Somogyi Hírlap, 1993. március (4. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-16 / 62. szám
1993. március 16., kedd SOMOGYI HÍRLAP — VÁLLALKOZÓNAK 7 Vállalkozó méhészek A megyei vállalkozói központ a méhészkedéshez kedvet érzőknek tanfolyamot szervez Bakai Gyula helybeli méhész vezetésével. Az április 19-28-a között sorra kerülő kisvállalkozói képzés keretében elméleti és gyakorlati foglalkozások lesznek. A tanfolyam költségeit a vállalkozói központ fedezi. A méhészkedés iránt érdeklődők április 15-ig jelentkezhetnek To- ponáron a Tamási Áron u. 14. szám, illetve Kaposváron a Csokonai u. 3. szám alatt. Regionális tájértekezletek Az IPOSZ április 17-18-án tartja IV. Országos küldöttgyűlését. A rendezvényt megelőzően a küldöttgyűlésen sorra kerülő témákról regionális tájértekezleteket tartanak. Baranya, Somogy, Tolna ipartestületeinek képviselői április 6-án, Tamásiban tartják tanácskozásukat. Az év ügynöksége Az egyik legmagyobb amerikai szofverfejlesztő cég, az Information Builders, Inc. (ÍBI) a legfeljebb 18 hónapja működő ügynökségei közül a legeredményesebben működőnek odaítélte Az év új ügynöksége díjat. Ebben az évben a cég kizárólagos magyarországi képviselője, a Számalk-Dataman Kft. nyerte el múlt évi teljesítményével a megtisztelő címet. Gépjárműhasználat költségelszámolása Az adóbevallások finisében jó segítséget adhat a Kereskedelmi Elet január 23-án megjelent száma. Az érdeklődők ebben pontos tájékoztatást olvashatnak az egyéni vállalkozó magánkereskedők gépjármű- használatának 1992. évi költségelszámolásáról. Az anyag jól rendszerezett, áttekinthető, gyakorlati segítséget nyújt a vállalkozóknak a költségek jogszabály szerinti elszámolásáról. Expo készülődések A Vállalkozók Országos Szövetsége megszervezte az Expo befektetési szaktanácsot. A szervezet munkájába bekapcsolódott a Magyar Gazdasági Kamara, a KISOSZ, a KIOSZ, az ÉVOSZ, a VOSZ és öt oraszá- gos önkormányzati szövetség. A tanács szakmailag támogatja az Expo programiroda, a fővárosi Expo iroda és a pályázati bizottság munkáját. Új Opel-bázis Hatvan millió forintos beruházással Opel-bázis épült Kecskeméten. Az 1989 óta működő márkakereskedés tavaly 200 autót adott el. Most a Deutsche Ungarische Bank hitelével bővítették objektumukat, és az idén 250-300 Opel eladását tervezik. PORSCHE-SZALON NYÍLT SÁGVÁRON Kamarai hírek, információk, üzleti ajánlatok Semmi flanc, csak 15 óra munka Hetven embernek ad kenyeret a vállalkozó Ságvár néhány kilométerre esik a Balatontól — a falut a Siófoktól Szekszárdig kanyargó 65-ös út szeli ketté. Vagy tíz esztendeje nyitotta meg Tüzép-telepét e helyt Borsos László. Családtagjai segítették a munkában. Ma a térség legjelentősebb kenyéradó gazdája: közel hetven ember dolgozik a Borsos-birodalomban. Benzinkutat, éttermet, önkiszolgáló vegyesboltot, bútor — és lakberendezési áruházat, műszaki üzletet nyitott ez idő alatt. S néhány napja átadták a Porsche autószalonját. 1400 négyzet- méteren kínálják a Wolkswa- gen, az Audi és a Yamaha motorok teljes skáláját. Abban az irodában ülünk le beszélgetni, ahol tíz éve kezdte. Semmi flanc. — Két dolgot útálok a világon — kezdte. — Panaszkodni, meg dicsekedni. Úgy hogy azt kérném, ne tupírozgassa ám a dolgokat! — Akkor talán azt kérdezném először: vannak-e tervei a jövőre nézve, melyek további munkalehetőséget teremtenek a környékbeli embereknek? — Ságváron hiányokat pótoltak azok a termékek, azok a szolgáltatások, amiket kínáltam. Ma már nem nagyon akad dolog, amit nem lehet megkapni helyben, de ez a többi helybéli vállalkozó érdeme is. Elképzeléseim persze vannak, de én nem szeretek előre inni a medve bőrére. Egyelőre azon dolgozunk , hogy hatékonyabban működjön az, amit már Sikerült megteremtenünk. — Ön szerint támogatja-e az állam megfelelő szinten a vállalkozókat? — Nincs megtámogatva a munkahelyteremtés, s ez határt szab valahol a terjeszkedésnek is — mondja azonnal. — Fejlődni nehéz úgy, ha elzárkóznak a hitelnyújtástól a bankok. — A vásárlóerő is megcsappant, nem? — Persze, ez nap mint nap érezhető. De az üzletek mennek, ha nem is nagy nyereséggel. Ha veszteséget termelne valamelyik is, azonnal bezárnám. — Van-e szívéhez legközelebb álló vállakózása? — Szeretem így, ahogy van, az egészet. — Az autószalonnak sok a látogatója? — Nem panaszkodom, pedig csak most nyitottunk. Nagyon sokan alkatrészeket keresnek, vagy a szerviz szolgáltatásait. — Hány órát dolgozik naponta? Most először nem tud kapásból válaszolni. Aztán azt mondja: úgy 14-15 órát. Azt hiszem, tudom, mitől sikeres. Czene Attila Partnerkereső Vásárolnának hazánkból Amerikai cég különböző üveggyöngyöket vásárolna, ékszerek, ruhák díszítéséhez. A mintegy 2 mm nagyságú gyöngyökhöz gyártót, szállítót keres. Nemzetközi bevásárló cég kapcsolatot keres többféle termék exportőreivel; autó-, kerékpár alkatrészek, öntvények, ko- vácsolási acél, elektronikus komponensek érdeklik. Amerikai cég száz százalékos báránybőrt keres festékhenger borítására. Svéd cég akvárium halakat vásárolna. Jemeni cég teherautókhoz, autóbuszokhoz és személykocsikhoz vásárolna kerékabroncsot és tömlőt. Lehetőség szerint katalógust kér. Angol, expport-import ügynöki cég a következő termékek iránt érdeklődik: mindenfajta ipari vegyszer, nyersanyag- és élelmiszeradalék, műtrágya, fagyasztott és konzerv élelmiszer. Bolgár cég vásárolna gyümölcsitalokat, illatszereket, elsősorban dezodorokat. Együttműködnének, eladnának Angol cég Toyota és Nissan gépkocsikhoz kínál alkatrészeket (indító, generátor felújított állapotban, tömítő készlet). Ezen kívül eladásra kínál használt, vagy teljesen felújított japán gépkocsikat, motorkerékpárokat. Használt gépeket raktárról árusító német kereskedelmi vállalat ajánl fémmegmunkáló, formázógépeket, szalagokat, lemezeket, hasítógépeket. Holland elektronikus készülékeket gyártó és szállító cég ajánlja termékeit: analóg és digitalis készülékeket, melyek betonfödém vizsgálatára is alkalmasak. Olasz cég magyarországi forgalmazót, importőrt vagy ügynököt keres a következő termékekre: rozsdamentes acélból készült konyhai eszközök, tálaló és főzőedények, kétnyomású kukták, tűzhelyre tehető és elektromos kávéfőzők. Amerikai élelmiszeripari cég partnert keres hűtött és fagyasztott termékeinek magyarországi gyártására, bevezetésére és forgalmazására. Olasz cég kapcsolatot keres bérmunkát vállalókkal műanyagfeldolgozásra, világító eszközök gyártására. Baden-Württemberg katalógusai Fémfeldolgozó és szerszámkészítési nemzetközi szakvásár lesz a budapesti vásárközpontban március 30-tól április 3-ig. Ezen a rendezvényen a vásár- központ C csarnokában több mint hatvan Baden-Württem- berg-i cég mutatja be katalógusokon keresztül termékeit és szolgáltatásait. Az érdeklődők a következő szakterületekről szerezhetnek ismereteket: új anyagok felhasználása a gépgyártásban, megmunkáló gépek és géprendszerek, fogazási technológiák, szerelési technológiák és szerelőgépek, ipari robotok, felületkezelési technika, hűtőközegek, kenőanyagok. Az üzleti ajánlatok részleteiről, a kapcsolatfelvétel módjáról részletes tájékoztatást ad a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara Kaposvár Bajcsy Zs. u. 1/c. Tel: 82/16-244. Bemutatkozási alkalom Hannoverben Március 24-e és 31-e között rendezik meg a híres német vásárvárosban, Hannoverben a CeBIT ’93 elnevezésű 5. nemzetközi fórumot, amelynek idei jelszava: üzlet Kelet-Európával. A fórum ismét lehetőséget nyújt a nemzeti és nemzetközi eredmények és piacok találkozására, az információk cseréjére. A Somogy Megyei Vállalkozói Központ szeretne minél több — lehetőleg német vagy angol nyelvű — cégismertetőt, termékprospektust, az idegenforgalom, a falusi turizmus vonzó célpontjait bemutató kiadványt kiállítani Hannoverben. Ezért ezúton is kérik az egyéni és társasvállalkozásokat, cégeket, hogy legkésőbb március 20-ig juttassák el anyagaikat, üzleti ajánlataikat, kisebb terjedelmű, kézi szállításra alkalmas termékmintákat a kaposvári központba. (Csokonai u. 3. II. emelet 233. szoba) Dr. Novák Ferenc Humánpolitika a vállalkozóknál Képzés, továbbképzés a MTSZ-nél A magánvállalatok, a kisebb nagyobb embercsoportot foglalkoztató vállalkozók tevékenységének sikere nem csupán az üzleti, gazdálkodási hozzáértésen múlik, hanem azon is, hogy mennyire érzik jól magukat az ott dolgozók, vagyis milyen színvonalú a humán-menedzselés. Az érvényes rendelkezések értelmében, ebben az évben van utoljára lehetőség átképzésre, továbbképzésre. Ezt a fontos feladatot a megyei munkaügyi központtal együttműködve a MTESZ vállalta magára. Mint Pókos Attiláné, a MTESZ szervezője elmondta a személyügyi képzést közép- és felsőfokon végzik azok számára, akik már korábban munkaügyi, személyzeti vagy szociálpolitikai tanfolyamot végeztek. Jelenleg az alapfokú humánpolitikai tanfolyamon tizenheten, a felsőfokún különbözeti vizsgát téve tizennégyen vesznek részt. A heti egy napos elfoglaltságot jelentő képzés tavaly szeptemberben indult. Mivel az ilyen jellegű továbbképzésre ebben az évben van lehetőség, úgy tervezik, hogy az oktatást szeptembertől megismétlik. Azok, akiknek a korábbi időkből van alapképzésük, illetve távlatilag ilyen területen kívánnak dolgozni, erre az oktatásra a megyei munkaügyi központnál illetve a MTESZ-nél jelentkezhetnek. 2 hét múlva nyílik a II. Kaposvári Nemzetközi Vásár 1993. március 31-ápr. 4-ig <• A hazai kiállítókon kívül osztrák, horvát, szlovén kiállítók. Rendező: Duó Vásáriroda Kereskedelmi és Ipari Kamara Kaposvár, Bajcsy-Zs. u. 1/c. Tel.: 82/21-164,16-244. Fax: 19-428 VÁSÁRIRODA (1605)