Somogyi Hírlap, 1993. március (4. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-18 / 64. szám
f Mély fájdalommal tudatom mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PAPP JÁNOS kaposfői lakos, a zselici vadász- társaság volt tagja, életének 87. évében elhunyt. Temetése március 19-én 15 órakor lesz a kaposfői temetőben. Minden külön értesítés helyett. Gyászoló felesége és a rokonság Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BERLÁSZ ISTVÁN nyugalmazott fővizsgáló, so- mogyszobi lakos, 69 éves korában, hosszan tartó szenvedés után elhunyt. Temetése március 19-én 14 órakor lesz a somogyszobi temetőben. Gyászolja: felesége, gyermekei és unokái Minden külön értesítés helyett, mély fájdalommal tudatjuk, hogy MOLNÁR JÓZSEFNÉ sz. Aradi Margit kaposvári lakos, a szociális otthon volt dolgozója, 57 éves korában elhunyt. Temetése március 19-én du. 2 órakor lesz a kutasi temetőben. Gyászoló lánya, veje, unokája t Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyám, ORBÁN GYULÁNÉ Kaposvár, Géza u. 18. sz. alatti lakos, 80 éves korában csendesen elhunyt. Temetése március 23-án 12.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Gyászoló család t Köszönetét mondunk a barátoknak, kollégáknak, szomszédoknak, a volt tanítványoknak, a Berzsenyi D. Ált. Iskola nevelő- testületének és mindazoknak akik édesanyánk, FÁBIÁN LÁSZLÓNÉ tanítónő temetésén részt vettek vagy együttérzésüket más módon kifejezték. Gyermekei Köszönetét szeretnék mondani mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, akik szerető férjem, GALAMB JENŐ temetésén részt vettek, koszorúikkal, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Szerető felesége INGATLAN Autóval jól megközelíthető helyen raktárnak való helyiséget keresek Kaposváron .Minimum 300 négyzetméter. Telefonos előnyben. Tel.: 82/15-382. (22/s) JÁRMŰ FIAT Tipo 1,9 Tds digit sürgősen eladó. 1988-as, ezüstmetall, gyári extrákkal. Tel.: 16-192. Érdeklődni 17 óra után. (x) ÁLLÁS Műszaki érdeklődésű üzletkötőket keres a Horváth Autócentrum. Siófok, Fő u. 162. Érdeklődni a 84/10-759 telefonon, vagy személyesen. (155493) MAGAS kereseti lehetőség! Vállalkozó szellemű fiatal, agilis munkatársakat keresünk fő- és másodállásban! A szakmai képzés költségeit átvállaljuk. Érdeklődni: 82-20-566. (1112) VARRÓNŐ ipari gépekkel bedolgozást vállalna. Érdeklődni: Magyaratád, Széchenyi u. 27. (1237) EGYÉNI vállalkozók könyvelését, áfa elszámolását vállalom. Ajánlatokat a 82- 11-081 telefonra kérem. (1229) FIGYELEM! Édesipari termékek — teasütemény-család forgalmazásához keresünk autóval és raktárral rendelkező területi képviselőket Budapesten illetve vidéken. Jól jövedelmező jutalékos rendszerben. Tel.: 06/33-17303 vagy 06/34-11029. (25523) A KAPOSTEX Kft. gyakorlattal rendelkező varrónőket felvesz, 68—95 Ft/ óra teljesítményben. Jelentkezni: Kaposvár, Kanizsai u. 56. sz. alatt 8—16 óráig. (52/k) Minden külön értesítés helyett, tájékoztatjuk mindazokat a barátokat, ismerősöket, akik tisztelték és szerették, hogy KOVÁCS BÉLÁNÉ Bódis Erzsébet volt fonyódi lakos, hamvasztás utáni búcsúztatása március 20- án 11.20 órakor lesz a fonyódi temető ravatalozójánál. A gyászoló család Köszönetét mondunk mindazoknak, akik drága halottunk, KRIZSANICS IMRE temetésén részt vettek, s fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család T Köszönetét mondunk mind- . azoknak a rokonoknak és ismerősöknek, akik felejthetetlen halottunk, SIPOS VENDELNÉ temetésén részt vettek, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk kaposvári Bőrgyógyászat főorvosának, orvosainak, dolgozóinak az odaadó fáradságos munkájukért. A gyászoló család NŐI munkaerőt, betanított munkára, műanyag fröccsöntő gépre (két műszak) felveszek. Kaposvár, Kócsag u. 35. (Toponár). (203712) SZAKÁCSOT, kézilányt, takarítót nyári szezonra felveszünk. T.: 84/ 12-455 de. 8—10-ig. (155528) BALATONLELLEI üzletbe szakácsot felveszünk, májusi kezdéssel. Ingyenes szállást-ellátást, magas fizetést biztosítunk. ,06-85/51-654. (1419) NÉMETÜL perfekt beszélő, érettségizett fiatal lány, felsőfokú nyelvvizsgával munkahelyet változtatna Kaposváron. Ajánlatokat a 1516. számra a kiadóba. (1516) A KAPOSVÁRI MÁV Nevelő és Diákotthon azonnali belépéssel (35—40 éves korig) testnevelő szakos nevelőt keres. Jelentkezni szakmai önéletrajzzal személyesen az intézmény vezetőjénél lehet. Férfiak előnyben. (1545) A CASPET olasz—magyar kft. vállalkozói igazolvánnyal rendelkező üzletkötőket keres elhúzhatós, rolós elven működő szúnyogháló értékesítésére. Levélcím: 8651 Balatonszabadi, Szilágyi u. 2.(1668) WIENER ARBEITSMARKT Stellenangebote. Ausztriai vállalatok állásajánlatainak gyűjteményes kiadása jelenik meg. Önnek 32 oldalon 1044 hirdetés áll rendelkezésére, hogy kiválassza a legmegfelelőbbet. A kiadvány 390 Ft-os áron utánvéttel megrendelhető. Cím: AustroJob, 7401 Kaposvár Pf. 367. (1682) PULTOST felveszek Lellére, takarítónőt este 2 órás munkára. Jelentkezni a leilei Takszöv.-ben, Büfé jeligére. (1634) FELVÉTELRE keresünk kft.-hez 10 éves, idegenforgalmi gyakorlattal és németnyelv-tudással rendelkező dolgozót. Jelentkezés: HR Balazs Stroh- gáustr. 13 W-7250 Leonberg/D. (1654) FÖLDMÉRŐ vállalat segédfelmérői munkakörbe várja — érettségizett, jó rajzkészségű lehetőleg számítógép-ismeretekkel rendelkező — katonaviselt fiúk jelentkezését. A jelentkezéseket kézzel írt rövid önéletrajz csatolásával az 1653. számra március 31-ig a kiadóba kérjük. (1653) VENDÉGLÁTÓ-GYAKORLATTAL szakácsnőt vagy kézilányt felveszünk, lehet nyugdíjas is. Kaposvár, József A. u. 14.(1568) NEMZETKÖZI brókercég Kaposvár, Marcali és vonzáskörzetében hálózat bővítéséhez keres legalább érettségizett 25—45 év közötti, lehetőleg gépkocsival rendelkező munkatársakat. Érdeklődni telefonon 82/21-084 számon, csütörtökön 10—17 óráig, pénteken 10—13 óráig (a vonal csak a megadott időpontban él). MUNKAKÖZVETÍTÉS! Polidor Kkt„ Kaposvár, Honvéd u. 30. nyitva hétköznap 14.30-tól 16-ig telefon a fenti időben 82/21-461.(1612) f Soha el nem múló, mély fájdalommal tudatjuk, hogy férjem, édesapánk, HETÉNYI ZOLTÁN 59 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése március 22-én 1 /2 2 órakor lesz a Nyugati temetőben. Gyászoló szerettei Mély fájdalommal tudatjuk, hogy LÓTH FERENC somogysárdi születésű kaposvári lakos 73 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása március 23-án du. 14.30 órakor lesz a Keleti temetőben. Gyászoló leánya és vője Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, ID. SZOMORÚ ISTVÁN fonyódi lakos temetésén részt vettek, virágaikkal, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, munkatársaknak, szomszédoknak, ismerősöknek, akik szeretett férjem, fiam, vöm, testvérem, IFJ. FOKT GYULA temetésén részt vettek. Részvétnyilvánításukkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család OTTHONÁBAN végezhető, jól jövedelmező munkát ajánlok, válaszborítékért tájékoztatom. Nagy József, 7500 Nagyatád, Rákóczi u. 81. (1620) ÁLLAT ELVESZETT Alma névre hallgató sima szőrű, magyar vizsla szukakutyám. Jutalom és költségtérítés ellenében értesítsenek a 82/16-802-es telefonon vagy személyesen: Dudla Ferenc, Ka- posfő, Ady E. u. 7. (1854) 2 db magyar tarka 4 hónapos üszők eladók. Somogyvár, Újsor 38. sz. (203699) TÖRZSKÖNYVEZETT kínai palotapincsi sürgősen eladó. Érdeklődni a 82/ 16-745 telefonon. (203695) KUTYA-, macskakölykeket vásárolunk. Tel.: 148-8627, 148-8620, 128- 8915,277-5648. (24419) MAGYAR agár kiskutyák HP 7, CAC- os apától elöjegyezhetők, húsvétra elvihetők. Bessy kutyakozmetika, Magyaregres, Kossuth L. u. 25. (1413) 5 hónapos német juhász szuka HPJ- CAC-os szülőktől eladó. Balatonszárszó, Dózsa u. 44. (1444) EGYPÁR 3 éves ügető mén és egy 2,5 t teherbírású, gyári, felújított spediMély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LEHEL LÁSZLÓ tangóharmonikás, nagyberényi lakos, 50 éves korában elhunyt. Temetése március 20-án 11 órakor lesz a nagyberényi temetőben. A gyászoló család t Köszönetét mondunk mindazoknak, akik fájdalmunkat átérezve, drága gyermekünk, IFJ. GREGURICZ GYULA elvesztésekor gyásztávirataikkal együttérzésüket kifejezték, és köszönetét mondunk mindazoknak, akik velünk együtt utolsó útjára elkísérték, sírjára virágaikat elhelyezték. A gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, barátoknak, a szentbalázsi óvoda és iskola dolgozóinak, a 8. osztályos tanulóknak, a Surján Rt. dolgozóinak, ismerősöknek, akik felejthetetlen halottunk, TÖRZSÖK JÓZSEF TIBOR temetésén jelenlétükkel, virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, HERBELGYÖRGY volt kaposvári lakos temetésén részt vettek, virágaikkal, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család terkocsi eladó. Somogyfajsz, Május 1. u. 12.(1447) 2 db 5 hónapos magyar tarka üszőborjú eladó. Nagybajom, Mező u. 38. (1600) PARTNER 24/170/65 magányos fiatalember társaság hiányában várja 22—24 év közötti, káros szenvedélytől mentes, Kaposvár környéki magányos hajadon levelét, melyet „Bizalom 1129" jeligére a kiadóba kér. (1129) 33/174/80 kaposvári független fiatalember keresi hozzá illő komoly gondolkodású hölgy ismerettségét. Leveleket 1542. számra a kiadóba kérek. (1542) PARTNERKÖZVETÍTÉS! Poldor KKt. Kaposvár, Honvéd u. 30., nyitva hétköznap 14.30-tól 16 óráig. Telefon a fenti időben 82-21 -461. (1617) ALBÉRLET KAPOSVÁRI, másfél szobás, telefonos, gázos, vízórás, üres. IV. emeleti lakás kiadó az északnyugati városrészben. Telefon: 82-19-802. (20/K) MAI MŰSOR Csiky Gergely Színház 19 órakor: ÉJJELI MENEDÉKHELY, Komor I-bérlet, 19.30 órakor WOYZECK. Stúdióelőadás. Kaposvár, Szivárvány du. 5 és 7: ÉJFÉLI BUNYÓ (am). Nagyatád 7: 1492 — A PARADICSOM MEGHÓDÍTÁSA (ang-fr). TELEVÍZIÓ Budapest 1 5.40: Falutévé. 6.00: A Reggel. 8.05: A Financial Times kelet-európai gazdasági híradója. 8.35: Napközi. 9.00: Pokoli paradicsom. 10.00: A klinika. 11.00: Játék. 11.15: Zoom. 16.00: Délutáni egyenleg. 16.10: Telesport. 16.50: Képújság. 16.55: Helena. 17.30: Menedzser Magazin. 18.10: Pénzvilág. 18.20: Napközi. 18.40: Leó és Fred. 19.00: Atlanti kerekasztal. 20.00: Híradó. 20.30: Telesport. 20.40: Szomszédok. 21.10: Fride- rikusz-show. 22.35: AKTuális. 23.05: A holland példa. 23.55: Híradó. 24.00: BBC-híradó. Budapest 2 6.00: Napkelte. 16.00: Keresztelő a Gyimesben. 16.15: Ötöd-ölő. 16.30: Kirakat. 17.05: Prizma. 17.45: Nellie, az elefánt. 17.50: Elektor kalandor. 18.00: Híradó. 18.10: Regionális híradó. 18.25: Regionális magazin. 19.05: Showzás. 19.35: Budapesti Tavaszi Fesztivál. 20.50: Férfikézilabda-vb. 22.00: Esti egyenleg. 22.25: Budapesti Tavaszi Fesztivál. Duna Tv 16.10: Makra. 17.50: Távolból írok, kedvesem... 18.35: Mesesarok. 18.45: Hírek. 19.00: XX. század. 19.45: Liszt Ferenc: Les preludes. 20.00: Tanúk nélkül. 20.35: Hollywood, avagy álomgyár a város felett. Osztrák Tv1 9.00: Hírek/Hooperman felügyelő. 9.30: Országok és emberek. 10.00: Ausztria-kép. 10.30: Diana hercegnő igaz története. 12.05: Természetfilm. 12.15: Magazin. 13.00: Hírek. 13.10: Rólunk van szó. 13.35: Sinha Moca. 14.00: A nagy völgy. 14.50: Csodák az állatvilágban. 15.05: A dzsungel könyve. 15.30: An-tan-ténusz. 15.50: Alfred J. Kwak. 16.30: Szellemirtók. 17.00: Minihírek. 17.10: Wurlitzer. 18.05: Rólunk van szó. 18.30: Barátok. 19.30: Híradó. 20.00: Sport. 20.15: Duna hercegnő. 21.05: A számok világa. 21.35: El Dorado. 23.40: Kávét a tigrisnek. Osztrák Tv2 17.15: A nagy fal. 18.00: Hooperman felügyelő. 18.30: Ki kicsoda? 19.00: Tartományi élet. 19.30: Híradó. 20.00: Kulturális magazin. 20.15: Belföldi tudósítások. 21.00: Filmüjdonságok. 21.30: Vigyázat, kultúra! 22.00: Híradó. 22.30: PRO 7 5.10: „Colt" a biztonság kedvéért. 6.00: Vicki. 6.25: Rajzfilmek. 8.15: Parker Lewis. 8.45: Harttól Hartig. 9.40: Füstös a porba harap. 11.15: San Francisco utcáin. 12.15: Bili Cosby-show. 12.50: Vegas. 14.05: Kansas Lewis. 15.20: Harttól Hartig. 16.15: Rajzfilmek. 18.00: Parker Lewis. 18.30: Bill Cosby- show. 19.00: San Francisco utcáin. 20.00: Híradó. 20.15: Wall Street woman. 22.05: T. J. Hooker. 23.05: Króm és forró bőr. 0.55: Minden lében két kanál. 1.55: A halál amulettje. 3.30: Vegas. SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyei! 8.35: Kaliforniai nap alatt. 9.25: Fiatal és nyugtalan. 10.10: Apa és anya történetei. 11.50: Szomszédok. 12.15: Szerencse- kerék. 12.55: Kérlek, jelentkezz! 13.45: Fiatal és nyugtalan. 14.35: Szomszédok. 15.00: Kaliforniai nap alatt. 15.55: A négyöklű trió. 16.50: 5x5. 17:20: Mindent vagy semmit. 18.30: Sport. 19.00: Irodalmi kvartett. 23.45: Beszélgetés. 0.45: Halló, Ausztria — halló Bécsi Pécsi Tv Ma 18 óra 20 perckor jelentkezik az MTV pécsi körzeti stúdiója Hétközben című műsora. A tartalomból: Ismét elkezdődött az élet Harasztiban, az egyetlen horvátországi szabad községben, ahol magyarok laknak. — Drog- és alkoholmegelőző program gyerekeknek. — Óriás hologramok Pécsett. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Reggeli krónika. 8.20: Mindennapi tudomány. 8.30: Hangszemle. 9.05: Napközben. 11.05: Cigányfélóra. 11.35: Napkönyv. 12.00: Déli krónika. 12.30: Vendég a háznál. 13.05: Ki nyer ma? 13.30: Tanúim lesztek. 14.05: Klasszikusok mindenkinek. 15.05: Tímár György. 16.00: Délutáni krónika. 16.30: Zenefórum. 17.05: Magyarországról jövök... 18.00: Esti krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.35: Nemzeti olvasókönyv. 20.05: Hagyományápolók. 20.30: Határok nélkül. 21.05: Kossuth- klub. 22.00: Késő esti krónika. 22.30: Fórum. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Napindító. 8.05: Sportreggel. 8.20: Rivaldafényben. 9.05: Zene-szó. 11.05: Napóra. 12.00: Nótakedvelőknek. 13.05: A Szabó család. 13.30: Idősebbek hullámhosszán. 14.00: Kabarécsütörtök. 17.05: Napóra. 18.00: Rockhullám. 18.30: Helykereső. 19.05: Az én újságom. 19.35: Prímások pódiuma. 20.00: Kattogó Kabaré. 21.05: Daráló. 21.35: Heavy-metal híradó. 22.00: Hangfalfestő. 22.30: Jazzlista. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel. 9.05: Pódium. 10.05: Agripsholmi kastély. 11.00: Borisz Godunov. 12.05: Hangverseny délidőben. 13.40: Régi magyar muzsika. 14.05: RÉZben. 14.55: Barokk verseny- művek. 16.05: Éneklő Ifjúság. 16.15: Kortárs magyar zene. 17.00: Gordiusz. 18.05: Kapcsoljuk a stúdiót. 19.05: Magyarképek. 19.45: Mozart: F-dúr divertimento. 20.05: Budapesti Tavaszi Fesztivál. 21.15: Szimfónikus miniatűrök. 22.05: A zene üzenete. 22.20: Napjaink zenéje. PÉCSI RÁDIÓ 5.55: Hajnaltól reggelig. 9.00: Műsorzárás. 13.00: Horvát és szerb nyelvű nemzetiség műsor. 14.00: Német nyelvű nemzetiség műsor. 15.00—16.00: „Dél- dunántúli hírmagazin" a Pécsi Rádió közszolgálati műsora. 16.00—18.00: A „Pannónia rádió" szolgáltató és kereskedelmi műsora. 18.00: Regionális német nemzetiségi műsor. 19.30: In der Mutterschprache. 20.00: Na materinjem jeziku. 20.30: Na maternjem jeziku. JUVENTUS RÁDIÓ 8.00: Hírek, rendőrségi hírek, sport. 10.00: Film, színház, musical. 11.00: Juventus délelőtt. 12.00: Régi csibészek. 13.00: Pénz, piac, család. 14.00: Lovasmagazin. 15.00: Újdonságok. 16.00: Egészségről mindenkinek. 17.00: Contry, folk, blues. 18.00: Hírek, sport. Pont, pont, pont. 19.30: Szerencsekerék. 20.15: Cluedo. 21.20: Halli Galli. 22.15. Híd a pokolba. 23.55: Dracula sátáni rítusai. 1.25: A négyöklű trió. RTL Plus 6.00: Híradó. 7.00: Halló, Európa—jó reggelt, Németország! 9.00: A Főnök. 10.00: Gazdag és szép. 10.30: Forró nyeremény. 11.00: Rizikó. 11.30: Családi párbaj. 12.00: Magazin. 12.30: A Springfield-sztori. 13.20: Kalifornia klán. 14.10: Baleseti osztály. 15.00: Gyilkosság a hobbija. 16.00: Beszélgetés. 17.00: Ki itt a főnök? 17.30: Borzasztó kedves család. 18.00: Fiatalok magazinja. 18.45: Híradó. 19.45: Jó idők, rossz idők. 20.45: Segítség, megbolondult a családom! 21.15: S. O. S. hívás. 22.15: Sztárriport. 22.45: Dirk Bach-show. 23.15: Gottschalk-show. 24.00: L. A. Law. 1.10: Borzasztó kedves család. 1.45: Ki itt a főnök? 2.15: Beszélgetés. 3.10: Robbanékony. 3.35: Gyilkosság a hobbija. 4.25: Jó idők, rossz idők. 5.10: Fiatalok magazinja. MŰHOLDPROGRAMOK 11993.1 március 20-án s azt követően minden hónap 3. szombatján Mernyén rendszeres állat- és kirakodóvásárt rendezünk, I I | melyre minden érdeklődőt szeretettel várunk! (55/K) Hangszerkiállítás és -vásár 1993. március 23-tól 31-ig ✓ a Somogy Áruházban a Julius Meinl csemege fölött. ❖ Yamaha és Casio elektronikus ❖ Hohner ütő- és húros hangszerek ❖ dobok, pianínók ❖ fúvós és vonós hangszerek Előleg nélküli részletfizetési akció (1153) Amadeus hangszerkereskedés A SIÓ-MOTOR KFT. májusban megnyíló MITSUBISHI márkaszervizébe pályázatot hirdet szervizvezetöi állás betöltésére. Alkalmazási feltételek: szakirányú felsőfokú vagy középfokú képesítés és vezetői gyakorlat — tárgyalóképes németnyelv-tudás. A pályázatokat az alábbi címre kell benyújtani 1993. március 30-ig SIÓ-MOTOR KFT., ^ Siófok, Vasvári u. 51. (155530^ j Ismét Csurgón a„LUCA” J Nyugati bálás áruk I vására I Helye: | művelődési ház | Ideje: március 19., péntek 9—16 óráig (10/K/a)J Vállalkozásunkhoz olyan tőkeerős befektető jelentkezését várjuk, aki részt kíván venni olyan vállalkozásban, mely éves szinten, várhatóan 6 millió Ft tiszta nyereséget hoz. írásos jelentkezéseket,, JÓ BEFEKTETÉS" jeligére a kiadóba kérjük leadni. r r a