Somogyi Hírlap, 1993. február (4. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-15 / 38. szám
(Fotó: Csobod Péter) Kiállítás a Táncsicsban Már több éves múltra tekint vissza az a kapcsolat, amely a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium és a finnországi Tornió város egyik nagy iskola-komplexuma között alakult ki. Kapcsolatukat egyebek mellett kiállítás-cserék is jellemzik: a kaposvári diákok és Kertész Sándor művésztanár alkotásainak már otthont adott a torniói oktatási intézmény, most pedig a finnországi diákok munkáiból nyílt tárlat a Táncsics gimnázium aulájában. A 7-17 éves alkotóknak zömében sokszorosított grafikái, metszetei, kréta- és szénrajzai kerültek a paravánokra. A harminc alkotás szinte kivétel nélkül tükrözi a gyerekek színes fantáziáját éppúgy, mint a finnekre olyannyira jellemző természetszeretetet. A kiállítás február végéig látogatható. Elfelejtve Karácsonykor még teljes pompámban dacoltam a hideggel. No nem voltam túldíszítve, hiszen szegény ünnep volt a tavalyi; még a szaloncukrok is lemaradtak rólam. Sokan meg is szóltak emiatt. Szebbnek, gazdagabbnak szerették volna látni Kaposvár karácsonyfáját. Én azért mégis örültem, mert minden kaposvárinak világíthattam. Egy idő múlva leszedték rólam a színes égőket, és megtépázott díszeimtől is megfosztottak, s ott maradtam — bár nem szokatlan ez nekem — teljesen csupaszon. Már egy kicsit meg is dőltem. Unom jelenlegi helyemet. Nem érzem itt jól magamat. Úgy látszik, elfelejtettek. Vagy mementóul hagytak itt, a város főterén? (Lörincz) Hasznos segítség a továbbtanuláshoz Magániskolák almanachja A Magyar Alapítványi, Egyesületi és Magánoktatási Intézmények Egyesülete február 10-én az Educatio kiadó gondozásában kiadta a Magániskolák almanachját, amely majd 130 óvoda, általános iskola, gimnázium, szakközép- iskola, szakiskola és szaktan- folyam, valamint főiskola működéséről és pedagógiai törekvéseiről, anyagi kérdésekről és a felvételi feltételekről nyújt tájékoztatást. A könyv nemcsak a továbbtanuláshoz nyújt segítséget, hanem az első ismertetés a magániskoláztatás sajátosságairól. NÉZZ HÁTRA és MOSOLYOGJ! DiORO MODELL ELŐKÉSZÍTŐ FOGLALKOZÁS SOROZAT és VERSENY Jó fellépés, magabiztosság, növekvő életesélyek! Ezt kínálja a budapésti DiORO Divat Stúdió 3 hónapos modellelőkészítő foglalkozás sorozata, amelyre 3 éves kortól jelentkezhetnek GYEREKEK, TINIK és FELNŐTTEK. Ízelítő a foglalkozások anyagából: jazz balett, színpadi mozgás, manöken ismeretek, videózás, kozmetika, divat, s mindez egy nagyszabású, látványos GÁLAMŰSORRAL zárul, amelynek főszereplői a növendékek. Az Országos MODELLVERSENY korosztályonkénti fődíja: FLORIDAI UTAZÁS. A legtehetségesebbeket várja a DiORO SZTÁR csapata. A tanfolyam díja: 3—5 évesek részére: 3900 Ft, 6—18 évesek részére 5400 Ft, 18 év felettiek részére 6900 Ft. Felvételi megtekintés: Kaposvár: Szakszervezeti Muv. Ház, Kossuth u. 7—9., febr. 20. és febr. 27. szombat, 10.00. Nagyatád: Művelődési Ház, Baross Gábor út 2., J~)lorP^! febr. 20. és febr. 27. szombat, 13.00. JSivatx_77, 'tudio BLEAPFST I13Ó BALZAC U 7 TELEFON, 129-9053 MOSOLYOGJ, HOGY GYŐZHESS! (219860) Krónika Ökumenikus egyházi naptár Hétfő, köznap. Napi igék: Kát.: 1Móz 4,1—15.26. Zsolt, 49. Mk 8,11-13. Ref.: Péld 15. Lk 12,1-12. Ev.: Mt 13,10-17. Lk 9,51-56. Őrt.: 1Jn 2,18-3,10. Mk 11,1-11. Kolos. A Claudius latin névvel (jel.: sánta) szokás azonosítani. Védőszent: Claudius kőfaragó, aki Pannónia délkeleti részén 305-ben szenvedett vértanúhalált. Híres viselője volt Vaszary Kolos hercegprímás, esztergomi érsek (1891-1912). Georgina. A görög eredetű Georgius (jel.: földműves) nőnemű párja. Védőszent: Georgina, szépségéről és aszkéta életéről ismertté vált. 5. századi szűz. Az ortodox naptárban Szent Onimiosz apostol napja. FEBRUÁR A nap 6.50 órakor kél, és 17.07 órakor nyugszik; a hold 2.44 órakor kél, és 11.21 órakor nyugszik. Ismét gyiirkózik a tél Hétfő Kolos, Georgina Folytatódik a párás, helyenként ködös idő. Az időszak végére hidegront érkezik, hatására szórványos csapadék valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2-7 fok között alakul. Játék fuvolán, oboán és klarinéton Fafúvósók fújták Az udmurtok népművészete A Káma folyó környékén fekvő Udmurt Köztársaság Izsevszki Múzeumának anyagából nyílt kiállítás tegnap a szolnoki Tiszaparti Galériában. A zömében népművészeti tárgyakat felvonultató tárlaton látható hímzett ruhák, térítők az udmurt asszonyok kézügyességét dicsérik. Negyed százada is elmúlt, hogy először megrendezték a fafúvósok somogyi versenyét. 1967 óta három évenként gyűlnek össze a megye legjobb gyerekmuzsikusai. A kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskolában ezúttal — immár hetedik alkalommal — a megye zeneiskoláiból ötvenhét növendék négy korcsoportban sereglett össze, hogy Gyöngyössy Zoltán és Szelénéi Zsuzsanna fuvolaművészek, valamint Kraszna László klarinétművész előtt mutatkozzon be. Az otthont adó intézmény, a Mikrokozmosz Alapítvány és a megyei pedagógiai intézet rendezte versenyen fuvolán, oboán és klarinéton csendültek fel a müvek. Sok egykori növendék most már zenetanárként vett részt a megyei bemutatón. Jóízű nosztalgiával figyelték a számokat, hiszen valamikor ők álltak tanítványaik helyében; lángrózsás arccal, a szigorú zsűri döntésére várva. Ez most sem maradt el. Klarinétjátékáért első díjat kapott a barcsi Sárközi Ferenc, Sárközi Norbert, a nagyatádi Büki Ferenc, a kaposvári Damásdi Miklós. A legérettebben a marcali a Kapin Viktória, valamint a kaposvári Simon Annamária, Walter Edina, Fertály Andrea, Hornyák Balázs és Kontra Henrietta fuvolázott. Oboából a kaposvári Farkas János bizonyult a legjobbnak. A legtehetségesebb muzsikusok könyvutalványban, illetve könyvjutalomban részesültek. L. S. Útlevélcsere a rendőrségen A Magyar Köztársaság Kormányának döntése alapján a rendőri szervek segítséget nyújtanak az állampolgároknak, a napi feladatok elvégzése mellett megteremtik azt a lehetőséget, hogy az útlevéligények benyújthatók legyenek a rendőrkapitányságokon (Barcs, Fonyód, Kaposvár, Marcali, Nagyatád, Siófok) és rendőrőrsökön (Ba- latonlelle, Böhönye, Csurgó, Nagybajom, Tab). A benyújtás helyéről az átvett útleveleket a rendőrség a Belügyminisztérium illetékes osztályára továbbítja. A rendőrségen benyújtott útlevél nem jelent soronkívüliséget. Sürgős esetben a Köztársasági Megbízotti Iroda (Pécs, Rákóczi u. 34.) jogosult soron kívül útlevél kiadására. Útlevélkérelem benyújtásához szükséges: — 1 db formanyomtatvány, — 2 db fekete-fehér vagy színes fénykép: mérete 45x35 mm —1000 Ft-os illetékbélyeg, — korábbi útlevél Kiskorú gyermek vagy gondnokság esetén nyilatkozattétel kell a hatóság előtt. A korábbi útlevél kérésre visszaadható. A fentiek birtokában kérelmet postán is fel lehet adni a BM Adatfeldolgozó Hivatal Útlevélosztály 1399 Budapest 62. Pf: 713. címre. Árokba szorította az olasz kamiont Huszonkét szarvasmarha pusztult el Áttért a menetirány szerinti bal oldalra egy ismeretlen rendszámú és típusú Nagykanizsa felől érkező és Budapest felé tartó kamion Szőkedencs külterületén pénteken hajnalban, és leszorította a vele szemben szabályosan közlekedő, egy olasz állampolgár vezette kamion járműszerelvényt, amely a jobboldali árokba borult. A baleset során személyi sérülés nem történt. Az anyagi kár azonban jelentős. A kamionban 2,2 millió forint, a rakományában 800 ezer forint, ugyanis a járművön lévő 22 darab szarvas- marha elpusztult. Az útpat- kában százezer forintnyi kár keletkezett. Az ismeretlen kamion vezetője a helyszínről megállás nélkül továbbhajtott. Zsivkov kocsma A burgáriai Pernikben megnyílik egy kocsma, Zsivkovról elnevezve várja a vendégeket. Az étlap szenzációja a juhsajttal töltött paprika, amely Todor Zsivkov legkedvesebb étele volt. Az egykori vezető portréi, műveinek kötetei díszítik a falakat, magnószalagról hallhatják, és videón láthatják a volt első számú párt- és állami vezető. Tarka sorok Birtok Az veszekedés hevében az asszony mérgesen vágja oda a férjének: — Nekem családi házam, bútorom, takarék- könyvem volt, amikor ösz- szeházasodtunk. Mi volt neked? Mire a férj mély sóhajjal: — Nyugalmam, fiam, nyugalmam. Válóper Válik a 64 éves William Moore és a 63 éves felesége. A bíró így szól az asszonyhoz: — Asszonyom, a férje lelki kegyetlenség címén válópert indított ön ellen. Azért mert 30 évi házasság alatt egyetlen alkalommal sem engedte meg, hogy véleményt nyilvánítson. — Ez egyáltalán nem igaz, bíró úr! — védekezik az asszony. — Valamennyi barátunk igazolhatja, hogy soha nem vitatkoztunk a férjemmel... — Lehetséges volna? — Pontosan, bíró úr! Meg kell mondanom, hogy valahányszor külön véleményen voltunk, és nekem volt igazam, William mindig elismerte... — És amikor a férjének volt igaza? — Az, egyáltalán nem fordult elő. Taxi A férj alaposan elázik egy rosszhírű szórakozóhelyen és éppen alkudozni kezd egy prostituálttal, amikor megjelenik a felesége. Az asszony kirángatja a csehóból, és betuszkolja egy taxiba. A kocsiban mindennek elmondja a férjét, éppen csak hogy verni nem kezdi. A sofőr hallgat egy darabig aztán lassít, odaáll a járdához és így szól a férjnek. — Uram, ha rám hallgat, ezt a nőt itt kidobjuk és visszamegyünk egy másikért. Hajótörött Egy hajótörött maradék erejével kiúszik egy elhagyott szigetre és eszméletlenül terül el a parton. Felesége, akit a tenger már előző nap kivetett a szigetre, fellocsolja majd dühösen rátámad: — Hol voltál mostanáig, Gusztáv?! A hajó már tegnap elsüllyedt! Vásároljon Toponáron az Anita diszkontban Étolaj 86.- Amstel sör 51.- Gilde 40.- Kinizsi 35.Korona35.- Szalon 31.Ezerjó 55.- Kékfrankos 55.- Árkedvezmény: Siklósi olasz rizling 70.- Villányi oportó 70.Viszonteladókat várunk Toponár, Pavilon sor 2. (133) — Férfi- és gyermekpizsama, férfiatléta, farmer szabadidőruha, talpas nadrág, olcsó kerti bútor, játék, Sió üdítő kapható a Novo- kernél, Kaposvár, Ezredév u. 16. (996) — Isztambul február 24-28, március 10-14, március 24-28 8700 Ft, Trieszt február 19-20, február 26-27, március 5-6 1950 Ft. Bécs március 6. 950 Ft. Kolombus Tours, Telefon: 82-10-893. (1019) — A Faltól-Falig Szőnyegház e heti ajánlata: padlószőnyeg 675- 750-775 Ft/m2, PVC 550-675, filc 472 Ft/m2. Maradék szőnyeg és PVC 20-30 % engedménnyel. Kaposvár, Damjanich u. 1/1. (Do- musszal szemben) (939) SOMOGYI HÍRLAP Az Axel Springer-Magyarország Kft pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR.KERCZA IMRE Felelős szerkesztő1 BÍRÓ FERENC (társadalom és gazdaság), DR. TROáZT TIBOR (művelődés és kultúra) Gyártásvezető-szerkesztő: KURUCZ FERENC. Tervezőszerkesztő: CHRIST LÁSZLÓ, KATONA A. CSONGOR, NAGY MIKLÓS. Olvasószerkesztő: LAJOS GÉZA Kiadja az AS-M Kft. Somogy Megyei Irodája Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető-' Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 21a. Telefon: 11-644 Telex: 13-360, Telefax: 12-315 Postacímünk: 7401 Kaposvár Pf. 31. Hirdetés és reklám: telefon 11-506 Siófoki iroda (szerkesztőség és hirdetésfelvétel): Siófok Szabadság tér 9. Telefon: (84) 11-668, Telefax: (84) 10-861 Készült a szerkesztőség számítógépes szövegszerkesztő-rendszerén. Nyomtatta a Kaposvári Nyomda Kft, Kaposvár, Fő utca 101. Felelős vezető: MIKE FERENC Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a hírlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest, XIII. Lehel u. 10/á 1900., közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215— 96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 319 forint, negyed évre 957 forint, fél évre 1914 forint, egy évre 3388 forint. ISSN 0865-9125 Kéziratokat nem örzünk meg és nem küldünk vissza.