Somogyi Hírlap, 1993. február (4. évfolyam, 26-49. szám)

1993-02-08 / 32. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP — HAZÁNK ÉS A NAGYVILÁG 1993. február 8., hétfő Bombariadó szakította félbe A Charta napja Az MDF nyitni kíván Clinton második kudarca Pénteken este visszalépett az új amerikai kormány máso­dik igazságügyminiszter-je- löltje, ugyanabból az okból, mint az első: illegális beván­dorlót foglalkoztatott háztartá­sában. A jelölt Kimba Wood, tekintélyes szövetségi bírónő volt, akit a péntek reggeli la­pok egybehangzó jelentései szerint Bili Clinton elnök már felkért az igazságügyminisz­teri posztra. II. János Pál Ugandában A békéért imádkozott II. Já­nos Pál pápa Guluban, Uganda északi részén, a szu- dáni határ közelében. Ebben a térségben számos háborús fészek található, poltikailag és társadalmilag nagyon instabil a helyzet és ezrével érkeznek a menekültek. Magyar nagykövet az ENSZ genfi hivatalában Pénteken adta át megbízó- levelét dr. Boytha György, az ENSZ genfi hivatala mellé akkreditált magyar nagykövet a hivatal vezérigazgatójának, Antoine Blancának. Boytha György, a Magyar Köztársa­ság állandó genfi ENSZ-kép- viseletének vezetője, a ma­gyar diplomácia genfi célkitű­zéseiről elmondta, hogy a blokkok közötti diplomácia megszűnése után, a Szovjet­unió széthullásával a kétoldali kapcsolatok mellett mindin­kább növekszik a többoldalú kapcsolatok jelentősége. Krajinai szerbek A krajinai horvát enklávé- ban harcoló szerbek nem ve­sznek részt az ENSZ székhe­lyén rendezendő béketárgya­láson. A krajinai szerb ható­ságok úgy döntöttek, hogy csak a horvátokkal tárgyalnak, hiszen január 22-én ők intéz­tek támadást a szerb ellenőr­zés alatt állt területek ellen. Svájci kapcsolatok Szabó Iván szombaton ér­kezett háromnapos látoga­tásra az alpesi országba, hogy a hét végén a svájci magyar nagyköveti tanácsadó testület és a Becsületadó Alapítvány kuratóriumi tagjaival találkoz­zon. Hétfőn hatvan ipari és gazdasági szakembernek Winterthurban tart előadást „Kormányzati elképzelések a magyar gazdaságfejlesztés­ről” címmel. FORINTOS HÍREK Első ez évi rendkívüli árajánlatunk: Férfi- és női alsó (3 db) 21 OFt Férfiing 600 Ft Fehér rövidujjú póló 160 Ft Sál 160 Ft Lányka nejlon harisnyanadrág 60 Ft Női harisnyanadrág 60 Ft Kereskedőknek és viszonteladóknak nagyker áron! Minden kedden és pénteken minden áru 15 %-kal olcsóbb! Címünk: Irányi D. u. 2. (A Somogy Áruház mellett a fodrászat felett) FORINTOS KFT (201303) (Folytatás az 1. oldalról) A délelőtti program során a résztvevők „megválasztották” a Charta új szóvivői testü­letét. A választás után nem sok­kal, déli 12 óra előtt néhány perccel, bombariadó szakí­totta félbe a Charta-nap prog­ramját. Az épület hirtelen kiürí­tése, a bombariadó sem riasz­totta el azonban az embere­ket, akik a helyzethez alkal­mazkodva kényszerű megol­dásként, a Petőfi Csarnok előtti téren folytatták a prog­Milan Knazko szlovák kül­ügyminiszternek nem áll szándékában lemondani tiszt­ségéről, noha Vladimir Meciar kormányfő szombaton erre szólította fel. A szlovák alkot­mány szerint egy minisztert kizárólag az államfő válthat le. Ám január 26-án nem sikerült megválasztani Szlovákia ál­lamfőjét, s éppen ekörül tört ki Meciar Mozgalom a Demokra­Kétnapos munkaértekezle­tet tartott a hétvégén Buda­pesten a Kereszténydemok­rata Néppárt elnöksége a par­lamenti frakció, valamint a megyei vezetők és szervezők részvételével. A megbeszélés középpontjában a párt munká­jának értékelése, illetve leg­fontosabb teendői, s ezzel kapcsolatban is két téma, az emberek politikai érdektelen­sége, valamint a lakosság gazdasági és szociális hely­zete állt. A KDNP elnökhelyet­ramot, majd visszatértek az épületbe. A délutáni program során egymással párhuzamo­san három szekcióban folyt beszélgetés a sajtószabad­ságról és a nyilvánosságról, a szociális biztonságról, illetve az állampolgári és kisebbségi jogokról. Farkasházy Tivadar el­mondta: a Demokratikus Charta tavaszi megmozdulá­sát — a korábban tervezettek­kel ellentétben — nem már­cius 15-én, hanem egy nappal azt megelőzően: 14-én rende­zik meg. tikus Szlovákiáért (HZDS) pártjában a válság. Knazko ugyanis azt mondta, hogy a képviselők ne pártállásuk, ha­nem lelkiismeretük szerint szavazzanak az elnökválasz­táson. Az egyetlen jelölt Ro­man Kovac, a HZDS állítólag kommunista múlttal bíró tagja volt, s Knazko szerint az ál­lamfőnek nem szabad egyet­len párthoz sem tartoznia. tese Varga László rámutatott: nemcsak a közelgő parlamenti választások, de a továbbfejlő­dés sikerességét is megkérdő­jelezheti az a közömbösség, amellyel napjainkban az em­berek a közélethez viszonyul­nak. Az ülésen Szilágyiné Császár Terézia alelnök el­mondta — az elmúlt évben a tagszervezetek száma csak­nem tíz, a tagoké pedig mint­egy 20 százalékkal nőtt, és meghaladta a huszonegyez­ret. (Folytatás az 1. oldalról) Az országos választmány elhatározta egy öttagú külön­bizottság felállítását. E testület feladata lesz, hogy a tagság véleményének tanulmányo­zása után részleteiben is meg­Az orosz főügyészség 75 évvel a merénylet és egy évvel a Szovjetunió megszűnte után újabb nyomozást rendelt el a Lenin elleni merénylet ügyé­ben. Az archívumokban őrzött iratok alapján ugyanis szakér­tők egyáltalán nem tartják bi­zonyítottnak, hogy a szovjet ál­lam alapítója elleni merény­letet valóban Fanny Kaplan követte el. A Komszomolszkaja Pravda című moszkvai lap értesülése szerint az is kérdéses, hogy a lövéseket valóban abból a Browning típusú pisztolyból ad­ták-e le, amelyet ma is a Lenin nevét viselő múzeumban őriz­nek. Amennyiben a szakértők­nek és nyomozóknak a fegyver A választásokra való felké­szülésben a párton belüli in­formációáramlás javítása az egyik legsürgetőbb feladat — mondta Varga László. Nem kevésbé fontos azonban — s ennek Surján László pártelnök is hangot adott a munkaérte­kezleten —, hogy a választók tisztában legyenek azzal: a kormány pozitív szociális és gazdasági intézkedéseiben nem kis szerepe volt a keresz­ténydemokraták politikai tevé­kenységének is. fogalmazza, miben áll az or­szágos gyűlés jelentősége, és milyen tennivalók következ­nek a pártfórum döntéseiből. Az MDF VI. országos gyű­lésének jelentőségét taglalva Székelyhídi Ágoston, az ügy­vivő testület elnöke foglalta ügyét sikerül tisztázni, akkor valószínűleg közelebb kerül­nek annak megválaszolásához is, hogy Kaplan lőtt-e Leninre. Egyes jelek ugyanis arra utal­nak, hogy az anarchista lány­nál magasabb személy lőtt rá a Szovjetunió atyjára. A nyomozás újbóli elrende­lése jogi szempontból azért is szükségessé vált, mert az ere­detileg 124 oldalas periratból öt oldal hiányzik. Emellett felmerült egy to­vábbi gyanús és homályos kö­rülmény: semmiféle okmányt nem találtak arra vonatkozó­lag, hogy milyen ítélet alapján vagy kinek az utasítására lőtte le a Kreml akkori parancsnoka a fiatal nőt. Elképzelhető bizonyos ked­vező fordulat a politikai élet­ben, legalábbis az elmúlt na­pok, hetek egyes pozitív meg­nyilvánulásaiból erre lehet kö­vetkeztetni — jelentette ki Gál Zoltán vasárnap Dobogókőn az MSZP parlamenti frakciója és az országos elnökség hét­végi együttes ülésének befe­jezésekor, a tanácskozást összegző sajtótájékoztatón. Amint kifejtette, bizonyos je­lek arra utalnak, hogy a par­lamenti pártok többsége fel­ismerte: a társadalom nem honorálja az egymással szemben tanúsított, merev, elutasító stílust, ezért a jövő­új kisgazdapárt létrehozá­sát határozták el a 16-os ügy­vivő testület (a Független Kis­gazdapárt ideiglenes központ­ját és a 36-os parlamenti frak­ciót képviselő grémium) által szombatra összehívott ülés résztvevői. Az új párt megala­kítását az a helyzet kényszerí­tette ki, hogy a Független Kis­Zászlót bontott a Magyar Anyák Nemzeti Pártja szomba­ton Pápán. Sokorayné Teli Ág­nes elnök, a városi művelődési házban mintegy 80 résztvevő előtt ismertette az új párt célját és programját. Hangsúlyozta: szervezetükbe kívánják tömörí­teni azokat a nőket és férfiakat — bárhol élnek a világban —, akik arra törekednek, hogy a össze pártja vélekedését a szélsőségek mibenlétéről. A történész-politikus hangsú­lyozta: az MDF-nek valóban meg kell küzdenie a szélső- jobboldal kockázatával, de ez valójában minden magyar ál­lampolgárnak feladata. Program Maros­vásárhelyről Marosvásárhelyen vasár­nap, új program elfogadásával befejeződött a Romániai Ma­gyar Keresztény Demokrata Párt II. kongresszusa. A prog­ram részletesen megfogal­mazza a romániai magyar ke­resztény demokraták követe­léseit a magyarság nyelvhasz­nálatára, az anyanemzettel való kapcsolat tartására, ön- szerveződésre, a piacgazd- sági intézmények kiépítésére, a termőföldek és az erdőterü­letek magántulajdonba adá­sára, az oktatásra, a sajtóra, az egyházi vagyonok vissza- dására vonatkozólag. ben konstruktívabb kapcso­latra van szükség. Horn Gyula, az MSZP el­nöke február 11-éré politikai nagygyűlésre hívta a Nemzeti Sportcsarnokba mindazokat, akik az MSZP-vel rokonszen­veznek, és a baloldal erőitől várják, hogy emeljék fel sza­vukat a kiszolgáltatottság és a kilátástalanság ellen. Az MSZP elnöksége egy­hangú szavazással megerősí­tette a párt parlamenti frakció- vezetői tisztségében Gál Zol­tánt, helyettese pedig to­vábbra is Katona Béla. E tiszt­ségek a következő választá­sokig szólnak. gazdapárt úgynevezett ideig­lenes központjának nem sike­rült megszereznie Torgyán József ellenében a párt jegy­zési jogát. Minderről az ügy­vivő tetület tagjai: Németh Béla és Lehoczky Gyula, va­lamint Németh Béla a 36-ok parlamenti frakcióvezető-he­lyettese számolt be. magyar ifjú nemzedék félelem­től és nélkülözéstől mentesen, biztonságban, szeretetben, fi­zikailag, szellemileg egészsé­gesen, edzetten, hazája, törté­nelme és a természet tudatos szeretetében nőhessen fel. Programjukban első helyen szerepel a nemzeti értékek vé­delme, a nemzeti öntudatra nevelés. VIETNAM A TURISTÁKÉ vietnami kormány úgy dön­tött, hogy megnyitja az ország kapuit a turisták előtt. Lassan kezdenek szállingózni, első­sorban az amerikai és japán turistacsoportok. Számukra minden egzotikus és érdekes. Sok amerikai visszatér oda, ahol már járt néhány évvel ezelőtt. (FEB Foto) Figyelje az ADIDAS Márkabolt Mától február 27-ig minden nap más és más árucikket vásárolhat engedménnyel! Kaposvár, Fő u. 15. A adidas (201366) Knazko nem mond le A KDNP munkaértekezlete MSZP-tanácskozás Nyomozás a Lenin elleni merénylet ügyében Új kisgazdapárt alakul Zászlót bontott a Magyar Anyák Nemzeti Pártja

Next

/
Thumbnails
Contents