Somogyi Hírlap, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-16 / 13. szám
1993. január 16., szombat SOMOGYI HÍRLAP — MEGYEI KÖRKÉP 3 Már csak 39 dolgozó maradt Felszámolják a Csepelt Komoly vevő még nem jelentkezett — Az önállósodás sem jelentett volna kiutat (Folytatás a? 1. oldalról) — Az év végi zárás után elküldünk pár embert. A további folyamatos elbocsátás azonban attól is függ, hogy jelentkezik-e valaki, aki reális árat fizetne az üzemért. És függ attól is, hogy a gépek őrzése, értékesítése hány embernek ad munkát. A látványos összeomlás a Csepelben alig fél évig tartott. Hat hónap alatt gyakorlatilag az összes dolgozót elbocsátották; a jelentős exportot lebonyolító gyárból csak az emlékek és a porlepte esztergagépek maradtak. — Minden munkásunk megkapta a kollektív szerződésben biztosított végkielégítést — védekezik az igazgató. — Szinte példaszerű ahogy eljártunk, ezt egyébként a Kossuth holding, mint felszámoló is követelményként tartotta maga előtt. A csődeljárást a Magyar Hitelbank kezdeményezte és a vállalatlánc felszámolását is ők kérték a bíróságon. A kaposvári üzem, mint a Csepel egyedi gépgyár része, csak sodródott az árral. Az önállósodás régi dilemmája volt a kaposvári gyár vezetésének. Körülbelül öt éve nyílt volna lehetőség arra, hogy a maguk lábára álljanak, akkor azonban nem használták ki a lehetőséget. Ezt máig sokan vetik az akkori vezetők szemére. — Múlt időben, feltételes móddal könnyű érvelni — magyaráz Ackermann József. — 200 millió forintos adóssággal elindítani egy új vállalkozást akkor is most is felelőtlenség lett volna. A hetvenes évek végén, a nyolcvanas esztendőkben ugyanis az államilag irányított és félig meddig erőltetett beruházáspolitika túlzott terheket rótt a cégre. A tartozások leírása, vagy részbeni rendezése lett volna a legfontosabb feltétele annak, hogy a kaposvári gyár önállóan gazdálkodhasson. 200 milliós teherrel azonban egy hónap alatt megbuktunk volna. Az lett volna a helyes döntés, ha a budapesti központban úgy döntöttek volna, hogy a vállalat egésze szabaduljon meg a túlzott beruházási hitelektől. A pesti és a kaposvári vezetés azonban nem volt azonos véleményen. Pedig, ha időben elkezdik visszafizetni a hiteleket, akkor a kétszázmillió forintos adósság ma a fele sem lenne. A nagy terhek mellett a vállalatot villámcsapásként sújtotta a keleti piac gyors összeomlása. A cég termékeik nagy részét a Szovjetunióba és utódállamaiba exportálta. Jelentős volt a más keleti országokba szánt kivitel is. A megrendelések egyik napról a másikra elmaradtak. Felvevőpiac nélkül maradt a kaposvári üzem. Csődegyeztető tárgyalás sem volt, a felszámolás tavaly óta tart. Ha a gyárra továbbra sem akad vevő, a tőzsdén ingatlanként értékesítik. Barna Zsolt Bővítette tevékenységét a kaposvári székhelyű Agrotechnikai Rt. A részvénytársaság mezőgazdasági gépalkatrészek gyártásával foglalkozik, s emellett megkezdte a kis kertitraktorok importálását Belorussziából. (Fotó: Gyertyás László) Szövetségben a volt hadifoglyok Kicsinek bizonyult a nagyterem tegnap a kaposvári megyeházán; a Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetsége rendezvényének eseményeit sokan csak az előtérből követhették nyomon. Az egykor hadifogolytáborokba hurcoltak ekkora érdeklődése ékes bizonyítéka: óriási az igény az egykori nyugati és keleti hadifoglyok érdekeinek védelmére, hatékony képviseletére, és persze a szólhatásra, a világháború okozta lelki sérülések — kissé megkésett — orvoslására. Ez a 45 év után megalakítandó érdekvédelmi szövetség nem kisebb célt tűz ki maga elé, mint azt, hogy megkísérli összefogni a megyében elszórtan élő volt hadifoglyokat, mondta dr. Szertdl József nyugállományú ezredes, a hadtudományok kandidátusa, a megyei szövetség elnöke. Kifejtette: jelen pillanatban az a legfontosabb, hogy megnyugtatóan rendezzék az érdekeltek részére járó nyugdíjkiegészítéseket, valamint a kárpótlási igényeket és járandóságokat. Minderről a megjelentek a következő előadásban részletes jogi tájékoztatást kaptak. A találkozón képviseltette magát a Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetségének országos vezetése is; Palotás Mihály gazdasági vezető szólt a fenntartási nehézségekről is. Mint mondotta: „nem voltunk kedves gyermekei a múlt rendszernek, és ma sem vagyunk azok”. Mindezt azzal támasztotta alá, hogy a magyarországi pártok támogatásához képest elenyésző az az ösz- szeg, amit a szövetség kap. Pedig mintegy 17 ezer állandó levelezőjük van — már a postaköltség is igen jelentős. A több mint kétórás találkozó vegén a résztvevők megszavazták a még hiányos posztok betöltésére vonatkozó javaslatot: dr. Szendi József helyettese Bencze József lett. dr. Nagy Pál és dr. Pia- csek László a titkári feladatokat kapták meg. A találkozó végén, a Szózat elhangzása után a volt hadifoglyok vagy hozzátartozóik átvették a kárpótlási, nyugéíjkiegészítési adatlapokat. B. T. Az M7-es nyomvonalán és a Kis-Balatonnál Leletmentés és ásatás Rendkívüli taggyűlés az 56-os szövetségben Hiteles Térségfejlesztési program a megyében A Somogy Megyei Közgyűlés keddi ülésén tűzi napirendre az ez évi térségfejlesztési program előterjesztését. A megmaradó térségi programok közé tartozik egyebek mellett a Kaposvári Tavaszi Fesztivál támogatása és a falugondnokság intézménye, amelynek bővítését tervezik. Továbbra is működtetik a térségi beruházási hitelalapot. Új térségi feladatként jelenik meg például az Alpok-Adria Közösség elnökségi feladatainak ellátása, míg kiemelt helyen szerepel a megye hírközlésének fejlesztése, valamint a déli és a dunántúli autópályák építése is. Fotók a Táncsics galériában Kiállítás nyílt Szentiványi Árpádnak, a Somogyi Fotóklub tagjának munkáiból Kaposváron a Táncsics Mihály Gimnáziumban. Az alkotó Ausztráliai mozaik címmel mutatja be huszonhárom fotóját. A tárlat február hatig tekinthető meg. Felújításra vár a taszári iskola Három — egymástól távol eső — épületben tanulnak a taszári általános iskola diákjai. Az egyik épület már régóta tatarozásra szorulna. A polgármesteri hivatal végre elszánta magát a felújítás megkezdésére. A beruházás várhatóan 1,5 millió forintba kerül. Az utóbbi időkben nem ez az egyetlen beruházás az iskolában: tavaly adták át a tornatermet, s nemsokára kézilabda- pálya és kondicionáló terem is épül. Pro és kontra a elmúlt 50 évről Pro és kontra az elmúlt 50 év magyar történelméről és napjaink történéseiről címmel rendez közéleti fórumot a jövő hét első napján a Megyei és Városi Könyvtár. Az este hétkor kezdődő fórum dr. Horváth Csaba történész, politológus, a Janus Pannonius Tudományegyetem adjunktusának bevezető előadásával kezdődik. Mint ismeretes dr. Horváth Csaba nemrégiben tartott öt előadásból álló sorozatot „Korunk magyar történelme” címmel a könyvtárban. Bár ez az idő nem kifejezetten az ásatások ideje, azért a Somogy Megyei Múzeumigazgatóság régészeti osztályán már tervezgetik: a múlt földben nyugvó értékeit mikor és hol igyekszenek átmenteni a jövendő számára. forradalmárokra van szükség Költő László, a múzeum tudományág-vezető régésze kérdésünkre válaszolva elmondta: bár a költségvetés még végleges formában nem étezik, azért már kezdenek ki- rajzolódni az idei feladatok körvonalai. Ezek közül az egyik eglényegesebb és legnagyobb munka, amihez már megvan a szükséges anyagi háttér, az VI7-es autópálya tervezett — Zamárdi felsőtől egészen az álamhatárig húzódó — somogyi nyomvonalának terepbejárása. (Tudósítónktól) Egy telefonáló a műtéti iömping közben tegnap arra ;érte dr. Nagy Gábort, a nagy- itádi kórház sebészeti főosz- ályvezető főorvosát, hogy izonnal fogadja. Egy testőr ;inézetű férfi és egy nő jelent neg a sebészeti osztályon, a alálkozón. Az orvosok nem ikartak hinni a szemüknek, imikor előttük kinyitották a áskát: egymillió forint volt Valószínű, hogy a leletmentési ásatásokra is meglesz a pénz. A mindezeket megelőző adattári kutatásokat már befejezték és hamarosan terepbejárás során szemrevételezik a várható és az ismert régészeti lelőhelyeket. Költő Lászlótól megtudtuk: a beruházónak minden esetben el kell készíttetnie a régészeti-műemléki szakvéleményt, és a beruházási költségből kell a leletmentésre elkülönítenie bizonyos összeget. benne. Ezt egy magát megnevezni nem akaró személy a sebészeti osztálynak ajándékozta műszerek vásárlására, esetleg orvosok továbbképzésének támogatására. Az adakozó nem fedte fel személyét a újságírónak: annyit árult csak el, hogy a múlt ősszel bekövetkezett egyik tragikus baleset életmentőinek jár ez az összeg. Egy tolnai vállalkozó akkor ifjú barátnőjével így történt ez a Kaposvárról Szigetvár felé vezető útszakasz építésekor is. Ugyan az idei szerződést még nem kötötték meg, de nagyon valószínű, hogy elárasztás előtti leletmentést kell végezni a Kis-Balatonnál is. Az ottani munkák eddigi eredményeiről egyébként egy kiadvány számol be. Ennek szerkesztése már elkezdődött, Zala és Somogy megye múzeumigazgatóságai adják ki, támogatója a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság. Ugyancsak a régészeti leleteket kell menteni a kaposvári vár egykori helyén, amelyet érint a megyeszékhely városrendezési terve. B. T. Csurgóról tartott Nagyatád felé, és megcsúsztak az úton. A nő rendkívül súlyosan sérült meg. Azóta teljesen felgyógyult, s ebben jelentős része volt annak, hogy az orvosok egy vidéki kórházhoz képest meglehetősen jó eszközökkel rendelkeztek. Áz egymillió forintos adomány is abban segít, hogy mások életét is korszerűbb eszközökkel menthessék meg. Nagy Jenő Rendkívüli taggyűlést tartott tegnap Kaposváron a pártok házában a Somogy megyei 56-os Szövetség. A sürgősség oka, hogy ma Veszprémben már országos vezetőségválasztó küldött- gyűlésre kerül sor. Dr. Tamás Károly, a szövetség elnöke elmondta: megyénket 16 küldött képviseli. Őket ellenszavazat nélkül választották meg. Egyébként Budapest után Somogy megyében van legtöbb tagja a szövetségnek, számuk meghaladja a háromszázat. A somogyi küldöttek azt szeretnék, hogy a szövetség a korábbi céljaitól ne térjen el. Vigye tovább 1956 szellemiségét, a forradalmat. Politikai eszközökkel segítse a rendszerváltás következetes vé- gigvitelét. Ahhoz, hogy ennek érvényt tudjon szerezni, szervezettségre és egységre van szükség. Az elhangzott vélemények szerint csak fegyelmezett munka hozhat eredményt, ez elsősorban a szervezésre vonatkozik. — Alapvető feladatunk, hogy bajtársaink anyagi és erkölcsi megbecsüléséért is harcoljunk — mondta a szövetség elnöke. — Sajátos ez- közeinkkel segítjük a kormány ezirányú munkáját. Erről bizonyára szó esik majd Veszprémben is. A somogyi 56-os szövetség fontos feladatának tartja, hogy minél több településen legyen aktív tagja és szervezete. Mindenekelőtt hiteles és tekintélyes forradalmárokra van szükség — mondta dr. Tamás Károly. A szövetség somogyi tagjai azt javasolják az országos vezetőségválasztó gyűlésnek, hogy a régiókban .erősítse a szervezetet. Ehhez négy társelnökre van szükség, aki ösz- szehangolja a munkát a Dunántúlon, a Duna-Tisza közén, a Tiszántúlon és Budapesten. Ők segítséget nyújthatnak a tagtoborzásban is. Ezenkívül az országos elnök lenne még a legszűkebb vezetés tagja. Az egynapos tanácskozáson a személyi kérdések mellett több más fontos ügyben is döntés születik majd. Döntenek az igazgatókról Somogy közgyűlése dönt a Megyei és Városi Könyvtár, valamint a Somogy Megyei Pedagógiai Intézet igazgatói álláshelyeinek betöltéséről. Az előbbi munkakör betöltésére egy, míg az utóbbira két — a kiírási követelményeknek megfelelt — pályázat érkezett be. Villamosítás az üdülőfaluban Mintegy 25 millió forint értékű munkával végezte el önköltségen a Dédász a bányai üdülőfalu villamosításának munkálatait. Az összesen nyolc kilométer hosszú vezetéket földkábeleken juttatták el a kétszáz telekre. A bárdibükki önkormányzat és a Bánya Panoráma Egyesület közös beruházásához tízmillió forint állami támogatást kaptak. Közalkalmazotti alapszervezet Tegnap Tabon a városi művelődési központban a Tabtól levált önálló társközségek önkormányzati dolgozói közül 13 alapító taggal megalakult a Tab Vidéki Önkormányzatok Közalkalmazotti Alapszervezete. Egymillió forintos adomány a nagyatádi kórház sebészeinek