Somogyi Hírlap, 1993. március (4. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-26 / 71. szám
A Kapos Volán a diákokért Vasárnapi járat Csurgóra Dél-Somogy három városának szakközépiskoláiban az egész térségből tanulnak fiatalok. A megye két sarkában levő város közti utazás azonban nem kevés gondot okozott eddig. A Barcsról vagy környékéről vasárnap délután Csurgóra induló 30 diák, ha vonattal indult, Gyékényesen két órát várt a csatlakozásra. Szülői felkérésre Csurgó polgármesteri hivatalának irodavezetője, Ferenc József kapcsolatba lépet a Volán baranyai, somogyi és zalai vállalatával, valamint a MÁV Pécsi Igazgatóságával. A tárgyalásokat mindvégig a segítőkészség kísérte. A Kapos Volán már hetek óta indít vasárnapi járatot Barcsról, amely 17 óra 20 perckor indul és a Dráva mentén haladva már fél hétkor Csurgóra érkezik. Közben a többiek is felszállhatnak Bol hótól Bélavárig. A MÁV Pécsi Igazgatósága is ígéretet tett: az új menetrend előkészítése során keresni fogják a kedvezőbb csatlakozás lehetőségét. Nemcsak a pontos iskolába érésre van gondja a városnak és a két középiskolának: sikerült elérniük, hogy péntek kora délután Nagykanizsára, Marcaliba és Kadarkúton át Kaposvárra induljanak autóbuszok. Horváth József _ .jminni K rónika Ökumenikus egyházi naptár Péntek, köznap. Napi igék: Kát.: Bölcs 2,12-22. Zsolt 33. Jn 7,1-2.10.26-30. Ref.: Hág 2,10-23, 20, 41- 47. Ev.: Jn 10,7-25. Lk 21,29-38. Emanuel (Immánuel). Héber eredetű név, jel.: velünk az Isten. Védőszent: Szent Emanuel, a IV. század elején szenvedett vértanúságot. Híres viselője volt: Immanuel Kant (1724-1804) filozófus. Az ortodox naptárban Szent Gábriel arkangyal. MÁRCIUS A nap 5.35 órakor kél, és 18.05 órakor nyugszik; a hold 6.30 órakor kél, és 21.43 órakor nyugszik. Elkel a kabát Péntek Emánuel, Sokfelé várható eső, zápor eső. A hegyekben havazásra számíthatunk. Az évszakhoz képest hűvös idő lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 4, 9 fok között alakul. A Balatonra is vihetik a tulajdonosok Kerékpárok a vonaton " ■ Egyedülálló az országban a kaposvári Steiner József falikútgyüjteménye. Az öntöttvas tárgyakból álló kollekciót házi múzeumáén be is mutatja az érdeklődőknek. Ebbe karos és kerekes kutak valamint kályhák tartoznak. (Fotó: Kovács Tibor) Kerékpárok és tulajdonosaik együtt utazhatnak a vonaton május 23-ától a Budapest, Velencei-tó, Balaton déli partja és a Budapest-Vác- Szob vonalon. Az egyelőre kísérleti intézkedés mellett a MÁV továbbfejleszti a pogy- gyászként feladott kerékpárok fuvarozását is. A poggyászként feladott kerékpárok jegyét májustól elővételben is megválthatják az utasok. Aki pedig kerékpárjával együtt kíván utazni, külön kerékpárjegyet kell majd vennie. A biciklik viteldíja a jelenlegi díjszabás szerint alakul majd: 50 kilométerig 30 forintot, ennél nagyobb távolságra pedig arányosan növekvő összeget kell fizetni. A vonatokon az első és utolsó kocsik középső peronján lehet majd kampóval a csomagtartóra rögzíteni a kerékpárokat, vonatonként összesen nyolcat. Szünetelő szakrendelés a megyei kórházban Március 31 -én, szerdán áramszünet miatt szünetel a fül-orr-gégészeti, valamint az audiológiai szakrendelés. A sürgős eseteket a kórház fül-orr-gégészeti osztályán látják el. Meghalt a kanadai matróna Száztizenhárom éves korában elhunyt Lilian Ross, Kanada legidősebb állampolgára. A matróna 11 esztendeje az Ontario tartománybeli Cornwall egyik szeretetházá- ban élt. Lilian Ross, a zene és a táncművészet egykori professzora magányosan élte le hosszú életét. A skót bevándorlók gyermekének született Ross kiasasszony bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe, mint a legöregebb kanadai. — Győri György, volt batéi lakos gyászjelentése a család hibáján kívül, technikai okok miatt nem jelent meg. — MÉHÉSZEK, akác és vegyesmézet vásárolunk rövid fizetési határidővel. Mézes Bt. Bárdudvarnok. Tel.: 82 13-300/182. SZEMPONT OPTIKA Teljes szemészeti ellátás, gyerekszemészet, computeres szemvizsgálat. Contact lencse rendelés DR. BAZSIKA MÁRIA Rendelési idő: hétfő, kedd, szerda 9-13.30 óráig, hétfő 14-17 óráig Kaposvár, 48-as ifjúság útja 48. Tel.: 82/10-721 (2399) Bálnabiztonság a Ligur-tengeren Ezután biztonságban élhetnek a delfinek és a bálnák 73 ezer négyzetkilométeren a Földközi-tenger vizében. Franciaország, Olaszország és. Monaco megállapodásával a partvidéken, a Ligur-tenger térségében. Ebben a körzetben megtiltják az olyan halászhálók használatát, amelyek veszélyesek a delfinekre és a bálnákra. Az elmúlt években sok száz tengeri emlős esett az új típusú halászhálók áldozatául. Holland bálás áruk viszonteladóknak nagy választékban kaphatók Már nyári áruk is érkeztek Kőröshegyre, a Petőfi u. 114. sz. lerakatba. Áraink nem változtak! Jól jár minden kedves régi és új vásárlónk, ha felkeres bennünket. Érdeklődjenek a 84-40-653-as telefonon. (1070) Horgász a hullámsírban Három holttestet megtaláltak Hónapokon át mende-mon- dák keringtek Esztergomban arról a négy fiatalemberről, aki a múlt év decemberében a Balatonra utazott horgászni, majd nyomtalanul eltűnt. Mostanra sajnos beigazolódott: mindegyikük vízbe fulladt. Január végén egy ismeretlen férfi holttestét vetette partra a Balaton. A feltételezések szerint Meszes B. Lászlót találták meg. Édesanyja azonban még a mai napig sem tudta teljes bizonysággal felismerni fiát, s a boncolást követő bonyolult azonosítás még nem zárult le. A napokban ismét értesítést kaptak az érintett esztergomi családok a siófoki rendőrkapitányságtól: március 19-én a Zamárdi és Szántód közötti móló közelében újabb vízbe fulladt fiatalt találtak. A helyszínre siető család ebben a holttestben minden kétséget kizáróan felismerte Meszes Tamást. Ekkor derült ki, hogy Török Csaba a harmadik eltűnt is a Balatonban lelte halálát, felesége a siófoki rendőrségtől kapott fénykép alapján ismerte fel. Török Csabát még decemberben találták meg, és ismeretlen vízbe fulladtként temettette el a rendőrség. A negyedik eltűnt esztergomi fiatalembert, Böcskei Molnár Lászlót minden bizonnyal még a hullámsír rejti. — Anyagtorlódás miatt a hétvégi orvosi ügyelet című összeállításunk lapunk holnapi számában jelenik meg. SZOMORÚ FEKETE STATISZTIKA Lelőtt amerikai tizenévesek Több mint négyezer tizenéves lelte halálát lőfegyver által az Egyesült Államokban 1990-ben — derül ki az amerikai kormány jelentéséből. Donna E. Shalala egyészség- ügyi és szociális miniszter megdöbbentőnek és elfogadhatatlannak nevezte a fekete statisztikát. Az adatok szerint 1990-ben 4173 15-19 éves fiatal vesztette életét lőfegyver okozta sérülés következtében, csaknem hatszázzal több, mint 1989-ben. Öt évvel korábban másfél ezerrel kevesebb ilyen esetet jegyzett fel a statisztika. 1990-ben a 15-24 éves korosztályban minden negyedik halálesetet lőfegyver idézett elő. Tarka sorok A kutya Odakint dörög, villámlik, szakad az eső, úgy esik, mintha soha elállni sem akarna. A feleség odafordul a férjhez: — Ugyan, ugorj már le a boltba, és hozzál egy csomag vajat. A férj kissé bátortalanul, nyűglődve megszólal: — De drágám, ilyen időben a kutyát sem engedik ki... — Hát ki mondta, hogy vidd magaddal a kutyát? Krumpli Vendég érkezik a házaspárhoz, a férj egy fiatalkori barátja. A házigazda éppen krumplit hámoz a konyhában. Leülteti maga mellé a vendéget, beszélgetnek, aztán egy idő múlva a barát megkérdezi: — Hát az asszony? — Bent van a szobában — int a férj —, nézz be hozzá. A barát feláll, bemegy, majd néhány pillanat múlva szörnyedve vissza is jön, és hitetlenkedve csóválja a fejét: A feleséged ágyban van! — Igen tudom. — De egy idegen férfi is van vele az ágyban. A férj megijed: — Te jó isten, akkor nem lesz elég a krumpli... Diéta Vasárnap délután a házaspár a bevásárlóutcában sétál. A férj minden előttük haladó csinos lánynak utánanéz, sőt még csettintget is nagyokat a nyelvével. Az asszony tűri egy darabig, majd rászól: — Viselkedj már rendesen, Gerzson! Hiszen nős ember vagy! — Hát aztán? — csodálkozik a férj. — Ha diétán vagyok is, az még nem jelenti azt, hogy nem szabad elolvasni az étlapot. Strucc Vasárnap délutáni nyugalom, a feleség újságot olvas, a férj televíziót néz. — Tudod, mit olvastam? — néz fel az asszony az újságból. — Azt, hogy a strucc nagyon rosszul lát, viszont a gyomra mindent megemészt. A férj hátrafordul, és feltekint az égre: — Ó istenem, milyen nagyszerű férj lenne! Román menekülők a Kálmán-expresszen Szerda éjszaka 14, Ausztriába szökni akaró román állampolgárt találtak a határőrök a Bécsbe tartó Kálmán-expresszen Hegyeshalomnál. A románok az egyik vasúti kocsi padlásterében bújtak el. Magyarországra még legálisan, útlevéllel érkeztek, de nem volt osztrák vízumuk, ezért próbáltak átszökni nyugati szomszédunkhoz. Vala- mennyiüket átadják a román hatóságoknak. Kóstolja meg • hidegkonyhai készítményeinket • cukrászsüteményeinket • snack ételeinket • 20 féle fagylaltunkat, • üdítőitalainkat, kávénkat a Bianco Nero cukrászdában Kaposváron, a Kossuth téren Viszonteladóknak házhoz is szállítunk Cukrászatunk Taszáron van Telefon: 75-005 (X) OPEL A MOLNÁR Kft Kaposvár, Füredi u. 153. Tel.: 82/14-25 • Műszeres futóműjavítás • Gumiszerelés, centírozás • Műszaki vizsgáztatás • Zöld kártya kiadás (benzin, diesel) • Motordiagnosztika (Bosch paddal) • Alsó-, felső motor mosás, belső takarítás • Új és használt gépkocsi árusítása • Garnciális átvizsgálás SOMOGYI HÍRLAP Az Axel Springer-Magyarország Kft pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR.KERCZÄ IMRE Fq|@iős szerkesztő’ BÍRÓ FERENC (társadalom és gazdaság), DR. TRÖSZT TIBOR (művelődés és kultúra) Gyártásvezető-szerkesztő: KURUCZ FERENC. Tervezőszerkesztő: CHRIST LÁSZLÓ, KATONA A. CSONGOR, NAGY MIKLÓS. Olvasószerkesztő: LAJOS GÉZA Kiadja az AS-M Kft. Somogy Megyei Irodája Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 11-644 Telex: 13-360, Telefax: 12-315 Postacímünk: 7401 Kaposvár Pf. 31. Hirdetés és reklám: telefon 11-506 Siófoki iroda (szerkesztőség és hirdetésfelvétel): Siófok Szabadság tér 9. Telefon: (84) 11-668, Telefax: (84) 10-861 Készült a szerkesztőség számítógépes szövegszerkesztő-rendszerén. Nyomtatta a Kaposvári Nyomda Kft, Kaposvár, Fő utca 101. Felelős vezető: MIKE FERENC Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a hírlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HELÍR), Budapest, XIII. Lehel u. 10/a 1900., közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215— 96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 319 forint, negyed évre 957 forint, fél évre 1914 forint, egy évre 3388 forint. ISSN 0865-9125 Kéziratokat nem örzünk meg és nem küldünk vissza.