Somogyi Hírlap, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-30 / 25. szám
1993. január 30., szombat SOMOGYI HÍRLAP — KULTÚRA 9 A telefonhírmondótól a keverőasztalig Legolcsóbb szórakoztató és tanító — a rádió! Előfizethet minden postahivatalnál vagy a levélkézbesítőnél és minden rádió-cikk kereskedőnél havi 2 p 40-ért — ilyen és ehhez hasonló korabeli plakátok is megtalálhatók a diósdi rádióállomás épületében berendezett időszakos rádió- és televíziókiállításon. Az „ismeretlen” Modigliani A nem mindennapi tárlat megrendezésének az adja az aktualitását, hogy február 15-én lesz száz esztendeje, amikor Budapesten Puskás Tivadarnak köszönhetően megszólalt a világ első tömegkommunikációs eszköze, a telefonhírmondó. Az Antenna Hungária Magyar Műsorszóró és Rádióhírközlési Részvénytársaság, valamint a Postai és Távközlési Múzeum a gazdag gyűjtemény egy részletének bemutatásával azt tervezi, hogy 1995-re, a magyar műsorszórás hetvenedik évfordulójára egy jóval nagyobb kiállítást rendez: padlások, pincék, régi műhelyek zugaiban megbúvó rádió- és televízióalkatrészekkel, képeslapokkal, ezernyi tárgyi relikviával kiegészítve a jelenlegi kollekciót. Mert — ahogy a szakemberek elmondták — sok tárgyi és írásos emlék, hangfelvétel elkallódott. Ezek felkutatása, gyűjtése pedig valamennyiünk érdeke. Főleg most, amikor a rádiózás reneszánszát éli. A diósdi múzeum amolyan kincsesház, amely nemcsak a technika(történet) megszállottjainak nyújt maradandó élményt, hanem mindenkinek, aki mélyíteni szeretné műszaki kultúráját. A rádiózás a telefonhírmondóval kezdődött. Az információ vezetéken keresztül érkezett a távbeszélőkészülékekhez. A kiállításon Puskás Tivadar egyik szabadalmi okirata mellett I. Ferenc József hallgatóját is megtaláljuk. A császár ugyanis ezzel kísérte figyelemmel a millenniumi kiállítás eseményeit. A tárlat felidézi a vezeték nélküli rádióadások kísérleteit. A Csepelen felállított Szikra távíró is látható itt, amelyen 1914-19 között katonai és diplomáciai „levelezés” folyt. Itt van az Előre hajó makettje. Ezen a Magyar Királyi Posta 1906-ban folytatta kísérleteit. A tablók és a tárlók arról is mesélnek, hogy az első adások 1925-ben a berlini Huth cégtől vásárolt 250 kW-os távíróadón kezdődtek meg. Szemügyre vehetünk egy Te- lefunken gyártmányú rövidhullámú vevőkészüléket is, valamint mikrofonok sorát — köztük a Reisz-féle szénmikrofont a 20-as évekből — és a 120 kW-os adó antennájának makettjét, a magyar rádiózás szimbólumát. Rövidhullámú forgókondenzátor, BEAG-gyártmányú keverőasztal, hosszúhullámú vevőkészülék, HUTH-adó — állunk meg egy-egy darab előtt. Ez utóbbinak az az érdekessége, hogy 1924. március 15-én ez az adó közvetítette az első kísérleti műsort. Zeneszámokat adott a nemzeti ünnep alkalmából. A vevőkészülékek is féltett kincsek.Belőlük félezer van a Magyar Rádió épületében, ide egyelőre csak néhány került a Vadásztöltényből, az Orion típusú „néprádióból’’ és a Standard Super Favoritból. Barnított fotók idézik a rádiózás „őskorát". Scherz Ede volt az első bemondó. Álló képe mellett egy fényes tálcán Egy hajdani plakát (Fotó: Lenyó László) csillogó vizeskancsó, pohárral, ezek mindig közelében voltak. Képessy Józsefet rendezés közben láthatjuk, Gombos Katit, Darvas Ivánt, Tímár Józsefet és Lukács Margitot az újjáépült l-es hangjátékstú- dióban kapta lencsevégre a fotográfus. A falon lévő képeken további színészek, írók és bemondók. Köztük sok már halott. Be jó volna hallani Babits, Székely Mihály, a felejthetetlen Kiss Manyi, Honthy Hanna, Palló Imre, Ruttkai Éva és mások hangját! Dalaikkal, verseikkel ha csak egy rövid időre is, de visszaköltözhetnének hozzánk. Míg végig jár* nánk a kiállítást, elhangozhatna Sarastro áriája vagy Jónás imája, netán egy részlet a Csárdáskirálynőből. így, ha csak képzeletben is, de közöttünk lehetnének mindazok, akik nélkül a magyar rádiózás szegényebb lett volna. Lőrincz Sándor Szenzáció a művészettörténetben: a századelő nagy festője, Modigliani 441, eddig ismeretlen rajza került elő a festő barátja, Paul Alexandre doktor hagyatékából. Ha a rajzok valódinak bizonyulnak, s ezt most szakértők tucatja kívánja megvizsgálni, akkor a gyűjtemény több száz millió frankot érhet. A gyűjtemény anyagát, Alexandre fiának a doktor visszaemlékezéseit is tartamazó könyvével együtt, előreláthatólag szeptemberben teszik közzé. Ezzel egyidejűleg vándorkiállítást indítanak útnak — elsőnek Velencében —, az előkerült rajzokból, feltehetően kétszázat mutatnak majd be közülök a közönségnek. Az orvos gyűjteménye, már csak a rajzok, vázlatok számát tekintve is, nagyobb, mint amennyi jelenleg ismeretes: a művészettörténészek Modigli- aninak mintegy 300 rajzát tartják jelenleg számon. A 73 esztendővel ezelőtt elhunyt festő 1906-ban költözött a párizsi Montmartre negyedbe, a Pigalle környékére. Itt volt rendelője egy fiatal orvosnak, Paul Alexandre-nak is. Az akkor 25 éves Alexandre az ifjú festők nagy barátja volt, s a közelben, a Delta utcában kibérelt egy lebontásra ítélt kis házat barátainak, akik örömmel fogadták a segítséget. Közöttük volt az akkor még csak huszas éveiben járó ifjú olasz művész, Amadeo Modigliani is — ők ketten hamarosan közeli barátok lettek, s a doktor anyagilag is támogatta a festőt, megvette rajzait. Állítólag ötszáz rajz és vázlat jutott így a birtokába — ezek közül 441 került most elő az eddig ismeretlen hagyatékban. o Az első világháború kitörésekor a fiatal orvost behívták a francia hadseregbe, s csupán a háború befejeztével szerelhetett le. Barátjának azonban ekkor már csak hónapjai voltak hátra: gyerekkorában szerzett tüdőbaja — amelyet súlyosbított a párizsi nyomor- gás és az alkohol — 1920-ban végzett vele. Alexandre doktor hűséges maradt festőbarátja emlékéhez, egész életében készült arra, hogy megírja barátságuk és barátja történetét. Igen sok dokumentumot szerzett be, a hagyatékból, a rajzokon és számos egyéb iraton kívül, még egy olyan levél is előkerült, amelyet felkérésére a festő édesanyja tíz gépelt oldalon írt számára 1924-ben, fia életének korai éveiről. Az orvos mégsem fogott hozzá a nagy munkához — ezt most fia, aki maga is már nyugdíjas egyetemi tanár, történész, végezte el. A munka rendkívüli jelentőségű: az előkerült rajzokkal együtt Modigliani életének, munkásságának éppen azt, az 1906-1914 közötti szakaszát tárja fel, amelyet eddig a művészettörténészek kevésbé ismertek. Azok, akik már látták Noel Alexandre munkáját, reveláci- ónak tartják azt — a kiadó szeptemberre nem is egy, hanem hat kiadást készít elő, különböző nyelveken. © Ahhoz, hogy a rajzok, vázlatok hitelessége bizonyított legyen, át kell esniük a szakértői vizsgálatokon. A legjobb szakértők elemzik majd a műveket, figyelmük a papírtól kezdve kiterjed majd a felhasznált festékek, ceruzák elemzésére, a szignált rajzoknál az aláírás hitelességére és még sok olyan tényezőre, amelyek megmutathatják, valóban a nagy festő kezenyo- mát őrzik-e a most előkerült művek. Alexandre doktorról Modigliani baráti portrét festett — ez ma a roueni múzeumban látható, gyermekei adományaként. Noel Alexandre, az orvos fia most az ő szándékát teljesíti a könyv megírásával, az eddig ismeretlen alkotások publikálásával. Kis Csaba Scherz Ede, az első bemondó életnagyságú képe a korabeli hírmondó „masinák” között HORVÁTH FERENC Hazafelé Hazafelé megyek, szürke országút-kígyó vezet poros lombú fák barnálló mezők között, s zölden kísérnek a rétek. Emlékek rohannak meg, bölcsőben, anyaöl-melegben hagytam mindet, és iskolapadok rejtik — szégyenlősen is talán — s valamennyit őrzi lelkében anyám. Oly rég voltam már otthon, megtalálom-e még az utat?! a lábak emlékeznek, tudom ők s a lélek csalhatatlanok. A kiskapuban ott áll anyám!... Hosszú évek óta ott vár rám napról napra, — megjön talán a pillanat, hogy könnyei felszabadulhassanak. KELEMEN LAJOS Préda Fönn egy körözgető héja — féld ösztönét, akár a többi parány itt alant; röpte mindjárt függőlegesbe fordul — de ha tud egyszerre erős és kegyes is lenni, nem csap le mégse a fölény — éhéhez mérve nem kellő a préda, csak szívhang egy hasadékban — vedd vissza kevesebbre magad, s mint sejtnyi lappangás megleszel — azt nem képzelheted, hogy aki fönn, hajlandó így is tovább a mélységet cserkészni, utánad. Rákosi Viktor (Sipulusz) Kelemen Már első újságcikkeit is álnéven írta. Fiatalos hévvel támadta a 67-es kiegyezést. Amikor bátyja, Rákosi Jenő ezt megtudta, öccsét eltiltotta a hírlapírástól, ám Viktor tovább dicsőítette 1848 eszméit. Később Sipulusz néven lett korának egyik legnépszerűbb humoristája. Ő alapította és szerkesztette a Kakas Márton című ellenzéki élclapot. Többek közt Heltai Jenő, Faragó Jenő, Gárdonyi Géza is dolgozott Sipulusz lapjában. Tárcáiban, humoreszkjeiben Rákosi Viktor az egyre erősödő nagyvárosi polgárság és értelmiség életvitelének fonákságait, képmutató pöffesz- kedését, az idegen divatok majmolását gúnyolta ki ado- mázó eredetiséggel. ■»^elemen Kálmánnal egy istenünk, egy hazánk és ll. egy frakkunk volt. Istent tiszteltük, a hazát szerettük, a frakkot pedig fölváltva viseltüt. Együtt szenvedtük át a jogász- élet édes nyomorúságait. Párbajokban, bálrendezésben, utcai tüntetéseken sosem hagytuk el egymást. Egyforma következetességgel tartottuk magunkat távol a professzorok előadásaitól, s végül, a puskák segítségével, mind a ketten levizsgáztunk, anélkül, hogy a hazának joga lett volna bármily téren tőlünk valami nagyot várnia. Három esztendeig laktunk együtt, mindig hónapos szobában. Hol én aludtam az ágyban, hol ő. Mert olyan szobára sose telt, melyben egyszerre két ágy lett volna. Akkor útjaink kezdtek elválni. Ő ügyvéd lett, én meg más pályára léptem. Ritkábban láttuk egymást. Eleinte volt még miről beszélnünk, később már akadozva disku- ráltunk, mert mindegyikünk más-más körben élt, és az ő társasága sosem találkozott az én társaságommal. Egyszer aztán azon vettük észre magunkat, hogy az időjárásról kezdtünk csevegni. Megdöbbentem és elszomorodtam. Hát annyira elidegenedtünk egymástól! Nincs már semmi intim dolog köztünk, melyről meleg, baráti hangon öt percig elnevetgéljünk. Elhatároztam, hogy ezentúl kerülni fogom a vele való találkozást. gyszer Pécelre utaztam, s a vonaton összekerültem Kelemennel. Egy darabig nézett rám, mintha azon gondolkoznék, hogy a megszólítás hangjába milyen fokú barátságosságot fektessen. Végre tűrhető melegséggel így szólt: — Te vagy, Béla? — Én. — Hogy vagy? — Csak megvagyok valahogy. Hát te? — Én, barátom? Hja én... nagyon jól érzem magamat. — Igazán! No, ennek ör- vendek. Egészség dolgában? — Az is. De meg vagyon dolgában is. — Talán megütötted a főnyereményt? — Majdnem. Elvettem egy dúsgazdag asszonyt. — Ah! És hogyan ösmer- kedtél meg vele? — Én vezettem a válópörét. — Pikáns. És mennyi hozományt kaptál? — Apósom halála után lesz egy háromemeletes házam, és kétszázezer forint készpénzem. Most is el vagyon látva annyival, hogy nyáron Tátrafüredre, szeptemberben Nordereybe, októberben pedig Párizsba mehetünk. Hidd el, öreg, nincs szebb dolog a vagyonnál, s még hozzá az az édes tudat... — Hogy az embernek nem kellett érte dolgozni semmit. — Úgy van. Mert ha az ember sok munkával vagyon gyűjt is, megöregszik, kifárad, fásult lesz, mire a vagyon élvezésére kerül a sor. De ha az ember így belecsöppenik: isteni élvezet. — De te mint szegény ember is meg voltál elégedve. — Az az én szerencsés természetem. Azért, hidd el, most jobban meg vagyok elégedve. — És a szerelem? — Szerelem? Hisz ez szerelmi házasság, a legnagyobb mértékben. Nőm és én bálványozzuk egymást. Persze ti, akik azt hiszitek, hogy csak az a szerelmi házasság, ha két szegény ördög összekél. Miért zárná ki a gazdagság a szerelmet? Miért ne szerethetnék én egy nőt, aki dúsgazdag? Ha nem szeretném, akkor nem vettem, volna el. És én mondom neked, hogy a szerelmi házasság sokkal tartósabb, ha vagyon is van hozzá. Sokkal tovább megmaradnak az illúziók... Azért csak azt tanácsolom neked, szerelemből nősülj, de gazdagon. Szervusz. Pécelen voltunk, leszálltam.
