Somogyi Hírlap, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-04 / 286. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP — HAZANK ES A NAGYVILÁG 1992. december 4., péntek Az OIC beavatkozást sürget Az Iszlám Konferencia Szervezete (OIC) dzsiddai kétnapos ülésén elfogadott záróközleményében szerda este felszólította az Egyesült Nemzetek Szervezetét, hogy alkalmazzon erőt Szerbia és Montenegró ellen, és tegye lehetővé, hogy a bosznia mu­zulmánok fegyverhez jussa­nak és azzal védelmezhessék meg magukat. A félszáz mu­zulmán országot tömörítő OIC azonnali intézkedéseket sür­gette az ENSZ Biztonsági Ta­nácsánál, beleértve az ENSZ Alapokmánya által biztosította lehetőséget a fegyveres bea­vatkozásra. A kárpótlási jegyek kamata Az első kárpótlási törvény alapján kibocsátásra kerülő kárpótlási jegyek december 1-jei értéke a címértékük 124,1 százaléka. így az 1000 forintos kárpótlási jegy meg­növelt értéke 12 411 forint, az 5 ezer forintosé 6 205, míg a 10 ezer forintosé 12 410 forint. Szerb választások Az amerikai kormánynak kétségei vannak, hogy a szer­biai választások szabadok lesznek-e — mondta a külügyi szóvivő. Richard Boucher el­mondta, hogy fenntartásaik vannak a választások tisztes­séges lebonyolítását illetően, ezért felhívták a belgrádi kor­mány figyelmét: felelős azért, hogy a szavazást a nemzet­közi normáknak megfelelően bonyolítsák le, erőszaktól, megfélemlítésektől mentesen. Biztosítani kell, hogy az ellen­zéki pártok a komrány által el­lenőrzött tömegtájékoztatási eszközöket arányosan igénybe vehessék és rendel­kezzenek a kampányhoz szükséges anyagi forrásokkal. A Vörös khmer hatalomra tör A phnompeni kormányzat megdöntéséről és a hatalom visszaszerzéséről szóló tervet dolgozott ki a vörös khmerek gerillafrakciója — ez derül ki egy bizalmas jelentésből. A japán hírügynökség által megszerzett kilenc oldalas dokumentum szerint a vörös khmerek nem hajlandóak csat­lakozni az ENSZ kezdemé­nyezte békemegállapodás­hoz. E megállapodás szerint a Kambodzsában szembenálló, négy fegyveres csoportnak már június óta meg kellett volna kezdenie csapataik le­szerelését. Jelcin új esélyt nyert Jelcin elmozdításának és az orosz kormány lemondatásá- nak veszélye megszűnt az orosz népképviselők kong­resszusán. Egy ilyen indítvány előterjesztői semmi esetre sem tudnának 521 szavaza­tot, azaz egyszerű-"többséget felmutatni. Egyebek közt ezt írja a Rossziszkije Vesztyi című lap tegnapi számában a kongresszus menetét kom­mentálva. Gyelovoj Mir szerint a gazdaság áll a kongresszusi viták középpontjában. Mind az ülésteremben, mind pedig a folyosókon felmerül a kérdés: helyes politikát folytat-e a Gajdar féle reformkabinet? A másik kérdés, hogy mit és mennyiben kell a kormányon változtatni, s annak milyen prioritásokat kell követnie? Posusnye városában, melynek kb 4000 lakosa van, most még legalább 2000 bosz­niai menekült lakik. A város lakói a menekültekkel együtt temették el Búzán Simovi- cot, aki Mostar közelében esett el. Miért kerül mind többe az ENSZ? A fii Ä v/; \Í 'Z; Drága KÉRDŐJELEK Orosz rulett Miért nevezi orosz rulettnek a Moszkvában zajló hatalmi kötélhúzást a legnagyobb példányszámú német napilap, a Bild? Alighanem a tét súlya miatt: Oroszország jövőjéről van ugyanis szó, s a népi kongresszus december 1-jén megkezdődött új ülésezése akár döntő fordulója is lehet a kiélezett harcnak. S mert Oroszország annak ellenére óri­ási, hogy Nagy Péter óta először kényszerült a cár-óriás ál­tal kivívott határok mögé — a világ nem csupán érdektelen szemlélője a moszkvai erőpróbáknak. Európa különösen nem. Jelcin és tucatnyi más politikus neve éppúgy szinte kö­vethetetlen politikai célokat és árnyalatokat jelez, ahogyan pártok és más poltiikai szervezetek sora is. De az alap- irányzatok azért kivehetőek: ultrakonzervatívoktól (akik Sztálin portréjával tüntetnek), a reformerek különböző csoportjain át (akik között ott vannak Jelcin és Gorbacsov támogatói egyaránt), szélsőségesen nacionalista erőkig. És igazában senki sen tudja: kiknek a szava lesz a döntő Oroszország további sorsának formálásában? S ami nem kevésbé fontos: hol dől el majd valójában a küzdelem? Az orosz-szovjet hatalmi struktúrának hosszú ideig alap­tétele volt egy sajátos hármasszabály: akié a Kreml, azé Moszkva, s akié Moszkva, azé az ország. Ez vajon ma is érvényes? A hatalmi emeltyűk birtokosai közül sokan tar­tanak attól — nem is mindig titkolják —, hogy a mostani pókernek lehetnek olyam majdani szereplői is, akik még nem léptek a színre, s nem Moszkvában, hanem másutt várnak számukra alkalmas pillanatokra. Például tábornoki egyenruhákban, akár Dosztojevszkij egykori regényhősei­nek tanítványaiként. Véletlen lett volna, hogy Jelcin elnök éppen a honvédelmi minisztériumba látogatott a kong­resszus ülésszakának előestéjén? Kocsis Tamás Drasztikusan változik a svéd menekülttörvény kéksisakosok Háború Jugoszláviában, Li­bériában, Angolában, Szu­dánban, a Kaukázusban, Közép-Ázsiában. Halottak, sebesültek, menekültek, se­gélykiáltások. Az egyik legy- gyakoribb: „Hol van az Egyesült Nemzetek Szerve­zete? Hol vannak a kéksisa­kosok?” Bizony gyakran sehol és ennek sok oka van. Elmélet­ben csak akkor jöhetnek, ha beavatkozásukban minden harcoló fél egyetért és ez rit­kán fordul elő. Ennél is na­gyobb nehézség, hogy ahol lőnek, ott arat a halál és a tagállamok kormányai attól félnek: belpolitikai nehézsé­geik támadnak abból, ha „kockára teszik fiaik életét valahol az Isten háta mö­gött.” Van egy harmadik ok is, amiről kevesebb szó esik. Arról, hogy minden ilyen ak­ció — méregdrága. Ebben az esztendőben csak az immár tizennyolc hónapja tartó kambodzsai békefenntartókra 1,7 milliárd dollárt költöttek, az 1992-ben foganatosított, összesen tizenhárom (a je­lek szerint az ENSZ-nek le­hetnek hibái, de legalább nem babonás) akcióra pedig mintegy három milliárd dol­lárt. Erre a szférára is szomo­rúan jellemző az infláció: öt esztendeje az ENSZ béke- fenntartó akciókra mindösz- sze 233 millió dollárt költött — tehát az ezévi egytizedé- nél is kevesebbet. Pedig a világszervezet kasszájával ma nagyobb gondok van­nak, mint fél évtizede voltak: a tagállamok közel kétmilli­árd dollár tagdíjjal, illetve kö­telező hozzájárulással tar­toznak. E lista élén az Egye­sült Államok áll hétszázöt­ven, a második helyen a Szovjetunó örökségét ezügyben is átvett Oroszor­szág áll, négyszázötven mil­lió dollárral. A hozzájárulás az egyes tagállamok bruttó társadalmi termelése arányában törté­nik. Az amerikaiak az egész ENSZ-költségvetés negye­dét (!) finanszírozzák, a má­sodik helyen Japán áll 12,45 százalékkal, a bronzérmes Németország 8,93 percent­tel. A százhetvennyolc tagál­lamból a negyvennégy leg­szegényebbnek gyakorlati­lag „ingyenjegye” van a vi­lágszínpad előadásaihoz, e szegény Negyvennégyek összesen évi mindössze ki­lencvenezer dollárt adnak, az össz-büdzsé 0,001 szá­zalékát; a három leggazda­gabb viszont összesen 46,38 százalékát. Nemcsak a taglétszám, hanem a fizetett apparátus is ijesztő mértékben növek­szik. 1945-ben az ötven tag­államnak 1500 embert fog­lalkoztató hálózata volt, ma ez a szám — beleértve a Vi­lágbanktól az UNESCO-n át az Egészségügyi Világszer­vezetig minden ENSZ-szer- vezet — 51 600. A tavalyi 15,6 milliárd dollár összkölt­ségből 1,8 milliárdot emész­tett fel — a titkárság. Az új főtitkár nemrég azt nyilat­kozta, hogy Genfben például elég lenne az apparátus fele is. Azóta Butrosz Gálit — ki tudja, miért — valahogy nem szeretik Kálvin városában. Ferenczy Europress Menedék szabott időre Csak időlegesen maradhat­nak majd a menekültek Svéd­országban, és-nem folyamod­hatnak letelepülési engedé­lyért. Az önkormányzatoknak kötelezően be kell fogadniok azokat a menekülteket, akik jelenleg a táborokban laknak, s ehhez az önkormányzatok az üresen álló épületeket kényszerbérlettel is igénybe vehetik. Ezek a legfontosabb pontjai annak az új törvényja­vaslatnak, amelyet Per-Erik Nilsson, a Bevándorlási Hiva­tal főigazgatója Brigit Friggebo bevándorlási miniszterasz- szony megbízásából kidolgo­zott, és a kormány elé terjesz­tett. Svédországban jelenleg több mint 70 ezer menekült tartózkodik, s különféle tábo­rokban várják letelepedési ké­relmük elbírálását. Ä menekül­tek 70-80 százaléka koszovói albán. A nagy menekültáradat a tavasz folyamán kezdődött a korábbi Jugoszlávia területé­ről, de Nilsson úgy véli: már most gondolni kell azokra az emberekre, akik az éhínség elől menekülnek majd Svéd­országba az egykori Szovjet unióból... A Bevándorlási Hivatal sze­rint a táboroknak már nincs lehetőségük további menekül­tek befogadására. A mostani javaslattal a svéd kormány vi­lágosan meghatározhatná a „háború", illetve a „háborús helyzet” fogalmát, s így azok, akik ezekről a területekről ér­keznek, általános ideiglenes tartózkodási engedélyt kap­hatnának. Ezzel az engedél­lyel a csoportok addig marad­hatnának az országban, amíg a svéd kormány és a parla­ment szerint fennáll a háborús veszély. Ezzel egyidőben a menekülteket nem táborokban helyeznék el, hanem kiköltöz­tetnék őket az önkormányza­tok által igazgatott települé­sekre. A javaslat elfogadásával elvi lehetőség nyílna arra, hogy a jelenleg táborokban lakó mintegy 50-60 ezer ko­szovói albán kiköltözzön a te­lepülésekre. A Bevándorlási Hivatal főigazgatója szerint azonban egyáltalán nem való­színű, hogy a jelenlegi körül­mények között a kormány Ko­szovói háborús területitek te­kintse... P. M. Lennon gyilkosa mesél Nem egy élő személyt, hanem csupán egy „lemez­borítót”, egy jelképet ölt meg John Lennon személyében — állította a hajdanvolt Beat- les-bálvány gyilkosa. Mark Chapman az ABC amerikai tévétársaság egyik, pénte­ken sugárzásra kerülő inter­jújában vallott indítékairól, gondolatairól. Chapman el­mondta: már elűzte testéből azokat a démonokat, ame­lyek rávették, hogy megölje Lennont, és most már bánja tettét. A gyilkos egyúttal bo­csánatot kért Yoko Onotól, Lennon özvegyétől. A Kinizsi Pál Élelmiszeripari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet 1992. december 5-én (szombaton) 10 órakor a Szakszervezetek Művelődési Házában (Kaposvár, Kossuth L. u. 1 -9.) pályaválasztási tájékoztatót tart, melyre tisztelettel meghívja az érdeklődő fiatalokat és szüleiket. ___________________________1219MB), Sh ell Kaposvár Megnyílt a soft wash NON-STOP Autómosó Győződjön meg az extra szolgáltatásról ______________ ___________ (75368/a) A Hotel Família Zamárdi december 4-én 19 órai kezdettel Família Estek rendezvényt tart Résztvevők: Katona Tamás államtitkár, Tamás-Gáspár Miklós országgyűlési képviselő, Hajdú János, A HÉT volt főszerkesztője (153897) engedményes ajánlata: ITT 5381 színes TV 55 900,­Ft 47 900,­Ft Samsung 5312 színes TV 47 850,­Ft 40 850,­Ft K 3721 TXT színes TV 40 900,­Ft 38 900,­Ft Alba Sat 500 parabola antenna 57 300,­Ft 39 900,­Ft MTC 900 videolejátszó 33 900,­Ft 28 800,­Ft Funai videomagnó 34 100,­Ft 29 990,­Ft AKAI videolejátszó 29 100,­Ft 21 820,­Ft TWS 6163 rádiósmagnó 5 500,­Ft 4 400,­Ft ITT Nokia rádiósmagnó + Cd 21 900,­Ft 16 900,­Ft TDK videokazetta 550,­Ft 450,­Ft Várjuk kedves vásárlóinkat! Címünk: Kaposvár, Baross u. 18. Ingyenes parkolási lehetőség! Vv, (219305/a)//

Next

/
Thumbnails
Contents