Somogyi Hírlap, 1993. március (4. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-13 / 61. szám

8

SOMOGY HÍRLAP — EMLÉKEZET

1993. március 13., szombat

Emlékhelyek, szobrok nyomában

Hősöket takarnak a honvédsírok

A történelem viharai időnként elsöprik az emlékműveket. Előfordul, hogy egy-egy új politikai korszakban ferde szemmel tekintenek azokra az emlékhelyekre, amelyeket az előző korban állítottak fel, s ilyenkor megesik, hogy ágyút öntenek a szobrokból... Mi lett az 1848—49-es forradalom szobraival, emlékműveivel? Méltóképpen ápoljuk-e a 48-as forradalmárok és szabadságharcosok, honvédok emlékhelyeit, sírját? — érdeklődtünk Ráday Mihályiéi, múltunk tárgyi emlékeinek avatott védelmezőjétől.

— A kérdés eléggé összetett, hiszen voltak olyan idők, amikor a „nemzeti nekibuzdulások”, főleg a március 15-hez fűződő megemlékezések nem voltak mindig kívánatosak. Ezzel együtt közelmúlt történelmükben ez volt az egyetlen olyan korszak, amely mindig kiállta az idők próbáját, és ennek a tiszteltét mindig bátran vállalhattuk. A tv-műsorokban igyekeztünk minél több, még fellelhető emlékhelyet megmutatni. Idén az emigrációba kényszerült szabadságharcosok törökországi sírjait, Görgey tábornok születési és halálozási helyét szeretnénk bemutatni. A kegyelet, a hála lerovására nemcsak az országosan ismert szabadságharcos-emlékhelyek méltóak, hanem a honvédsírok is. Tekintet nélkül arra, hogy az obe- liszk alatt hősi halott, vértanú, száműzött vagy emigrációba kényszerült pihen, netán olyan, akinek megadatott a békés, tisztes öregség. Ilyen sír nagyon sok van temetőinkben. Az iskolák, az önkormányzatok nagy szolgálatot tehetnek nemzeti tudatunk erősítéséért, ha ápolják, gondozzák ezeket a kevésbé ismert kegyeleti helyeket.

— Néhány évvel ezelőtt bejelentették, hogy Budapesten felállítják az 1848-as forradalom „országos" emlékművét. Úgy volt, hogy az lesz egyben az aradi vértanúk kegyeleti helye is. Azóta nem hallani a megvalósulásról. Miért?

— Aradon jó helyen van az emlékmű! A vértanúk emléke előtt kivégzésük helyén lehet a legméltóbban tisztelegni. Az ott nyugvó tábornokok sírját nemcsak március 15-én és október 6-án lehet meglátogatni. Margonyán helyezték örök nyugalomra Dessewffy Arisztidet, Elemérben van Kiss Ernő kriptája; jó lenne, ha az országhatárainkon túl nyugvó vértanúink sírjáról soha nem hiányozna a virág! A Budára tervezett emlékművel kapcsolatban több kifogás merült fel: egyrészt a kijelölt Szent György tér műemléki szempontok miatt nem alkalmas a kegyeleti hely kialakítására, másrészt nem messze onnan, a Dísz téren áll a 48-as névtelen hősök emlékműve.

— Mikor állították fel az első szabadságharcos emlékműveket?

— Nagyjából az 1860-as években, de valójában az 1867-es kiegyezést követően emelték a legtöbbet. Minden város, község igyekezett méltóan megemlékezni szabadságharcosairól. A mai határainkon kívül eső területeken, sajnos, több emlékmű elpusztult, ami egyben arra is utal, hogy Közép-Európában nem mindenütt tekintik magukénak a szabadságért vívott harc, a Petőfi által versben is megörökített világszabadság eszméjét.

sz. m.

Barabás Miklós rajza Petőfi Sándorról

PETŐFI SÁNDOR

Rongyos

vitézek

Föl tudnám én is öltöztetni Szép rím- s mértékbe versemet, Amint illő meglátogatni A társasági termeket.

De eszméim nem henye ifjak,

Kik élnek, hogy mulassanak, Hogy felfürtözve, keztyűs kézzel Látogatóba járjanak.

Nem cseng a kard, nem dörg az ágyú, A rozsda-álom lepte meg;

De tart a harc... a kard s az ágyú Helyett most eszmék küzdenek.

Ott állok én is a csatában Katonáid közt, századom! Csatázok verseimmel... egy-egy Harcos legény minden dalom.

Rongyos legények, de vitézek, Mind bátran harcol, bátran vág,

S a katonának bátorsága Teszi díszét, nem a ruhák.

S nem kérdem én, hogy költeményim Túlélnek-e majd engemet?

Ha el kell esniök talán e Csatában: ám hadd essenek.

Még akkor is szent lesz a könyv, hol Meghalt eszméim nyugszanak, Mert hősök temetője az, kik A szabadságért haltanak.

Katona Tamás bízik a levéltárak

Az első Kossuth-szobor

megnyitásában

1848 még ismeretlen dokumentumait Moszkvában őrzik?

Előítéletek - és történelmi nézőpont

Apáink életében 1945 jelentette a reményt, nagyapáink őszirózsával a sapkájukon meneteltek, dédapáink Deákot hallgatták, ükapáink talán Petőfivel borozgattak a Pilvaxban. Milyen változást hozott a magyar történelemben a csaknem másfél évszázaddal ezelőtti március? Vajon ennyi idő elteltével tudunk-e mindent az akkori eseményekről? — kérdeztük dr. Katona Tamás történészt, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkárát.

— 1848-ban született meg az európai, a korszerű, a polgári Magyarország. A honfoglalás, a kereszténység felvétele óta ekkora változás nem ment végbe a magyar társadalomban, mint akkor. Egyik napról a másikra egy feudális országból a kontinens legdemokratikusabb országává lettünk. A fiatalok forradalma volt 1848, azoké a fiataloké, akik mindenre gondoltak, s nemcsak az események szellemi vezetéséhez értettek, hanem ha kellett, beálltak harcolni vagy ágyút önteni. Az a sokat idézett 12 pont annyira összefoglalta a kor (és sok szempontból a mi korunknak is) legfontosabb kérdéseit, hogy ma sem kellene újrafogalmazni. Mást ne mondjak: azóta, ha a sajtószabadságot megsérti valaki, a nemzet önkéntelenül az első pontra gondol: „kívánjuk a sajtó szabadságát, a cenzúra eltörlését.”

— Hogyan látja a történész a forradalom egyes vezetőinek személyét, szerepét? Kossuthét, Petőfiét, Széchenyiét, Görgeyét, Deákét?

— Jellegzetesen magyar előítélet és történelmietlen nézőpont, hogy valakit csak mások rovására tudunk szeretni. Azt gondoljuk, hogy Kossuth nagyobb lesz attól — nagyon alacsony ember volt az életben — ha Görgeyt megpróbáljuk beletaposni a földbe, vagy hogy Kossuth lebecsülésével Görgey hadve- zéri zsenialitását növeljük. Olyan személyek voltak mindannyian, akiket nyugodtan lehet egyszerre szeretni és példaképnek is tekinteni. Egyetemi oktató koromban megtanultam: nem hatásvadászat, nem valamiféle tudománytalan felületesség, ha a történelmet nem a számok és tények csontvázává silányítva tanítjuk. A fontos és látszólag lényegtelen dolog együtt teszik a történelmet érdekessé.

— Vajon eleget tudunk-e a szabadságharc eseményeiről? Nemrégiben vetették a történészek szemére: a bécsi levéltárakban olyan 48-as dokumentumok is vannak, amelyekhez még hozzá sem nyúltak.

— Szépen hangzik, de természetesen nem igaz. Moszkvában viszont annál több, számunkra fontos irat van. Most talán az ottani levéltárak is megnyílnak a hadtörténész kutatók előtt. 1848 szeptemberétől a szabadság- harc háború volt, ahol a katonák játszották a főszerepet és nem a politikusok. A hadtörténelem biztosan nem olyan izgalmas, mint az ideológiatörténelem, ugyanakkor valamire megtanítja művelőit: csak akkor tudnak helyesen ítélni, ha mind a két fél véleményét ismerik.

Ha tudják, hogy az egyiknek és a másiknak milyen szándékai voltak. Egyelőre nagyon kevés olyan nyomtatott forrás, visszaemlékezés van, amiből az oroszok 1848-as magyarországi szerepét meg lehetne ítélni. Hallatlanul izgalmas téma, miként látták az orosz generálisok vagy éppen a fiatal hadnagyok azt az országot, ahová vezényelték őket. Úgy érzem, a moszkvai levéltárak anyagának megismerésével izgalmas és fontos tényeket tudunk hozzátenni a szabadságharc katonai történetéhez.

— Mikorra válhat teljessé mindaz, amit 1848-49-ről tudnunk kell?

— Hála Istennek soha! Borzasztó lenne az élet, ha egy-egy történelmi korszakot ki lehetne pipálni, mondván, erről már mindent tudunk.

Szabó Margit

Siómaros hűsége

1894. március 20-án este 10 óra 55 perckor Kossuth Lajos szíve megszűnt dobogni. Amíg élt, éltette a remény — egy nemzet várta jó ideig, hogy majd visszajő, s elhozza magával a szabadságot a magyar földnek.

Vastag nyakú kálvinisták lakták már abban az időben is a Mezőföld szélén hasaló Si- . ómarost. 1894. június 26-án és 27-én a világon elsőként emléket állítottak Kossuth Lajosnak. A mellszobor alá egy piciny kazettába két oklevelet tettek. Az egyik annak a gyűjtőívnek a másolata, mely szerint a helybéliek 640 forint körüli összeget ajánlottak fel a szobor felállításához. A másik okmány az utókornak címzett üzenet.

„Későbbi idők gyermekei. Kedves véreim. Bármikor jusson a kezetekbe e ránk szent emlékű emlékirat, tudjátok meg, hogy ezen emléket a hála és kegyelet emelte, emelte pedig érettetek is, hogy példát adjon és tanítson a szabadság és hazaszeretetre. Szobrunk története röviden a következő: Szabadságunk megteremtője, emberi méltóságunk visszaadója, Kossuth Lajos halála alkalmával, mint tették azt Krisztus tanítványai, kesergünk elhunyt vezérünk felett. Bánatunkra mint enyhítő ír jött az a felvetett eszme, hogy Dicsőinknek itt, kis községünkben egy szerény emlékszobrot állítunk..."

Ma már biztonsággal megállapítható, hogy Siómaroson faragták legelőször szoborba széles e világon Kossuth Lajos emlékét. Három hónap telt csak el halála óta. S a tett híre hamarosan határokon, az óceánon is túlra ment. Évekkel később, amikor Amerikában avatták az ottani első Kossuth-szobrot, a marosi református egyház presbitériumának küldtek hat hajójegyet, hogy a falu képviselői vegyenek részt az ünnepségen. Össze is gyűlt a peresbétirum, de úgy határoztak, hogy „mivel a víznek nincs gerendája", ők bizony hajóra nem ülnek.

Dr. Laki József abban a házban született 1908-ban, amely előtt a szobor áll. Ha reggelenként felkel s kinéz azt ablakon, azt látja meg elsőként.

— Mindegy, hogy milyen rendszer volt ebben az országban, a szoborhoz mindig összegyűltek az emberek emlékezni — mesélte. — 11 éves voltam a tanácsköztársaság idején, s jól emlékszem arra, hogy felvonultak a proletárok

Ezen emléket a hála és kegyelet emelte”

a szobor egyik oldalára, a másikra meg a parasztgazdák álltak. Mindegyik társaságból előállt valaki elmondani egy Petőfi Sándor-strófát. Arra az időre megszűnt a békétlenke- dés.

— A második világégést követően jöttem vissza a falumba — emlékezett. — Pesten tanultam jogásznak, aztán ott is dolgoztam. De akkor azt mondták, hogy a föld azé, aki megműveli. Volt vagy ötven kateszteri holdunk, kitavaszodott, ház hazajöttem. Később, mert kulák lettem, elvették mindenünket, s így a kiskertből kellett megélnünk. Zöldséget meg krumplit adtam el a piacon. De a földet visszakapom most — mondja örömmel. A konyhában két tyúk kergetőzik az asztal körül. Laki bácsi 85 esztendős, felesége korban hozzáillő. Tervezgetnek az újságíró előtt is: mi legyen a 70 holdnyi szántó sorsa? Az öregúr kinéz az ablakon a Kossuth-szoborra, aztán azt mondja: ezt a földet nem szabad parlagon hagyni.

Czene Attila

A KOSSUTHS

zokatlan sebességgel forgolódtak emberek és papírok ezekben a napokban a Magyar Köztársaság Elnökének Hivatalában, különösen azokban a szobákban, amelyeket a kitüntetési főosztály néhány munkatársa foglal el. Látogatásunkkor már kiküldték a meghívókat a Kossuth- és Szé- chenyi-díjak, valamint az állami kitüntetések idei kiválasztottjainak, s Tóth Lajos, a főosztály vezetője személyesen ellenőrzi, hogy minden rendben menjen. A neves színésznő díjátadására háromszor annyi vendég szeretne belépőt kapni, mint amennyit beengedni szokás (egy kitüntetett - egy kísérő, ez a norma). A kiváló kalligráfus már elkészítette a Kossuth- és Széchenyi-díjak kézírásos okmányait, melyek a szentendrei kisiparos híres, merített papírjára kerülnek. Megvannak a finom ezüstből készült medálok is, s a díjak „viselésére” alkalmas kis koszorúkat is elkészítette a pénzverde.

Igaz, e sorok papírra vetésének idején még nem érkezett meg a Központi Statisztikai Hivatal értesítése arról, mennyi pénzt jelent az idei Kossuth- és Széchenyi-díj, de a törvény szigorúan szabályozza az összes részletet, s azt is, miként kell kerekíteni az egyévi átlagfizetés ötszöröseként kiszámolt összeget. Tóth Lajos már vállalja annak kimondását is, hogy az idén a legmagasabb állami díjak mellé mintegy 900 ezer adó- és illetékmentes forint dukál a 13 Kossuth-díjasnak, a 19 Széchenyi-díjasnak. Egy Szé- chenyi-díjat az idén megosztva ítéltek oda, s a március 15-i parlamenti ünnepségen adnak át mintegy negyven magas kitüntetést is — a Magyar Köztársaság érdemrendjét és a Magyar Köztársaság Érdemkeresztjét.

A Kossuth-díj ez évben ünnepli fennállásának 45. évfordulóját. Első ízben 1948-ban ítélték oda; József Attila posztumusz, valamint Kodály Zoltán, Bajor Gizi, Major Tamás, Füst Milán, Illyés Gyula is ott volt az első kitüntetett között. Az első kitüntetett Mekis József salgótarjáni munkásigazgató volt, s a díjat akkor még Tildy Zoltán adta át.

A szabályok első ízben 1950-ben módosultak. Ettől az évtől kezdve háromféle értékben (50 ezer, 20 ezer és 10 ezer forint) volt adományozható a díj. Később, 1952-ben állandó Kossuth-díj bizottságot hoztak létre. Ebben az időben a Minisztertanács titkársága tartotta kézben a díjazási procedúrát, s a díjakat a Minisztertanács elnöke, nem pedig az államfő nyújtotta át.

Lényeges változás következett be a Kossuth-díjak szabályozásában 1963-ban, amikor létrehozták az Állami-díjat. Ez tulajdonképpen a humán és a reál tevékenységek díjazásának egymás mellé rendelését jelentette. Állami-díjat a tudományos, műszaki, kutatási tevékenységben kimagasló eredményt elérő személyek, s a szocialista építés élenjárói kaphatták, a Kossuth-díj a kulturális és a művészeti tevékenységet végzők körére szűkült. Az összeg persze tovább emelkedett. „Ä legmagasabb állami díjak mindig azt a célt szolgálták, hogy anyagilag is segítsék egy-egy terület kimagasló személyiségeit terveik megvalósításában”. Továbbra is négy fokozatban osztottak Kossuth- és Állami-díjakat. A legmagasabb fokozat a