Somogyi Hírlap, 1993. április (4. évfolyam, 76-100. szám)

1993-04-13 / 85. szám

1993. április 13., kedd SOMOGYI HÍRLAP — KULTÚRA 9 Vendégművész a Madách Színházban Április 11-én a Madách Színház Mária evangéliuma előadásán a címszerepet Ma­ria Eliasova, a pozsonyi Új Színház művésznője éne­kelte. Az operaénekesnő je­lenlegi repertoárját a Csár­dáskirálynő, a Cigánybáró és a Mária evangéliuma szoprán szerepei alkotják. A jövő évad­tól a linzi opera állandó ven­dégénekese lesz. Húszéves a Művészetbarátok Egyesülete A művészet valamennyi ágának megismertetésére és népszerűsítésére alakult meg húsz esztendővel ezelőtt a Művészetbarátok Egyesülete. Az évforduló alkalmából az egyesület 19 alapító tagja — Kelemen Kristóf szobrászmű­vész erre az alkalomra készí­tett — emlékplakettjét vette át. A fővárosi Gutenberg Művelő­dési Házban tartott jubileumi rendezvényen köszöntötték a 15 éves tagságot elért művé­szetpártolókat is. A napjaink­ban mintegy ezer tagot tömö­rítő baráti kör két évtizedes munkáját több száz előadás és kiállítás fémjelzi. Közművelődési konferencia Az olvasás és a személyi­ségfejlesztés volt a témája annak az országos közműve­lődési konferenciának, ame­lyet Hódmezővásárhelyen tar­tottak. A téma aktualitását az adja, hogy — a nemzetközi ol­vasásbizottság két évvel ez­előtti felmérése szerint is — je­lentősen romlott az általános és középiskolások szövegér­tése, olvasástechnikája. A szakemberek szerint mindez nehezíti az ismeretek szerzé­sét, a tanulást is. Barokk év A közép-európai barokk év alkalmából több Monteverdi előadást tart a Budapesti Ka­maraopera. Műsorában, ame­lyet április 19-én mutat be a Városháza dísztermében, madrigálok és két egyfelvoná- sos „kamaraopera” látható — mondta Moldován Domokos, az előadás jelmeztervezője és rendezője. Magyar-osztrák irodalmi szimpózium A Magyar írószövetség és az ausztriai Walcer Bucheb- ner Társaság „Irodalom és po­litika Magyarországon” cím­mel szimpóziumot rendez ápri­lis 28-30-án a Mürzzuschlagi Művészházban. A szimpózi­umon magyar írók, művészek, tudósok, parlamenti képvise­lők, valamint osztrák szakér­tők és politikusok vesznek részt. A megnyitón — április 28-án — Andrásfalvy Bertalan volt kultuszminiszter tart be­szédet. Gyémánt László: Chicagó-blues Az ismert festőművész, Gyémánt László: Chi­cago-blues címmel mutatja be fotóit a Fáik Miksa utcai Blitz Galériában. A kiállítás egye­düli főszereplője a metropolist behálózó magasvasút. A fes- tőművész-dzsesszzenész-fo- tós a várost átszelő vasút vasszerkezeti elemeit, a kü­lönleges fényeffektusok ritmu­sát örökítette meg. Az Újhelyi Imre díjas Sólymos Endréné (Fotó: Csobod Péter) A „MAKACS" LÁNY MÉGIS PEDAGÓGUS LETT Fegyelemmel, jó kedéllyel — Fegyelmezni, de jó kedélyünek is lenni, ez a gyakorla­tokon különösen fontos. Hiszen a szakmai gyakorlat nem­csak a gyakorlati tudáshoz segít hozzá, hanem meghatá­rozza a szakmával ismerkedő hozzáállását is. Egy életre el- vehetik a kedvét, de éppúgy el is kötelezhetik a mezőgaz­daságnak, az állattenyésztésnek. Ha a gyakorlatokon van sikerélmény, akkor az elmélet is jobban megy. A jó peda­gógus nemcsak a szakmára, az állatok szeretetére is tanít. Sólymos Endréné, a kapos­vári Móricz Zsigmond Mező- gazdasági Szakközépiskolá­ban nemrég munkája elisme­réseként megkapta az Újhelyi Imréről — a neves kutatóról, állatorvosról, a Mosonma­gyaróvári Mezőgazdasági Akadémia legendás igazgató­járól — elnevezett díjat, amely az állattenyésztés terén elért jelentős eredményekért, il­letve az állattenyésztés okta­tásában jeleskedésért jár pe­dagógusoknak, kutatóknak. Ahogy a tanárnő munkájáról beszél, nem nehéz megérteni, miért érdemesítették erre a ki­tüntetésre amit eddig csak fel­sőfokú intézményben oktatók kaphattak, s középiskolai ta­nárok közül ő vehetett át első­ként. — Ennek a díjnak azért is örülök, mert én is azon az akadémián végeztem, ahol Újhelyi Imre is dolgozott. Min­dig ott mentünk el a szobra előtt, sokszor hallottunk róla előadásokon, s titkon mindig úgy éreztem, hogy nekem is lesz vele valami kapcsolatom. Az állatok szeretete vitte a Mosonmagyaróvári Mezőgaz­dasági Akadémiára. Azonban — mint mondja — első két hét után kevés híja volt, hogy ott nem hagyta az egészet. — A kora hajnali ébresztők, a nehéz gyakorlati munka miatt hamar úgy gondoltam, nem nekem való az állattenyésztés. Tehe­neket fejni, ápolni stb... Én vol­tam a legjobban meglepve, amikor a gyakorlat végén azt mondták: ilyen talpraesettel és ennyire szorgalmassal még nem találkoztak a lányok kö­zött. Ezután persze maradtam. Az édesapa is pedagógus volt. Annak idején azt mondta a lányának, bármilyen pályát vá­laszthat, csak a tanárit nem. A lány aztán mégis a tanári pá­lyára került. Sőt feleségül is pedagógushoz ment. — A fia­ink azonban már nem a tanítást választották. Talán majd az unoka — mosolyog a tanárnő. 1961-ben a körmendi gimná­ziumban és mezőgazdasági szakközépben kezdte, majd 72-ben került Kaposvárra. Éve­ken át tanította az állattenyész­tést, a szakmai gyakorlatot. Emellett lektorál, tantervet ké­szít, és most már évek óta az országos szakmai versenyek dolgozatát javítja. Elárulja, amikor idekerült Vas megyéből, négy-öt év kellett ahhoz, hogy megszokjon itt. Mára azonban semmi pénzért nem menne el, ideköti a mun­kája és az eredményei: büsz­kén mutatja a listát, hány diákja ért már el kitűnő iielyezést az országos szakmai tanulmányi versenyeken. A több első és második hellyel lehet is dicse­kedni, s egy jó pedagógus számára ennél nagyobb siker nem létezik. Nagy László Juniális jellegű rendezvény Páneurópai kultúrfesztivál’ 93 Tanulmány a nemzetiségi közoktatásról A Somogy Megyei Levéltár és a megyei pedagógiai intézet gondozásában, a megyei közgyűlés kisebbségi és vallásügyi bizottságának támogatásával jelent meg Simonné Pallós Pi­roska tanulmánya. A kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Taní­tóképző Főiskola tanára a dualizmus kori Somogy vármegye nemzetiségi közoktatás-politikáját tette nagyító alá. „Együtt, egymásért és soha egymás ellen” — ez lesz a mottója a páneurópai nemze­tiségi kultúrfesztiválnak, ame­lyet június 10. és 13. között rendeznek Budapesten, ha­gyományteremtő szándékkal. A fesztivál egyik szellemi véd­nöke Habsburg Ottó, a Páneu- rópa Unió elnöke. A Német Kultúregyesület és a Dunai Svábok Egyesülése által szervezett rendezvény­sorozat célja, hogy a magyar- országi nemzetiségek és etni­kai kisebbségek kultúrcsoport- jai, amatőr művészei bemu­tatkozhassanak a hazai és külföldi publikum előtt. A fesz­tiválnak politikai jelentősége is van, hiszen a szervezők a Kö- zép-Kelet-Európában egyre inkább terjedő nacionalizmus veszélyeire, a tolerancia fon­tosságára próbálják felhívni a figyelmet a kultúra eszközei­vel. A páneurópai fesztivál prog­ramjának — ebben többek kö­zött színes néptáncfelvonulás és ökumenikus istentisztelet is szerepel — egyik leglátványo­sabb eleme június 12-én a nemzetiségi kiállítás és vásár lesz a Petőfi Csarnokban. A juniális jellegű, egész napos rendezvényen táncházak, kul­túregyüttesek mutatkoznak majd be két színpadon, s ez­zel egy időben az előtérben népművészeti kirakodóvásár lesz. A szervező Német Kultúre­gyesület április 30-ig várja azoknak az együtteseknek a jelentkezését, amelyek szíve­sen bemutatkoznának a ha­gyományőrző szándékkal megrendezett úrnapi páneu­rópai fesztiválon. Az Iskola és Levéltár című, Jäger Márta szerkesztette so­rozat legújabb, harmincötödik kiadványa Somogy század eleji nemzetiségi térképével „indít”, mintegy körvonalazva a németek, horvátok lakta köz­ségeket. A szerző — különféle forrásokat összevetve — járá­sonként is vizsgálja a somogyi nemzetiséget. A kaposvári já­rás ötven községe közül pél­dául negyvenhat volt magyar, ám sok német élt Kisberkiben, Szabadiban, Simonfán. Né­metből lett magyar Hajmás és Gálosfa, s német ajkúak lakták Szomajomot — Kaposfő —, Kercseligetet és Bőszénfát is. Az 1868-as népiskolai tör­vényről, s egyáltalán magáról a népiskolákról, a néptanítók­ról is sok szó esik. A nemzeti­ségek lakta és a magyar ajkú községekben tanítók között alapvetően egyébként nem volt különbség. Legfeljebb a két tannyelven való oktatás, és a század utolsó két évtizedére jellemző, gyakori tanfelügyeleti látogatások tették némiképp eltérővé a néptanítók munká­ját. „A tanítók elégtelen szak­képzése sok helyen párosult hanyagsággal, amit a tanítók ellen megindított és lefolytatott fegyelmi eljárások bizonyíta­nak. A vádak igen súlyosak voltak: emberi összeférhetet­lenség, botrányos életmód, szembetűnő kötelességmu­lasztás. Viszont arra, hogy va­lakit szakmai alkalmatlansága miatt elmozdítottak volna állá­sából — nincs példa.”— tűnik ki az elemzésből. A szerző részletesen ír a magyarosítási mozgalmakról, a magyar nyelv nemzetiségi községek iskoláiban való taní­tásáról, a kisdedóvásról s az államosítási törekvésekről is. A Somogy vármegye nem­zetiségi közoktatás-politikája a dualizmus évtizedeiben című tanulmány irodalomjegyzék­kel, forrásközlésekkel gazda­gon illusztrált. Tanuló és (le­endő) pedagógus egyaránt haszonnal forgathatja, s tehet akarva-akaratlanul is össze­hasonlításokat. Milyeneket? Például a tanítói jövedelme- zést illetően gondolkodhat el. A karcsú gerincű kiadványban a tanítók jövedelméről is ol­vashatunk. A szerző a Mit ad a néptanítóinak a nemzet ?című, a Somogy 1889. május 21-i számában megjelent cikket is idézi, miszerint „fizetést, mely csekély és elégtelen, ráadásul a felekezeti iskolai tanítók föld­ben és terményben kapják, a községi és elemi iskolák tanítói rendszertelenül; s jutalom ritka, a segély alamizsnához ha­sonló, az ötödéves pótlék cse­kély összegű, s csak a 300 fo­rintnál nagyobb fizetéssel nem bíró községi vagy állami isko­lákban tanítók kapják. A nyug­díj — koldusbot." Micsoda hasonlatosság!? (Lőrincz) ÚT A VILÁG PÓDIUMAIRA „A tanárom a példaképem” „Dicséreten kívül senkitől nem kaptam mást” (Fotó: Kovács Tibor) — Mi az oka annak, hogy nem hallottuk még Jónás Zol­tán nevét? — Talán azért, mert most Sívó József professzor irányí­tásával a bécsi Zeneakadé­mián tanulok hegedülni. Két éve hagytam ott a budapesti Zeneakadémiát, ahova 11 és fél éves koromban vettek föl. A mindössze 17 esztendős tehetséges hegedűművész-je­lölttel én is csak a Kaposvári Tavaszi Fesztiválon találkoz­tam először. Jandó Jenő világ­hírű zongoraművésszel közö­sen tartott koncertjükön azzal a darabbal lépett pódiumra, amellyel annak idején Kuti Béla tanár úr inspirálására felvételi­zett a Zeneakadémiára. Sara­saié Cigányosan című művé­nek megszólaltatásával belopta magát a közönség szívébe. Beszélgetésünk során kibon­takozott a serdülő korú fiatal­ember életének korai tragédi­ája. Azt is megértettem, miért vállalja hetente kétszer a fárad­ságos utat az osztrák főváros és Kaposvár között. Édesapja, aki kiváló brá­csásként a szórakoztatóipar­ban kereste a betevőre valót, vezette be a húros hangszer rejtelmeibe. Anyját korai beteg­sége rokkantnyugdíjra kárhoz­tatta. Zoli egyetlen gyermek­ként, a hegedű „társaságában” cseperedett iskolássá. Hatéves korában lépte át először a ka­posvári zeneiskola küszöbét és Kuti Béla tanár úr segítségével jutott be a Zeneakadémia elő­készítő tagozatára. Tehetsége nyilvánvaló volt: Szenthelyi Mik­lós hegedűművész tanítványa­ként kezdte meg tanulmányait. Aztán hol ez, hol az foglalkozott vele. Az itteni évekből egyedül Lissauer Péter nevét említi tisz­telettel. — Úgy éreztem, hogy a származásom miatt szorítanak háttérbe — mondja. — Előfor­dult, hogy a vizsgák előtt öt percet vagy még annyit sem foglalkoztak velem. „Te úgyis tudod!” — mondták, és ma­gamra hagytak. Pedig az inst­rukció nekem is hiányzott. Vé­gül ismét Kuti tanár úr segített. Egy keszthelyi hegedűkurzu­son ismertetett meg Sívó pro­fesszor úrral. Felvételiztem és sikerült... Bécsben nagyon jól érzem magamat; intelligens, jószándékú kollégák vesznek körül és csak az számít, hogy tud-e valaki, vagy sem. Az utóbbi azonban ott nem igen fordul elő. Zoli ösztöndíjat nem kap, mert most Bécsben elsősorban a volt Jugoszláviából érkezet­teket támogatják. A szülei min­den fillérjüket feláldozzák fiuk taníttatására, ő pedig szorgal­mas napi gyakorlással és szép előmenetellel honorálja. Egyál­talán volt igazi gyermekkora? Zavartan, fejét lehajtva mind­össze ennyit suttog maga elé: — Nem. Amikor erényeiről, hibáiról faggattam, így válaszolt: — Eddig még csak dicséretet kaptam, de az lehet őszinte és lehet udvarias. Ez utóbbi nem hiányzik. Kedvenc zeneszerzőinek Paganini, Sarasaié, WVieni- awski, Szymanowski neve hal­latán fölmerül a gondolat: Zoli is — mint annyi társa — pódi­umművész szeretne lenni. Igaz, a mesterhegedű a Stradi­vari vagy az Amati még nincs a birtokában, de Sívó professzor hegedűjét már megszólaltat­hatta egyszer. Amikor a példa­képéről kérdezem gondolkodás nélkül válaszol: — Nekem a tanárom a pél­daképem és Pinchas Zuker- man amerikai hegedűművész, aki mélyen átérezve, minden színt megcsillantva interpretálja a műveket. Az első igazi siker a korai csalódás ellenré szülővárosá­hoz köti a fiút. Hogy kiforrott művészként hol szeretne elő­ször pódiumra lépni? — Nem is tudom — mereng, ujjait morzsolva. — Olyan nagy a világ... Mindenhol, ahol lehe­tőséget adnak. Várnai Ágnes

Next

/
Thumbnails
Contents