Somogyi Hírlap, 1993. február (4. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-10 / 34. szám
1993. február 10., szerda SOMOGYI HÍRLAP — SOMOGYI TÁJAK 5 Kielégített igali telefonigények Az igali távbeszélőközpont szabad kapacitása tavaly év végén százhúsz vonal volt, ebből százkét önerős állomást kötött be a Matáv kaposvári távközlési üzeme december 23-ig. A tervezést az igali önkormányzat rendelte meg, és átvállalta a tervezés díját is, amiért a Matáv egy nyilvános telefont adott. Az igali telefonigénylők összeálltak, és egy kaposvári magánvállalkozóval elvégeztették az új állomások bekötését. A fővonalak 38 ezer, az ikervonalak 34 ezer forintba kerültek. Farsangi mulatság Felsőmocsoládon Farsangi mulatságot rendeznek szombaton este a felsőmo- csoládi művelődési házban. A szervezők gazdag programmal várják a környék szórakozni vágyó lakosait: táncversenyen mérhetik össze tudásukat a táncparkett ördögei, a szerencsésebbek a tombolán nyerhetnek zsákbamacskákat, a hölgyek kivívhatják a bál szép címet, míg az urak sörfogyasztásban mérkőzhetnek meg. A belépés a jelmezben érkező vendégeknek ingyenes lesz. Közgyűlést tartottak a kéri Agráriánál A szövetkezet használatában levő földek részaránytulajdonosainak részvételével tartott közgyűlést a szentgáloskéri Agrária Mezőgazdasági Szövetkezet. A hét végére szervezett közgyűlésen tájékoztatták a részarány-tulajdonosokat a szövetkezet terveiről, gazdálkodásának helyzetéről. Csapadékvízelvezetés nem tüzoltásszerüen Számos idei beruházás terve mellett a kaposmérői önkormányzat képviselői gondolkodnak az eső- és csapadékvíz okozta gondok megszüntetésén. A vízelvezetést azonban úgy szeretnék megvalósítani, hogy az ne tűzoltásszerű akció, hanem a probléma végiggondolt orvoslása legyen. A mérői testületre vár még vélhetőleg az idén a nehezen megközelíthető szeméttelep rendezése, a néhol balesetveszélyessé vált járdák felújítása, valamint a legnagyobb beruházás, a tornaterem kivitelezésének befejezése. Közhasznú munka Nagyberkiben Bár a munkanélküliség egyelőre nem okoz gondot, azért a nagyberki önkormányzat segít az állás nélkül levőkön. Részben e célból biztosítanak helyet egy létesítendő sütőüzemnek, ahol várhatóan 10-15 helybeli munkanélküli kaphat munkát, és szintén ezzel a céllal is tartanak fenn egy köszhasznú munkát végző kis csapatot. Nagyobb munkákat ugyan a néhány fős brigád nem tud elvégezni, a tavaszi feladataik azonban már be vannak ütemezve. Az állásokról pályázat útján döntenek. GÁZT SZERETNÉNEK Patalom tervei a megmaradáshoz Szemét-ügyek nem-hátrányos helyzetből Büssü, a halálraítélt A közel 400 lelket számláló Patalomban öttagú képviselő-testület állította össze az idei költségvetést. Év elejétől önálló községként gazdálkodhat a település, s már van is egy merész tervük: gázvezetéket szeretnének a faluba. Azonban lehet, hogy a zimá- nyi vezeték nem bírná el Patalomot, s így az álom csak később válhat valósággá... Nem is terveztek nagyobb kiadásokat, tartalékolva e fejlesztésre. \/éber József polgármester elmondta, hogy egy tanítólakást alakítottak ki a hivatal helyiségének, felújították az épületet, bevezették a központi fűtést, ahogy a templomban is ekképp oldották meg, hogy meleg legyen. Bár még nem kapták meg a maradványpénzt Magyaratádól, amelyhez mint körjegyzőség tartoztak, s a volt központ, Igái is tartozik milliós nagyság- rendű pénzzel, az idén számításuk szerint 14 millió forintból gazdálkodhatnak. A költségek egy részét az óvodások és iskolások taníttatása emészti fel: egy diákra majdnem 80 ezer forintot, míg az óvodásokra 35-40 ezer forint kell fizetniük. Felújításokra azért jut majd: Nem orozták el tolvajok, még csak mágusok sem tüntették el: egyszerűen a természet okozta a kutak kiszáradását, az ivóvíz elpárolgását Kaposmérő külterületein. Ez persze nem a mostani hideg téli hónapokban történt, hanem még a múlt év kritikus szárazsága tüntette el az ivóvizet a kerekes kutakból. Baglaspuszta és Ebédvesztő lakossága így az alapvető lételem nélkül maradt. Illetve matervezik a buszváró, a kultúr- ház és a ravatalozó rendbetételét. Tárgyaltak a faluban található út felújításáról is az út fenntartójával, 50 százalékát vállalnák a költségeknek. Kicsiny a falu, elöregedő: 85 százaléka az ott élőknek idős nyugdíjas ember, s nem értik, miért nem vették fel őket az elmaradott térségek közé. Tervezik, hogy a falu megmaradása érdekében ingyen házhelyeket biztosítanának a fiataloknak. Mivel magas az idősek száma, nem jellemző a munkanélküliség; a munkaképesek nagy részének a megyei önkormányzat által működtetett szociális otthon ad megélhetést. Az önkormányzat saját fenntartásában fogorvosi rendelőt alakított ki; a berendezést is ők fizették, a társadalombiztosítás nem járult hozzá a költségekhez. Működtetnek egy rendelőt is, az orvos hetenként egyszer Magyaratádról jár ki a betegekhez. Az idén is, mint minden évben, hat kis település részvételével augusztus 20-i ünnepséget szerveznek a településén, amikoris kora reggeltől másnap reggelig vigad majd a falvak népe.... T. K. radt volna, ha a mérői önkormányzat nem biztosítja lajtoskocsival az ott élők ivóvízellátását. Mint a polgármestertől megtudtuk: a község rendelkezésére álló milliós nagyságrendű költségvetési tartalékokból igyekeznek hosszabb távon megoldani a két kis település problémáját. A megoldás, ezen törik a fejüket a hivatalban, valószínűleg egy kút fúrása lesz.-b„Ez a Büssü halálra van ítélve” — mondta a nénike. Oké, de lehet-e a halálraítéltnek még egy utolsó kívánsága? Legalább az, hogy ne temessék arccal lefelé. Vagy, ha lehetne, inkább ne is temessék el. Sőt, mi lenne, ha meg se kéne halnia? Tekintve, hogy bűne nincs. Ellenben a halálos ítéletet kiszabó „tisztelt bíróságnak”. Vagyis a Hivatalnak, valamelyiknek. ígérem, hogy az iménti gondolatsor hamarosan teljes egészében érthetővé válik, ám előtte hadd példálódzóm kicsit egy elmaradott és hátrányos helyzetű községről, amely papíron bizony nem elmaradott és nem hátrányos helyzetű. Kaptunk egy levelet, aláírással, Büssüből. A panaszos az ügyben búslakodik, hogy a községbe költözött egy férfi, aki szemetel, amerre jár, és több kárt csinált már egy hónap alatt Büssünek, mint a helyi születésű levélíró egész életében. Elmentünk, kérdezősködtünk. — Sokan hordják a szemetjüket sokfele, de tudnék én magának egy-két más cikket is mondani — fogadta a néniké az érdeklődést. És útba igazított egy helybéli képviselő felé, aki elmondta, hogy az állítás igaz, bár nem a férfiú szemetel, hanem a cigány, akivel dolgoztat. Amúgy már felszólították, nézzen rá néha a munkaerőre. Ennyi a történet, és itt kezdődik egy másik. Egy hangyányit komolyabb történet kezdete ez, amit Kelemen Gábor képviselő — szívén viseli a település sorsát — meglátásai révén megismerhetünk. Az imént a szemetelésről esett szó, amihez hozzá kell tennünk, hogy a büssüi szeméttelep rossz időben megközelíthetetlen. Utat kéne csináltatni, amit többnyire pénzbeni juttatások fejében szoktak elvégezni — s pénzből van a legkevesebb. Van viszont a faluban sok cigány, aki nem dolgozik; a lakosság másik fele nem az, de ők idősek. Fiatal munkaerő kevés akad Büssü ben, adókkal tehát nem tehetnek szert több pénzre., Ha nincs pénz, út sincs. És nincs víz sem, amit csak jelentős állami támogaVisszajön. Elaludt a dekk tással valósíthatnak meg. Amíg tehát nincsenek munkahelyek és nincs jövedelem, addig megállíthatatlanul burjánzik a bűnözés, addig lopják a fát kocsiszámra, és sonka, kolbász sem marad meg a spájzban, a helyén. Egy település vagy hátrányos helyzetű, vagy nem. Ez viszont nemcsak formaság: az önkormányzatok állami dotálása ettől is függ. Ha az, jóval előnyösebb feltételek segíthetik elő a település fellendülését. Büssü — papíron — nem az. Igaz, ez a Hivatal ablakából most nem látszik, de egyszer biztos látható lesz. * * * Büssü határában kis ci- gánypurdé kiszuperált babakocsifutóművet vontat maga után. Potenciális fotótéma. Kiált: „te, haver, aggyá má tüzet!”. Meggyújtom másfél centis, fapados kossuth-dekkjét; nehezen megy, fúj a szél. Mondja: „kösz, haver", s elindul fáért. Visszajön. Elaludt a dekk. Balassa Tamás Ijesztő madá Ha én madár volnék, tutira égnek állna hátamon a toll a kazsoki madarak bukósisakos riogatója láttán. És körözvén ott fent, hirtelen kapnék egy infarktust is, és e kellemetlen érzéssel hullnék lefelé, pont a madárijesztő elibe. Akit megviselt már az örökös ijesztgetés, az időjárás viszontagságai is kikezdték egykor remek egészségi állapotát: kilóg tudniillik széna-bele, elvesztette bal végtagját, és rohamsisakja is összetörött valamely ütközetben. Ha én madárijesztő volnék, nem bántanám az égből-poty- tyant madarat. Nemcsak azért, mert gazdám jó erősen kidrótozott egy fához, éppen a kerekes kút mellé, hanem mert nem lenne okom a viasko- dásra. Mert a kert, lehet, hogy valaha bőséges termést hozott, mostanra azonban csak a gaz őrzése maradt a kivénhedt kazsoki madárijesztőnek. Ha én gazda volnék, jobb időket várnék. -btA ráksiak 1991-ben beadott telefonigényiéseit elégítette ki a Matáv kaposvári távközlési üzeme a múlt héten. A munkálatok során a szakemberek tíz fővonalat kötöttek be Ráksi- ban és hármat Kazsokban. Azóta mindkét községben megszaporodtak az igénylések, de csak az igali központ fejlesztése után tudja kielégíteni őket a távközlési üzem. Képünkön: a ráksi telefonvonal bekötése. „Eltűnt” az ivóvíz