Somogyi Hírlap, 1993. február (4. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-06 / 31. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP — VILÁGTÜKÖR 1993. február 6., szombat Egy hargitai „radikális” Kaposváron Az autonómia védőrács a politikai tolvajok ellen Sántha Pál: Mérföldkő volt a brassói kongresszusunk Az európai régiók közgyűléséről hazafelé megállt Kaposváron Sántha Pál, a Székelyföld — közelebbről Hargita megye — tanácsának elnöke, aki a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetségében (RMDSZ-ben) radikálisnak számít. — Mit jelent a radikalizmus az RMDSZ-ben? — Az RMDSZ-ben, amely rendkívül sokszínű szervezet, két fő irányvonal alakult ki: a radikális és a konzervatív. Hogy senkit ne sértsek meg, inkább úgy mondom: „nem radikális”. Mi radikálisok — mintegy tizenketten — az autonómiát tűztük ki célul. Szerintünk a kulturális, ön-, illetve közigazgatási autonómiát a legeldugottabb településen is be kellene vezetni, ha a magyarok többségben vannak. Ott pedig, ahol tömbszerűen van jelen a magyarság, például a Székelyföldön, a területi autonómiát is szükségesnek tartjuk. A területi autonómia nem jelent elhatárolódást egy ország — ez esetben Románia — törvényeitől, szabályaitól és határaitól. Csupán arról van szó, hogy a hatalom több döntési jogot lead a településeknek. Az értéket rácscsal védik a tolvajok ellen, nos az autonómia is védőrács a „politikai tolvajok” ellen. Amikor először hangot adtunk ennek, az RMDSZ vezetősége ellenünk fordult, és ez megijesztette az erdélyi magyarság nagy részét is. Domokos Géza, az RMDSZ korábbi elnöke nyilatkozatban határolta el magát tőlünk, mondván: mi az ország szétdarabolására törekszünk. — Mit akarnak a nem radikálisok? — Valahogy úgy vélekednek: „igazatok van az autonómia kérdésében, de ennek nincs itt az ideje”. Azt persze mi sem mondjuk, hogy az autonómiát azonnal be kell vezetni. Lehet, hogy csak tíz vagy tizenöt év múlva lesz belőle valami, de mint célt ki kell tűzni. — Mit hozott végül is az RMDSZ brassói kongresz- szusa az erdélyi magyarságnak? — A küldöttek országos tanácsa október 25-i, kolozsvári ülésén ha nem is az autonómia, de az önrendelkezés gondolatát már magáévá tette. Igaz, olyan homályos megfogalmazásban, hogy még a magyarok se értették igazán, miről is van szó. Az RMDSZ harmadik brassói kongresszusán már senki sem mondta, hogy nem kell önrendelkezés, és ez nagy szó. Szerkezeti változás is történt. Az RMDSZ-ben új alapszabályt alkottak. Az, hogy nem volt időben és megfelelően előkészítve, a lényeget nem érinti. Szerintem olyan elnökséget sikerült választani, amely megfelelően tudja képviselni az erdélyi magyarság érdekeit. Ilyen tekintetben tehát a brassói kongresszus mérföldkő volt. — A románok értik azt, hogy mit akarnak az erdélyi magyarok? — Őket az autonómia és Erdély kérdése nagyon zavarja. Sokan közülük autonómián elszakadást értenek, holott erről szó sincs. Lehet, a mi hibánk is, hogy nem értenek meg bennünket igazán, mert egyszer sem mertük határozottan megfogalmazni, mit is akarunk. Véleményem szerint nagyon fontos az őszinteség, hogy egy kapu se maradjon nyitva a velük folytatott párbeszédben és megállapodásokban. Ma is azt vallom: jobb lett volna korábban nyíltan közölni velük, hogy autonómiát akarunk, mint az eléggé ködös önrendelkezést emlegetni. — Az használ-e jobban a Sántha Pál romániai magyaroknak, ha a magyar külügyminiszter nyilatkozik a kisebbségi jogok romániai helyzetéről, vagy az, ha a romániai magyarok teszik szóvá ezzel kapcsolatos gondjaikat? — Nekünk az a jó, ha magunk foglalkozunk problémáinkkal, és ebbe „kívülről" nem avatkoznak bele. — Köszönjük a beszélgetést. Szegedi Nándor Huszonegy kilós esküvői kimonó — Boldogító igen helyett rizsbor Nősül a Napisten 126. utóda Tizenkétszer kell átöltöznie Dubrovnik várja a tavaszt Maszako Owada, a japán külügyminisztérium amerikai osztályának munkatársnője ezentúl csak a krizantém színére emlékeztető fehér ruhákban jelenhet meg a nyilvánosság előtt. Az ősi protokoll rá is vonatkozik: miután hivatalosan eljegyezte magát a trónörökössel, esküvője napjáig j— s erre valószínűleg egy pénteki napon, június 4-én kerül sor — ez számára a kötelező divatszín. Nem a szűzi ártatlanság jelképeként, amit Diana esetében megkívántak a brit udvar szabályai. Ilyen szabály nem vonatkozik a 29 éves ifjú hölgyre, akinek neve Nagyszerűt, Pompásat jelent magyar fordításban: az érintetlenség soha nem volt követelmény. Tokióban, sőt az elődök között akadt olyan, akit kimondottan bevezettek a szerelem művészetébe. A japán közmondás szerint ugyan nem lehet két pár papucsot viselni (vagyis két lovon ülni), de Tokióban mégis feloldják a hagyományok és a korszerűség közötti látszólagos ellentmondást. Maszako ízig-vérig modern és emancipált nő, diplomata apjával (ma külügyminiszter-helyettes) éveket külföldön töltött Washingtontól Moszkváig. Öt nyelven beszél, a Harvard egyetemen nyert közgazdász diplomát, szenvedélyesen szereti a zenét, szívesen sízik és teniszezik. A külügyminisztériumban az egyik legkényesebb téma, a japán-amerikai kereskedelem szakértőjének számít. Személyét újabban szívesen hasonlítják Hillary Clintonhoz, sok párhuzamosságot említve a First Ladyvel. Hat évvel ezelőtt ismerték meg egymást a ma 32 esztendős Naruhitóval (Kétszer Erényes — szó szerinti fordításban) a spanyol király lányának tiszteletére rendezett szűk körű tokiói összejövetelen. A hírek szerint a trónörökösnek már akkor megtetszett, de először kosarat kapott és a császár fia emiatt halasztotta el négy alkalommal is választottja személyének bejelentését. Megint csak nem hivatalos mendemonda, hogy később nem egyszer találkoztak, de a randevúk titokban maradtak. Maszako lefüg- gönyzött kocsiban, a palota egyik hátsó bejáratán át érkezett. Formálisan Naruhito csaknem száz jelölt közül választott, de az előzmények nyomán nem volt nagy meglepetés. A menyasszonynak elnézték egy tabu megszegését: az első császárné lesz, aki átlyukasztatta fülét és fülbevalót visel. A polgári származás már nem keltett feltűnést, Akihito, a mai császár a teniszpályán látta meg először későbbi feleségét, Micsikot, egy dúsgazdag malomipari vállalkozó lányát. Ami a trónörököst illeti, történelmet tanult, hobbija a zene, zongorázik, hegedül és legutóbb sikeres CD-lemezfelvételt vezényelt Vivaldi Négy évszakából. Az esküvő napja ugyanolyan előírások szerint zajlik majd, mint Amateraszunak, a Napistennek előző 125 leszármazottja esetében. A menyasszonyt reggel hatkor keltik a szülői házban, anyja megfürdeti és felkészíti arra, hogy a nagy nap során tizenkétszer kell átöltöznie. Magas udvari méltóságok kísérik a palotába, ahol rituális fürdő várja, majd jó kétórás munkával a Junihitoe, a huszonegy kilogrammos esküvői kimonó felöltése és a kötelező arckikészítés következik. Harminckilenc ággal a kezében lép be a palota sintóista szentélyébe, ahol a vendégek és a tömegkommunikáció kizárásával, megérintik az ifjú párt a szent Szakai fával, majd egy csésze szaké (rizsbor) közös elfogyasztása jelenti a boldogító igent. Az újdonsült férj a 108 igazgyönggyel díszített, a nőknek járó legmagasabb japán kitüntetést nyújtja át nejének, ezzel hercegnő lesz, de elveszti vezetéknevét, marad a Maszako. A családi körben elköltött ebéden az új hercegnő a miniszoknya szolidabb vállfájában kíván megjelenni, de újabb átöltözés után, estélyi- ruha-szerű öltözékben lesz jelen a szerencsejelképek, a teknősbéka és daru jegyében rendezett hatszáz személyes partin. Más szertartások után az ifjú pár nyitott hintón kocsizik ki a palotából, hogy a főváros lakói is üdvözölhessék őket. De gratuláló táviratokat is küldhetnek: ezt hivatottak megkönnyíteni az előrenyomott szövegű típustelegram- mok. Az ábrákban a krizantém trónusvirága a leggyakoribb. Késő este a fiatalok visszavonulhatnak. A nászéjszakára vonatkozólag nincs kötelező előírás az udvar ceremónia rendjében. Réti Ervin A Croatia Airlines Boeingje 16 hónapnyi szünet után ér földet a dubrovniki reptér betonján. Felülről szép és barátságos a táj, olyan, amilyennek szerelmesei ismerik. „Dubrovnik, az egykori Raguza — írja Josko Belamaric horvát író — évszázadokon át egyfajta Fata Morgana volt a balkáni sivatagban. De a kultúrának ez a sajátos oázisa sosem lehetett szabad a hátország, a térségre oly jellemző agresz- szív durvaság közelségétől...” 1993 legelején ez a megállapítás sokszorosan igaz. A táj ugyan most is szép, de a nemrég kivonult szerb és montenegrói csapatok kegyetlen pusztítás nyomait hagyták hátra az „Adria gyöngyén” és környékén. Mindenütt látszik, hogy a természet és az emberi kultúra együttes csodája, az 1358-tól 1808-ig önálló tengeri köztársaság a minap még megszállt frontváros volt. A Konavle-völgyben, amit sokan csak Provence szépségéhez mérnek, alig van ép porta. Cilipi faluban, amit egykor előszeretettel kerestek fel lágy mediterrán tájak festői, most üszkös romok merednek az ég felé és a kormos falakra a gyújtogató büszkén felmeszelte a saját nevét, alatta a jelmondat-fohásszal: „Isten óvd meg Szerbiát”. Magában a városban a szerbek felgyújtottak minden hotelt és nagyobb panziót, jól tudván, hogy a helyi lakosság ebből él, méghozzá jól. A Hotel Admiral mellett egy kiégett pizzeria fekete falán a megszokott fehér meszelés a tettét büszkén vállaló gyújtogató „névjegyével”: Marko Grandov Bijelo Oljeból, Montenegro, 1992. április 23.” Marko, Marko, mi lenne, ha egyszer a földönfutóvá lett dubrovniki horvátok keresnék meg a te faludat ott fent, szülőfölded fekete hegyei között? Nem nehéz kitalálni, mit válaszolna erre Marko, a szerbek montenegrói szövetségese: — Dubrovnik egy éjszakát sem alhat nyugodtan. A szerb-montenegrói állások nagyon közel vannak hozzá, mindössze néhány kilométerre, Herceg Noviban és Tre- binjében. Inkább mi kérdezhetnénk azt tőlük, mit csinálnak, ha mi egy éjszaka úgy döntünk, hogy ismét visszamegyünk? Rossz rágondolni egy ilyen lehetőségre. De Raguza dolgos-derűs népe ezután is azt teszi, mint eddig: megpróbál oázis maradni a balkáni Szaharában. Amerikai csapatok Szomáliában Az amerikai tengerészgyalogosok a Szomáliái fővárosban megkezdték a titkos fegyverek felkutatását. Mogadishuban, már a legelső napokban igen sok rejtett fegyverre, lőszerre bukkantak.
