Somogyi Hírlap, 1993. március (4. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-13 / 61. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP — KÖZELKÉPEK 1993. március 13., szombat Kuala Lumpur toronyházai Akkor vettem észre: török a vendéglős. ... Dicsértek egy másik vendéglőt is. Úgy éjféltájt — merthogy akkor végeztünk — betértünk. A pincér szabadkozott: nem tud már vacsorát adni. A tulajdonos pedig karon fogott, s megmutatta, hol a még nyitva tartó vendéglő. Két nap múlva visszatértünk: örült a pincér is, a tulajdonos is. Megismert, üdvözölt bennünket, lecserélte a térítőt az asztalon, s kérte: bízzuk rá a választást, nem csalódunk. Nem csalódtunk. H arsog a természet, az emberek visszafogottabbak. Az iszlám itt államvallás. Tiltásait nemcsak erkölcsi kötelesség betartani. A nők bekötik a fejüket az utcán, s még a belföldi járaton a repülőgép utaskísérői is bokáig érő színes ruhát viselnek. Kevesebb a reklám, hiányoznak az embert ábrázoló képek. Itt a hőségben tiszta fehér ruhát senki nem visel. Az ugyanis a gyász színe. Hivatalos alkalmakra a nők sem veszik fel az egyszínű sárgát: mert az az öt évre választott uralkodó színe. A bíbort azért mellőzik, mert az a peraki, a középkéket pedig azért, mert a többi szultán színe. A természet viszont egyetlen színt sem mellőz. Az ösz- szefüggő erdőket ültetvények szakítják meg: a félsziget mezőgazdaságának hírnevét a kaucsukfa, az olajpálma alapozza meg. Ami távolból takaros szépnek látszik, az itt izzasztóan kemény munka árán jön létre. A pálmaerdő — még ha szabályos sorokba ültették is a fákat — iszonyúan zárt, sötét, s olyan, mint a gőzfürdő. Igaz, „gőzfürdőből” nincs hiány: a rendkívül párás levegő megteszi hatását. A kistigris egyre inkább mutatja erejét, s az a tízéves program, amely 1991-ben kezdődött, a tartós gazdasági növekedés biztosítását léptette az első helyre a feladatok rangsorában, és azzal számol, hogy az ezredfordulón a jelenlegi 27 százalékról 37 százalékra emelkedik az ipar részesedése a nemzeti össztermékből, az exporton belüli aránya pedig a mostani 55 százalékról 80 százalékra emelkedik. A maláj kistigris ma fejlődő, s ez főleg az ország nyugati részén jelent jelentős változásokat, de hát itt él száz maláj- ziai közül 83. És egyre jobban él. Kercza Imre A maláj talány A hosszú ruha „kötelező” gazdaságba gazdasági eszközökkel. A politika a gazdaság nyelvén beszél — a gazdasággal. Azt gondolom, a gazdaság- politikai viták egy gazdaság állapotát is jellemzik. Nos, Malajziában a múlt év nagy vitája az volt, hogy mennyivel növekedhet a nemzeti össztermék. Az itteni pénzügyminisztérium azt állította, hogy eléri majd a 8,5 százalékot is. A gazdaságkutatók kincstári optimizmusnak minősítették a prognózist, és fogadni mertek volna, hogy a 7,6 százalékot nem haladja meg. Ezen azután elvitatkozgattak, míg meg nem született a végeredmény: 1992-ben 8,9 százalékkal nőtt a nemzeti össztermék. Malajzia hatodik középtávú Maláj mosoly terve 1991-1995 között átlagosan a nemzeti össztermék 7,5 százalékos és az ipari teljesítmény 11,5 százalékos növekedésével számol évente, mégpedig a kis- és középvállalatok teljesítménynövelése révén. Öt év alatt 400 ezer új munkahelyet kívánnak létesíteni, pedig a Minibusz a nagyvárosban munkanélküliek aránya ma is irigylésre méltóan alacsony — 4,1 százalék—, és 7,4 milliárd amerikai dollárt költenek az infrastruktúrára. Ezt az ütemet diktálja a miniszterelnöki „látomás”, amely az ezredforduló után 20 évvel a nemzeti össztermék meg- nyolcszorozásával számol: a magánszektor és a magánkezdeményezés előtérbe állításával kívánja ezt elérni. A maláj gazdaság felvette az ütemet, s a világra figyel. Világcégek telepednek itt meg, megújítják technológiájukat az áttelepítés révén, s növelik a kis tigris erejét. A maláj gazdaság Európára is figyel, s hídfőnek éppen hazánkat szemelte ki. Bank vagy pénzintézet alapítása alapozza meg ezt a lépést, s — elsősorban a szállodaipar privatizációjában — malajziai tőke is szóba jöhet. Itt az Indiai-óceán és a Dél-kínai-ten- ger ölelte félszigeten akkor van nyár s idegenforgalmi főszezon, amikor nálunk kopogós a tél. Igaz, itt tél soha nincs, legfeljebb több vagy kevesebb eső. E nnek az országnak mindene megvan az idegenforgalomhoz, talán csak a nemzeti konyhája hiányzik. Illetve abból is több van: ahány nemzet él itt, any- nyiféle a konyha is. ... Egyik este a vacsorához kenyeret kértem az egyik kert- vendéglő pincérétől. Hosszan nézett rám, aztán megkérdezte: — Hány szeletet? — Legalább kettőt — mondtam meglepődve a kimértségén. — Kettőt? — ismételte meg. Várt egy kicsit, aztán csodálkozva elment. Majdnem végeztünk már a vacsorával, amikor megérkezett: a tányéron két sütőlapát nagyságú lepény feküdt, frissen, még melegen. A Maláj félsziget kékes szürkén úszik a repülőgép alá. Másfél órája már csak a Dél-kínai-tenger vizét lehetett látni. Lassan kirajzolódnak az őserdő egybefüggő zöldjéből a pálmák rendezett sorai, aztán láthatóvá válnak az első „sebek” is a földön: a bányászkodás nyomai. Az első kép ez — így madártávlatból — Malajziáról. A második sokkal plasztikusabb: haragos itt a zöld, tiszta a környezet, nyugodtak, mosolygósak az emberek. Merészebb a megvalósult álom: Kuala Lumpur, a főváros három-négysávos autópályákkal, húszon- és harmincvala- hány emeletes felhőkarcolókkal, szállodák tömegével fogadja az idegent. És biztonsággal. Aki itt az utcára lép — akár éjszaka is —, nem kell feltétlenül folyton arra figyelnie, hogy megvan-e a pénztárcája. A jólét tapintható. A z 1957-ben függetlenné vált ország ma alkotmányos szövetségi monarchia: szultán irányította kilenc maláj állam, kormányzó vezette négy nem maláj állam és a szövetségi terület (a főváros) a tagja. Az uralkodó Aztán Shah 1989 óta tölti be ezt a tisztet. Előtte Perak állam szultánja volt. Azt megelőzően tekintélyes jogász. A galambősz uralkodó államügyészként, jogtanácsosként és bíróként írt kézikönyveit ma is használják Malajziában. A függetlenné válás után sokáig őrizték itt a brit hagyományokat: még az igazságszolgáltatás embere is rizsporos parókát öltött, s a trópusi melegtől verítékben fürödve hirdetett ítéletet. Mára alighanem csak a — számunkra fordított — közlekedés, a „balra hajts” őrzi az angol gyarmati uralom emlékét. Kuala Lumpur — a hajdani álmos ónbá- nyász-település — világváros lett, s ezt a gazdaság világméretekben is kiemelkedő fejlődésének köszönheti. Malajzia mára megközelítette a gyorsan fejlődő ázsiai kistigrisek gazdasági színvonalát, sőt, az ütemet tekintve az utóbbi években meg is haladta azok teljesítményét. Együtt van itt jelen az iszlám formálta múlt s a jövő század előszele. Nincs még városi tömegközlekedés, de szinte óránként indulnak a repülőgépek a fővárosból a szövetségi államokba. A városépítés szédületes ütemű, de a városban is megmarad a szinte az egész félszigetet beborító erdő: csak az épületek helyén vágják ki a fát. A levegőt itt látni lehet, olyan párás, de nincs valamirevaló üzlet, vendéglátóhely, szálloda, iroda, ahol ne működne kifogástalanul a légkondicionálás. Malajzia gyártja a világon a legtöbb légkondicionáló berendezést. Természetesen világszínvonalon. M ég egyet feltétlenül meg kell említeni a legek között: ebben az országban készül a világon a legtöbb chip. Ezek az apró alkatrészek is élvonalbeliek a minőséget tekintve. Évente sok millió dollár értékű amerikai tőke jön ide s válik malájjá egy jól működő gazdaságpolitika eredményeként. A maláj kormány gazdaságpolitikáját előszeretettel minősítik fejlesztési „diktatúrának”. A kormányfő, dr. Mahathir Mohamad harmincéves fejlesztési koncepciója tervszerű, tudatos állami beavatkozásra épül, és nemes egyszerűséggel Mahathir 2020 látomásának nevezik. Merthogy beteljesedését az ezredforduló után húsz évvel várják. A miniszterelnök „látomása” szerint akkorra kialakul egy egységes, életképes — a nemzeti etnikumok felett álló — középosztály. Mégpedig úgy, hogy nem a gazdagok gyarapodását korlátozzák, hanem a szegények esélyegyenlőségét biztosítják. A módszer a „pozitív diszkrimináció” és a kultúra, az oktatás fejlesztése, a „gondolkodás forradalmi átalakítása”. A tervet mindenki a nemzet érdekében valónak tekinti, hiszen mindenki nyer rajta. M alajzia az ország etnikai összetételét tekintve is nagyon színes: a lakosságnak több mint a fele maláj, 30 százaléka kínai (de van szövetségi állam — például Penang —, ahol a kínaiak élnek többségben), 10 százaléka indiai, a többi dajak, kudarin, európai, ázsiai, amerikai. A függetlenség elnyerésekor a kínaiaké volt a gazdasági és a malájoké lett a politikai hatalom. Az alig függetlenné vált országnak le kellett küzdeni egy maoista-kommunista hatalomátvételi kísérletet, s 1969-ben megszüntetni a véres pogromokat. Az etnikai alapon szerveződött pártokat bevonták a koalícióba, és hozzáláttak a gazdasági struktúra átalakításához, úgy, hogy nem vettek el a korábbi tulajdonosoktól, de tulajdonhoz juttatták azokat, akiknek nem volt. (A malájok például 5 százalékkal olcsóbban juthatnak állami ingatlanhoz, mint a kínaiak.) Tehát nem vesznek el, hanem adnak. Az eredmény: tíz év alatt a malájok kezébe került a nemzeti vagyon 24-25 százaléka. Nőtt az indiaiak részesedése is, és erősen csökkent a külföldiek tulajdonának aránya. Az itt élő kínaiak részesedése a nemzeti vagyonból még mindig aránytalanul magas. Az arányok további változtatásának eszköze a privatizáció. Magán maláj kézben van már a vasút, az elektromos hálózat, a repülőtér, és most folyik a nemzeti légitársaság privatizációja. Valaki — viccnek szánva — azt mondta: már csak a hadsereget kellene privatizálni. A külföldi tőke jó lehetőségeket talál itt: gyorsan fejlődő — de ma is sok tekintetben világ- színvonalat képviselő — infrastruktúrát, jól képzett, fiatal, angolul beszélő, olcsó munkaerőt, állami garanciát. Persze az állam feltételeket is állít. Olyant például, hogy az új termékbe beépített alkatrészeknek hány százalékát kell meghatározott időn belül Malajziában gyártani. Az állam itt céltudatos gazdaságépítést, tudatos regionális politikát folytat. A fejlesztési „diktatúra” állami beavatkozást jelent a Mecset modern környezetben
