Somogyi Hírlap, 1993. február (4. évfolyam, 26-49. szám)

1993-02-11 / 35. szám

8 SOMOGYI HÍRLAP — NYUGDÍJASOK OLDALA 1993. február 11., csütörtök Támogatás öregdiákoknak Csaknem 2 millió forintot fordított alapítványok támoga­tására a múlt évben Somogy Megye Közgyűlése. Tavaly év végén kért támogatást a köz­gyűléstől a kaposvári Felsőke­reskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola Öregdiákok Baráti Köre Alapítvány, hogy emlékművet állítson fel a Szent Imre utcai iskola előkert- jében az I. és II. világháború­ban elesett tanárok és diákok tiszteletére. Az áldozatok ne­vét is megörökítő emlékmű felállításának költségeihez a pénz nagy részét a baráti kör tagjai már összegyűjtötték — a megyei közgyűléstől 10 ezer forintot kapott az alapítvány. Ma: klubelöadás Időskori ízületi betegségek­ről tart előadást ma délután 3 órakor Kaposváron a szak- szervezeti székház I. em. 62. sz. szobájában dr. Gueth Gyu­la ortopéd főorvos. A rendez­vényre a Nyugdíjasok Kapos­vári Egyesületének klubprog­ramja keretében kerül sor. Segítség a lakás- fenntartáshoz A szociális igazgatásról és a szociális ellátásról szóló tör­vény február 25-én lép életbe. A szociális törvény új rendel­kezései szerint megszűnik a korábbi lakbérfizetési támoga­tás; ennek helyére a lakás- fenntartási támogatás lép, amit a nehéz anyagi vagy rossz lakáskörülmények kö­zött élők kérhetnek a helyi ön- kormányzattól. Ugyancsak az önkormányzat dönt arról is, mivel — és miből — váltja fel a tej- és tejtermékutalványokat, melyeknek a kibocsátása mostantól szintén megszűnik. Gyalog a tajgán A 70 éves Leonyid Vlaszov mintegy 80 ezer kilométert gyalogolva nyugatról keletre „átsétált” Oroszországon... Ki­jelentve: idős ember nem vén, s kész arra, hogy világkörüli utat tegyen — gyalog. Vla­szov, aki megjárta a második világháborút, 1980-ban kelt útra barátjával, Gennagyij Mo- rozovval, a sarkkörön túl, a norvég határnál. Csak nyáron haladva átszelték az Ural hegységet, a tajgát, s Moro­zov a Szibéria közepén fekvő Tomszkban adta fel a gyalog­lást. Vlaszov viszont eljutott a csendes-óceáni partvidékre, a Szahalin-félszigetre, s észak felé fordulva a Bering-szoros- nál fejezte be a nagy túrát. Hozzátartozók kötelezettsége A mintegy 40 ezer, szociális otthonokban élő gondozott havonta és személyenként át­lagosan 20 ezer forintjába ke­rült 1992-ben a költségvetés­nek, ugyanakkor átlagosan mindössze 6 ezer forint térí­tési díjhoz jutott egy-egy gon­dozott után. A szociális tör­vény szerint a tartási kötele­zettség a továbbiakban válto­zatlanul a családjogi törvény­ben meghatározott közeli hozzátartozókra vonatkozik, s közülük is csak azoknak a hozzátartozóira, akik szociális otthonok lakói. A tartást szer­ződésben vállalókon és a bí­róság által tartásra kötelezet­teken kívül csak azok a hozzá­tartozók kötelesek térítési díjat fizetni a szociális otthonokban elhelyezett gondozottak után, akiknek a családjában a díjfi­zetés mellett is több az egy főre eső jövedelem a legki­sebb nyugdíj kétszeresénél. Fejezetek Somogy néprajzából... STATISZTIKAI ÖNARCKÉP — RÓLUNK Egyszerű fakeresztek A kaposvári Rippl-Rónai Múzeumban megtekinthető, Fejezetek Somogy néprajzá­ból című kiállításon láthatóak ezek az egyszerű fakeresztek. A halott sírjának helyét jelöl­ték, s ezek a sírjelek a halott vallására, esetleg nemére és életkorára is utaltak. A felekezeti hovatartozástól függően változott a sírjelek formája. Fejfát főleg a reformá­tusok és unitáriusok állítottak elhunyt szeretteiknek, a kato­likusoknál és az evangéliku­soknál fából, esetleg fémből készült sírkeresztek fordultak elő. A reformáció, ellenrefor­máció idejére tehető az addig viszonylag egységes képet mutató sírjelek felbomlása, amikor is a felekezeti hovatar­(Foto: Király J.Bela) tozás igénye a sírjelekben is kifejezésre jutott. A katoliku­sok attól az időtől használják a keresztet. A parasztságnál ezek kizárólag fából készül­tek. A XVIII. században ne­mesi és polgári sírok jelölé­sére kezdik használni a sírkö­vet. A keresztek kevésbé voltak díszítve, mint a fejfák, és csak ritkán fordult elő a korra, nemre való utalás. A somogyi katolikus temetőkben található fakeresztek az egyszerűbbek közé tartoznak — inkább az ország északi megyéiben is­mert a sírkeresztek gazdagon díszített változata. L. Kapitány Orsolya Elöregedő társadalom? Gyakran sajátos hazai, je­len idejű problémaként emle­getik, hogy a társadalom egé­szén belül folyamatosan nő az idősebb generációk részará­nya. A demográfiai adatok ezt megerősítik, ám a népesség elöregedése nem magyar „specialitás”, hanem világten­dencia. Kivált azokban a fejlett gazdaságú országokban ér­vényesül, ahol folyamatosan emelkedik az átlagéletkor. Nálunk a statisztikák azt ígérik, hogy a nők 74, a férfiak 65 éves korukig élnek. (Ezzel az európai mezőnyben a se­reghajtók között vagyunk.) A gyengébb nembeliek egyéb­ként mindenütt hosszabb élet­tartamra számíthatnak, mint a teremtés koronái, de nem annyival mint nálunk (9 évi). Ausztriában például 7 év (79- 72) a különbség, ugyanez volt a helyzet a korábbi NSZK-ban is. Az öregedéssel természe­tesen együtt jár a nyugdíjasok számának a növekedése, a nyugdíjkorhatártól függően. A hazai 60-55 éves korhatár Európában a legalacsonyab­bak közé tartozik, s mivel az átlagos életkor is alacsony, nyugdíjasaink arányát illetően az európai középmezőnybe tartozunk. A múlt év elején a nyugdíjasok és járadékosok száma 2 millió 680 ezer volt, 526 ezerrel ( 25 százalékkal) több, mint 1980-ban. Az „obsi­tosok” között a többség, 59,4 százalék saját jogú nyugdíjas. A rokkantsági nyugdíjasok száma meghaladja az ötszáz­hetvenötezret. Ez világvi­szonylatban is igen magas arány, s a lakosság rossz egészségi állapotára utaló, fi­gyelmeztető adat. A nyugdíjasok közül minden tizedik kap özvegyi nyugdíjat, ami viszont nemzetközi ösz- szehasonlításban nem sok. Az elmúlt évtizedekben ugyanis jellemzően a házas­párok mindkét tagja dolgozott, tehát saját jogon szerezte meg a nyugdíjat. A saját jogú öregségi nyug­díjasok nemek szerinti meg­oszlása 57-43 a nők javára. Ebben nemcsak a 9 évnél hosszabb élettartam játszik közre, hanem az is, hogy a nők 5 évvel korábban me­hetnek nyugdíjba, s nagy ré­szük él is ezzel a lehetőség­gel. Még egy statisztikai adat az idősebb korosztályok társa­dalmi súlyáról: mivel a népes­ség az elmúlt években folya­matosan csökkent, a nyugdí­jasok és járadékosok már em­lített magas száma a múlt év­ben már a lakosság egészé­nek jóval több, mint egyne­gyedét jelentette. A demográfusok szerint az ezredfordulóig ez az arány várhatóan tovább emelkedik — még a nyugdíjkorhatár fo­kozatos emelése esetén is. Azzal számolnak ugyanis, hogy mind életmódunkban, mind egészségi állapotunkban fokozatosan kedvezőbb ten­denciák érvényesülnek, s így az idősebb nemzedékek éle­tútja is meghosszabbodik. Ny. V. Köszönet a Somogyi Hírlapért A megyei önkormányzat száz példányban fizette elő az öregek napközi otthonai részére a Somogyi Hírlapot. Jó szívvel fogadták ezt a gesztust az idő­sek. Bizonyíték rá, hogy több levél érkezett ezt követően dr. Gyenesei Istvánhoz, a me­gyei közgyűlés elnökéhez. Pongrácz Vilmosné, a mesztegnyői gondo­zási központ igazgatója ezt írta: „Az időskorú emberek igénylik a gondosko­dást, nagy örömmel fogadták a közgyűlés fi­gyelmességét. Szívesen olvassák a Somogyi Hírlapot, ebből tudomást szereznek a megye területén történt eseményekről." Iváncsics Lászlóné, a buzsáki idősek klub­jának vezetője így vélekedik: „Megható érzés és nagy öröm volt szá­munkra, hogy a megye idős korú lakosságá­nak, illetve intézményeinek támogatásából a Buzsáki Idősek Klubja is részesülhetett. A magam és a gondozottak nevében ezúton szeretnék köszönetét mondani az időskorú lakosságért felelősséget érző, szerető gon­doskodásért. Bízom abban, hogy kis közösségüknek e napilapok rendszeres olvasása kiegészítője lesz napi programunknak; fontos tájékoztató­nak tartjuk szűkebb hazánk, Somogy megye életéről.” Kovács Ferencné, az igali idősek klubjának vezetője: „Köszönetünket fejezzük ki Önnek s a közgyűlésnek, amiért klubunk részére egé­széves előfizetéssel biztosítják a Somogyi Hírlapot.” Az újság jó hírei mellé a szerkesztőség ne­vében jó egészséget is kívánunk. Végtelen út a szegénység felé? Folytatódnak a szűk esztendők... Azok figyelmébe, akik „csukott szemmel is rátalálnak a NEM-gembra” Fő lelőhelye: mandula, mogyoró, dió Magnézium az agysejtek „üzemanyaga Mizeckíj Viktor (cím a szer­kesztőségben) régi olvasónk és a Nyugdíjasok oldalának szinte indulás óta levelezője. Mindig az éppen időszerű problémákat tűzi golyóstollá­nak hegyére, s lényeglátása annyira meggyőző, hogy sora­ihoz alig van mit hozzáfűzni. így történt most is. Azt írja, hogy nem szeretné, ha levelét a szerkesztő megkurtítaná, s azt kéri, a tartalom maradjon „egy az egyben”. Nos, ez utóbbi igényének igyekszem megfelelni, amikor mondani­valójának csorbítása nélkül foglalkozom észrevételeivel. Mizeckíj úr elégedetlen. Visszautal egy régebbi írásra, mely ugyancsak az ő tollából ezen az oldalon jelent meg, Megint a kisnyugdíjasokon csattan az ostor címmel, s most azt írja: ha ma küldené hozzánk ezeket a sorokat, azt a címet adná neki, hogy Hány bőrt akarnak lehúzni a létmi­nimum alatt élőkről? Vagy Szorul a hurok a kispénzű magyar nyakán... Bizony, foly­tatódik „szűk esztendők” to­vábbi szűkülése, írja olva­sónk, a létminimum alatt élők, az utcára került munkanélkü­liek, vagyis a szegényembe­rek „zsebkimetszése”. Arról is szól, hogy úgy tetszik, a kor­mány tagjai nincsenek tisztá­ban azzal — vagy egyszerűen nem vesznek tudomást róla —, hogyan élnek az emberek 6-8 ezer forintból. Idézi a föld­művelésügyi miniszter tavaly év végi, nagyatádi nyilatkoza­tát, mely szerint a mezőgaz­daság jövője rendben van, az üzletekben mindent meg lehet vásárolni, van választék, kap­ható banán, narancs... Ebben nem is tévedett, csak abban, hogy nem nekik telik rá — mármint a mintegy kétmillió létminimum alatt élőnek, a kisnyugdíjasoknak, a nagy- családosoknak — azoknak, akiknek nem százezrekben mérik a havi jövedelmét. A létminimum alatt élőknek az immár drasztikus áremelések mellett nem jut narancsra, ba­nánra... Olvasónkat bosszantotta, hogy amíg Maczó Ágnes, majd Csehák Judit az ő nehéz sorsukról beszélt a Parla­mentben, sok képviselő oda se figyelt: beszélgetett, újsá­got olvasott a magas fizeté­sért, de amikor szavazni kel­lett — levélírónk szavaival élve — , csukott szemmel is megtaláltak a gépen a NEM-gombot... Pedig válasz­tás idején mennyi ígéret el­hangzott! S mit kaptak? „Vég­telen utat a szegénység felé.” — írja nyugdíjas olvasónk, s Keresztes K. Sándor minisz­tertől idéz (persze, ezek a szavak sem tegnap hangzot­tak el...): „Ha komolyan vesz- szük az emberi méltóság alapelveit, mely nélkül nem épülhet föl semmiféle demok­rácia, akkor valóban ember­hez méltó életlehetőségeket kell teremtenünk a magyar társadalom minden tagja számára.” Nem hiszem, hogy a követ­kező kérdésekre ma bárki fel­előséggel vállalná Mizeckíj úrnak a válaszadást, mégis felsorolom őket. Mert egyszer mégiscsak válaszolni kell rá­juk. Mikor éljük meg, hogy nem záródnak be a munkások előtt a gyárak, üzemek kapui? — kérdezi olvasónk. És mikor mondhatjuk: nincs munkanél­küli és hajléktalan, nincs inflá­ció és áremelés, van viszont olcsó kenyér, tej, hús, tüzelő, gyógyszer; nincs létminimum alatt élő, éhező ember, fűtet- len lakás? Végül azt kérdezi: mikor lesz az, hogy a kispénzű ma­gyar is boldogul ebben az or­szágban, nemcsak a gazdag? Egyszer majd ezekre a kér­désekre is válaszolni kell. — hf— A két világháború között még tudományos berkekben sem igazán figyeltek föl a ki­tűnő magyar farmakológus, Mansfeld Géza kutatási ered­ményeire, amelyekkel kimu­tatta, hogy az agysejtek mű­ködésük közben magnéziu­mot adnak le. Később, amikor a gyógyászat szellemi tevé­kenységgel foglalkozó terüle­tei mindinkább az érdeklődés előterébe kerültek, a vizsgáló­dások azt is bebizonyították, hogy a szürkeállomány e fon­tos ásványi üzemanyagának más fontos élettani szerepe is van a szervezetben: gátolja a véralvadást, azaz megakadá­lyozhatja a trombózis kialaku­lását. A szellemi erőnlét fenn­tartásával, az „agy-kondi” javí­tásával foglalkozó szakembe­rek a közelmúltban azt is ki­számították, hogy a szerve­zetnek s elsősorban az agy­sejteknek milyen magnézi­ummennyiségre van szüksé­gük a jó hatásfokú működés­hez. Az optimális adagolás: naponta a testsúly minden ki­lójára 8 milligramm, tehát pél­dául egy 70 kilós embernek napi 560 milligramm. Az étke­zési szokások ugyanakkor azt mutatják, hogy a tényleges fo­gyasztás ettől jócskán elma­rad: átlagosan csak 200-250 milligramm. Pedig az agysej­tek teljesítőképességét ser­kentő alkáli földfém ki- sebb-nagyobb mennyiségben megtalálható számos köny- nyen beszerezhető élelmi­szerben. A magnézium-top­lista élén a búzakorpa áll: 10 deka 490 milligrammot, azaz csaknem a teljes napi szük­ségletet tartalmazza. A to­vábbi sorrend (10 dekánként): mandula 398, pörkölt földimo­gyoró 290, dió 256, szójabab 250, szárazbab 218 millig­ramm. A kenyerek közül a ba­konyi barnában 122, a fehér kenyérben mindössze 48 mil­ligramm magnézium van. A „gondolatébresztő” fémhez más forrásokból is hozzájutha­tunk. Egy-egy magnéziumos pezsgőtablettával 120 millig­rammot törleszthetünk napi magnéziumadósságunkból. Az Országos Dietetikai Inté­zetben dr. Rigó János pro­fesszor és munkatársai által kifejlesztett gyógyszörpben, a Viromában, a Diviromában decinként 500 milligramm van. — Sz —

Next

/
Thumbnails
Contents