Somogyi Hírlap, 1993. március (4. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-01 / 50. szám

KASZÓ KUPA Vérebek versenye (Tudósítónktól) A II. Kaszó Kupa országos vérebversenyről Végvári Jenő, a Kaszó Erdőgazdaság Rt vezérigazgatója mondta: alkalom volt arra, hogy el- dönthessék, kik szerepelhet­nek majd kutyájukkal az idei nemzetközi versenyen, amelynek ismét Dél-Somogy lesz a házigazdája ezen az őszön. Egy osztrák vadász szerint dél-somogyi tenyészetet Eu- rópa-szerte elismerik, sőt, na­gyon nagyra tartják! A Ge- menci Állami Erdőgazdaság főmérnöke, Nyúl Bertalan mondotta, hogy sokan még ma sem értik a vérebtenyész­tés lényegét, pedig — úgy­mond — humánus dolgokról is szó van. Egy-egy sebzett vadnak a kegyelemlövés ad­ható meg, s ugyanakkor a „baklövő” vadász is trófeához juthat. A vérebek rendkívül jó szimattal rendelkeznek. Egy cseppnyi nyomon is képesek elindulni, s hosszú kilométe­reken keresztül követik a sé­rült vadat. A mostani verseny egyben alkalom volt arra is, hogy a vadászok szakmai beszélge­tésekre is leüljenek. Abban megegyeztek: végre el kellene fogadtatni az új vadászati tör­vényt. Az idei Kaszó Kupát Ozvári Zoltán vihette haza Nyomke­reső Alfa Betti társaságában Telkibányára. Második lett a lábodi Baraga József Gyer­tyánkúti Amandával, míg a harmadik helyre a Lengyelből érkező Tóth Lajos lett Pascha von Cerf kutyájával került. Ökumenikus egyházi naptár Hétfő, köznap. Napi igék: Kát.: Lev 19,1-2. 11-18. Zsolt 18. Mt 25,31-46. Ref.: Péld 29. Lk 14,25-35. Ev.: Jak 1,12-28. Lk 12,1-12. Albin. Latin eredetű név (Albinus), jel.: fehér. Védő­szent: Albinus angersi püs­pök (+554). Híres viselője volt: Gombos Albin (+1938) történetíró, archeológus. Az ortodox naptárban Szent Evdokia vértanúnő. Bongó-sorsolás A február havi Bongó-sorso­lás kihúzott nyerőszáma: 2 627 377 Halott a hóban A félmeztelen férfi a hóban feküdt a Kapós-partján amikor tegnap rátaláltak. Nyomai jól látszottak a szűz hóban, hon­nan indult, mit csinált. Szinte olvasni lehetett bennük. Mert elmondani már nem tudja soha, mi történt szombat éjjel. Meghalt. A halál oka kihűlés. Magyarán: megfagyott. Azt csak a boncolás tudja kétséget kizáróan megállapí­tani, hogy ittas volt-e Gregu- ricz Gyula, amikor elindult a kaposvári teniszpálya büféjé­ből. A nyomok mindenesetre arról tanúskodnak, hogy töb­bet ivott a kelleténél. Tántor­gott, elesett, felkelt, majd — ki tudja miért — elkezdett vet­kőzni. Levetette a kabátját, az­tán a pulóverét is. Belefeküdt a vízbe, onnét még kimászott a túlpartra, de már csak pár métert tudott menni. Elesett, vagy lefeküdt, és úgy maradt. Örökre. A halál mindig szörnyű, de különösen ha fiatal életet olt ki és értelmetlenül. Most ez tör­tént. Ha voltak is barátok, ivó­cimborák szombat este, azzal már nem törődtek, hogy mi lesz a vége társuk bukdácso­lásának. A nyomozást végző rendőrök is csak találgatni tud­tak, bár — első vizsgálatuk szerint — a bűncslekmény ki­zárható. Egy anya, ha halott fiát kell azonosítani az utolsó pillana­tig reménykedik: biztos csak tévedés, nem is ő az. Aztán, amikor ráismer, nem akar hinni a szörnyű ténynek. „Hisz (Fotó: Lang Róbert) ez az én fiam. Az egyetlen fiam. De nem halt meg! Biztos nem. Szólj hozzám, fiam! Hal­lod?” Már nem. Megfagyott egy ember... V. O. Van ötös! A kilencedik játékhéten egy öttalálatos szelvény volt. Nyereménye: 175 millió 126 ezer 661 forint. Négytalálaos szelvénye 363 fogadónak volt, nyereményük egyenként 91 ezer 228 forint. A három talá- latos szelvények 1173, a ket­tesek 68 forintot érnek. KAPOSVÁR, MEZŐ U. 118. Tel.: 82/12-341 T«l./fa»: 82/11-888 A kft pályázatot hirdet főkönyvelői munkakör betöltésére Pályázati feltételek: szakirányú főiskolai vagy felsőfokú végzettség. Legalább 4 éves szakmai és vezetői gyakorlat. Pályázni részletes szakmai tevékenységet bemutató önéletrajzzal lehet. A pályázat beküldési határideje a hirdetés megjelenésétől számított 7 nap, a fenti címre. Bt (201568)^ ^.COOITOj — Trieszt: március 6, 9,13,1650 Ft/fö. Isztambul: március 3-7, március 10-14, 6500 Ft/fő + szál­lás + biztosítás + vízum. Jelentke­zés és felvilgáosltás: Aurora To­urs és Panoráma Kft, Kaposvár, Berzsenyi u. 7. Tel.: 82/21-834 és 21-853. (201575) — A Somogy Megyei TIT 1993. márciusában az alábbi tanfolya­mokat indítja: vállalkozói alapis­meretek, babysitter (gyermekfelü­gyelő + nyelv), dr. Bálint György nevével fémjelzett „Ezüstkalászos Gazdaképző”, feltételes forgalmú növényvédöszerek felhasználá­sára és vásárlására jogosító tanfo­lyam, targoncavezetői tanfolyam. Március 29-től április 9-ig tartó ipari gáz- és olajtüzelöberende- zés-kezelői tanfolyam indul. Kezdő olasz és francia. Részletes felvilágosítás és jelentkezés a Somogy megyei TIT Kaposvár, Dózsa Gy.u. 18. elmen. Tel. 20- 621,20-165. (201563) — AKCIÓ! Osztrák sípoló nya­lóka, pattogó rágógumi, MARS csokoládé 40 Ft. Börzebolt Ka­posvár, Szondi u. 20. (201599) — Megérkeztek az olcsó két- és háromkerekű biciklik a Novokerez. Kaposvár, Ezredév u. 16. (300) — A FALTÓL-FALIG Bt ajánlata: padlószönyegek, szegélyek, PVC-lapok nagy választékban. 180 cm széles PVC csak 990 Ft! Mara­dék szőnyegek és PVC-k áren­gedménnyel! Kaposvár, Damja­nich u. 1/1. (331) t Országos hálózattal rendelkező biztosítási bróker kft üzletkötők jelentkezését várja előnyös feltételekkel, Somogy megye területére. Gépkocsival rendelkezők előnyben, fizetés teljesítmény függvényében. Jelentkezés: Kaposvár, Fő u. 7. II. em. Telefon: 82/17-111,13-349 (201543) MÁRCIUS A nap 7.25 órakor kél, és 17.29 órakor nyugszik; a hold 9.43 órakor kél, és 0.34 órakor nyugszik. Változóan felhős idő Hétfő Albin Változóan párás, ködös, fel­hős időre számíthatunk . Gyakran megélénkül a szél, melegfronti hatások alakul­nak ki. A nappali hőmérsék­let plusz 2, és plusz 7 fok között várható. Fokozott ellenőrzés Somogybán Mától — az új szabályok szerint Ötven kilométeres sebesség és tompított fény! Már többször hírt adtunk la­punkban, hogy milyen válto­zások várhatóak a Kreszben. Most — utoljára — szeretnénk felhívni olvasóink figyelmét a legfontosabb változásokra, lé­vén mától már ezek érvénye­sek. Nevezetesen: személy- gépkocsival és motorkerék­párral lakott területen — ha jelzőtábla mást nem jelez — legfeljebb 50 km/órás sebes­séggel szabad közlekedni; a táblával jelölt autóúton és — lakott területen kívüli — főút­vonalon a forgalomban részt­vevő gépkocsit tompított fény­szóróval nappal és jó látási vi­szonyok mellett is ki kell világí­tani-, ha a gépjármű hátsó ülé­seit biztonsági övvel szerelték fel, azt lakott területen kívül be kell csatolni. Az első üléseken lakott területen belül is be kell csatolni az övét. Lakott terüle­ten minden jármű számára megengedett a belső sávban történő folyamatos haladás, a gyorsabban haladó járműve­ket azonban nem szabad akadályozni, tilos a „szlalomo­zás”. A megkülönböztető fény- és hangjelzést együttesen használó gépkocsi — illetve minden ilyen jármüvei közre­fogott zárt csoport — részére érkezési iránytól függetlenül minden járművel elsőbbséget kell adni az útkereszteződés­ben. A kapaszkodó sávban kell haladni azoknak a jármüvek­nek, amelyek a táblával jelölt legkisebb sebességnél vagy tábla hiányában, lakott terüle­ten kívül 70 km/óra, lakott terü­leten 40 km/óra sebességgel haladnak. Ma és holnap megyénkben fokozottan ellenőrzik a Kresz új szabályainak betartását. Március első napjaiban — tü­relmi időszakként — csak fi­gyelmeztetik az autósokat... Magvetők öröme Támadt a tél. Kinek öröm, kinek gond volt. Gond a közleke­désnek, gond az autósoknak — öröm a gyerekeknek, a sporto­lóknak. De talán mindennél nagyobb öröm a magvetőknek! Akiknek, a mai, sok egyéb, más irányú problémája mellett már igencsak szorongatta a szívét az aggodalom: mi lesz a sorsa az ősszel elvetett gabonának?! A puha-pihe hótakarót nem csupán a mínuszok miatt hiányolták, hanem azért is, mert az életet ne­velő földből tavaly jócskán elfogyott az életet jelentő víz. A minap találkoztam egy törökkoppányi, régi ismerőssel. Ka­posvár havas utcáit taposta. Én, magamban mérgelődtem, dö- dögtem:„ Jön egy kis hó, és lám, a mindig „felkészültek” már nem tudnak megbirkózni vele.” Ő pedig boldog volt. „Tudja mit ér ez? Kincset! Nemcsak a magamfajta magvetőnek, hanem magának is!” Kicsit elszégyellem magam. Valójában igaza van! Ami nekem pillanatnyi bosszúság, — az a magvetőnek öröm. Legalább húsz centis hó takarja a vetéseket. Holnapi kenyerünk nevelő­dik alatta... Vörös Márta Tarka sorok Szegény Ödön Ketten beszélnek: — Hallottad? Ödön fele­sége beleesett a folyóba... —Szegény Ödön! — De aztán kihúzták... — Szegény Ödön... Ahogy otthon... A férj így vall a bírósá­gon: — Kérem, én nem tud­hattam, hogy a feleségem fuldoklik a vízben, mert ugyanolyan hangon kia­bált, ahogy otthon szo­kott... Jobban tudja A férj orvost hívat hal­dokló feleségéhez. Az or­vos vizsgálja szegényt, majd porig sújtva közli: — Meghalt.... Ebben a pillanatban az asszony nyöszörögni kezd. A férfi dühösen rámordul: — Hallgass, Bözsi! A fő­orvos úr azt jobban tudja... Nyakkendő Borkóstoló, pult, fröccs. Két barát panaszkodik egymásnak. — Azt hiszem, kezd el- hidegülni tőlem a felesé­gem. — Miért gondolod ezt? — Az utóbbi időben va­lahányszor megköti a nyakkendőmet, mindig szorosabbra húzza. Ma pedig már meg is szappa­nozta. Rokon Peti gyerek ebédet visz a falu határában kaszáló apjának. Amíg az apá ebédel, Peti megszólal: — Idesapám, rokonunk nekünk a Kovács Marci bá­tyánk? — Mér vóna rokonunk, fiam? — Mert hogy amíg maga itt kaszál, ő otthon ölelgeti, csókolgatja idesanyámat! Az apa nagyot húz a kulacsból, megtörli a baju­szát, és így szól: — Akkor rokon... Ismeri A férj korábban érkezik haza és feleségét félreért­hetetlen helyzetben találja egy idegennel. — Asszony! — ordít — mit csinálsz te itt? Mire az asszony így szól a szeretőjéhez: — Ugye, mondtam, hogy fogalma sincs róla! Gépkocsival rendelkező, élelmiszer és vegyiáru kereskedelemben jártas területi képviselő­üzletkötőt keres budapesti székhelyű kft. 100—200 mz raktárterület előnyt jelentene. Feladata: Somogy megye területén a kft képviselete, saját import termékek bemutatása, rendelésfelvétel, árusítás. A jelentkezést „Magas jutalék” jeligére kérjük küldeni: Mai Nap Kiadó Rt, 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 76., vagy személyesen, a 149-4480-as telefonon. (219869) SOMOGYUURLAP Az Axel Springer-Magyarország Kft pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR.KERCZA IMRE Felelős szerkesztő: BÍRÓ FERENC (társadalom és gazdaság), DR. TRÖSZT TIBOR (művelődés és kultúra) Gyártásvezető-szerkesztő: KURUCZ FERENC. Tervezőszerkesztő: CHRIST LÁSZLÓ, KATONA A. CSONGOR, NAGY MIKLÓS. Olvasószerkesztő: LAJOS GÉZA Kiadja az AS-M Kft. Somogy Megyei Irodája Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 11-644Telex: 13-360, Telefax: 12-315 Postacímünk: 7401 Kaposvár Pf. 31. Hirdetés és reklám: telefon 11-506 Siófoki iroda (szerkesztőség és hirdetésfelvétel): Siófok Szabadság tér 9. Telefon: (84) 11-668, Telefax: (84) 10-861 Készült a szerkesztőség számítógépes szövegszerkesztő-rendszerén. Nyomtatta a Kaposvári Nyomda Kft, Kaposvár, Fő utca 101. Felelős vezető: MIKE FERENC Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hír­lapüzleteiben és a hírlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HELÍR), Budapest, XIII. Lehel u. 10/a 1900., közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215— 96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 319 forint, negyed évre 957 forint, fél évre 1914 forint, egy évre 3388 forint. ISSN 0865-9125 Kéziratokat nem érzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Thumbnails
Contents