Somogyi Hírlap, 1993. február (4. évfolyam, 26-49. szám)

1993-02-01 / 26. szám

1993. február 1., hétfő SOMOGYI HÍRLAP — SPORTMAGAZIN 15 Kuti Kis Rita Kántor Sándor Kovács Réka Kovács László Élsportolóink köszöntése Ismét eltelt egy év, egy újabb olimpia éve. Újra megvá­lasztottuk megyénk legjobb sportolóit. A hagyományos voksolásban rendhagyónak tekinthetjük, hogy hosszú év­tizedek után olyanok közül is választhattunk, akik a somo­gyi színeket képviselték az ötkarikás játékon. A szakszö­vetségek és egyesületek javaslatai alapján állt össze a névsor, a bírálóbizottság alapos mérlegelés után igyekezett megjelölni a legjobbakat. Bevalljuk, ezúttal sem volt köny- nyü dolgunk; tudjuk, hogy mindenki számára megfelelő rangsort lehetetlen készíteni. Több esetben most is csak egy-egy szavazaton múlott a sorrend, illetve az, hogy valaki a dobogóra állhasson. Lehetséges az is, hogy nem kerültek szóba olyanok, akik érdemesek lettek volna e vetélkedőre, ugyanis sajnos ezúttal sem minden szakszövetség, illetve sportegyesület élt a javaslat lehetőségével. Közönyükkel (feledékenységükkel) esetleg a saját sportolójukat fosztot­ták meg a választás lehetőségétől. íme hát Somogy legjobb sportolói az 1992-es év eredményei alapján. Felnőtt nők 1. Kuti Kis Rita, a BBSC teniszezője. Edzője: Fekete Rudolf. I. osztályú sportoló, a nem hivatalos korosztá­lyos világbajnokság egyéni második és párosban első helyezettje. A korosztályos Európa-bajnokság ezüstér­mese. Felnőtt párosban ma­gyar bajnok, a hazai bajnok­ságot nyert utánpótláscsa­pat tagja, a Satelite nemzet­közi női verseny győztese. 2. Szalay Andrea, a Kapos RSG SC versenyzője. Edzője: Boldizsár Natália. I. osztályú minősítésű, négy­szeres magyar bajnok. A mesterfokú bajnokságon egy arany- és négy ezüs­térmet nyert. Egyéni össze­tettben a barcelonai olimpián 26., az EB-n a 21. helyen végzett. 3. Petőfalvi Tímea, a Ka­posvári Húsos SC búvár­úszója. Edzője: Kovács László. I. osztályú sportoló, a 400 és 800 méteres búvárúszás országos baj­noka. Az 1992-es világbaj­nokságon e két verseny­szám tizedik, illetve tizenket­tedik helyezettje. A nemzet­közi uszonyos úszóliga ver­senysorozatának legjobb női versenyzője. Szavazatot kapott még: Sipos Rita, a Kaposvári Épí­tők SC ritmikus sportgim­nasztika versenyzője. Felnőtt férfiak 1. Kántor Sándor, a Ka­posvári Somogy SC röplab- dázója. Edzői: Laszczik Iván (az első félévben), majd Demeter György. I. osztályú sportoló, sokszoros felnőtt válogatott, az 1991/1992-es Magyar Bajnokságot és Ma­gyar Kupát nyert csapat ki­emelkedő egyénisége. 1992-ben ismét a „Magyar- ország legjobb férfi röplabda játékosa” cím birtokosa lett. 2. Borhi Zsombor, a Ka­posvári Vízügy SC kajako- zója. Edzője: Gyöngyösi Já­nos. Kajak-1 500 és 1000 HIRDETMÉNY A Szőlősgyöröki Termelőszövetkezet részarány tulajdonosai közgyűlését 1993. február 3-án 10 órára Szőlősgyöröki Kultúrház nagytermében összehívom. A közgyűlésen a részarány tulajdonjoggal rendelkezők, ill. örököseik vehetnek részt. Kérem az érdekelteket — saját érdekükben — jelenjenek meg. Kovács Jenő jegyző Polgármesteri Hivatal \__________________________________________________/ 1992 legj óbb somogyi sportolói méteren a magyar bajnok­ság ezüstérmese, a barce­lonai olimpián a magyar vá­logatott tartaléka. Az össze­sített Világ Kupa-versenyen K-1 kategóriában 1000 mé­terén hatodik helyezett. 3. Béltecky Sándor, a Csurgói Metallux SE hajó­modellezője. Edzője: Várady István. Az F1E-1 kg-os ka­tegória magyar bajnoka. A Csurgón rendezett Eu­rópa-bajnokság negyedik helyezettje. Szavazatot kaptak még: Horváth Pál, a Surján SE motokrosszozója, ifjabb Tóth János, a Waltham Autós­sport Klub versenyzője, Bogdán Endre, a Kaposvári Textiles Modellező Klub au­tómodellezője és Kovács László, a Kaposvári Kosár­labda Club játékosa. Felnőtt csapatok 1. A Kaposvári Somogy SC férfi röplabdacsapata. Edző: Demeter Görgy, a ta­vasszal: Laszczik Iván. Az 1992/1993. évi magyar baj­nokság és Magyar Kupa győztese. A Szuper Liga je­lenlegi résztvevője. 2. A Siófoki Bányász NB l-es labdarúgócsapata. Edző: Pusztai László, a ta­vaszi idényben: Varga Ist­ván. Az 1992/1993. évi Nemzeti Bajnokság negye­dik helyezettje — ez So­mogy labdarúgó-történeté­nek eddigi legjobb helye­zése —, az Intertotó Kupa csoportgyőztese. 3. A Kaposplast női aszta­litenisz-csapata. Edző: Háttá István. A magyar bajnokság negyedik helyezettje, a nemzetközi ETTU Kupa nyolcaddöntőjének résztve­vője. Ez utóbbi a somogyi asztaliteniszsport eddigi leg­jobb nemzetközi eredmé­nye. Szavazatot kaptak még: A Balatonföldvári Vitorlás Egy­let repülő hollandi csapata, a Kaposvári Kosárlabda Club csapata, a Kaposvári Húsos SC 4x200-as uszonyos úszóváltója. Ifjúsági fiúk 1. Kovács László, a Ka­posvári Húsos SC búvárú­szója. Edzője: Kovács László. A 400 méteres búvárúszás felnőtt ver­senyszámának magyar baj­noka, továbbá a felnőtt 800 m-es búvárúszás és a 200, 400 és a 800 m-es uszonyos úszás ezüstérmese. Ifjúsági válogatott sportoló. 2. Zarka Péter, a Kapos­vári Somogy SC röplabdá- zója. Edzője: Demeter György. Az 1992. évi zágrábi ifjúsági EB-n szereplő ma­gyar válogatott egyik legjobb játékosa, 56-szoros ifjúsági válogatott. 3. Polgári Nándor, a Sió- mente-Renault triatlonistája. Junior korosztályban közép­távú országos bajnok. Szavazatot kapott még: Rothmer Balázs, a Furlan SC kerékpárosa, Kilvinger Attila, a Favorit AC atlétája és Milinte Árpád, a Kapos­vári Rákóczi FC labdarú­gója. • Ifjúsági leanydk 1. Kovács Réka, a Kapos­vári Építők SC atlétája. Edzője: Kovács István. Ser­dülő „A” korosztályban a hétpróba és a gerelyhajítás magyar bajnoka, a súlylökés második helyezettje. Az Al­pok-Adria ifjúsági nyári játé­kokon a gerelyhaj ítás és a súlylökés győztese. 2. Petőfalvi Lilla, a Kapos­vári Húsos SC búvárúszója. Edzői: Kovács László és Ke­nyeres Tibor. Felnőtt I. osz­tályú minősítésű sportoló, az országos ifjúsági bajnokság hétszeres győztese. Több­szörös magyar csúcstartó. 3. Hirt Katalin, a Kapos­vári Marathon AC atlétája. Edzője: Hirt Mihály. Ötpróba egyéniben, továbbá 300 mé­teres síkfutásban és távolug­rásban a korosztályos ma­gyar bajnokság győztese. Szavazatot kaptak még: Balogh Beatrix, a Csurgó-Konzol kézilabda­csapatának kapitánya, No- vák Szilvia, a Kaposvári Hú­sos SC cselgáncsozója és Hoijevicz Eszter, a a Kapos RSG SC ritmikus sportgim- nasztikázója. Legjobb ifjúsági csapat 1. A Csurgói Csokonai Vi­téz Mihály Gimnázium leány kézilabdacsapata. Edző: Ká- tai Ferenc. Az 1992. évi or­szágos diákolimpia győztes csapata. 2. A Kapos RSG SC együttes kéziszercsapata. Edző: Boldizsár Natália. Az együttes a kéziszer csb és a Magyar Kupa győztese, az országos csapatbajnokság junior kategóriájának ezüst­érmese. 3. A Balatonföldvári Vitor­lás Egylet 420-as hajóosz­tály ifjúsági csapata. Edző: Horváth László. Az 1992. évi magyar bajnokság győztese. Szavazatot kapott még: a BBSC leány teniszcsapata, a Kaposvári Építők SC ser­dülő röplabdacsapata, a Ka­posvári Húsos SC leány és fiú 4x200-as uszonyos úszóváltója és a Kaposvári Gazdász díjlovaglócsapata. Különdíjasok A Somogy Megyei Köz­gyűlés Sportbiztottságának díját kapta: Laszczik Iván, a Kaposvári Somogy SC röp­labdacsapatának volt edzője. A Somogy Megyei Spotfi- gazgatóság díját kapta Rothmer Balázs, a Furlan SC kerékpárosa. A Somogyi Hírlap Szer­kesztősége által felajánlott díjat ifjabb Tóth János, a Waltham Autóssport Klub versenyzője vehette át. A díjakat szombaton a ka­posvári sportcsarnokban a Kodály iskola serdülő terem­labdarúgótornájának szüne­tében adta át: dr. Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségi tagja, Horváth Gábor, a megyei közgyűlés sportbizottságá­nak elnöke, Lehel László, a megyei sportigazgatóság igazgatóhelyettese, Jónás József, a megyei közgyűlés társadalom-politikai irodájá­nak vezetője, dr. Szentes József, a megyei közgyűlés sportbizottságának tagja, Lomnici Attila, a megyei sportigazgatóság tanácso­sa, valamint lapunk képvi­seletében dr. Kercza Imre főszerkesztő és Fenyő Gá­bor, a sportrovat munka­társa. Fegyelmez az UEFA Zürichben tartotta leg­utóbbi ülését az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) ellenőrző és végre­hajtó bizottsága. Az UEFA számos határozatot hozott a különböző nemzetközi lab­darúgó kupákban az elmúlt év őszén történt rendbontá­sokkal kapcsolatban. A legsúlyosabb büntetést a spanyol Real Zaragoza csapata kapta. A klub szur­kolóinak randalírozása miatt következő két hazai nem­zetközi kupamérkőzését zárt kapuk mögött kell lejátsza­nia. Hasonló sorsra kény­szerül Disztl László csapata, a belga FC Bruges, valamint a csehszlovák Sigma Olo- mutz gárdája is. Mindkét együttes egy-egy hazai találkozóját csak a nyilvánosság kizárásával rendezheti. A spanyol Atletico Mad­ridnak 50 ezer svájci frank bírságot kell befizetnie az UEFA részére, mivel az együttes portugál csatárát, Paulo Futret nem engedte el hazája világbajnoki selejtező mérkőzésére. Szezonvégi vásár 40% engedménnyel a siófoki Méteráru boltban! Kínálatunkból: kártolt szövetek, terliszterek, lurex jersey-k és egyéb méteráruk Siófok, Fő u. 182. V Et>, # (201234/b)

Next

/
Thumbnails
Contents