Somogyi Hírlap, 1993. április (4. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-10 / 84. szám
1993. április 10., szombat SOMOGYI HÍRLAP — MŰVELŐDÉS 7 „Anya ölelj át, olyan messze vagy!” Kicsi volt, szeplős meg szemüveges, csakis színésznő lehetett Rettenetesen zavarban vagyok, de téged ez ne zavarjon — mondta Nagy Mari, a Csiky Gergely színház művésze, miközben leültünk a színészházi kiskonyhában. Van egy mozdulata; valahányszor amikor gondolkodnia kell a válaszon, az arcát a kezébe temeti, és a szemüvege mögött megdörzsöli a szemét. A szemüveg persze előrecsúszik, majdhogynem leesik, aztán valahogy — épphogy — mégis fönnmarad. Vannak véletlenei és vannak görcsei. Az például, hogy színész lett, teljesen véletlenül jött. Ó maga sem hitte volna, sokáig tanár akart lenni. — Tagja voltam ugyan a Táncsics diákszínpadnak, de inkább csak verseket mondtam. A Klujber Laci bácsinak tetszett a versmondásom és nem is nagyon játszatott darabokban. Igazán nem bántam, mai napig nagyon gátlásos vagyok. Emiatt nem vettek föl a Vas utcai főiskolára sem. Ahogy ott álltam, egy görcsben, ember nem vett volna föl, és persze emberek ültek ott. Ha valamiért, eleinte tulajdonképpen csak ezért akartam színész lenni: afféle öngyógyításnak reméltem a színészetet, gondolván, a színpad majd kigyógyít valamelyest a görcseimből. Hogy mitől alakult ki bennem az önbizalomhiány? Pici voltam, szeplős, szemüveges. Ha van egy fiú a kamaszkorban, akinek tetszik, hogy szeplős vagyok, akkor talán nem halok bele ezekbe — persze nem volt. A kaposvári színháznál súgóként kezdte, aztán átkérte magát csoportos szereplőnek. Postáskodott is egy ideig, egyetemre készülés közben, mert akkor még mindig nem választott a pedagógusi pálya és a színészet között. Aztán a szóbelire már nem ment el, a színészet győzött. 79 óta van a színháznál. A Balkon Chan- tal-ja volt az első szerepe. Vannak kedves szerepei: a Bernarda Álba házából, a bogiári Baalból, az újabbak közül a Mizantrópból és persze az Éjjeli menedékhelyből Vaszi- lissza... — Legjobban a néma szerepeket szeretem, mint Marlene volt a Petra von Kant keserű könnyeiből. Nem kell megszólalni, csak figyelni és koncentrálni. Rengeteget tanultam belőle. Hogyan lehet a legkevesebb eszközzel a legtöbbet hozzáadni az előadáshoz úgy, hogy ne legyen tola(Fotó: Csobod Péter) kodó. Az Esztit is szerettem a Kakuk Marciból, pedig azt a szerepet nekem adni — máig úgy gondolom — tévedés volt. Nem gondoltam volna, hogy elő tudok valamelyik részemből bányászni egy ilyen lányt. Van egy kisfia, az ötéves Balázs, aki imád a színházban lenni. — Fűzték már, hogy szerepeljen, de az nem megy, ahhoz ő túlságosan laza, ismer mindenkit, nem venné komolyan a próbákat. Önbizalmát nem tőlem örökölte. A „felnőtt” színészeket bármire rá tudja venni: csúsznak-másznak a kedvéért... De nemcsak a színháziakkal, bárkivel azonnal megtalálja a hangot. Nyitott, és mindenkiről ugyanezt a nyitottságot feltételezi. Eszébe sem jut, hogy valaki ne akarna szóba állni vele. A fia miatt van egy kis lelki- ismeret-furdalása is. — Miután megszületett Balázs, elég korán visszamentem dolgozni. Mikor már beszélt, megkérdezte, hogy miért kell mindig elmennem esténként, meg szombat-vasárnap is. Éreztem, azt nem mondhatom, hogy pénzt kell keresni. Végülis azt mondtam: boldogtalan lenne az életem, ha nem csinálhatnám azt, amit szeretek. Persze ha az emberhez Lady Machbet szövegének tanulásakor odamegy a gyereke és azt mondja: „Guggolj le, ölelj meg, mert olyan messze vagy”, igen kutyául tudja magát érezni, mégha százszor azt csinálhatja is, amit szeret. — Amikor sok a munka, rettenetes anyának tartom magam, mert keveset vagyok a gyerekemmel, s amikor be akarom pótolni, akkor meg sok ügyetlenséget csinálok. Szerencsére a fiúk nagyon jó fejek. Apja is, fia is. Színházi család vagyunk, a férjem technikus. Otthon is a fő téma tehát a színház. Megmondják, ha tetszettem, és azt is, ha nem. A fiam nemrég látta a Szélkötő Kalamonát. Rendkívül büszke voltam, mert engem tartott benne a legszebbnek, és nem értette, hogy a Kalamona miért nem engem rabol el. Nagy László ISMÉT SIKERT ARATOTT A PÉCSI EGYÜTTES Máté-passió Kaposváron A Máté-passió előadása a Kaposvári református templomban (Fotó: Kovács Tibor) „Telt ház” mellett csendült fel Kaposváron a monumentális barokk mű. A főként lírai elemekkel átszőtt, s második részében drámai hangokat is megszólaltató alkotás a német mester életének derekán született. Bach akkoriban vesztette el első feleségét, otthagyta Lajos herceg an- halt-kötheni udvarát és a lipcsei Tamás templom kántoraként tengette életét. A mindössze hét zenészből — négy fúvós és három vonós —, valamint a lipcsei ifjakból verbuválódott énekesekből álló együttessel képtelen volt megvalósítani zenei elképzeléseit. Új felesége 13 gyermekkel áldotta meg, s ahogy elsuhantak fölötte az évek, egyre jobban eltávolodott az emberek kicsinyes világától, egyre jobban közeledett Istenhez. Minden kottasora a csillagos végtelenhez fohászkodott, s megszületett a Máté-passió, amelyben Máté evangéliumának, az utolsó vacsorától Jézus haláláig terjedő részeiből szerkesztette a mű epikai vonulatát. Ehhez társultak Picander lírai költeményei, amelyek az áriák és a kórusok szövegét adták. A Pécsi Szimfonikus Zenekar — a PATE Női Énekegyüttese, a Pannon Volán Férfikarból és a Pécsi Bach Ének- együttesből alakult kórus a Pécsi Mátyás Király Úti Zenei Általános Iskola kórusával — a nagyzenekari hangzás erényeit csillantotta meg. Váradi István karnagy vezényletével az együttes már másodszor bizonyította be a kaposvári közönségnek fölkészültségét. Árnyalt zenei megszólalásuk szépen kiemelte a lírai és a drámai részek kontrasztját. Minden elismerés a fiatal karnagyé, aki három órán át nemcsak szinten tartotta, de még fokozni is tudta muzsikusaival a zenei hangzás színességét. Az emberi érzelmek széles skáláját fölvonultató szólisták — Mukk József tenor, Váradi Mariann szoprán, Németh Judit alt, Kuncz László basszus, Altorjai Tamás basszus, Haramza László tenor — a zenei párbeszédek, áriák megszólaltatásával simultak a nagyzenekari együttesbe; egyéniségüket megcsillantva, nagy átéléssel tolmácsolták a művet. Nem lehetett könnyű a tavaszi fesztivál zsúfolt rendezvénysorozata után ilyen teljes értékű, tartalmas zenei estet rendezni. A városi művelődési központ által szervezett hangversenyen zsúfolásig megtelt református templomban háromszor is visszatapsolták a pécsi együttest. Nem sznobizmusból, „csak” a nehéz, de annál szebb produkció elismeréseképpen. Várnai Ágnes „A Kurtág- szigetcsoport” Terjedelmes írásban méltatja a Le Monde zenekritikusa, Cos- tin Casaban Kurtág György zeneszerzői munkásságát, abból az alkalomból, hogy a két héten át tartó genfi „Archipel” kortárs- zenei fesztivál nagy részét az ő műveinek szentelik, együtt a Svájcban élő magyar zeneszerző, Ligeti György műveivel. A fesztiválon Kurtág számos alkotását mutatták be, egyebek között vonósnégyeseit is, a Keller-Quartett előadásában, amely Bartók műveket is műsorára tűzött. „Kurtág fájdalmasan törekszik a tökéletességre, zenéje pontosan ellentéte a könnyen megközelíthetőnek” — írja egyebek között a Le Monde munkatársa, aki külön kiemeli dalait, a Truszova-cik- lust, a Kafka-töredékeket, de szól zongoraműveiről is. Lakner bácsi és száz gyereke Egykori növendékek, családtagok, pályatársak és tisztelők emlékeztek Lakner Artúrra, a legendás színházi és filmes szakemberre születésének 100. évfordulóján. A centenárium alkalmából Lakner bácsi és száz gyereke címmel könyv jelent /neg, amelyet a budapesti írók Boltjában mutattak be. A fényképekkel is gazdagon illusztrált kötetet a Lord Kft gondozta. Lakner bácsi és gyermekszínháza fogalom volt: Galambos Erzsi, Harkányi Endre, Örkényi Éva, Pápai Erzsi, Ruttkai Éva, Lakatos Gabriella, Zsolnay Hédi, Barlay Zsuzsa és még nagyon sok ismert színész, rendező, operaénekes „debütált” színpadán. Marcali és a Balaton festője Menekültek Szikra János új müve, amelyet Antwerpenben állítanak ki (Fotó: Lang Róbert) Díszpolgárrá avatták Marcaliban Szikra János festőművészt. A kitüntető elismerés két évtizedes marcali pedagógusi és művészi munkásságának az elismerését fejezte ki. Szikra Jánost fonyódi műtermében kerestük föl, ahol a pályakezdés éveire emlékezett. — Marcaliban az utóbbi években ritkábban mutatkozom, de az emberek megismernek, az utcán köszöntének. Itt Fonyódon, ahol pedig szintén hosszabb ideje élek, ilyet nem tapasztaltam. Fonyódon az én barátom a Balaton. Nagyon sok tanítványom él Marcaliban, rájuk mindig szívesen gondolok. Marcali akkortájt falunak minősült. A kultúra „gyerekcipőben" járt. Azon igyekeztem, hogy kitágítsam a világukat. Ami őket nagyon megfogta: a falusi színjátszás. A díszleteket sok esetben hajnalig festettem. Orvosok, ügyvédek, pedagógusok vállaltak szerepet az akkori népszerű operettekben. Főiskolás koromban gyakran eljártam a budapesti Operába, ahol Oláh Gusztáv díszlettervező és Márk Tivadar jelmez- tervező beavatott a munkájába. A háború után a marcali iskola kórházként működött, megsemmisült szinte minden. Kifosztották az iskolát. A szemléltető eszközöket — biológiai, fizikai, kémiai — újra el kellett készíteni. Erre is szívesen vállalkoztam. — A művészi munkához milyen inspirációt adott Marcali? — Lehetőséget kaptam az iskolában arra, hogy a szünetekben festhessek, mentesítettek az ügyelet alól. Marcali ezekben az években nagy lépéseket tett a városiasodás útján. Új városkép kezdett kibontakozni. Ez is megfogott, mint festőt, de szívesen jártam a környéket is, többek között elmentem Horvátkútra, ahol több képet festettem. 1954-ben rendeztünk először képzőművészeti kiállítást Marcaliban. Igen sok látogatója volt. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy megismerjenek, illetve a festészethez közelebb kerüljenek az emberek. Később Rippl-Rónai, Bernáth, Kunffy, Rudnay képeivel együtt szerepelhettem már egy marcali tárlaton. — Milyen érzéssel hagyta ott Marcalit? — Mielőtt végleg elköltöztem volna, már gyakran jártam át Fonyódra. Az 1960-ban Budapesten, a Fényes Adolf-termi kiállításomhoz itt gyűjtöttem élményt. Gyakran átrándultam a túlsó partra Bernáth Aurélhoz is. A Balaton jelentette számomra azt az élményt, amelyet a festészetemben igyekeztem feldolgozni. — A műterem széles üvegablakán át a túlpart hegyei, közülük is a kiemelkedő Badacsony mutatja magát. Ám egy másik ablakon át a fonyódi belső halastavakra is szép kilátás nyílik. Fölfigyelt erre is? — A balatoni képeim az is- meretebbek, de a falusi pincék, a belső tavak világa is érdekelt mindig. Ilyen képeket is festettem. — Min dolgozik most? — Antwerpenben és Brüsz- szelben lesz az idén kiállításom. Az új munkáimat ezekre a bemutatókra szánom. A Magyar Nemzeti Galéria is több munkámat számon tartja, Bereczky Lóránd főigazgató folyamatosan figyelemmel kíséri munkásságomat. Bővíthető lesz a galériabeli anyagom is. Horányi Barna Magyarországon Fotókiállítást rendezett Szegeden a megyeháza aulájában Menekültek Magyarországon címmel a Menekültügyi és Migrációs Hivatal Bicskei Befogadó Állomása és szegedi szervezete. A fotókat készítő eM. Soós György nagyatádi fotóművész képein a menekülés, az ideiglenes hazába, otthonba kerülés pillanatait örökítette meg. A kiállítást Morvay István, a Menekültügyi és Migrációs Hivatal elnöke ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. Új hangverseny- sorozat Franciaország a századfordulón címmel új hangverseny- sorozat kezdődött pénteken a Budapesti Fesztiválzenekar városházi „kávékoncertjei” részeként. Körner Tamás, a Budapesti Fesztiválzenekar igazgatója elmondta, hogy a Kocsis Zoltán szerkesztette, három koncerten elsősorban Debussy és Ravel műveiből összeállított, számos rendkívül ritkán játszott darabot szólaltat meg a zenekar. A műsorban Kocsis Zoltánt, Ránki Dezsőt, Klukon Editet, Perényi Miklóst, Takács Nagy Gábort, Mocsári Károlyt, Berkes Kálmánt hallhatja a közönség. Április 9-ét követően május 14-én és június 4-én este koncerteznek a Városháza dísztermében. 40 órás IBM PC tanfolyamokat 1. számítógép-kezelői (tandíj: 5000 Ft) 2. számítógép-felügyelői (tandíj: 7000 Ft) Gyeden, gyesen lévőknek, munkanélkülieknek 1000 Ft kedvezmény. Jelentkezni Kaposvár, Fő u. 20. alatt, az udvarban lehet, vagy a 12-839-es telefonon. Ugyanitt számítástechnikai szakkönyvek és ügyviteli nyomtatványok kaphatók! (1503)
