Somogyi Hírlap, 1993. április (4. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-15 / 87. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP — KULTÚRA 1993. április 15., csütörtök Orgonakoncert Pannonhalmán Teltházas koncerttel kezdődött húsvéthétfőn az idei hangversenyévad a pannonhalmi bazilikában. Az ünnepi műsoron Leányfalusi Vilmos orgonaművész a kalocsai főszékesegyház karnagya Bach, Bonnet, Purcell és Cézár Franck műveit szólaltatta meg Stepper Tibor trombitaművész közreműködésével. Olasz, francia, angol, német vendégek is ellátogattak a hazaiakon kívül a pannonhalmi szezonnyitó koncertre. A költészet napja Lillafüreden A költészet napja alkalmából Lillafüreden megkoszorúzták József Attila emléktábláját a Palota Szállónál. Az íróra emlékezve Kovács Ferencné, az MTA Borsod-Abaúj-Zemp- lén Megyei Irodalomtörténeti Társaságának elnöke mondott emlékbeszédet, felidézve József Attila életútját, elmondva, hogy a költő ezen a helyen írta az Oda című verset. Ezt követően koszorút helyezett el az emléktáblánál a megyei és városi könyvtár, valamint a Magyar írószövetség Észak-magyarországi Csoportja. Marlene musicalvilágpremierje Bravúros beugrás mentette meg a Marlene Dietrichnek emléket állító musical, a „Hol van az a sok virág?” berlini világpremierjét, bár a rossz nyelvek szerint Frederike von Stechowot „az eredeti Mar- lene-t” leparancsolták a színpadról, mert nem énekelte, hanem csak „elmondta" a majd egy éve elhunyt német világsztár dalait. Új bélyegsorozat A Magyar Posta Vállalat április 14-én „Az ifjúságért '93 elnevezéssel új bélyegsorozatot hozott forgalomba. A sorozat 10 plusz 5 forintos címletű bélyegén Kacor király története elevenedik meg, a 17 plusz 8 forintos címletűn pedig a Mesefa című alkotás látható. A meseképek Szekeres Erzsébet textilművész alkotásait ábrázolják. A sorozat 150 ezer fogazott példányban, többszínű ofszetnyomással a Pénzjegynyomdában készült. A Zilahy Alapítvány jótékonysági tárlata Beteg gyermekeket felkaroló jótékony célú képzőművészeti kiállítás és vásár nyílt a Zilahy Alapítvány szervezésében, a budapesti Csontváry teremben. A karitatív tárlaton a Kárpáti, a Zichy, a Csontváry és a Rózsa Galéria alkotóin kívül a Független Művészek Csoportjának alkotásait láthatják az érdeklődők. A kiállítók között van többek között Kárpáti Éva, Szász Endre, Zámbó Kornél, Losonci Lilla, Bőd Éva és Vinczellér Imre. A műtárgyak eladásából befolyt összeget ajánlotta fel az alapítvány a beteg gyermekek megsegítésére. Ki menedzseli a kultúrát? Ki menedzseli a kultúrát? címmel háromnapos országos konfernciát rendezett Szegeden a helyi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Közművelődési Tanszéke. A tanácskozáson az ország hasonló intézményeiből érkező résztvevők arról hallgatnak előadásokat, cserélnek véleményt, hogyan alakítható át a leendő közművelődési szakemberek képzése, a megváltozott társadalmi körülmények között. „Egyszercsak arra ébredünk: nincs kit beiskolázni” Lélektől lélekig — politikusként Beszélgetés Muzsnay Árpáddal, a szatmári RMDSZ elnökével Balczó Andrást vonta egyszer kérdőre egy riporter: nem gondolod-e, Bandi, hogy az öttusában nem lehet történelmet csinálni? Legalábbis ügy bizonyosan nem, ahogy a politikában vagy akár a kultúrában lehet. Érdekes kérdőjel görbült e kérdés végére: kétkedő és reménykedő, magabiztos és ingatag. Vagyis ellentmondásos, ami kifejezi a „valamit tevés eleve elrende- letlenségét”. — Lassan magam sem tudom, mi is vagyok valójában — mélázott a szatmárnémeti Muzsnay Árpád, amikor mint irodalmárt kértük beszélgetésre. A kárpát-medencei irodalmi társaságok kaposvári találkozójának egyik erdélyi résztvevője nemrégiben „cserélte” újságírói szakmáját politikusira: decembertől a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetségének Szatmár megyei elnöke. Előtte társadalmi megbízatású titkárként munkálkodott. — Tavaly a Falvak népe című hetilapnál voltam, amely a magyar gazdák lapja volt, de sajnos szeptemberben pénzhiány miatt megszűnt. Nálunk a privatizáció még nagyon alacsony szinten áll, és nem volt, aki szponzorálta volna a lapot: a mezőgazdasági minisztérium úgy látszik nem tartotta fontosnak, hogy magyar nyelven is legyen e témának sajtóorgánuma. Ezután átmentem a helyi újsághoz, decembertől vagyok a helyi RMDSZ elnöke, ahol addig mint társadalmi titkár tevékenykedtem. A szerkesztőséget azért hagytam ott, mert volt egy olyan elgondolás, hogy politikai elkötelezettségű ember nem lehet független. — Kinek az elgondolása volt ez? — A főszerkesztőé, de szerintem ez egy hülyeség, mivel addig sem néztem másként, más szemüvegen át a világot. Én rovatvezető nem voltam, senkinek a cikkébe bele nem másztam, ha történetesen az lennék sem másznék bele soha. A húszéves újságírói pályafutásom alatt az volt a legnagyobb sérelmem, hogy olyan mondatok is megjelentek írásaimban, amiket sohasem írtam le. — Ekkor gondolom még javában „diktált” a Ceausescu rezsim... — ...igen, ez még az az időszak volt. — Az újságírással akkor kényszerűségből hagyott fel? — Alapjában véve már időm sem igen lenne rá, mivel a helyi RMDSZ elég nagy szervezet, több mint harmincnyolcezer tagot számlálunk. Az ő gondjaik- nak-bajaiknak intézése időigényes föladat. Emellett a szatmári Kölcsey-körnek vagyok alapító tagja, különböző irodalmi és más egyéb rendezvények szervezésével foglalkozom. Most készülünk a Rákó- czi-féle szabadságharc 290. évfordulójára, ami tulajdonképpen egy többéves rendezvénysorozat egyik megnyilvánulása lesz, hiszen amióta lehetőségünk van rá, mi minden év tavaszán kimegyünk a Majtényi-síkra, az ottani emlékműhöz, és megemlékezünk a szatmári békéről. Az idén egyfajta kárpát-medencei kitekintést akarunk adni ennek; meghívjuk a hozzánk közel eső magyarországi, szlovákiai, valamint kárpátaljai települések képviselőit. — Újságíróként vagy politikusként tud többet tenni az erdélyi magyarságért? — Ezt nem tudom megmondani, de szerénytelenség nélkül azt is mondhatnám, hogy talán elégedettebb voltam magammal mindaddig, amíg nem voltam RMDSZ-elnök. Úgy érzem, hogy ezt a munkát nem lehet és nem szabad pénzért csinálni, de az ember egyszerűen rákényszerül. Én nem vagyok politikus alkat, amikor megválasztottak is azt ígértem, hogy a lazuló kapcsolatokat szeretném szorosabbra fűzni. Embertől emberig, lélektől lélekig kell megteremteni a kötődéseket. Mert sajnos valahogy úgy érzem, egyfajta közöny van el- uralkodóban minden iránt, ami közösségi, társadalmi jellegű. — Miben állhat ennek az oka? — Például a munkanélküliségben, Szatmár megyében szinte nincs is olyan család, ahol ne lenne munkanélküli. Amíg ez így van, az embereket nem foglalkoztatják a közösségi célok, az érdekli őket: lesz-e mit enni a gyerekeknek vagy nem. Ráadásul ez nemzetiségi vetü- letben még szomorúbb, mert a magyarság talpa alól kiszalad a lehetőségek talaja. Nincs hol megkapaszkodni, a fiataljaink eljöttek, részben ide. És sajnos Magyarország fogadta őket, persze, távozásukat valahol meg lehet érteni, hiszen a könnyebbet keresték. De akkor ne papoljunk semmiről, ne legyen az, hogy Hazádnak rendületlenül..., vagy ne beszéljünk Mikesről vagy Misztótfalusiról. Ugyanakkor meg harcolunk az iskolákért, és egy adott pillanatban majd arra fogunk felébredni: nincs kit beiskolázni. Balassa Tamás (Fotó: Lang Róbert) Találkozások Mattioni Eszterrel Egy szívből jövő hang Hegedűt Katinak Kokas Katalin Aki hallgatta már a most 15 éves kaposvári Kokas Katalint hegedülni, az tudja: igazi tehetséggel találkozott a pódiumon. Az 1989-es országos Koncz János hegedűversenyen korcsoportjában első helyezést elért kislány azóta a Zeneművészeti Főiskola előkészítő tagozatának növendéke. A sevillai világkiállítás magyar pavilonjában tartott hangverseny és több, emlékezetes kaposvári föllépés szereplője most megoldhatatlannak tetsző válaszút elé érkezett. A Zeneakadémiától kölcsönbe kapott hegedűjét április 4-ón kellett volna visszaadnia. Vagy... S itt jönnek a gondok: meg kellene vásárolniuk a 800 ezer forintos instrumentumot. Kati az évek során annyira hozzánőtt a hegedűjéhez, bársonyos, meleg hangja annyira (Fotó: Kovács Tibor) az ő egyéniségét közvetíti, hogy nem tud lemondani róla. Szüleinek, akik zenepadagó- gusok és három kisgyermekei nevelnek nem sikerült előteremteni a hatalmas összeget Többen, akiknek anyagi helyzete megengedné, két kézzé kapnának a finom hangszei után, de ez a hegedű szívből csak a kislány vonója alatt szó lal meg. Ezért határozták el £ szülők, hogy utolsó szalma szálként a Mikrokozmosz Alá pítvány javára befizetett ősz szegből vásárolnák meg a he gedűt úgy, hogy Kati hasz nálná, de az alapítvány tulaj dona maradna a hangszer. Ak úgy érzi, hogy e nemes ügyrí érdemes áldoznia, az a Mikro kozmosz Művészeti Alapítván; Kaposvár, OTP Kaposvá 399-98002 számlaszámra fi zetheti be az összeget. (Várnai Neve művészetén keresztül világhírűvé vált. Rudnay Gyula tanítványa volt. Tanított, illetve tanult az Iparművészeti, a Képzőművészeti Főiskolán. A Szinnyei Merse Társaság tagja. 1932-ben olasz ösztöndíjas. Pólya Istvánnal kikísérletezi az úgynevezett „hímeskövet”. Ezzel az eljárással is maradandót alkotott. Leggyakrabban a szolnoki Mattioni Eszter művésztelepen alkotott, de többször járt a nagymarosi művésztelepre. Tizenhét éven keresztül nyaranta Balatonlel- lén, a családi nyaralójuk kertjében festett. 1975-ben ment férjhez Esze Tamás profesz- szorhoz a híres kuruc brigadé- ros leszármazottjához, aki mint történész, főleg egyháztörténész lett híressé. Fájdalom töltött el, amikor hírét vettem, hogy Mattioni Eszter, Szekszárd díszpolgára nincs többé. Örülük, hogy 1956-ban Nagymaroson, amikor a művésztelep „lakója” volt, egyszer segíthettem rajta s több művészen. Vácról, ahol dolgoztam, kalandos körülmények között kerültem haza Nagymarosra. Emlékezetem szerint 1956. október 26-án. Már Vácott értesültem róla, hogy az alkotóházat lefoglalta a Vöröskereszt a váci börtönből kiszabadított politikai elitéltek átmeneti elhelyezésére, ahonnan pár nap pihenő után ki-ki haza, mások külföldre távoztak. Az alkotóházban rekedt művészeket áttették egy kisebb üdülőbe. Családomat — bár az épületben maradtak — elég kaotikus állapotban találtam a meglátogatott művészekkel együtt. Átvettem a „parancsnokságot". Csak a művészekről kellett gondoskodni, mert a kiszabadított politikaiakról maga a Vöröskereszt gondoskodott. Mattioni Eszter szomorú halála — úgymond — kikényszerítette belőlem az emlékezést. Ő az általam nyújtott segítséget viszonoztá, amikor mint „esküszegő” bajba kerültem. Nem feledte a segítséget, mint sokan mások, hanem védelmezett! Medveczky Jenővel együtt leírta a jó cselekedeteimet 1958 őszén, amikor szükség volt rá! Egyébként nemcsak e két művészt, hanem a többi, Nagymaroson rekedt művészt is én vitettem Budapestre akkor. Horváth Aladár RUDNAY TANÍTVÁNYA VOLT