Somogyi Hírlap, 1993. február (4. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-10 / 34. szám
12 SOMOGYI HÍRLAP — GYEREKEKNEK 1993. február 10., szerda A házirend évezredek óta változatlan A méhfamília élete Kis hóból nagy hóember Itt, Kaposvár környékén január végén kevés hó esett, és igen nagy hideggel jött a február. Az igazi télre vágyó gyerekek viszont bizonyították: kis hóból is lehet nagy hóembert „építeni”. Csak egy kicsit nehezebb. Csak egy kicsit több türelem kell hozzá. Csak egy kicsit többet kell fáradozni — és lehet, hogy a nehezen összekotort hó miatt nem is lesz hófehér a hóember. De sebaj! Kis hóból is felépíthető az igazi, nagy Hóember! Az állatvilágon belül az egyik legérdekesebb, öntörvényű birodalom a hártyász- szárnyúaké. Ők évezredek óta ugyanazon szabályok szerint élnek. Valamikor a fák odúiban, napjainkban inkább a számukra épített kaptárakban lakik egy-egy, átlagosan 80 ezer tagú méhcsalád. Mi közülük csak a mézelő méheket, a dolgozókat ismerjük. Az áttelelők általában fél évig, míg a többiek valamivel több mint egy hónapig élnek. Ez alatt a rövid idő alatt nem, hogy pihenőnapjuk, hanem egyetlen szabad percük sincs, rengeteg a munkájuk. Először is mirigyeik váladékából megépítik a mézraktárul és egyben az utódok bölcsőjéül is szolgáló sejteket. A különböző korú méhek más és más feladatot látnak el rövid Kakasviadal Régi népi játék, de ma is kedvelt, egyszerű erőpróba. Két játékos feláll egymással szemben, kezüket mellükön összefonják, és fél lábon ugrálva, egymást lökdösik. A cél az, hogy a másik egyensúlyából kibillenjen: vagy úgy, hogy elesik, vagy úgy, hogy a másik lábát is le kell tennie. Akinek ez sikerül, egy pontot kap. A játékban az nyer, aki előbb gyűjt össze tíz pontot. életükben. A fiatalok eleinte a petéből kikelő lárvákat etetik, később őrszolgálatot teljesítenek. Illatuk alapján ismerik fel a családhoz nem tartozó idegeneket, és csak akkor engedik be kaptárbirodalmukba, ha előtte békés szándékukat kifejezve, megalázkodó mozdulatok kíséretében, átadják a „baksist”, esetükben a nektár vagy virágpor ajándékot. Ha ezt megették, a vendégek is kezdhetik a robotot, a gyűjtögetést. A mintegy 0,4 milligramm súlyú zsákmányt hazaérve átadják a raktárosoknak, akik potrohúkba felszíva, majd újra kiadva feldolgozzák a virágport és a nektárt, végül pedig viasszal vonják be. A takarító brigád közben végzi a fertőtlenítést. Ennek a munkafolyamatnak a terméke a rendkívül értékes propolisz. A nyugdíjas korú, húsz napnál idősebbek látják el a nagy tapasztalatot igénylő felderítést. Portyájukról hazatérve táncolva, potrohúk rázásával közük, hogy hol, milyen irányban találtak gazdag virágmezőre. Az így kapott információk birtokában a dolgozók csalhatatlan ösztönnel, mintegy negyven kilométeres óránkénti sebességgel indulnak gyűjtőútjukra. Miközben ők dolgoznak, a herék, akiket szintén a hölgyek etetnek, várják a napot, hogy a méhkirálynő elhagyja a kaptárt. A nászrepülés mindig a szabadban történik. A méhkirálynő aztán tavasztól őszig ezresével rakja a petéket, hogy a család ki ne pusztuljon. A megtermékenyített petékből „születnek” aztán a dolgozók, a meg nem termékenyítettek- ből pedig a herék. (ABC Europress) Humor-sziporka — Ki az abszolút szemtelen? — Aki a kopasztól fésűt kér! * — Ki a legszemtelenebb? — Aki megijeszt egy struccot a betonon. * — Ki az, akit mindenki szájtátva hallgat? — A fogorvos. * — Ha két zsíroskenyér fut, melyik fut gyorsabban? — Amelyik be van sózva. Törő István Tavaszvár ás, névnapokkal Mátyás barátunk töri a jeget, Géza nyomában sok patak ered, meleg széllel üzen Edina, barkát kíván a kopasz ágakra. Lujza integet a madaraknak, Kázmér, Adorján szamáron baktat, hóvirágcsokrot Franciska fakaszt, Gergely köszönti ■ a kislányokat, Sándor és Ede fenegyerekek, József elűzi végképp a telet, Benedek köszön, és itt a tavasz, arany-sugarát hinti szét a Nap. Óvodássarok Babácska, visszavárunk! Egy kis szék a csoportban üresen maradt. Bandit, akit mindenki csak Babácskának becézett, mindenki kedvence volt, hiába várták egyik nap az óvodába. Már napok óta riasztó híreket hallottak: beteg a mamája, kórházban van, és a sokgyermekes apa nem áll a helyzet magaslatán. A gyermekek sorsáról így hivatalos helyen döntöttek. Bandi-babácska az óvodában tanult meg beszélni. Nem volt rossz gyerek, a sétákon az ő kezét fogta az óvónő, és ezen a példán felbuzdulva a többi gyerek is tülekedni kezdett Babácskáért, mert „valami lehet benne, ha az óvónő is őt választja” — gondolták. Babácska sokat evett. Már reggel nyolc órakor ott ült a kis asztalnál, hogy ő legyen az első kakaóöntő, és ha meglátta a csoport dajkáját, mindig az volt az első kérdése: — Kati néni, mikor eszünk? Amíg mások csak nyám- mogtak, Babácska szinte falt. És amikor nem jött, űr támadt a helyén. Mintha szegényebb lett volna a közösség .Így született az ötlet: elmennek meglátogatni kis barátjukat az óvónénikkel. Meglátogatják, és elmondják, hogy hiányzik, visszavárják, az ő jelét, a hí- mes tojást, pedig nem adják senkinek. És az igaz „mese” vége az, hogy Babácska ismét jár az óvodába. Tiszta, gondozott, és már nem üres az ő kis széke. Báli Györgyné Etesd meg a kiskakast! Az udvar fücsomói közé magvakat szórt el a gazdaasszony. Segíts a kiskakasnak, megtalálni a magvakat, vezesd sorban az összes maghoz. Ha kedved van, színezd ki a képet! Csigavonal Induljatok el az ábra mértani középpontjából, és csigavonalban haladva olvassátok össze a betűket! Ha helyes útvonalon haladtok végig, Petőfi Sándor Távolból című verséből kaptok egy idézetet. T ündérmese Tündérországban nagy a súgás-búgás. A rózsaszín ruhás, aranyszőke tündérek csacsognak, egymást faggatják, de biztosat egyikük sem tud. Aztán kinyílik a nagyterem ajtaja, atyjuk jön, a fehérszakállas tündérkirály. — Búcsúzzatok! — szól a tündérlányokhoz. — Tündérviola elmegy a földre. Ha jó lesz és megtartja a szavát egy év múlva viszontlátjátok. Késnie nem szabad, és a földön nem árulhatja el tündérvoltát. — És ha nem így sikerül, vagy valami baja esik, akkor már nem jöhet vissza? — kérdezte rémülten Tündérrózsa. — Nem! Soha! — De miért hagyja itt a testvéreit, a virágait, a palotát? — Ne kérdezzétek! Örüljetek, hogy ti itt vagytok a mosoly birodalmában. Tündérviola meghallotta a földi nélkülözés, kínlódás szavát. Lemegy az emberekhez, talán tehet értük valamit. Tündérviola elköszönt atyjától, testvéreitől, és pillanatok alatt eltűnt. Láthatatlan fátyolba burkolózva járta a földet. Első útja egy beteg gyermek ágyához vezetett. Megsimogatta, csókot lehelt a kisfiú forró homlokára, és a kisgyerek gyógyultan szunnyadt tovább. Tündérviola a fáradt emberekbe új erőt lehelt, az éhezőknek terített asztalt varázsolt, a szomjazókat üde forráshoz vezette... A sok munka közepette gyorsan múlt az idő, és eljött az utolsó nap. Ezen a verőfényes reggelen Tündérviola ledobta burkoló fátylát, amely idáig védte és takarta. Mint egyszerű, gyönyörű lány haladt az országúton. Az erdő szélén megállt. Milyen szép az erdő, a föld! Ha szépen élnek, milyen gyönyörű az emberek élete! De kár, hogy tündér vagyok! A csöndes álmodozásból egyre erősödő lódobogás zaja riasztotta fel. A táncoló paripa nyergében ülve egy lovag állt meg előtte. Tündérviola ijedten figyelt, mivel már földi lány volt, nem látott az emberek leikébe, gondolataiba. — Hová tartasz büszke paripádon? — kérdezte félénken. — Királykisaszonyunkat kell megszabadítanom. Rabságba esett. Üzent értem. — Veled megyek! Szükséged lehet rám! — Köszönöm az ajánlatot — nevetett fel halkan a lovag —, de erős a vállam, értek a fegyverhez is, a harcot meg nem osztom. Tündérviola csak mosolygott, és könnyedén lépkedett az ügető ló mellett. A lemenő nap már bíborosra festette az eget, mikor messziről megpillantották az érckaput. — Itt volnánk — jegyezte meg a lovag. — De hogy nyitok ajtót? Tündérviola megérintette a rozsdás zárat, és íme, nyikorgó nyögéssel megnyíltak az ócska kapuk. Az őrt álló katonákra csak rámosolygott a tündér, és azok továbbengedték. Hét zárat nyitott meg selymes érintéssel, hét pecsétet tört meg, míg eljutottak a legbelső szobáig. Tündérviola ekkor maga elé engedte a lovagot, és ahogy egy évvel ezelőtt a földre szállt, pillanatok alatt eltűnt. Az utolsó óra utolsó percében ért vissza tündérországba. Meghajolt atyja előtt, táncra perdült testvéreivel. Mindenki boldog volt. Szarka Zoltán
