Somogyi Hírlap, 1993. február (4. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-25 / 47. szám
2 SOMOGYI HÍRLAP — HAZÁNK ÉS A NAGYVILÁG 1993. február 25., csütörtök Bukaresti tüntetés Béremelést követelő munkavállalók ezrei tüntettek tegnap Bukarestben. Románia egyik legnagyobb szakszervezeti tömörülése, az egy millió embert összefogó Alfa nevű érdekvédelmi szövetség által szervezett megmozduláson a részt vevők a bérek háromszorosára történő emelését, a gazdaság hanyatlásának megállítását, továbbá a növekvő munkanélküliség elleni hatékony fellépést sürgették. Tiltakozók egy része a nagyvárosokból érkezett. Mészárlások Tádzsikisztánban Iszlám lázadók egy rajtaütés során a kormány száztizennyolc katonáját ölték meg Garm körzetben, Dusanbétől keletre — közölte a tadzsik parlament szóvivője. Ismét heves összecsapások voltak a fővárostól keletre fekvő Garm, Komszomolábád és Tavil-Da- rin körzetekben. A tadzsik törvényhozás szóvivője kedd esti televíziós beszédében kijelentette: a 118 kormánykatonát „meleg barátsággal fogadta Garm körzet lakossága, teaházba hívták, majd ott alattomosan lemészárolták” őket. Amerikai-orosz „együttműködés” Az amerikai kormány felkérte Moszkvát, hogy vegyen részt abban az akcióban, amelynek keretében repülőről dobnak le élelmiszert a boszniai lakosságnak. Erről szer-* dán számolt be a The Washington Post, megjegyezve, hogy még nem érkezett válasz Moszkvából. Vitalij Csurkin orosz külügyminiszter-helyettes az amerikai lapnak nyilatkozva kifejtette, hogy kormánya támogatja a jumanitá- rius akciót, és eljár majd a szerbeknél, hogy ne akadályozzák a repüléseket. Progressz-Mir összekapcsolódás Moszkvai idő szerint kedden éjfél előtt összekapcsolódott a Progressz M-16 teherszállító űrhajó a Mir űrállomással — jelentette az Itar-Taszsz hírügynökség a földi irányítóközpontra hivatkozva. A vasárnap indított teherűrhajó üzemanyagot, tudományos műszereket és egyéb terhet juttatott el az űrállomásra. A Miren tartózkodó Szolovjov és Polescsuk űrhajósok közlése szerint az űrállomás fedélzeti rendszerei kifogástalanul működnek. Robotgépek átalakítása Az Egyesült Államok nagy hatótávolságú manőverező robotrepülőgépei közül száz átalakításán munkálkodik, hogy azok alkalmassá váljanak a hidegháború utáni új feladatokra. Elsősorban a legrégebbi, nukleáris csapásmó- résre alkalmas, légi indítású robotrepülőgépekről van szó, amelyeket az új elképzelések szerint hagyományos robbanófejjel és úgynevezett nem pusztító fejjel szerelnek fel. Világútlevél a Kárpátalján Kárpátalján kezdetét vette a világútlevelek kiállítása. A világútlevelek bevezetéséről ugyan még a múlt év végén döntöttek, a megvalósítás azonban hosszas előkészítő munkát igényelt. A régi típusú útlevélbe kétnyelvű, ukrán és angol bélyegző kerül annak igazolásaként, hogy az a világ minden országában érvényes. Turgut Özal oszmán birodalmi álmai? Belgrád vádolja Ankarát Jugoszlávia háborús uszítással vádolta meg Törökországot. A már csak Szerbiából és Montenegróból álló állam külügyminisztériuma azt vetette Turgut Özal török elnök szemére, hogy nyilatkozataival közvetlenül szítja a boszniai háborút, hogy az a Balkán más részeire is átterjedjen. Á belgrádi vádak szerint Ankara azt szeretné, hogy Boszniában iszlám állam létesüljön, amely török befolyás alatt állna, megvalósítva ezzel az egykori oszmán birodalom helyreállítását célzó ankarai törekvéseket. Konvoj Boszniában Harmincezer tanuló a kisiparban (Folytatás az 1. oldalról) A szövetség úgy ítéli meg, hogy jelenleg aránytalanul nagy anyagi erőket koncentrál az állam a munkanélküliek átképzésére, és szinte semmilyen anyagi támogatásban nem részesülnek azok a kezdeményezések, amelyek a magángazdaság szakképzési gondjait akarják megoldani. Az IPOSZ ezért még az idén két-három, úgynevezett üzemek feletti képzőközpont felállítását tervezi. Szorgalmazza azt is, hogy tegyék jobban érdekeltté a kisiparosokat a tanulótartásban, s hagyjanak több anyagi lehetőséget számukra, hogy modernizálják műhelyeiket. Szűcs György, az IPOSZ elnöke megelégedéssel szólt arról, hogy 600 ezer egyéni vállalkozót tartanak nyilván az országban, elgondolkoztató- nak nevezte ugyanakkor, hogy évente 200 ezren adják vissza működési engedélyüket. A szerencselovagok kiszűrésére és a szakmák becsületének helyreállítására szorgalmazza az IPOSZ, hogy a legalapvetőbb szakmákban ismét tegyék kötelezővé a mestervizsgát. A jelenleg elismert szakmáknak legalább háromnegyedére terjedne ki a mestervizsga — azzal együtt, hogy a vállalkozások alapításánál vissza kellene térni a képesítést előíró követelményekre. Csak olyan szakmában lehetne céget vagy vállalkozást alapítani, amely szerepel a hivatalosan bejegyzett tevékenységek között. Mindezt az indokolja, hogy csak kitűnő képzettségű szakemberek révén vehetjük fel a versenyt a piaci kihívásokkal — hangsúlyozta az elnök. A kamarai törvény mielőbbi megalkotását is sürgeti az IPOSZ. Előzetes értesülések szerint a tervezet áprilisban kerülhet a kormány, októberben pedig a parlament elé. Az IPOSZ azonban csak akkor tudja támogatni a kamarai törvény tervezetét, ha azzal egyidejűleg bizonyos kapcsolódó jogszabályok is elkészülnek. Polesz György Lezuhant egy helikopter Leszállás közben lezuhant az amerikai hadsereg egyik helikoptere a wiesbadeni amerikai légitámaszponton. A kedden este történt szerencsétlenség következtében a fedélzeten tartózkodó nyolc személy közül négy katona meghalt, további négyen pedig megsebesültek. Az UH-60 Blackhawk típusú helikopter Stuttgartból érkezett Wiesbadenbe. KÉRDŐJELEK Regionális félsiker Félsikerré torzult — remélhetőleg csak egyelőre — a magyar, lengyel, szlovák és ukrán határmenti területek között tervezett Kárpáti Eurorégió. Az együttműködés dokumentumát négy helyett csak hárman írták alá: Szlovákia távolmaradt a debreceni ceremóniától. Folytatásként a lengyel parlamentben a koalíciós partnerek között robbant ki éles vita a megállapodás céljairól és körülményeiről. Magyarországon és Ukrajnában még értetlenkednek a történteken. Kinek, miért támadtak gondjai? Más dolgokban is érzékelhető, hogy az éppencsak önállósult Szlovákia vezetése még nem tisztázta önmaga számára sem teljesen Magyarországhoz fűződő kapcsolatainak stratégiáját és Európához fűződő kapcsolatrendszerének lényegét. Miért lenne akkor egyértelmű a magatartása egy olyan regionális együttműködés kapcsán, amely egyszerre eleme a magyarokhoz és a földrész integrációjához fűződő viszonyának? Lengyelországban pedig a koalíción belül is erősödik az európai együttműködéssel szembeni gyanakvást hirdetők hangja, ahogyan nálunk a legnagyobb kormányzó pártban érzékelhető leginkább a vita a magyarság és az európaiság összetartozásáról. Közös gyermekbetegségről van szó? Ráadásként most Iliescu román elnök is voksolt— kívülről — a régióról. Azt nehezményezte, hogy éppen Magyarország szorgalmaz egy ilyen, „határokat átívelő kárpáti együttműködést”, amikor „Magyarországnak semmi köze a Kárpátokhoz”, hiszen „a Kárpátok főleg Romániában vannak”. Sajátos megközelítés? Aki csodálkozik, annak szólhat a lengyel külügyminiszternek a varsói parlamenti vitában tett megjegyzése: „Úgy látszik, nem ugyanabban a világban élünk”. Vagy méginkább: aki meglepődik e fordulatokon, nehezen veszi tudomásul, hogy sokan sokféleképpen képzelik el errefelé a jövőt. Ez 1993-ban Kelet-Közép-Európa. Kocsis Tamás- i ■' Oroszországból érkezett, Záhonyban fejtették át Csempészáru a Gyékényesen tárolt klórbenzol (Folytatás az 1. oldalról) Azt is igyekszik kideríteni a vámhatóság, hogy a MÁV-tól — mint a szállítmányért felelős fuvarozótól — ki vagy kik adták el az árut egy budapesti kft-nek, amely — immár tulajdonosként — azzal bízta meg a MÁV-ot, hogy a tartályokat Horvátországba szállítsák. Az ügyben nyomozást folytató pécsi vámhivatal értesítette a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságot, a megyei tisztiorvosi szolgálatot, valamint a Polgárvédelmi Parancsnokságot. A készültség oka, hogy egy esetleges szivárgás veszélyhelyzetet idézhet elő. A megyei főkapitány és a helyettes tisztifőorvos egyöntetű véleménye: a veszélyes anyagokat tartalmazó tartályokat mielőbb el kellene szállítani Gyékényesről. A klórbenzol ugyanis — a tisztiorvosi szolgálat tájékoztatása szerint — a levegővel elegyedve éghető anyagot alkot, a szervezetbe kerülve pedig halálos mérgezést Is okozhat. Az erősen maró hatású folyadék a talajba jutva is hosszú ideig veszélyforrás, a talajvizet szennyezi. A Vám- és Pénzügyőrség hozzájárult, hogy ha szükséges, biztonságosabb helyre vigyék a kocsikat. Tiencsini adósság Kína áruval törleszt A 107 millió svájci frank kínai tartozásból 2 millió sorsa mind ez ideig függőben volt. Mátrai György, a kínai adósságot megvásárolt Autotrade szövetkezet elnöke az elmúlt két hétben Kínában tartózkodott, és a tiencsini tartományi kormány külkereskedelmi irodájának vezetőjével jegyzőkönyvet írt alá a tartományi adósság felszámolásáról. A korábbi klíringelszámolású külkereskedelemből fennmaradt 107 millió svájci frank adósság két részből tevődött össze: a kínai kormány magyar állammal szemben fennálló 85 millió frankos tartozásából, valamint négy tartomány '— Tiencsin, Belső-Mongólia, Hejlungkiang és Sanghaj — összesen 22 milliós adósságából. Váradi Attila, a szövetkezet képviselője elmondta: a 2 millió svájci frank törlesztése ugyanúgy kínai áruk vásárlásával történik majd, mint a többi tartozásé. A pénzügyi lebonyolítást szolgáló banki megállapodás aláírása még hátra van. A kínai adósság-levásárlás keretében januárban indultak meg az első áruszállítások. Tisztelettel meghívunk minden, a hat évfolyamos gimnáziumi képzés iránt érdeklődő szülőt 1993. február 27-én 10 órakor tartandó Szülők Fóruma rendezvényünkre Hatosztályos gimnáziumunkba 1993. március 15-ig várjuk a jelentkezőket. Jelentkezési lap és tájékoztató füzet az iskola portáján kapható. Munkácsy Mihály Gimnázium Kaposvár, Kossuth Lu. 48. Tel.:17-209,21-711. y V ________________________________ (20154jx A Központi Állami Üdülő Balatonőszöd éves állásra felvesz legalább 5 év szakmai gyakorlattal rendelkező szakácsot Elsősorban környékbeliek jelentkezését várjuk. Bérezés megállapodás szerint. Jelentkezni lehet: Balatonszemes, Pósa L. u. 14. 84/45-000 (201508) Legyen előrelátó! Tervezze meg vásárlásait! Ebben segít önnek a MITAX ORGAN Több mint 100 féle bútor, kedvező áron, Ingyenes házhoz szállítással, SŐT , készpénzes vásárlás esetén további 5% kedvezmény Szekrénysorok, ülőgarnitúrák, konyhabútorok, irodabútorok... stb. Ezen kívül: márkás műszaki és háztartási termékek. Mosó- és mosogatógépek, hűtő- és fagyasztószekrények, -ládák, tv-k, videók. Hifi berendezések, parabolaantennák, vasalók, mikrohullámú sütők, fritőzök... stb. Valamint: mezőgazdasági kisgépek, kapálógépek, fűnyírók. A MITAX-nál kizárólag a választék nagysága miatt jöhet zavarba. Kamatmentesen, 24 havi részletre! Vásárolhat irodáinkban, ahol képzett ügynökök szeretettel várják Önt további részletes felvilágosítással és termékbemutatóval. Kaposvár: Irányi D. u. 2. (Somogy, csemege fölött) Marcali: Széchenyi u. 44. (Mgtsz-központ) ■ «V Nagyatád: Korányi S. u. 5. W (Iposz-székház) f t Siófok: Fő u. 83. (Sió Ipari Szövetkezet) (220)