ért el jó helyezést. — Idei tervek? — Szeretnénk mind a kilenc ralikrossz OB-futamon rajthoz állni, s természetesen minél jobban szerepelni. Krisztiánt egyéniben az első három közé várom, akárcsak csapatunkat, én pedig elsősorban csapat­szinten szeretnék jól helytállni. Egyébként nemsokára hazai közönség előtt is bemutatko­zunk, hiszen a legközelebbi futamot itt rendezik Somogy­bán, Ádándon május 1-jén. — Ezek szerint az idén tel­jesen kimarad a rali? — Nem, egy versenyen — most a hét végén Salgótarján­ban — mindenképpen rajthoz állok. Ez lesz ugyanis a jubile­umi, 10. Mogürt-Salgó Rali, s a szervezők nemcsak ezt a versenyt, hanem az eddigi 10 futamot együttesen is értéke­lik. Mivel az eddigi kilenc ver­senyen ott voltam, ezt pláne nem hagyhatom ki. Talán — mármint 10 év viszonylatában — elcsíphetek egy dobogós A Hideg-team (Fotó: Kovács Tibor) helyezést. Egyébként kétszer voltam itt abszolút első, még a „hőskorban” 1979-ben és 1983-ban a Lada VFTS-sel, s többször voltam második. Most ifjabb Tóth János BMW-jével állunk rajthoz, s mellettem Bán Attila foglal he­lyet. Amennyiben szponzora­inkhoz — köszönet a Posiv- lownak, a Téglaker Kft-nek, a Benz-Oil-nak, a Castrolnak, a Budapest Banknak, a Soo- tersnek, a Ford-Dömötörnek és Szita Lajos vállalkozónak — újabbakat sikerül találni, akkor elképzelhető, hogy más futamokon is ott leszünk. Mit is tehetnénk még ehhez hozzá? Kívánjuk, hogy úgy le­gyen! Fenyő Gábor Húsvét Kupa nemzetközi ifjúsági labdarúgótorna Siófokon A Bányászé lett a serleg A Siófoki Bányász nem hagyta elvinni a serleget a Ba­laton partjáról. Az első ízben rendezett Húsvét Kupa nem­zetközi ifjúsági labdarúgótor­nán egy-egy holland és német másodikligás együttes, illetve a Kaposvári Rákóczi volt a hazaiak ellenfele. Az első napi elődöntők so­rán a két somogyi gárda győ­zött, s a fináléban ők játszhat­tak a kupáért. Végül is a siófo­kiak, ha csak 11-es rúgások­kal is, de otthon tartották a ku­pát — szép ünnepet szerezve saját maguknak, s örömteli névnapot edzőjüknek, Málics Gyulának. Eredmények: Kaposvári Rákóczi- Ober-Roden (német) 6-0 (3-0) Siófok, V.: Vaskó. A rendkívül fáradtnak tűnő németek ellen a kaposvári fia­talok látványos játékkal nyer­tek. Góllövők: Pintér (2), Pos­tai, Szilágyi, Báli A, Szabó. Siófoki Bányász-Ruguurglo (holland) 4-2 (2-1) A Siófok számtalan gólhely­zetet elpuskázott, így saját maga számára tette nehézzé az összecsapást. 2-2 után két cserejátékos góljával sikerült bebiztosítani a sikert. Góllö­vők: Kalmár (11-esből), Har­sányi, Brezovszky, Laczkó, il­letve Arján, Chiel. A 3. helyért: Ober-Roden-Ruguurglo 3-2 (1-1) V.: Pápai. Az 1. helyért: Siófoki Bányász-K. Rákóczi 0-0 (büntetőrúgásokkal 5-4) Siófok, Bányász-stadion, 200 néző. V.: Esti. Siófok: Posza - Kenéz, Laj­tos, Béres - Kardos, Bognár (Dergecz), Kalmár, Sós, Har- sányi - Csíkvár, Bene (Laczkó). Edző: Málics Gyula. Rákóczi: Milinte - Vejki, Prucsi, Pósfai - Bali B, Lóki, Merkl, Nógrádi (Szabó), Bali A- Pintér (Schell), Szilágyi. Edző: Pozsegovics Gábor. A Bányász-csatárok három lépésről sem találták el a ka­put. Ugyanakkor a vendég zöld-fehéreknek ez jóval távo­labbról is sikerült, Poszának azonban nem lehetett gólt lőni. A kétszer tíz perc hosz- szabbításban sem született gól, a büntetőket pedig a sió­fokiak rúgták jobban. Jók: Posza, Kenéz, Lajtos, Sós, illetve Prucsi, Pósfai, Lóki, Báli A. Az első három helyezett ser­leget vihetett haza, a legsport­szerűbb együttesnek a holland Ruguurglo bizonyult. A gólki­rálynak járó különdíjat meg­osztva a holland Aráján és a kaposvári Pintér kapta, a leg­jobb siófoki labdarúgónak pe­dig Posza Zsoltot választották. Fónai Imre pr Egy rL biztos kapcsolat Hajópadló (burkolásra is) 550 Ft +áfa/m-től, keskeny és széles lambéria 480 Ft+áfa/m-tői. Deszka 11800 Ft+áfa/m-től. Balkonelemek 118Ft+áfa/db, kettes létrák 1700 Ft+áfa, „N" tetőléc 24 Ft+áfa/fm 8600 Siófok, Ipartelep (Tüzéppel szemben) Tel: 84/10-707 FOLYAMATOSAN AKCIÓS ÁRUKÉSZLET Ha Ön összegyűjt 50 db ilyen szelvényt, és beküldi a SOMOGYI HÍRLAP címére 1993. április 20-ig 50 000 forintot nyerhet az április 25-i sorsoláson. Figyelem, ez a szelvény csak 25 alkalommal jelenik meg a SOMOGYI HÍRLAP ban! Jelige: Hoiz Fakereskedés (30) Különleges TOTÓ-kombinációk A 16. heti tippajánlatunkat az első oszlopban ismertet­jük. Számítógépünk ennek alapján készítette húszoszlo­pos kombinációját. 1. X 111x2 x12x1 1x1x1 12x11 2. X xx112 11x11 2x211 xx112 3. X xx112 211 xx x1x21 1x1x2 4. 1 x2211 2121x 1x122 2x211 5. 1 x121x 2x1x1 12xx1 121 xx 6. 2 112xx x121x 1xx21 21x1x 7. X 1211 x X2112 2x121 112x2 8. 1 11xx2 x112x 21x1x x2x11 9. X 1x2x1 x2x11 1x21 x 1xx12 10. 1 1x122 x1xx1 x2xx1 2x1x2 11. 1 112x1 xx112 21x1x 21x1x 12. 1 x2112 x2112 2121x 11x22 13. 1 21x2x 22xx1 2x21 x x212x A TOTÓ-kombinációt a SOL-INFO Kft (Budapest) számítógépe készítette olvasóink számára. Pelikán János Hatodikak a hatpróbások Nem tétlenkedtek a tavaszi szünetben a kaposvári Bartók Általános Iskola leggyorsabb, legerősebb tanulói. Hat embert próbáló feladat várt rájuk Ceg­léden a Toldi-Kondi verseny or­szágos diákolimpiái döntőjén. A tizenkét tagú csapatok fekve- nyomásban, felülésben, medi­cinlabda-dobásban, 30 méteres síkfutásban, helyből távolugrás­ban és húzódzkodásban mérték össze erejüket. A kaposváriak 4930 pontot gyűjtöttek össze, s ezzel a hatodikak lettek. A csapat tagjai: Grábner Tí­mea, Csapó Bernadett, Sárfi Beáta, Győri Krisztina, Dobos Renáta, Horváth Aliz, Horváth István, Horváth Viktor, Horváth Attila, Szakálas Donát, Antalics Gábor, Csonka István. Felké­szítő tanáraik: Egres Józsefné és Dovigyel Csaba. Kaszparov harmincéves „Sakkmagazin fehéren feketén” Vajon világbajnok-e még Garri Kaszparov?! A FIDE, a Nemzetközi Sakkszövetség épp most fosztotta meg mind őt, mind Shortot a döntő pá­rosmérkőzés lejátszásának jogától. Helyettük Karpov és Timman meccsét igyekeznek megszervezni. A sakktörténe­lem ismétli önmagát. Emlé­kezzünk csak Fischer is maga akarta kézbe venni a világbaj­nokság ügyét és Karpov játék nélkül lett „bajnok” 1975-ben. Ma felbukkant Bobby Fischer újra és Kaszparovék sem fo­gadnak szót a „nagy hatalmú” Campomanesnek. De hová is jutna a világ ha mindenki csak azt tenné, amit mondanak neki! Az ötvenéves Robert Fischer és a minap 30 eszten­dős Garri Kaszparov eléggé zseniális ember ahhoz, hogy járja a saját útját. Kaszparov éppen most nyerte meg nagy fölénnyel a lehető legerősebb tornát a li- naresit, egyértelmű tehát ki a legjobb a sakkozók között. Mind Karpovot, mind Timmant legyőzte! De hiszen őket már Nigel Short is ,elütötte a to­vábbjutástól! Érdekes fejle­mények várhatók tehát. A „Sakkmagazin...” beszámol majd mindenről. A verseny­sakkozók, a sakk iránt érdek­lődők a legtöbbet kedvenc sportágukról a „Sakkmagazin fehéren feketén” című sakk­lapból tudhatnak meg. A most kapható legújabb szám közli a „hivatalos” világbajnok-jelölti döntő összes játszmáját, kö­szönti az ötvenéves Bobby Fischert, beszámol a csodála­tos Polgár Judit hastingsi re­mekléséről, valamint a buda­pesti „barátságos” Szpasszkij elleni meccsről. Polgár Zsu- zusa szárnyalt a világbaj­noknő hazájában, de nem volt „szerencséje” a casinóban. A szövetségi kapitány be­számol a magyar férfiváloga­tott figyelemre méltó csapat­bravúrjáról. Adorján, Bilek, Fo­rintos, Horváth és Ribli nagy­mesterek elemeznek. De be­mutatjuk az új csillagot, Kram- nyikot, és szólunk az eddigi legerősebb átlagú versenyről is, sok érdekesség mellett. Olvashatják a legfrissebb hí­reket, s benevezhetnek a kom­binációk és feladványok meg­fejtési versenyébe! Keressék a Sakkmagazint az újságáru­soknál! Blázsik Zoltán

Next

/
Thumbnails
Contents